Szamos, 1908. október (40. évfolyam, 79-87. szám)

1908-10-25 / 86. szám

86. szám. (1908. okt. 25.) SZA MOS 5-ib oldal. Figyelmeztetés! Az uradalmi „Polenai ásványvíz“ közkedveltsége által indíttatva, utóbbi időben egyesek „polenai viz“ elneve­zése alatt forgalomba óhajtják bonni közönséges — minden gyógyhatás nélküli — szenyvizüket és ezzel a közönséget tévedésbe akarják ejteni. A t. fogyasztó közönség érdekében szükségesnek tartjuk felemlíteni, hogy az orvosi világ előkelőségei által ki­tűnő gyógyhatásúnak elismert „Ura­dalmi Polenai viz“ vignettáján és ónkupakján, úgyszintén dugóján az ,,Uradalmi Polenai viz“ jelzés határozó’tan ki vau tüntetve, miért is kérjük erre figyelemmel lenui és a nem ilyen jelzéssel ellátott palac­kokat visszautasítani. Uradalmi ásványvizén birlMge SzolyVán. Tisztasága 30.000 koronával szavatoltatik. A konyhában és házban mindent, ami egyáltalában mosható ós tisz­títható, csakis Schicht szarcasszappanával tisztítsunk. E szappan évtizedeken át folytatott beható és lelkiismeretes tanulmányozásnak eredménye. Mosóereje rendkívüli, szavatolt tiszta és ment minden káros keveréktől. Gond nélkül használható tehát minden tisztítási célra, még ott is, hol közönséges szappan felmondja a szolgálatot vagy különös gondosság szükségeltetik. <9 * A Liniment. Capsici comp., a Horgony-Pain-Expeller igazi, nép­szerű háziszerró lett, mely számos Családban már sok év óta mindig készletben vau. Hátfájás, csipöfájde- lom, fejfájás köszvóuy, csuznál stb.-nól a Linimenttel való bedörzsölések min dig fájda’omcsillapitó hatást idéztek elő; sőt járványkórnál, minő: a kolera ós hányóhasfoiyás, az altestnek Liui menttel való bedörzsölóse mindig igen jónak bizonyult. Ezen kitűnő háziszer jó eredménuyel alkalmaztatott bedör- zsölésképpen az influenza ellen is és üvegekben: á 80 fillér, 1 kor. 40 f. és 2 korona a legtöbb gyógyszertár­ban kapható; de bevásárlás alkalmá­val tesiék határozottan : Richter-fóle Horgony Liuimentet (Horgony-Paiu- Expellert) kérni, valamint a .Horgony“ védjegyre és a Richter cégjegyzésre figyelni és csak eredeti üveget elfo­gadni. A Szatmár-matészalkai vasút menetrendje. 6212. sz. vonat indul Szatmárról Érk. Mátészalkára 6214. sz. vonat indul Szatmárról Érk. Mátészalkára 6211. sz. vonat indul Mátészalkáról Érk. Szatmárra 6213. sz. vonat indul Mátészalkáról Érk. Szatmárra 631 923 729 932 33S 555 228 m A vonallal aláhúzott számok az éjjeli időt jelzik. A „Szamos“ mai száma kapható : Barth Józsefné dohánytőzsdéjóben D^ák-tér. Cseplák Sándor papirkereskedó- sóbeu ,Kazinczy-utca. Főtőzsdében Deák-tér. Lázár utóda dohánytőzsdóben Kazinczy-utca. Löwinger József fűszer és csemege- kereskedésében Deák-tér. Beizer János könyv és papirkeres- kedóseben Deák-tér. Weisz Zoltán könyv és papiráruhá- zában Kazinczy-u. (G-utman-palota.) □□□□□□□□□□□□a Terményárak. Termény neme. K f. K f. Tiszta búza . . . 21 001 17 40 Kétszeres . . . . 16 40 15 60 Rozs .................... 16 0 0 15 40 Uj árpa . . . . 14 40 13 60 Zab......................... 14 2 0 13 60 I-ső rendű tengeri 14 00 13 40 Il-od rendű tengeri 00 00 00 00 Kása.................... 00 0 0 00 00 Paszuly fehér . . 14 00 13 60 Paszuly tarka . . 11 00 10 00 Szilva.................... 00 0 0 00 00 Krumpli . . . . 3 20 2 60 Szalonna . . . . 1 68 1 24 Marhahús I. r. . . 1 08 00 96 „ II. r. . . 0 00 00 Sertéshús . . . . 1 [16 00 00 1249—1908. sz. végreh. Árverési hirdetmény. Alulírott bírósági végrehajtó az 1881. évi LX. t.-c. 102. §-a értelmében ezen­nel közhírré teszi, hogy a szatmárnémeti kir. törvényszéknek 1908. évi 18325. V. számú végzése következtében Dr. Her­man Lipót ügyvéd által képviselt Jun­ger Jenő javára 1000 korona s jár. erejéig 1908. évi október hó 6-án foga­natosított kielégítési végrehajtás utján le- és felülfoglalt és 2246 kor. 76 fil­lérre becsült következő ingóságok, u. m.: bolti berendezés, bolti árucikkek és bú­torok nyilvános árverésen eladatnak. Mely árverésnek a szatmárnémeti kir. jbiróság 1908. évi V. 1459—2. számú vég­zése folytán 1000 korona tőkekövetelés, ennek 1907. évi novemb. hó 1. napjától járó 6°/o kamatai, és eddig összesen 202 kor. 32 fillérben biróilag már megállapí­tott költségek erejéig, Szatmáron, Atilla­utca 4. és Teleki-utca 7. sz. alatti ház­ban leendő megtartására 1908. évi nov­ember hó 5. napjának d.e. 9órájahatár- időül kitüzetik és ahhoz a venni szán­dékozók ezennel oly megjegyzéssel hi­vatnak meg, hogy az érintett ingóságok az 1881. évi LX. t.-c. 107. és 108. §-ai értelmében készpénzfizetés mellett, a leg­többet ígérőnek, szükség esetén becsáron alul is el fognak adatni. Amennyiben az elárverezendő ingósá­gokat mások is le- és felülfoglaltatták és azokra kielégítési jogot nyertek volna, ezen árverés az 1881. évi LX, t.-c. 102 §. értelmében ezek javára is elrendel­tetik. Kelt Szatmáron, 1908. évi október hó 24. napján. Ádám Albert, kir. jbir, végrehajtó. Apróhirdetések. Nyilatkozat. Nem mulaszthatjuk el, hogy nyilváno­san kifejezést ne adjunk köszönetünknek Lőwínger József fűszer- és csemege­kereskedő úrral szemben, ki a nála vá­sárolt 16827. sz. sorsjegyünket, mely 5000 koronával huzatott ki, pontosan és hiány nélkül kifizette. — Mint szeren­csés sorsjegyárusitót és pontos üzlet­embert ajánljuk a nagyközönség figyel­mébe. Szatmár-Németi, 1908. szept. 28. Schwartz Márton, Spitz Gizella, Szabó Zsuzsánna, Papp Demeter. Levélbélyegek. Remek levélbélyegek, 15,000 különféle, valódiságért kezeskedtek, kifogástalan ; úgyszintén levelezőlapok, kívánatra vá­lasztékot küldök, 50—70 százalékkal ol­csóbb, mint más árjegyzékben. A. Weisz levőlbélyeg-kereskedés Wien, I., Adler- gasse 8. (Londonban fiók) bevásárlás. Olcsó kiadó lakás. Arany János-utca 1. sz. alatt (volt Kisviz-utca) 3 szoba, konyha, élés­kamrából álló lakás nor. 1 re kiadó. Használt tölgyfahordók minden nagyságban és gcjltcuycfó- trausport-hordÓH jó állapotban, jutá­nyos áron eladók Wolf Lipót Fiai cégnél )(Í$nart00baa (Sopron­megye). Budapesti képviselőség: Schwartz Adolf V., Visegrádi-u. 4. Egy keveset használ, nagyobb, Meidinger-kályhát megvételre keresek. Ajánlatok Weisz Zoltán könyvkereskedésébe kéretnek. Eladó házastelek. Berosényi-u. 42. szám alatt levő há­rom utoára szóló nj házas-telek, eset­leg az alatta levő fűszer kereskedés­sel is eladó. Értekezhetni ott helyben. Eladó szőlőbirtok. Sza'márhegyen Nagy-Lippa 38, 39. sz. a. szőlő terméssel vagy a nélkül kedvező feltételek mellett eladó. Ér­tekezhetni ott helyben a tulajdonossal. Kiadó úri lakások. József kir. herceg-utca 40. sz. alatt egy ház, melyben üzlet és 4 szoba, 2 konyha s mellékhelyiségek vannak, augusztus 1 re kiadó, esetleg örök áron e adó. (Ugyanezen házban még 3 szoba, előszoba, konyha s mellék­helyiségek vannak.) A mellette levő uj úri házban egy 4 szobás lakás november 1-től kiadó, vagy eladó. — Értekezhetni : Dp. Hellep Gyulával, (Petőfí-utca 24. sz.) Nyavalyatörés! Ki nyavalyatörés, görcs és más ide­ges állapotban szenved, kérjen iratot. Ingyen és bórmentve kapható a szab. „Hattyú“ gyógyszertár által, Majna Frankfurt. Nyelvoktatás. Az Országos Nyelv- ós Irodalmi In­tézet tanárai az angol, francia, német nyelvből havi 16—17 napi ellátás és lakásért tanítást vállalnak. Csakis úri családok ajánlatára reflektálnak. — Megkeresések Huszár Aladár könyv­kereskedőhöz intézendők. Birtokkereslet! Az egész országban kiterjedt és előkelő összeköttetéseim révén azon helyzetben vagyok, hogy a legyorsab- b»L bonyolíthatom le birtokok eltl- dását, vételét valamint azok bér­beadását és ennél fogva kérem a Szatmár és szomszéd megyék birto­kos urait, hogy szives megbízásaikkal felkeresni szíveskedjenek, amikor is meggyőződés fognak szerezhetni őszin­te korrekt és szakszerű átjárásomról. Jelenleg keresek Sürgősen 18 Jérlőmnek azonnali esetleg tavaszi jérbirtokokat 100-tól 2500 hol­dig ; ugyauilyen nagyságuakat meg­vételre készpénz fizetés mellett. Kálmán Gyula. (Szatmár.) Telekkönyvi ügyekben jártas egyént irodámban azonnal alkalmazok. — j)|\ BctlídeK J6Z$ef. Tanuló felvétel! Jó családból való fiú Rubins/ky Fe- rencz műbutor-asztalos műhelyébe tanulóul felvétetik. Alma I Kitűnő, kézzel szedett, igen szép, téli faj-alma eladó ifj. Kapossy Istvánnál, Szatmár, Kinizsy-utca 72. sz. alatt. Kiadta 1908. okt. hó 21. Tankóczi Gyula, főkapitány. Keresek férjül egy tisztességes 35—40 éves izraelita férfiút, (lehet özvegz is) aki biztos megélhetési állással rendelkezik. Hozo­mányom 2000 korona és kelengye. Cim a kiadóba: „Keresek férjül“ jeligére. Tanuló felvétel. Egy jó családból való 13—14 éves fiú tanulóul felvétetik Görömbey János szücs-üzletóben. Kiadó birtok. Szatmárvármegye Penyige községe ha­tárában, a penyigei 62. sz. telekkönyvi betétben foglalt 214 és fél katasztrális hold legjobb minőségű szántóföld, ház és gazdasági épülettel felszerelt birtok örökáron eladó. Feltételek megtudhatók Dr. Losonczy Almos vármegyei tiszti főorvosnál Debreczenben, Piac-u. 87. sz Ágybavizelés. Azonnali szabadulásért jótállás I Felvilágosítás díjtalan. Kor és nem megadandó. Fényes kö­szönő levelek. Orvosilag ajánlva. — „Saaitat intézet Vslburg P. 150, Baysra. Kosztosok! Úri háznál kosztosok elfogadtatnak Szatmár, Kossuth Lajos-utoa 3. sz. * Kiss szerencséje nagy! Köztudo­mású, hogy a m. kir. osztálysorsjáték tervezete a legkedvezőbb nyerési esó- .yeket nyújtja. Nagy nyeremények mellett számos kisebb nyeremények vannak és különösen, az hogy, a fele a kibocsájtott sorsjegyeknek — tehát minden második— nyer, az oka, hogy a nagyközönség minden rétege ki­próbálja szerencséjét. Ezer ós ezer ember lett ilyen utón szegényből gazdaggá. Az uj osztály sorsjáték I. osztályának húzása november 19, és 21-én lesz. Tegyen szerencse kísérle­tet és vásároljon sorsjegyet az elő­nyösen ismert Kiss bankházában (Bu­dapest, Kussuth Lajos-utca 13.) mert pontosan és lelkiismeretesen szolgálja ki vevőit ós mert Kiss szerencséje nagy ! ■▼■■▼»«▼te A reklám! Állandó észszerű és ügyes rek­lámozás minden gyári-, kereske­delmi-, ipari-vállalatnak, üzletnek a lelke, rugója, az éltető eleme. Hogyan, hol és mikor hirdet­hető a legsikeresebben, legjobban és legolcsóbban, megtudható az „Általános Tudősití“ hirdetési osztályánál tulajdonos és szerkesztő : Leopold Gyula VII-, Erzsébet-körut 41. ahol kiváló szakértelemmel, odaadó lelkiismeretességgel, páratlan pon­tossággal és olcsón eszközölnek hirdetéseket és reklámokat az ösz- szes budapesti, vidéki és külföldi lapokban és naptárakban. XBltsígMfceH, tcrVcz«l«K ingyen.

Next

/
Thumbnails
Contents