Szamos, 1908. december (40. évfolyam, 97-116. szám)

1908-12-20 / 109. szám

2 oldal. S Z A M 0 vS (1908. dec. 20.) 109 ik szám. márkás pályadijat tűzött ki a leg­helyesebb megoldásra. A pályázati határidő pár nappal ezelőtt járt le. Magyarországból egyedül Licht­schein Lajos nagykárolyi kir. fő­mérnök pályázott, ki a tegnapi napon érkezett meg Göttingából, miután a tétel megoldását az ot­tani közjegyzőnél elhelyezte. Szakkörökben Lichtschein Lajos megoldása érthető szenzációt kel- tett és reményeket fűznek ahoz, hogy a pályadijat megkapja. A megoldott tételt a világ kü­lönböző egyetemeinek tudós profes- sorai fogják megbírálni, mely el­járás 2 esztendőt vesz igénybe. Ennyi ideig kell tehát Licht­schein Lajosnak várakoznia, feltéve ha a pályadijat elnyerni a jó 100,000 márkára. A tudós mérnököt ezen alkalom­ból az ország különböző részeiből számosán üdvözölték. Magunk ré­széről őszintén kívánjuk, hogy a magyar elme jusson diadalra ezen világhirü versenyben. A iiszttoivajok kihallgatása. Beismerlek mindent. A íőmolnárt is bele akarják keverni. A O-ás liszt lovagjai ellen teg­nap fejezte be a csendőrség által megindított vizsgálatot dr. Csomay al- kapitány. A kihallgatások során Francia Istvánt az orgazdát kivéve, valamennyi bűnös terhelő vallomást tett egymás ellen ugv, hogy nem volt nehéz dolog a bűnszövetkezet minden egyes tagjának működését tisztán láthatóan megállapítani. A tolvajszövetkezet vallatása során azonban több terhelő kije­lentést tettek az egyes bűnösök, különösen Leiblinger Márton fő­molnár ellen. Némelyik terhelt pe­dig egyenesen azzal védekezett, hogy a „főmolnár is hizlal disznó­kat, pedig neki sincs annyi fizetése, hogy tellene belőle.“ Azonkívül az ellenőrzés lanyhaságát is úgy ma­gyarázták, hogy Leiblingernek is nvomta valami a lelkiismeretét, mert nem szólt bele az ő manipuláció­jukba. Valószínű, hogy az ügyész­ség a terheltek vallomása alapján még ma elfogja rendelni az ő kihallgatását. A vádlottak közül Francia Ist­vánt és Szabó Ferencet, mivel szö­késtől nem lehet tartani, a csen­dőrség kibocsátotta az őrizetből Schmidt István és másik három társát azonban, minthogy idegen illetőségűek s rendes lakásuk sincs, tegnap átkisérték az ügyészség fogházába. Korkép? Í-r r ■l f Ck korkép : Górkép ! Poíonyi—Lengyel ügy kicsinyített kiadása. Megjelent Nagysomkulon. Dékán Imre, uagysomkuti tagositó mérnök 'Mán Lajos ottani pónzintó-. zeti igazgatót azzal vádolta egy le­vélben, amit gróf Teleky Sándorhoz, az intézet igazgatójához intézett, hogy a vezetői állását visszaélésekre használja fel és hogy az elnököt az zal akarja hallgatásra kényszeríteni, hogy évi 2400 kor. tiszteletdijat jut­tat neki és a telkét 10 000 koronával fizette meg a bank részére. A gróf és Mán Lajos becsületsér­tésért tettek feljelentést. A vádlott valódiságot kívánt bizonyítani, amit a somkuti járásbíróság megengedett. Vádlók azonban ezt a határozatot felfolyamodták a törvényszékhez, amelynek büntető felebbviteli tanácsa a valódiság bizonyítását nem engedte meg. Ugyanez a tanács, mint folebbvi- teli bíróság tegnap ítélt az ügy ér­demében és a vádlottat 200 korona pénzbüntetéssel sújtotta, Az ítélet jogerős. Jótékonyság in natel. Ä maggar baka boldogsága. Szabad lesz Bosznia. Már t. i. olyan értelemben lesz szabad ez az annektált tartomány, hogy a magyar közönség áldozatkész­sége annyira felfogja ieikesiteni a levezényelt katonaságot, hogy egy­kettőre elnyomnak minden felkelési vagy határbetörési kísérletet s a nyugalom, a rend és béke szabadsága helyre fog állani. A jótékony adakozás boszniai ba­káink karácsonyi ajándékaira oly nagy mérveket öltött, hogy már nemcsak készpénz , hanem természetbeli aján­dékok is sűrűn érkeznek az ember­baráti célra. Kinek mije van igyek­szik belőle valamennyit a jótékony có’ra juttatni. Lapunk szerkesztőségébe a mai napig a következő természetbeli ado­mányokat küldték be : Szűcs József: két skatulya színes gyertyáoskát. Huszár Aladár: nyolc üveg gummi- arábikumot. Küszner Albert: megszámlálhatat­lan betétekre való felhívást. Koós Gábor: tiz darab divatos nyakkendőt és öt cilindert. Egy segédszinésznő: két darab használt, de jó állapotban levő barchet-alsónadrágot. Bartók László : hat üveg tyuk- szemirtó-szert. A „Színházi Újság“ ; kát méter­mázsa makulaturapapir. Egy rikkancs: 2 az-az két darab dráma-cigarettát. Szatmár város: 3 kgr. és 20 deka sajáttermésü tűzifát. Egy fiatal ügyvéd: parcellázási és házépítési terveinek egy díszpél­dányát. Lővy Miksa : a „Lót“, a „Kutya­mosó“ s még két újabb kupié kottá­inak 3—3 példányát. Hartman Mózsi: hat darab angol bőröndöt. Lengyel Károly: négy darab fa- ós egy darab vadonatúj érckoporsót. Roóz-testvévek: két pár Halifax- korosolyát. Weisz Izsák: tiz kötet imakönyvet és huszonöt drb. képes iparirkát. Fógel Károly: másfél kiló medve­cukrot. Irgalmasok gyógyszertára: ötért vazelint és egy üveg fallooost. Mindezeket köszönettel nyugtázzuk. Isten fizesse meg! (n. v) Színház. Heti műsor: 20-án, vasárnap d. u.: Czigány, nép színmű. 20-án, „ este: Dollárkirálynö, Operette. Páros. „A dollár királynőTalán az egész évad legpompásabb előadását telt ház élvezte. Minden szereplő, úgy szólóban akár az auszambléban kiváló alakítást nyújtott, még Érc- kövi is. A Drótostót. Ezt a végtelenül bájos operettet Lehárnak ezt az óri­ási sikert aratott első darabját adja a Színház ez idényben először szer­dán este. Az előadás kiváló érdekes­séget nyer azzal, hogy Pfefferkorn hagymakereskedőt Rónai a Színház kitűnő kommikusa játsza, kinek ez a szerep a legpompásabb alakítása Ugyancsak bájos alakot kreál Bállá Mariska, Zsuzska tót leány szerepé ben, Somogyi (Günther), Boda (Jankó), Herceg (Őrmester) és Szócsi (Miczi) kitűnő szerepe pompás előadás sike­rét helyezik biztos kilátásba. Karácsony előtt. — Szervusz! Sietsz? Ma olyan kövér vagy. — Igen, ma kövér vagyok. Tegnap meg sovány voltam. Tudod, jön a karácsony, most lopom haza a kará­csonyi ajándékokat. Rettenetes munka, hogy ne lásson senki semmit, ne sejtsen senki semmit. Ez a legnehe­zebb rész: meglepetésnek tartogatni a nagy estig mindazt, amit összevá­sárolt az ember. Mennyi kin, mennyi gond, mennyi hazuság ! Az nincs az öt parancsolatban jól, hogy legalább egyszer, husvét előtt meg kall gyónni. Meg kellene változtatni arra, hogy karácsony után gyónjanak az embe­rek. Ránk fór. Ez a szent ünnep több vétkünkbe kerül, mint a farsang, szalmaözvegysóg és szüret együttvéve. — Nem egészen értem. —■ Először is mennyi hazugságba kerül, amig sikerül a gyerekek szeme elől elrejteni a fát, amig azt feldí­szítjük, elkészítjük a gyújtás pillana­táig. Pár évvel ezelőtt bezártunk egy szobát, azt hazudtuk a gyerekek­nek, hogy meghalt a nagymama, ott van kiterítve. Ezzel távol tudtuk tar­tani őket. Gyönyörű fát emeltünk nekik. A következő évben újat kel­lett kigondolni. Felmentünk a pad­lásra karácsonyfát díszíteni: kigyu- ladt. miatta a háztető. Tavaly lemen­tünk a pincébe a fával : lefagyott a mamának mindakót keze és lába. Hát még az ajándékok! Az aztán a mű­vészei, elrejteni, titokban tartani mindaddig, amig eljön az idő és elő keli adni, hogy az örömet, meglepe­tést szerezzen. — Az nehéz dolog lehet. — De én nem hagyom magamat. Tegnap vettem meg a cselédek aján­dékait ; csupa blúz, szoknya, kötény, kendő. Tudja, hogy sikerült haza csempésznem mindezt ? — Nem. — Magamra húztam mindent. Mint szakácsnő mentem végig a városon. A feleségem ajándékával is nagy gondom volt. Egy pompás kalapot vettem neki; három, vagy négy mé­ter, nem tudom pontosan. Egy méter itt már nem számit. Hát, ezt szinte lehetetlen volt hazaszállítani. De jött egy mentőgondolatom. Vettem a te­metkezési vállalatnál egy koszorúnak való dobozt; ebben hazavittem. Azt mondtam, a bácsi sírjára van benne egy koszorú. Ott van a folyosón: senki sem nyúl hozzá! — Mit vett még ? — A hajas babákat a cilinderem alatt vittem haza. A grammofont ma szállítom, azért vagyok ma kicsi és kövér. Tegnap a kertész-szerszámokat és a lepke-fogót vittem haza, azért voltam tegnap hosszú és sovány. Még haza fog kelleni vinnem egy hinta­lovat. Hogy hogyan, még nem tu­dom. Két éjjel nem alszom már miatta ; de a trójai lovat is sikerült bevinni, majd csak hazaviszem ezt is. — Ön jó apa. Meg is lesz a gyü­mölcse fáradozásának. Lesz majd boldogság, meglepetés. — Dehogy. A legjobb a dologban az, hogy mégis kikutatnak mindent odahaza. Amig hivatalba vagyok, a gyerekek játszanak a játékokkal, teg­nap megnéztem lopva a koszoruska- tulyában a kalapot, hát egész más formát találtam benne. A feleségein már be is cserélte. — De hiszen akkor hiába minden ötlet, fáradozás. — Oh, ne higyje. így dupla az öröm. Mikor titokban élvezik az aján­dék kedves örömeit és amikor hiva­talosan kell a boldog meglepetést mutatni. Gyönyörű lesz az előeste. A feleségem sírni fog a boldogságtól s azt mondja majd, inkább ruhát vet­tem volna neki, a szakácsnő kezet csókol a ruháért és azt mondja, in­kább kalapot vettem volna, a kis gyerekek a játék helyett már köny­vet szerettek volna inkább, a nagyok könyvek helyett inkább játékot akar­tak volna még. Mindenki meglesz hatva, és boszuból kapok tőlük egy kravatlit, kettőt, hármat, kilencet, húszat, pedig én egy kravatlit elhor­dok két évig és kapok tőlük egy pár hímzett papucsot két párat, hármat, hatot, pedig nekem az a papucs is sok, amit nőm őnagysága, a mama, a mamuci hord. És mindehhez az ün­nepi hangulat: a gyertyák csöpögnek a drága szőnyegre, a függönyt nem szabad leereszteni, hogy a szomszéd­zenemű- és paptrkereskedése Szatmár-Németí. a mai kor igényeinek megfelelően berendezett üzletemet, ahol legolcsóbban szerezhetik be szükségletüket. Huszár Aladár könyv'^ A nagyérdemű közönség szives figyelmébe ajánlom Ima- és ájtatossági könyvek egyszerűen és legékesebben kötve, a leggazdagabb választékban. Diszmiivek, ifjúsági iratok, képes-könyvek, a legdusabb választékban, leszállított árakon. irodalmi újdonságok- — Zenemüvek. — Bárhol és bárki által akár bolti, akár leszállított áron hirdetett könyvek és zene- ................... müvek a hirdetett áron kaphatók......................... Le vélpapírok és kártyák ízléses és elegáns kivitelben dobozonként I koronától 20 koronáig. Düsseldorfi olaj- és vizfestékek, valamint az összes hozzávalók ===== nagy választékban. ...... = Pa pír-, rajz- és irószsr különlegességek. Irómappák. Emlékkönyvek. Eljegyzési, esküvői, báli meghívók és táncz-rendek modern kivitelben. — Bármely irodalmi mű részletfizetésre is kapható. = Árjegyzék ingyen és bérmentve, —rrz-r-. Előfizetéseket elfogadok a világ összes heti- és napilapjaira, továbbá divatlapokra — minden árfelemelés nélkül — és a .......................... legpontosabban szállítom................................. Le gszebb és leghasznosabb ajándék a könyv.

Next

/
Thumbnails
Contents