Szamos, 1908. november (40. évfolyam, 88-96. szám)

1908-11-01 / 88. szám

XL évfolyam­Szatmar, 1908. novimber M 1 (vasárnap) 1t £ 88. száa „FÜGGETLEN POLITIKAI, SZÉPIRODALMI ÉS GAZDASÁGI LAP. [ 2 I A „Szatm&rmegyei Községi- és Körjegyzők Egyesületéinek Mvatalos lapja. Megjelenik hetenkint kétszer: vasárnap és csütörtökön. Előfizetési ér: ■gé« érre 8 kor. — Félévre 4 kor. — Negyedévre 2 kor. Egyes szán ira 10 fillér. SZERKESZTŐSÉG é» A1ADÓHIVATAL: Rákóozi-utcza 9. sz. Telefon: 107. Mindennemű dijak Saat Káron, a lap kiadöhlvatalab&n fiaetendók HIRDETÉSEK: Készpénzfizetés mellett a legjutánvosabb Árban közöltéinek Nyilttér sora 20 fillér. Az apró hirdetések között minden szó 4 fillér. Élet a halálban. 1 — Gondolatok a temető ünnepén. — 1 ( Anyagcsere megszűnése az or­vosnak. Üresedés, jogszakadás a törvény előtt. Kemikuséknál kör­útja az elemeknek, maga az élet. „Ha a földbe vetett gabonaszem meg nem hal, egyedül marad; ha pedig meghal, sok termést hoz. Ha nincs feloszlás, rothadás, oxid: nincs meleg, nincs táplálkozás, és mi egy percben megfagytunk, éhen vesztünk. Fizikában energia átala­kulása. A lélek csak oly elpusz­títhatatlan, mint a vas. A theolo- gia székén a halál minden kívána­tosság, ideál és poézis : tűnő álom, születés az örökkévalóságra. m m* * * Születésünkkel a halál útjára léptünk, úgymond Nicolas. Bölcső ben ringat anyánk, de koporsónkra eszmélve. Amit életnek mondanak, az az élet vesztése. Minden perc, amelyet leéltünk, haldoklásunk rö­vidülése. Minden lélegzésünk rész­lettörlesztése utolsó fohászunknak. Hosszú élet, hosszú haldoklás. Az ember élete, irja Bossuet, úthoz hasonlít, melynek végén feneketlen mélység tátong. Erről ugyan már első lépésünknél értesí­tenek, de a törvény ki van mondva és nekünk haladnunk kell tovább s tovább. Utunkban ezer baj íá- raszt s nyomorgat. Csekélység! Csak az a borzasztó mélység volna kikerülhető! . . . Nem, nem. Menni, rohanni kell az évek gyors szárnyain. Közben apró vigaszta­lásaink, hogy itt-ott kedves tár­gyakkal találkozunk, csörgedező patakokkal, hullatag virágokkal. Futva néhány rózsát téptünk, hogy magunkkal vigyük ; de ezek elher­vadtak, mielőtt gyönyörködtünk volna bennük. Néhány gyümőcsöt szakitottunk, melyek már Ízlelésük­kor enyésztek el. Merő csalódás ! Mindig vonatva, az örvényhez kö­zeledünk. Utunk mentén már kezd kihalni minden. A kertek kevésbbé lombosak, a virágok kevésbbé zo- máncosak, a szinek kevésbbé izzók, a rétek kevésbbé mosolygók. Min­den fogy, hanyatlik, pusztul: a halál árnyéka sötétüli és az ádáz örvény közeledtét sejtjük. Még egy akaratlan, kénytelen lépés, és annak peremén állunk. Fejünk szédül, szivünk szorul, érzékeink zavarodnak, szemünk homályosul, de menni kell. Szeretnénk vissza­lépni. Ninos mód benne. Minden meghiúsult, minden lebukott, min­den eltűnt. .. Csak tagadjatok. Ki látta azt a másvilágot?! Ki jött vissza a halálból?! ... E föld életében soha senki sem tudta, nem volt és nem lehet róla meggyőződve, hogy nincs másvilág, nincs anyagtalan lelkek örök hona, milyenről a theologia tanít. A ha­lál után való teljes elmúlásról két­ségtelenül megbízhatót nem hallot­tak, nem olvastak, nem fedeztek fel Xenophanesék, Epikurék, nem a Renaissance istentagadói, nem Kanték, d’Alemberték, mai legte­kintélyesebb filozófusok, legnagyobb természettudósok sem, világlapok szerkesztői, hírneves regényírók, legjelesebb államférfiak sem. Csak tagadjatok. De bizonyítsa­tok is. Már ez úgy illik. Komoly­ságtoktól és tisztességtektől elvárja a mai reáltudományosság. nem vettem el a másét, de nem is aggódott szivem, titokban nem féltem sem Istentől, sem embertől Méltatlant békével tűrtem, annyi jó emberemmel több lett. Nem haragudtam, tovább nem bántott a sértő. Szelíd, finom voltam, — rám tért vissza mindez. Mértékle tességem, önmegtagadásom egész ségemre, életem vidámságára szol­gált, hosszú munkabírásom a nyil­vánosságnak használt. Alamizsnám bűntől mentette meg a szükölkö dót és a jó tett öröme engem bol­dogított. Habár az örökkévalóság eszméje kormányok, nevelők és intézkedők politikája volna is, — eddig csak nyertem, az erény maga volt jutalmam . . . Aludjunk hát, nyughatom csendesen, boldo­gan .. . — Jó harcot harcoltam, a fu­tást elvégeztem, a hitet megtartót tam; eltétetett nekem az igazság koronája. Egy haldokló fohásza. Már oda­ért, végére amaz útnak, melyen a természet törvénye hajtotta keresz­tül. Szeme lezárult. Nem látja többé az ártatlant gazaktól sújtva, a gonoszt őrömében tombolva. Sugarakkal átszőtt csodálatos arany- szinekben tükröződő, messze-messze nagy, végeden világot varázsol eléje az izzó lázas képzelet tündér- játéka. Nem többé a fekete, irtóz- tató mélység ásitoz lábai alatt, hogy elnyelje. Az örök, boldog paradicsom hazája hívogatva inte­get feléje. Amilyent „szem nem látott, fül nem hallott." Hol bájos, édes lelkek napfényes arcukkal fogadják. De fölrezzen a haldokló. Élete órája még nem percegte el utolsó pillanatait. — Álmodtam, szépet, nagy­szerűt . . . Hol vagyok ?. . . Bűz- hödtség rengetegében, pusztulás, nyomor kietlene környez .......... Ves ztettem . • • Hát nincs más­világ ? Nincs örökkévalóság ? . . . Oh, miért is választottam az eré­nyek tövises pályáját ? Nyeltem az önmegtagadás keserűségét. Én, balga i Miért nem élveztem inkább a bűn édes mézét vigan, boldogan ? Ah! de mégis . . . Szegény voltam, — Ki látta a theologia másvi­lágát ?! Ki tért vissza onnan ?! . .. Jagyjuk őt, mig ifjú erőtől fe­szülnek izmai, viruló egészségben derülnek örömnapjai, a bánat fel- legei nélkül. Neki semmi sem szent, semmi sem tiszteletreméltó. Neki minden eszköz jó. Első az ő ala­csony szenvedélye, melynek min­dent feláldoz. Igazságtalan, lelket­len, nyomorgató, ahol teheti. Nyelv­vel ejt gyógyíthatatlan sebeket. Aljas, hízelgő, jellemtelen és hamis, becstelen, gaz másfelé. De ah! érkeznek u halál küldöt­tei, az utolsó nyavalyák. Mi kü- lömbség! Mily változás! Elhagyni ez édes világot! Mely keserű ér­zés! Minő fájó lemondás annak, akinek a bűn csontjáig és velejeig rögzött be! . . . Az égető kinok mellé érkeznek dühödten a mar­cangoló kételyek, a legsötétebb aggodalom fúriái ... Neki végző­dik ez a világ. De vájjon nem kezdődik-e az a másik ? Melyről egykor kacagva kérdezte, hogy ki átta azt, ki jött vissza onnan ? Melyről soha senki meg nem győzte, hogy nincs! . . . Hátha igaza van Cicerónak?! Aki bátor- ságosabbnak, okosabbnak tartja hinni egy jövendő életben, egy sí­ron túli világban! ... De még­sem! . . . Hiszen roppant tudósok másképpen tanítanak! A túlvilág eszméje gyermekszoba mumusa ... Aranykeresők furfangja .... Az augurok találkozva mosolyognak egymásra . . . Senki sem tudja biztosan, hogy nincs örökkévalóság, nincs más­világ. De ha van, ez az erényte- len halott csak vesztes lehet. * Az istenes fáraó harminc esz­tendőn keresztül százezer rabszol­gát gyötört síremléke alkotásában. Vallása szerint lelke csak ez örök hajlékba térve őrizhette meg em­beri mivoltát. Az asszírok a halál beálltával mindjárt eltakarították a hullát, — immár az ördög tulaj­donát. De nem ásták el, mert meg- fertőztette volna a földet. Nem égették meg, mert megíertőztette volna a tüzet. Vizbe sem dobták, mert ezt íertőztette volna meg. Halottaikat a föld színétől maga­sabban, póznákra gallyakból csinált emelvényeken helyezték és rothasz­tották el. Ahogy ez máig vallásos szokás Pápua benszülötteinél. A pogány római semmitől sem ret­tegett jobban, mint hogy földi részei egykor elhantolatlanul he­vernek, temetés nélkül maradnak. II. József elrendeli koporsó helyett a zsákban való temetkezést. Kár csak magában Bécsben évenként azt a huszonnégyezer szál deszkát a föld alá temetni! Milano, Genua, Bologna, Róma, Nápoly sirkertjei legszebbek a világon. Milliókba került csupa múzeumok . . . Kiki a maga hite és módja szerint. * Az angol költő énekli: Havon aludt a holdsugár, Rideg, fagyasztó éjjelen. Szerelme sírján volt a lány, Zokogva búsan, szertelen. A könye hullt, s leghőbb könye Az éj lehén gyöngygyé fagyott. Eltűnt az éj, a regg jőve S a gyöngyre csillant rá legott. Egy angyal szállt a földre majd S a mennybe vitte a gyöngyszemet, S fejére díszül nyerte azt, A harmatarcu Kegyelet. ■ * A bűn halál az életben, az erény élet a halálban. Pataki Lajos* A rendezett tanácsú városok országos egyesülete f. hó 26Tán tartotta meg alakuló gyűlését Buda­pesten. A közgyűlés elnöke dr. S*e.nt- pály István tudatta a közgyűléssel azon hirt, melyszerint a kormány és az országgyűlés a jövö évi költség- vetésbe 2 000,000 korona segélyt veit föl a városok közigazgatási költsé­geinek részbeni fedezésére. Maid b: • fejtette, hogy a városoknak még sok megoldandó kérdése van ilyenek a városi kölcsön biztosítása, kötelezi Jjgg Rőtfa Simon nagy választékú cipóraktárát ajánljuk « t. -vevő-közöí-íségnek, mint legolosóbb bevtkn&pláei fapp'is«. Közvetlen a Pannónia' szálloda mellett. — Szaimár w Mm íe^nag ojo MtodÉT&ftMtolb az és téli Idényre megrendelt valódi finom sehevraux és box bőrből készült lep újabb divata fekete és barna szinii úri-, női- és gyermek-cipők:

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents