Szamos, 1909. január (41. évfolyam, 1-25. szám)

1909-01-30 / 24. szám

2-ík oldal SZAMOS (1&00. jan, 80) 24 szám. Öreg ember, Posta György jött azután a bíróság elé. Eskü alatt vallj», hogy oly rettenetes volt a Yarga fiuknak fájdalma, hogy ki­áltásuk és jajgatásuk csaknem a szomszéd községig hallatszott. Erre a |segitséghirásra jött Ő a vere­kedők felé és akkor a már haldokló Varga Ignác kétségbeesetten kiál­totta a tömeghez „Emberek ! hát nincs Petében egy ember sem, aki segítene rajtunk“ ? Annyira megha­tott ez a kérés, hogy elébe állot­tam a felbőszült tömegnek és rá­juk kiáltottam. „Egyetek már egy­szer oláh húst is, ne csak magyart!4 Kiáltásomra mintha kijózanodott volna a tömeg, megfordult és abba­hagyta a fiuk bántalmazásán A többi tanú is ugyanily módon ismerteti az esetet. A védelem ta­núira ma kerül a sor. ítélet es­tére várható. A háború. A balkáni háborús hírek helyett ma békésebb újságokat hord világgá a táviró. Különösen Angolország mozgat meg minden követ a béke érdekében, sőt maga hajlandó azt közvetíteni Bulgária és Törökor­szág között. A hir kétségesnek látszik, mert hiszen éppen Angolország szította a legnagyobb gyűlöletet a Mo­narchia ellen. Mellette szól azon­ban e körülménynek az, hogy In­diából egyre nyugtalanítóbb hírek érkeznek s Így Anglia sz esetle­ges indiai háború esetén tisztázni óhajtja az európai kérdéseket. Szerbia mindent megmozdít a magyar- és osztrák-török egyezség meghiúsítására és követet is küld­tek Konstantinápolyba állítólag oly utasítással, hogy a török képvise­lőkre ez irányban pressziót gya­koroljon. Szerbia ellenséges magatartását a tegnapi diákbálon is kimutatta azzal, hogy gróf Forgách nagy­követünket nem hivta meg, Milo- vanovits külügyminiszter fenyege­téseinek dacára. Aggasztó hir s a háború remé­vel lényégét az a körülmény is, hogy a hadügyi kormánytól ren­delet érkezett az összes s igy ter­mészetesen a szatmári róm. és gör. kath. egyházakhoz is, hogy a kerületükben szolgáló katonákat gyóntassák és áldják meg, ami Szaímáron tegnap meg is történt. Türelem! Jön az ezredtörzs. I>e majd csak később. A város közönsége értesítést ka­pott a hadtestparancsnokság utján arról, hogy a szatmári háziezred törzsének áthelyezésére vonatkozó kérelem most tárgytalan, mert egye­lőre szó sincs változtatásról. Azon­ban, amint a legközelebbi helyőr­ségváltozások ideje bekövetkezik, a már most előjegyzésbe vett Szat- nür város méltányos kérelme meg­hallgatásra fog találni. Reményünk van tehát ahoz, hogy a közöl jö­vőben beköltözik a Regimentsstab s még egy bataillon legénysége és tisz­tikara fogják a város forgalmát, esetleg az átférek számát növelni. Összeégett gyermek. Borzalmas halál egy két filléres miatt. Mátészalkai tudósítónk egy sze­rencsétlen gyermek iszonyú halálá­ról ad hirt, aki a szó szoros értel­mében összesült, úgy hogy szülei már csak megszenesedett hullájára ta­láltak. Az eset következőképpen tör­tént : Éles Ferencoó mátészalkai földműves felesége rö id időre át­ment a szomszédba, 3 éves gyer­mekét ezen idő alatt teljesen ma­gára hagyva Hogy pedig a kicsike ne sírjon egy két filléres pénzdarabot adott a kezébe játszani. A fiúcska alig, hogy anyja el­ment elvesztette a pénzt. Szalmacsomókat gyújtott meg és azzal keresgélte játszószerét a bú­tordarabok alatt. Eközben ruhács­kája tüzet fogott és mire anyja visszajött teljesen összeégett. A szerencsétlenül járt gyermeket nagy részvét mellett temették el. Krisztics Milánt . kibázasitják. Milán volt szerb király fiát, aki színésznek csapott fel a Royal-Or- feumba, házasságközvetitők ostromol­ják. Tegnap, egyetlen napon har mincöt „fejedelmi“ partidét hajtottak fel az ö számára, köztük egy lipót­városi özvegyasszonyt, akinek csupán értékpapírban 4 millió a hozománya. A királyi sarj kijelentette, hogy nem idegenkedik ugyan a nősülóstől, de előbb színpadi babérokra vágyik. Jö erkölcsű polgárok Árvaleáuyt vegyetek feleségül. Érdekes hirdetés jelent meg ma a hivatalos lapban. A hirdetés szövege ez : Nóhrá dr. Eiber Antal volt pesti or­vos apátián és anyátlan szegény- sorsú árva leányok részére 6000 korona kiházasitási alapítványt tett. Ezen alapítványi tőke 1908. és 1909. évi kamatjövedelmét 240—240 ko rónát a belügyminisztérium az 1909. év végén oly szegénysorsu és jó erkölosü apátlau, anyátlan magyar honos árva leányoknak fogja ado­mányozni, kik az 1909. évben ugyancsak szegénysorsu, jo erkölcsű magyar állampolgárral házasságra léptek. Kétszáznegyven korona nem valami nagy summa ; de bizonyára jól fog esni annak a jó erkölosü magyar ál­lampolgárnak, aki ebben az évben feleségül vesz egy apátián, anyátlan árvát. JAJ a csirkefogóknak. Kesztyűt nekik. Jön a daktiioszkópia. A rendőri bűnesetek kinyomozáiá uál követett eljárásokban eddig nem a legtökéletesebb rendszer szeriut jár­tak el. A nagyszámú bűnesetek nyo mozása alkalmával sok ízben *zük- sógesnek mutatkozott a tetteaek va­lódiságát positivebb jelenségek se­gélyével, mint a detektívek memóriá­jával, megállapítani. Az országos központi bűnügyi nyil­vántartási hivatal legU'óbb különböző nyomtatványokat és utasításokat kül­dött a főkapitánysághoz, melynek alapján felmerült az az eszme, hogy a bűnügyi osztály tetemes megterhe lésének könnyebbségére is egy uj bűnügyi nyilvántartói állást szervez­zenek, Miutáu ilyen nyilvántartó felelőség teljes munkájával, nemcsak a főváros, hanem a helyi rendőrség működését is megkönnyítené, az uj állás szerve­zése már most esedékessé vált. A nyilvántartó állással kapcsolatban az ügyészség megkeresése folytán meg indítják a szenzációs nyomozatok legújabb, legbiztosabb, csalhatatlan metódusát a daktiloszkópiai, mely uek segélyével a legtitokzatosabb ügyeket könnyű szerrel sikerült meg­oldani. Am ez a módszer olyan embert kivan, akinek fogékonysága és te bettsége van ebez, mert ha csak a 4 osztályú kvalifikációja révén jut állásába a nyilvántartó, akkor tényleg fölösleges az újabb teherrel járó uj állás és annak szervezése. Ä szinügyi bizottságból. A szinügyi bizottság tegnap est* Kőrösmezei Antal főjegyző elnöklete alatt ülést tartott, mely alkalommal a bizottság egyhangúlag azon véle­ményen volt, hogy a műsor nem fe­lel meg a követelményeknek. Ennél­fogva utasította az igazgatót, hogy ezután a heti műsort előre minden csütörtökön mutassa be a szinügyi bizottságnak, amely minden pénteken este 5 órakor ülést tart. Rósz néven vette a bizottság az igazgatótól, hogy felhívás dacára sem szerződtetett uj erőket, a kifogásolt szerepkörök be­töltésére. Ezt annál inkább elvárta volna, mivel szerződését épen szava­hihetőségében bízva ajánlotta meg­hosszabbításra. A bizottság felhívta az igazgatót, hogy a társulat kiegészítésére nyert meghagyásnak mielőbb tsgyen eleget és olyan műsort állítson össze, ami a közönség igényeinek megfelel. A szín­ház világítási berendezésének átsze­relése végett a bizottság a tauáos- boz megkeresést intézett, az igazgató azon kérelmét pedig, hogy a színházi díjtalan áramfogyasztás mennyiségét emelje fel, időelöttinek nyilvánította. Válasz a ..Merényletére. Dr. Glatz József. III. És most lássuk, ha merénylet e ezen állásfoglalás, nem a 360 zárdái benlakó és az 1000 növendék, hanem a zárda vagyona ellen ; az utca meg­nyitás a zárdára vonatkozólag káro san érint-e higiénia és pedagógiai elveket, jogos és előnyös-e az egész város, de különösen ebben a pedagó­gia szempontjából a zárdára nézve is a k*rt átvágása és Verbőezy-körut megnyitása és végül (mennyiben) elő­nyös é* megfelelő s az Istváu-téri elhelyező* azuj főgimnáziumra, avagy csakugyan az „eldugás^-sal egyenlő „•szszerütlentég“ ez? Ami az első kérdést illeti, legelső sorban tudomásával kell bírnunk an­nak, hogy az üres zárdatelek területe 21596 négyszögöl s ebből a kihasí­tandó utca vonal 346 négyszögölet foglalna el s a levágandó terület nem több mint 1503 négyszögöl. Ezaz 1500 négyszögöl s a kisajátí­tandó szomszédos telkek adnak az uj főgyimnazium részére szükséges 3000 négyszögölet. Cikkíró szerint a zárda-kert vége mélyen fekvő „október elejétől május végéig“ hasznavehetetlen. No hát ezt a hasznavehetetlen részt siratja a .Merénylet“, de nem ingyért, mert mi' kaphat a zárda te­rületi kárpótlásul? Tudtommal már évekkel előbb megtétetett a zárdának azon ajánlat, hogy a fenti 1500 öl- nyi „hasznavehetetlen“ területért fo­gadja el, a Kinizsi-utca felőli telket összeségéből (Tankóczi telekig) előálló 1500 ölet, amely utcavonalban fekszik s nem „hasznavehetetlen“. Ha ez igy áll, amint hogy igy is van, a zárda tekintetbe nem vehető 3 négyszögölet veszítene, de ennek ellenében négy utca által határolt s kevésbe bosszú, tehát jobbau átte­kinthető téglány alakú telekhez jutna s még ráadásul meg ia szabadulna legalább is egy jó tucat nem jó, vagy legalább is a szemét szempontjából nem kellemes szomszédtól. így véve fel a dolgot úgy hiszem, zárda elleni merényletről semmi irányban sem lehet beszélni, sőt el­lenkezőleg ez a merénylet, épen a zárda lakóira s vezetőségére lehet ■ pedegogiaiiag s ólettanilag kellemes, anyagilag előnyös. De a zárda úgy mond nem adja az elvágandó 1503 négyszögölet s az esetben is megtartja, ha az utca ki- basi'tatnók s a Yerbőozy-körut meg­nyílna. Helyes, én őszintén ? megvallom, hogy mint azomszédgyérméké, a zárda kerttel s az egész telekkel még zsea- gekoromban közeli ösmeretségbe jöt­tem s igy a helyi viszonyok teljes ösmerete mellett épen higiéniai és pedagógiai szempontból igy is tár­gyalhatunk. Épen a tanképzöi intézettel szem­ben, végével a Zárda-utcára egy hossza s egy Ízben már le is égett (tehát tűzveszélyes) cselédház, istálló, tehén ól és szénás padlás vau. Mit keres ez e helyen ? Vagy talán meg­felel a cikkíró ur higiénikus és pe­dagógus felfogásának ? Az állatok ösztöneik kielégítésében emberi módra nem fókezhetők az azokkal foglalatoskodó oselédség, ne­velési s különösön nönorelési szempont­ból már foglalkozásából kifolyólag s ezzel együttjáróan nagyon csekély kivétellel súlyos kritika alá vonható s ha mindezt nem is tekintjük, a tehén bőgős, istálló és stb. szag, a beniakókra s növendékekre s magára a tanárra is, mindennél kárbozatosabb. Mostan tehát itt az alkalom a le­vágandó kiskert 1503 négyszögöl te­rülettel legyen gazdasági udvar, a férfi cselédség, tehenészet stb. stb. helyeztessék el rajta s ha a mostani istálló, tehén ól lebontatik, a kert felől nagyon is jó s bő levegőt fog kapni az a zárda, amely téves felfo­gás, avagy nem tudom mi inás ok­ból, most épen ennek elnyerése ellen küzd. Nos tisztelt cikkíró ur, hol lát ezer:« felfogásban merényletet, a 360 benn­lakó s 1000 növendék ellen? Ugyan mondja ki, hiszen látom igy akarja „sehol“. Ez a propozitió talán

Next

/
Thumbnails
Contents