Szamos, 1908. november (40. évfolyam, 88-96. szám)

1908-11-05 / 89. szám

4-ik oldal SZAMO S (1908. nov, 5.) 89. szám, * A keresk. szaktanfolyam f. hó 3 áu a felső kereskedelmi iskola he- lyiségóbon megkezdődött. Felvételek még néhány napig az említett helyen történnek. * A „Színházi Újságnak“ immár 5-ik száma látott a mai napon nap világot. A közönség az első perctől kezdve élénk érdeklődéssel fogadta, az ügyesen és változatosan összeállí­tott kis napilapot. Minden egyes száma a szinlapot, a darab tartalmát, heti műsort, pompás kis verseket, színi híreket, humoros apróságokat, arcképeket közöl. Nehány nap múlva karrikaturák és más művészi rajzok fogják tarkítani lapjait. Előfizetési ára egész saisonra 6 kor. vidékre 10 kor. Egyes szám ára 4 fillér. * Ingatlan forgalom. Jablonszky György szÖlőszeti és borászati felü­gyelő megvásárolta Mertz József, középhegyi birtokos szőlőjét 18000 koronáért. * A népkonyha megnyitása. A szatmári népkonyha október 25-én tartott közgyűlésén november köze­pére eső vasárnapra határozta el a konyha megnyitását, illetve az ingyen meleg étel kiosztást. * Ingyen hús kiosztás. A város egyik jól kihizott ökre a napokban megsántult és a további igára alkal­matlan lett. A hatóság az ökröt levá­gatta s kedden délelőtt a szegények között kiosztatta. Mondani is feles­leges, hogy az ingyenes húsnak nem megvetendő számú fogyasztója akadt. Hol szórakozzunk ? Színház után mindig frissen csapolt sör, friss ételek kaphatók Márkus Sándor (Károlyi-ház) éttermében és fényesen berendezett kávéházában. Tisztán kezeit borok. Jó magyar konyha. Előnyös árak. Társaságok részére külön helyiségek. Pon­tos kiszolgálásról gondoskodik : Márkus Sándor vendéglős. * Iparosok és kereskedők név­jegyzéke. Az 1909. évben működő iparhatósági megbízottak választá­sára a választó és választható ipa­rosok és kereskedők névjegyzéke összeállittatott s a városháza hirdet­ményi táblájára ez óv november hó 1-ső napjától 8 napig kifüggesztetett. Az esetleges felszólamlások novem­ber hó 10-ig az I. fokú iparhatóság­hoz irásbau nyújtandók be. * Szerencse fel! Vásároljunk csak helyben, Lőwinger József fűszer- és csemegeüzletében (Deák-tér 17. sz.) osztálysorsyegyet. A nyereményeket rögtön kifizeti; költ­séget nem számit fel. — Egy Vs ad sorsjegy ára: P50 K, V4 ed 3 K, V2 6 K. Húzás: nov. hó 19. és 21. * Fűszer szagtól mentes, saját készitményü bonbonok, és teasütemé­nyek naponta frissen készítve. Diós és mákos patkók. Weisz Béla (Bpest) cs. és kir. udvari csokoládégyáros csokoládé-különlegességeinek egyedüli árusítója: Gindl Antal cukrász, Deák-tér 5. sz (saját ház). Hugybajtó és hugyoldó „Szultán‘‘-forrás nagyon kellemes, tiszta izü, szénsav­ban gazdag, lithion-tartalmu ásványvíz. Gyógyító és üdítő ital. Lithium tartalma következtében sikerrel alkalmazható vese-, hugykö- és hólyag­bajok esetében, továbbá a légző- és emésztőszervek hurutos bajainak gyó­gyítására. 1 rekesz, 50 félliteres palack K. 15 — 1 rekesz, 25 egyliteres palack „ IP— Szultán Eithion-gyógyforrás-Vállalat. Kulkezelőség és központi iroda: EPERJES. Igazgatóság: BUDAPEST, IV. kér. Ferencz József-rakpart 22-ik szám. Főraktár: Lővinger József ásványvíz- kereskedésében Szatmáron. Kapható már külföldön ; Brüxell, London, Ostende, Paris, New-York városokban. Schlesinger L. “fa® nemzetközi házasságközvetitése Berlin, 18. a kontinens legnagyobb intézete. Állandóan több száz vagyonos hölgy előjegyezve ! * Aki jó bort szeret imii, kerresse fel a „Hungáriáit, hol egy liter must házhoz 28 kr. Kiemelendő még a többek közt egy palack saját töltésű bor „Hungária Gj'öngye“ citn alatt 50 krajcár. Akav Hm ° í e s ó, jó kávét #1 VII iuui ? Ha igen, tegyen próbát Benkő Sándor speciá! kávé- kereskedőnél, Szatmár Kazincy-u. 16. A hivataios lapból. Pályázatok: Pályázat van hirdetve : a misztótfalui s-jegyzői állásra (nov. 25.), Szatmárvár- megye törvényhatóságánál közig, gya­kornoki állásra (nov. 22.) Vidék. Nagykároly. * Pisztolypárbaj. Wieser Miklós az Ecsedi láp lecsapoló társaság sza­kaszmérnöke és Kölcsey Béla gát­biztos okt. 30-áu Nagykárolyban, az Epreskertben pisztolypárbajt vivtak. Sebesülés nem történt. Nagybánya. * Uj ügyvéd. Dr. Öfcömösy Zoltán ügyvéd Nagybányán ügyvédi irodát nyitott. Szinérváralja. * Gyászllir. Polgári erényekben gazdag, köztiszteletben állott férfiú hunyt el f. hó 3-án Gerber Ödön gyógyszerész személyében. Haláláról a nagy kiterjedésű gyászbaborult család a következő jelentést adta ki. „Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a legjobb férj, apa, nagyapa, após és rokon Gerber Ödön gyógyszerész., Szatmár vármegye törvényhatósága bizottságának, Szinérváralja nagy­község képviselőtestületének tagja, a magyarországi gyógyszerész egylet tiszteletbeli tagja, a XII. gyógysze­részi járás igazgatója, a szinérváral- jai szegénysorsu iskolás gyermekeket segélyző egyesület elnöke stb. munkás életének 71-ik, boldog házasságának 47-ik s gyógyszerészi pályájának 52-ik évében hirtelen elhunyt. A megboldogult földi hüvelye f. évi nov. hó 3-án d. u fél 8 órakor fog a ref. egyház szertartása szerint az örök pihenésnek átadatni. Kelt Szi- nórváralja, 1908. nov. 1. Áldott legyen emléke mindörökké! Özv. Gerber Ödönné szül. Thegze Emma neje. Gerber Vilma férj. özv Seidl Józsefné, Gerber Frigyes, Gerber Ilka férj. özv. Trázsi Lászlóné, Gerber Ferencz, Gerber Emma férj. Szabó Gázáné, Gerber Jenő, Gerber Irén férj. Markó Béláné, Gerber Béla gyermekei, a nagyszámú rokonság, sógorok, sógor­nők és unokái. Fehérgyarmat. * Agyonütötte a boroshordó. Szabó János fuvaros fehérgyamati lakos Muzsalyból bort szállított, sze­kere útközben felborult, a telt boros­hordók reá estek és súlyosan m9gse besitették. Haldokolva szállították a fehérgyarmati közkórházba, ahol pár napi szenvedés után maghalt. Főszerkesztő: Dr. Tanódy Endre. Fömunkatárs: Nagy Vincze. Felelős szerkesztő : Ifj. Líitcczky Endre. Nyilttép. B rovat alatt közlőitekért nem felelős a Szerk. Figyelmeztetés! Az uradalmi „Polenai ásványvíz“ közkedveltsége által indíttatva, utóbbi időben egyesek „polenai viz“ elneve­zése alatt forgalomba óhajtják hozni közönséges — minden gyógyhatás nélküli — szenyvizüket és ezzel a közönséget tévedésbe akarják ejteni. A t. fogyasztó közönség érdekében szükségesnek tartjuk felemlíteni, hogy az orvosi világ előkelőségei állal ki­tűnő gyógyhatásúnak elismert ,,Ura­dalmi Polenai viz“ vignettáján és ónkupakjáu, úgyszintén dugóján az „Uradalmi Polenai viz“ jelzés határozottan ki van tüntetve, miért is kérjük erre figyelemmel lenni és a nem ilyen jelzéssel ellátott palac­kokat visszautasítani. Uradalmi ásVányVizcH bírlősígc SzolyVáu. Eladó gözmosógyáp Kolozsvárt. „Unió“ gőzmosó gyár, mely gőz- és villanyerőre van berendezve, haláleset miatt sürgősen eladó. Évi forgalom 30—32 ezer ko­rona, melyből 40 százalék tiszta haszon. Olcsón eladó előnyös feltételek mellet. Értekezni lehet Klein Ferenc Kolozsvár, vagy Gottlieb Aladár Szatmár. Serdülő leányok és fink erősekké és vidorakká fejlődnek, elvesz­tik lehaugoitságukat, hogyha a sziiksé- ! ges táplálékot 5cott-féle Smalsiát. alakjában élvezik, a mely az összes erősítő szerek között a legkiválóbb. Orvosok és bábák a Scott- féle Emulsiót a legmelegeb ben ajánlják az utóbbi 32 év óta. Édes mint a tejszín. Könnyebben emészthető mint a tej. féle módszer véd - Egy eredeti üveg ára 2 K 50 f. jegyét, a halászt, kérj“vénm!lembuKapható gyógyszertárakban. mms 1191—1908. végreh. sz. Árverési hirdetmény. Alulirt kiküldött bir. végrehajtó ezen­nel közhírré teszi, hogy a szatmár- németii kir. járásbíróságnak 1907. évi V. 392 — 3. sz. végzése folytán dr. Antal László ügyvéd által képviselt Páskuj Imre felperes részére 282 kor. 07 fill, tőkekövetelés s jár. erejéig el­rendelt kielégítési végrehajtás folytán alperestől lefoglalt és 1285 koronára becsült ingóságokra a szatmár-németii kir. jbiróság 1907. V. 392—10. sz. vég­zésével az árverés elrendeltetvén, annak a fizetettek betudásával a korábbi, vagy felülfoglaltatók követelése erejéig is, amennyiben azok törvényes zálogjogot nyertek volna, alperesek lakásán Szat­máron, Tajay-utcában leendő megtartá­sára határidőül 1908. évi november hó 7-ik napjának délelőtt 9 órája kitüze- tik, amikor a biróilag lefoglalt bútorzat s egyéb ingóságok a legtöbbet igerőnek készpénzfizetés mellett, szükség esetén becsáron alul is el fognak adatni. Felhivatnak mindazok, kik az elárve­rezendő ingóságok vételárából a végre­hajtató követelését megelőző kielégíti e- téshez jogot tartanak, hogy amennyiben részükre a foglalás korábban eszközöl­tetett volna és ez a végrehajtási jegyző­könyvből ki nem tűnik, elsőbbségi be­jelentéseiket az árverés megkezdéséig alulírott kiküldöttnél írásban, vagy szó­val bejelenteni el ne mulasszák. A törvényes határidő a hirdetménynek a bíróság tábláján kifüggesztését követő naptól számittatik. Kelt Szatmáron, 1908. okt. hó 22-én. Tatay, kir. bir. végrehajtó. * Magyar Otthon! Elsőrangú penzió. Családok, házaspárok és ma­gános urak részére. Elegánsan beren­dezett különbejáratu szobák. Réz­ágyak, fürdők, lift. Olcsó árak. Hol ? Budapest, Főherceg Sándor-utca 30. Apróhirdetések. Könyvelésben némileg jártas és szépirásu fiatalember, esetleg leány, ki németül is ért, rőfős üz­letben kezdő fizetéssel felvétetik. Cim a kiadóhivatalban. Széna eladás. 18 méter hosszú, 4 méter széles, 3 50 méter magas kazal prima' minőségű széna eladó Náutüu. — Értekezhetni M illái ka János lelkészszel Szatmár-Zsadány. Kiadó lakosztály. Dr. Kelemen Samu orsz. képviselő ut­áltai birt lakosztály 1909. május hó 1-től bérbe kiadó. Értekezhetni : Rooz Testvérek cégnél. Megbízás folytán vételre kerestetik 5 darab Szatmári takarék-pénztári részvény, — 20 darab Szatmári gőz- tégiagyári részvény, — 20 drb Első szatmári téglagyári részvény, — 15 darab Fehérgyarmati fskarékpéuztári részvény. — Darábszám és árjelző levél kéretik e lap kiadóhivatalába „Részvény“ jeligével. — Ügynökök kizárva. Cladó birtok. Szatmárvármegye Penyige községe ha­tárában, a penyigei 62. sz. telekkönyvi betétben foglalt 214 és fél katasztrális hold legjobb minőségű szántóföld, ház- és gazdasági épülettel felszerelt birtok örökáron eladó, Feltételek megtudhatók Dr. Losonczy Almos vármegyei tiszti főorvosnál Debreczenben, Piac-u. 87. sz. Kiadó úri lakások. József kir. herceg-utca 40 sz. alatt egy ház, melyben üzlet és 4 szoba, 2 konyha s mellékhelyiségek vanuak, augusztus 1 re kiadó, esetleg örök áron e adó. (Ugyanezen házban még 3 szoba, előszoba, konyha s mellék- helyiségek vannak.) A mellette levő uj úri házban egv 4 szobás lakás november 1-től kiadó, vágj- eladó. — Értekezhetni : ör. Heller Gyulával, (Petöfi-utca 24. sz,) Birtokkereslet! Az egész országban kiterjedt és előkelő összeköttetéseim révén azon helyzetben vagyok, hogy a legyorsah- ban bonyolíthatom le birtokok ela­dását, vételét valamint azok bér­beadását és ennél fogva kérem a Szatmár és szomszéd megyék birto­kos urait, hogy szives megbízásukkal felkeresni szíveskedjenek, amikor is meggyőződés fognak szerezhetni öszin - te korrekt és szakszerű alj írásomról. Jelenleg keresek Sürgősen 18 bérlőmnek azonnali esetleg tavaszi bérbirtokokat 100-tól 2500 hol­dig ; ugyauilyeu nagyságuakat meg­vételre készpénzfizetés melleit. Kálmán Gyula. (Szatmár.) Kosztosok! Úri háznál koszosok elfogadtatnak. Szatmár, Kossuth Lajos-utca 3. sz. • ir-mm nmaea'» iukbkw. n ni» mn—im—i—au»—» ■'■omwmm* Nyavalyatörés! Ki nyavalyatörés, görcs és más ide­ges állapotban szenved, kérjen iratot. Ingyeu és bérmentve kapható a szab. „Hattyú“ gyógyszertár által, Majna Frankfurt.

Next

/
Thumbnails
Contents