Szamos, 1908. október (40. évfolyam, 79-87. szám)
1908-10-08 / 81. szám
* Ismét vasúti szerencsétlenség. A Szatmár felől menő 1755. számú tehervonat kedden délelőtt, mielőtt befutott volna a debreceni pályaházba, a gépjavító műhely mellett megállott, miután a védjelző tilosra volt állítva. A pálya azonban ezen a ponton kanyarodik, úgy, hogy a tehervonat után jövő 1711 számú szatmári személyvonat csak későn vette észre, hogy előtte a tehervonat áll. Egyébként is a személyvonat vezetője azt hitte, hogy a tehervonat a másik sínpáron áll, igy történt, hogy a személyvonat mozdonya beleszaladt a tehervonatba. Az összeütközés következtében a tehervonat három kocsija megrongálódott. A személyvonat uta- - sai közül többen megsérültek. Sérülésük jelentéktelen. A személy ve**- mozdonyát azonnal kiesei-'51' '* _,^at lyatestet rendbe h- • a pámásfál óra - ^ták, úgy, hogy * * múlva az ut, szabad lett. a szerelem martyr ja. Gritt Ju liska cselédlánynak az október nagy szomorúságot jelentett, mert a ae vesét katonának vitték. Nem bírta elviselni. F. hó 7-én Faragó Ignác s. tanfelügyelő lakásán, ahol mint cselédleány szolgált, megmórgezte magat. A mentők kórházba szállították. * Aranykeresők. Mesés szinkatásu mozgalmas, minden izeben érdekes és tanulságos kép kerül ma bemutatásra az „Uránia“ mozgófénykép szinház- ban. Ez az aranykeresők cimü kép California aranytermő vidékéről. Ezen kívül a programm érdekes számai: Barcellona látképe, a nőrablás keleten, a soffdr rémes álma stb. * Törvényszéki boncolás. Gergelyi Juliánná 18 éves hajadon gyanús körülmények közt halt meg Krassón. A faluban sokféle mende-monda kelt szárnyra a leányról, miuek ^ alapján Morvay Károly közp. vizsgálóbíró e hó 1-én dr. Vajay és dr. Gobi törv. széki orvosokkal és Vasváry Anta jegyzővel kiszállott Krassó községbe, mikor is az orvosi boncolás alkalmával megállapittatott, hogy a leáuy magzatelhajtás következtében halt meg. A vizsgálat folyik. * Elveszett f. bó 6-án a reggeli órákban, Kossuth Lajos-utcán egy fekete kézitáska, amelyben egy férfi aranyóra M. J. monogrammal, araijő’'- lánccal, 2 drb 20 koronás bankjegy, 2 koronányi aprópénz, egy fehér zs«>- kendö M. J. monogrammal, volt. A megtaláló, vagy nyomra vezető szíveskedjék a kiadóhivatalban jelentkezni, hol illő jutalomban részesül, * Ebzárlat. Október 3-tól nov. hó 18-ig, a felmerült veszettségi eset folytán, a rendőrfőkapitányi hivata ebzárlatot rendelt el. * Világ-naptár, kiadja a „Magyar Hírlap“ Budapest. Magyarország legnépszerűbb napilapja az országszerte elterjedt Magyar Hírlap, ez óv karácsonyán egy 1909 re szóló naptárral lepi meg előfizetőinek nagy táborát, A naptár minden izében uj és eredeti lesz. A nagyvilágot fogja bemutatni Írásban és képben; a nagyvilág legnagyobb városait, mint: London, Pá- ris, Berlin, Bécs, Szt.-Pétervár, Amsterdam, Konstantinápoly, Róma, Mad rid, Newyork, Tokio. Ezeknek a városoknak a leírását egy-egy német, francia, angol, holland, orosz, török, spanyol, amerikai, japán újságíró Írja és dióhéjban a legkimeritőbb Baedek- kert adják. Az illető városokról nem sablonos képek lesznek majd, hanem a Claude Monet, V. H. Bailey, Rsf- faelli, Hoeniger, Joshio Markino és mások festmény inek a reprodukciói fogják bemutatni a berlini utcát, a londoni Westminstert, a római Titus- kaput, a párisi Louvre sétányát, a tokiói pagodákat s a newyorki felhőkarcolókat. Az irodalmi részben az illető nemzetek legjobbjai szólalnak meg majd egy-egy vers, vagy novella keretében. Anatole France, Donan Hoyle, Ludwigh Thoma, Heyermans, Gorkij, Fukurava, D’Annunzio névé vei találkozik majd itt az olvasó. — Ilyen lesz a Világ-naptár tartalma, amelyet neves magyar művészek és irók is felkeresnek majd müveikkel. A naptár 12 ivén jelenik meg, finom, merített papiroson, gyönyörű kiál’í tásban. Gőzfürdő a szobában! Egészség, szépség, tisztaság elérhető a Normal Cabinet szoba gőz- és hőlégfürdő készülék által. Általánosan ismert tény, hogy rheuma, csuz, köszvény, ischias stb. egyedüli és legjobb gyógyszere a hőfürdők rendszeres használata. A Normal Cabinetben otthon, lakásá-l nak legkényesebb bútorzata szobájában) öt perez alatt 5 fillér költséggel a le»", pompásabb gőzfürdőt készítheti. £~ Feltétlen tisztaság! Könnyen kezelhető! «-***■ A k'5- ■ ozekrény m^j é ^jutható.- .nyelem netovaty0jal Kipróbált biztos hatású szer idegesség, álmatlanság, bél'-'eny}ics^g.) nátha, torokfájás, elhízás rstb. eseteiben. Beteg embernek megváltás, de eg^z- séges erabernek is nélkülözhetetlen 1 A készülék minden vételkötelezettség nélkül néhány napon át megtekinthető képviselőmnél helyben a „Pannónia“ szállodában, ki szívesen szolgál magyarázatokkal, sőt próbafürdés czéljából szívesen házhoz is küldi. Senki se mulassza el megismerni készülékünket I A saját érdekében óvakodjék silány utánzatot vásárolni! Csak a valódi „Normal Cabinet“ az, melynek tartósságáért kezességet vállalunk ! Normal Cabinet gőz- és hőlégfürdő vállalat részvénytárs. Budapest, VIII, Rákóczy-ut 9. szám. * Fűszer szagtól mentes, saját készitméayü bonbonok, és teasütemó- nyek naponta frissen készítve. Diós és mákos patkók. Weisz Béla (Bpest) cs. és kir. udvari csokoládógyáros csokoládó-különlegességeiaek egyedüli árusítója : Gindl Antal cukrász, • Deák-tér 5. sz (saját ház). A hivatalos lapból. Áthelyezések: Tóth Tibor szinérváraljai szolgabiró Mátészalkára, Kállay Ödön pedig Máté- r szálkáról Szinérváraljára helyeztetett át. 1 Kinevezések: Az igazságügyminister Majtényi Gyula ’ halmii kir. járásbirósági segédtelek- könyvvezetőt jelenlegi alkalmazási he- L lyén telekkönyvvezetőnek, Kora György ' szinérváraljai segédtelekkünyvvezetőt ' irodatisztté nevezte ki. Uj adóhivatali segédek. A pénzügy- > ministerium vezetésével megbízott mi- ; nisterelnök, Sárkány Dániel szatmár- németii, Mikcsa János nagykárolyi, Ruprecht Sándor szatmárnémetii, Oláh . József nagykárolyi, Máté Sándor máté- ’ szálkái m. kir. adótiszteket jelenlegi állomáshelyükön való meghagyásuk mel* lett m. kir. adóhivatali segédekké ne- ‘ vezte ki. — Uj adótisztek. A pénzügy- ' ministérium vezetésével megbízott ministerelnök Török Tibor adóhivatali gyakornokot a szatmári, Ürmösi Zoltán nagybányai adóhivatali gyakornok a szinérváraljai, Szentgyörgyi Kálmán má- . tószalkai adóhivatali gyakornokot a gál- . szécsi adóhivatalhoz adótiszteknek nevezte ki. Vidék. Apa. * Halál a kathedráu. Lajos Imre apahegyi ref. tanító f. hó 4-én déle lőtt, midőn az isteni tisztelet alkalmával épen prédikációját mondotta, beszéd közben igy szólt: „Kedves híveim ! rosszul vagyok !“ s azzal a kathedrára hanyatlott s azonnal meghalt, agyszélhüdés érte. Egyháza a jó tanítót és kiváló szónokot és kedves modorú embert siratja. Temetése e hó 6-án ment végbe nagy részvét mellett. Közgazdaság. Bortermés és borárak. Megindult a szüret az alföldi megyékben és sorban érkeznek a jelentések, hogy azokat a reményeket, melyeket a termelők fűztek az idei szürethez, a tényleges termések jóformán sehol sem váltják be. Minthogy pedig az utolsó időben már csakis úgyszólván a homokon tartották magukat a nagy termésről szóló hirek, melyeket 'azután úgy a magyar, mint főlpg az osztrák borkereskedők annyira kihasználtak a borárak lenyomására, ezek a legalaposabban Taeg vannak cáfolva. A szöl‘ő nem agy fizet, mint ahogy * fokéken látszott. A múlt hetek esőzései alatt igen sok szőlő elrothadt, másutt meg a hirtelen időváltozás lombhullást idézett elő, úgy hogy a szürettel számos helyen tovább nem lehetett várni. A hegyvidékekről pedig az újabb hirek mind kevesebb és kevesebb termést helyeznek kilátásba. Aradhegyalján, Biharban, Bereg főbb községeiben, az Érmelléken, Pozsonyban, Somogybán, Sopronban, Zalában, Zemplénben, sőt Versec vidékén is a júliusban elhíresztelt rekord „szüret“ helyett ma már csak jó közepes, sőt néhol közepesnél is gyengébb mennyiségeket jeleznek, úgy a birtokosok, mint a kerületi felügyelők. Jellemző külünben az is, hogy mig a nyár derekán az állami szőlőtelepek vezetésével megbízott szakközegek legtöbbje hordókészletónek gyarapítását sürgette, addig most, hogy a hordók szállításának ideje elérkezett, sorban jelentik, hogy a termés befogadására elegendő edényök lesz és visszarendelik az eredetileg kért hór- dókat. v Ha ez igy van az állami telepeken, melyeken az előzetes termésbecslés évenkiut a legnagyobb lelkiismeretességgel szokott történni, bizonyára a magánszőlőkben is legtöbb helyen kisebb lesz, mint júliusban taksálták. Az ilyen hirek semmi esetre sem teszik indokolttá a borárak olyan alacsonyságát, aminőről sok helyen panaszkodnak. Hisz néhol már 18-20 koronás árakkal ijesztgették a szőlő- gazdákat s állítólag akadtak is, akik ennek hitelt adtak. Ha ilyen áron tényleg történtek eladások, úgy ezt rosszul tették és nagyon elsiették a termelők. Ahol tartózkodnak a gazdák az eladástól, ott az ily devalváció nem is következhetik be. De biztos tudomásunk van már olyan nagyobb vételekről az Alföldön, a melyek olyan áron történtek, amely a legfényesebben megcáfolja ezeket a híreszteléseket A kecskeméti szölö- és gyümölcs-termelő szövetkezet 2000 hektoliter édes mustot a múlt hónap 24-én tartott önkéntes árverésen hek- toliterenkint 27 koronáért adott el. Moóron 36 koronát Ígértek már a mustért, sőt kisebb tételeket a ven déglősök 88 koronával vásároltak. Nyitramegyében szintén 36 koronát kínáltak már. Ausztriában sem lesz a szűrőt olyan bő, mint ahogy azt gondolták. De nemcsak, hogy olyan sok bor nem lesz, de főleg Alsó-Ausztriábau és Stájerországban minőségre nézve is igen rossz termésre van kilátás s igy az osztrák kereskedők kénytelenek lesznek nagymennyiségű magyar bort vásárolni, hogy az idei sok savanyu osztrák bort ihatóvá tegyék. Aki tehát kellő számú edénnyel és térőhellyel bir, semmi esetre se kótyavetyélje el a termését. Aki pedig egész termését nem bírja elhelyezni, adja el csak a fölösleget, mert a boráraknak a jelzett viszonyok hatása alatt okvetlenül rövid idő alatt fel kell menniök, ha a gazdák összetartnak. Főszerkesztő: Dr. Tanódy Endre. Főmunkatárs: Nagy Vlncze. Felelős szerkesztő: ____ Ifj. Litteczky Endre. Az anyatejtöl elválasztott gyermekek gyorsan kövéred- uek, erőssekké és rózsás szinüekké válnak, ha a tápláló Scott-féle Emulsiót szedik. A gyermekek szeretik és könnyén emésztik a Scott-féle ttnulsiót. f Orvosok és )bábák az egész föld kerekségén állandóan ajánlják a JÜÍGotó-féle Emulsio-í, mert ismerik azokat a kiváló eredményeket, a melyek a Scott-féle Emulsio nyomán keletkeznek. kz Emuláló vásárSrtAKSiKfl eredeti üveg ára 2 K 50 f. ! egy ót, a halászt, .árjukfigyelembe kapható gyógyszertárakban. Nyilttép. E rovat alatt közlőitekért nem felelői a Szerk. Figyelmeztetés! Az uradalmi „Polenai ásványvíz11 közkedveltsége által indíttatva, utóbbi időben egyesek „polenai viz“ elnevezése alatt forgalomba óhajtják hozni közönséges — minden gyógyhatás nélküli — szenyvizüket és ezzel a közönséget tévedésbe akarják ejteni. A t. fogyasztó közönség érdekében szükségesnek tartjuk felemlíteni, hogy az orvosi világ előkelőségei által kitűnő gyógyhatásuaak elismert „Uradalmi Polenai via“ vignettáján és ónkupabjiD, úgyszintén dugóján az „Uradalmi Polenai via“ jelzés határozottan ki van tüntetve, miért is kérjük erre figyelemmel lenni és a nem ilyen jelzéssel ellátott palackokat visszautasítani. Uradalmi ásványvizei; btrlMge SzolyVán.