Szamos, 1909. január (41. évfolyam, 1-25. szám)

1909-01-20 / 15. szám

15. szám. (19®§. ja*. Í0 ) SZÁMOS 3-ik ®ldal. postaépület munkája annyira olöreiia- .iadfc, hogy most már a tetőzet alá került. Ügybeosztág. A városi tanács a bűnügyek ellátására 1909. érre is ir. Csomay Aladár első aikapitányt, helyetteséül pedig Székely Endre rendőrfogalmazót jelölte ki. Rokkant és nyugdíj egylet. Va­sárnap délelőtt körülbelül negyven iparos és munkás gyűlt össze, hogy városunkban felállítsák a munkások rokkant és nyugdíj egyletét. Az ér­tekezlet eredménye az volt, hogy az tdvös intézmény felállitósát elvben elhatározták. Miután ennek áldásos működéséről a város közönsége még aincs kellően tájékozva, felkérik a budapesti központ vezetőségét, hogy altnak szervezésére egy hivatalnokot küldjöu ki, esetleg az intézet alap­szabályait prospektust és gyüjtőivet. Tűi. Tegnap este tűzoltó őrtorony­ban lüzet jeleztek a hegyi-ut mentén levő irányba. Az őrség ki is vonult, azonban útközbe» értesültek arról, hogy a tűz túl van a város határán, Így visszavonultak. Később kiderült, hogy a tűz a hiripi határban volt, ahol egyik tanyán égett el nagy­mennyiségű lóhere és két gazdasági épület. |M«9t«W#tlsr£ ntfltí *££ játék újdonságok érkeztek a Ko­rona bazárba. Feltűnő olcsó árak. 2 koronán felüli vételnél külön kedvez­ményt nyújtok. Tisztelettel Schön Mór­filfofifpriA aKossuth-kertben. Urak MvfelHFtlV részére: kedd, szerda, csütörtök d. e., péntek d. u., szombat d. e., vasárnap d. e. Nők részére: kedden, csütörtökön d. u., pénteken d. e., -------— vasárnap d. u.------------­Vi dék. Nagykároly. Főúri gyász. A tegnap esti gyors­vonattal érkezett meg özv. gróf Károlyi Gyuláné korán elhunyt leá­nyának Geraldinanak a hűlt teteme a nagykárolyi állomásra. A fiatal alig 22 éves komtess 14-én hunyt el tű- dővószben mintegy 7 évi hosszas szenvedés után Gardoaeban. A gyász­szertartás, melyre a grófi család szá­mos tagja érkezett Nagykárolyba, ma délután lesz Kaplonyban, ahol a Károlyi család ősi temetkező helye van. Mátészalka. Szabászati tanfolyam. Városunk hölgyeinek igen jó alkalom fog kínál­kozni a női szabászat és fehérnemű- ruha szabászat elsajátítására folyó hó 21-től kezdődőleg, amikor is Drechsler Dezső fővárosi szaktanító tanfolyamát megnyitja. A tanítás kb. 4 — 6 hétre fog terjedni. Tandíj 24 kor. kellékek­kel együtt. Drechsler 10—15 szegény- sorsú leány ingyenes tanítását is ma­gára vállalta. Jelentkezni lehet 21-től kezdődőleg Huszár Aladár könyvkeres­kedésében és az Iparos Otthon helyi­ségében 2—4 óráig. A tanfolyamra már ezideig is több előkelő úri höl­gyek és helybeli elsőrangú nöi-szabó nők iratkoztak be. A tanfolyam több «goportra lesz beosztva. * Vasáruk, konyha felszerelések, vadász cikkek és házi villany- «sengők vásárlására legmelegebben ajánljuk Szatmáron Molchner Test­vérek cégét. Ahova feljárni is bajos, a sikárlói legmagasabb hegven termett kitőnő sikárlói karcosbor egy félliteres bu- telia 25 krajcár. Sajáttöltésü, 4 éves sikárlói pecsenyebor — „Hungária gyöngye“ címen, egy butelia 50kraj- «ár Aki még nem kóstolta, keresse fel a „Hungáriát.“ Nagyon igaz, hogy hajdan is jó bor volt a „Hungáriádban; mostan is ajánljuk, ha kitűnő bort akar inni, keresse fői a „Hungáriát.“ Üvegáruk vásárlására leg­melegebben ajánljuk Weisz Albert szatmári céget. A bácstopolyai tamblí­rás zenekar a gróf Károlyi- házba esténként 1001 nótával szó­rakoztatja a közönséget. Hitközségi választás. A mátészal­kai izr. hitközség 17-én választotta meg 3 évre uj elöljáróit. A titkos szavazás eredrnényekép elnök Klein Móric tak. pénzt, vezérigazgató, alel- nök Feldmann Dezső és Weisz Mik­lós, ellenőr Feldmann Károly lett. Megválasztottak azonkívül 7 elöljá­rósági és 8 iskolaszóki tagot. Közgazdaság. Közgyűlési határidők: (1909. január hóban.) 21-én d. u. 3 órakor Szatmári Első Téglagyár r. t. 23 án d. e. 11 órakor Nagykárolyi Hitelbank r. t. 24 én d. e. 10 órakor Kereskedelmi és Iparbank r. t. 24-én d. e. 10 és fél órakor Máté­szalkai Ipar és Kereskedelmi bank. 24-éu d. e. 9 órakor Szatmár-Németi Első Gőztéglagyár r. t. 24-én d. e. fél 11 órakor Gazdasági és Iparbank r. t. 24-én d, e. 10 órakor Gsenger és Vidéke Takarékpénztár r. t. ­24-ón d. e. 10 órakor Nagy károlyi önsegélyező Népbank. 24-ón d. e. 11 órakor Mátészalkai Közgazdasági Bank r. t. 24-ón d. e, 10 órakor Nagykárolyi Kereskedelmi és Iparbank. 31-ón d. e. 10 órakor Szatmár- Németi Népbank r. t. 31-én d. e. 11 órakor Szatmárvár- megyei Takarékpénztár r. t. 31-én d. e. 9 órakor Nagykárolyi Takarékpénztár-egyesület. Január 31-ón d. e. 11 órakor Nagy­bányai Készvónytakarékpénztár r. t. Febr. 7 én d. e. 10 órakor Felső­bányái Készvónytakarékpénztár. Bakar* szőlő kilónkint 40 krajcárért kapható Rákóczi-u. 9. Ugyanott jó minőségű szilvalekvár. fiái! laHA okleveles mérnök, képe- I4»s #*ll* sitettépitőmestermagán- méraöki irodája Szatmár, Eötvös-u. 13. -----------Telefon 189.-------------­fr iss farsangi fánl|! Minden vasárnap és csütörtökön. — Naponta pedig frissen készített szaadrichek, libamáj és őz pástéták Gindl czukrázdájában Deák-tér 5. sz. Saját készitményü bonbonok és thea- — — sütemények (á la Kugler.) — — Napszám bérek a Szatmárhegyen A hegyközség választmánya már jó előre akar gondoskodni a tavaszi munkabérek szabályozásáról, akkor midőn tagjaival a napszámbóreket közli, melyek minden vincellérre nézve kötelezők. Csakis a megállapított összegért szabad napszámot fogadni. Ezek pedig a következők: Férfi Nő K f K f Nov. 16-tól márc. 15-ig T20 —-80 Máro. 16 tói ápril 30 ig T60 1.— Május 1 töl junius 15-ig 2.— 1T0 Junius 16-tól julius 31-ig 2 50 L20 Augusztus 1-töl szüretig V60 1*— Szüret utántól aov. 15-ig 1-60 —80 A permetezés az időszaki napszám­nál 20 fillérrel több. Szüreteié»-, oltás készbésra és ri- golirozásra fenti napszám nein vonat­kozik, e munkák egyezség szerint végzendők. Pálinka 10 napszámra 1 liter. Veres álarc. Bűnügyi regény. (SS) — De minden hétre biztosit nekünk ezer márkát, még ha dolgunk sincsen 1 — Ferdeszájnak igaza van. Nem visz becsületes játékot, különben meg merné mutatni az arcát? Igen, igenl kiáltott Ferdeszáj. Min­dig az az álarc! Mit félünk tőle. Né­gyen vagyunk, erősek, kényszeresük öt. — Halkabban beszólj! Meghallja a korcsmáros. Az pedig az ő pártján áll! — Meg is tesszük! — Vagy pedig mutassa meg magát! — Hó gazda ! Mikor jön a cimbora ? — Itt az ideje már! Ebben a pillanatban hármat ütött a falon függő schwarczwaldi óra. Ugyanakkor megnyílt az oldalsó ta­péta ajtó s megjelent Veresálarc várt személye. Veres álarc egy-egv szempillantás alatt tudatában volt annak, hogy mi forog ezek fejében. Csak egy pillan­tást kellett az ott ülőkre vetnie. — Hozom a pénzt! Köszönt Veres álarc. Miért nem veszed el a pénzt? Kór­dó Veres álarc midőn látta, hogy Fer­deszáj hozzá sem nyúl. — Mert az kevés nekem! válaszolt ez. — Nincs több követelni valód. Va­lamennyien beleegyeztetek a megálla­podásba, a hetenkénti 1000 márkába. Ennél maradok is! — De én nem! — Miért nem? Nyugodt és szenvedély!elen volt a kérdés, mintha csak egy kis játék folyna. (Folft. köv.) Főszerkesztő: Dr. Tanódy Endr8. Fömunkatárs : Nagy Vincze. Felelős szerkesztő: ifj. Liíteczky Endrs. Csenevész gyermekek gyorsan egészségesekké válnak, ha a Scott-féle Emulsiót szedik. A javulás már az első adag használata után ész­lelhető. ft Scott-féle Emuísio Az Emalsió vásár­lásánál a SCOTT- féle módszer véd­jegyét, a halászt* kérjük figyelembe venni. oly édes mint a tejszín és a beteg szívesen veszi be és megemészti még akkor is, ha a tejet visszautasítja. Köz­tudomású, hogy -az orvosok az egész világon legmelegeb­ben ajánlják a Scott-féle Emulsiót. Egy eredeti üveg ára 2 K 50 f. Kapható gyógyszertárakban. Eladó szőlőoltvány. A szatmárhegyi szőlőmben 3200 drb igen jó erős, gyökeres zöld ojtás a legjobb borfajokban, — 2000 drb sima zöld ojtás szinte a legjobb borfajokban eladó. Ekker János, Kossuth-Lajos-u. 19. Kossuth Ferencz levele! Tok. Balázsorich Sándor gyógyszerész urnák Sepsi­szenígyörgy. „Cauzos bántál máknál az „IND A SZESZ“ bsdörzsölés# jé hatásúnak mutatkozott. Kérem legyen szives nek*»i három üveggel küldeni.“ KOSSUTH FERENCZ. Számos előkelőségek és or­vosok igazolják, hogy a törvé­nyesen védett szókelyhavasi INDASZESZ gyógyfű sósborszesz legjobb szernek bizonyult a test és izmok edzésére. Üdít és frissít. Megóvja a testet a hideg káros befolyásától. Másságéhoz (gyúró - és kenő­kul'a) felette ajánlatos. — Leghatásosabb szer csuz, köszvény, rheum a, fejfájás, nátha, influenza, tagszagga­tás és mindennemű meghű­lésből eredő bajok ellen. A szókelyhavasi „INDASZESZ“ össze nem tévesztendő más sósborszesz készítmények­kel, melyek egyszerű szesz­keverékek, holott az „INDA­SZESZ“ szókelyhavasi g y ó gy füv e k b ő 1 e 1 ő ál 1 i t o tt é s hatásában felülmúlhatatlan gyógyszerkülönlegesség. Készíti Balázsovich Sán­dor gyógyszerész Sepsi- szentgyörgy. — A törónyesen védett székelyhavasi „INDA­SZESZ“ kapható 2 és 1 koro­nás üvegekben az országban mindenütt. Szatmár-Németi szab. kir. város hivatalos közleményei. 87—909. gtsz. Versenytárgyalási hirdetmény. Szatmár-Németi szab. kir. város tör­vényhatósági bizottsági közgyűlésének 292—1908. sz. határozatával a Kinizsi­utcai 50. sz. telken egy állami óvoda építése elrendeltetvén, ezen óvoda és a hozzátartozó melléképületek építési munkálatainak végrehajtására 1909. február hó 5. napján d. e. 10 órakor Szatmár-Németi szab. kir. város tanács­termében nyilvános zárt ajánlati verseny- tárgyalás fog tartatni. Az óvodai főépületnél teljesítendő munkálatok 22841 kor. 90 fillérrel és a melléképítmények 4041 kor. 11 fillérrel, tehát összesen 26883 korona 01 fillérrel vannak előirányozva. Az összes építési munkálatok együt­tesen a megállapított tervek és költség- vetések alapján százalékban kifejezett zárt ajánlattétel szerint adatnak válla­latba, melyekhez a tervek, költségveté­sek szerződési és vállalati feltételek a városi mérnöki hivatalban a hivatalos órák alatt megtekinthetők. Felhivatnak versenyezni óhajtók, hogy a munkálatok végrehajtásának elválla­lására vonatkozó kellően bélyegezett zárt ajánlataikat a kitűzött nap d. e. 10 órájáig a városi gazdasági hivatalhoz annál inkább nyújtsák be, mert a ké­sőbb érkezettek vagy utóajánlatok figyelembe vétetni nem fognak. Bánatpénzül az általános feltételekben előirt s az ajánlati egész összeg 5 (öt) százaléka készpénzben, vagy a m. kir. kormány, vagy a hatósági szabályok által elfogadhatónak megjelölt érték­papírokban a városi pénztárnál teendő le s az erről szóló nyugta az ajánlat­hoz csatolandó. Az ajánlati összeg, il­letve százalék számmal és betűkkel tisztán és olvashatóan kiírandó s aján­lattevő ajánlatában kitenni köteles, hogy a feltételeket s terveket ismeri és azo­kat változatlanul elfogadja. Ajánlati minták vagy költségvetési munka kivonatok nem adatnak ki. Szatmár-Németi, 1909. évi január 18. Bartha Kálmán gazdasági tanácsos.

Next

/
Thumbnails
Contents