Szamos, 1908. augusztus (40. évfolyam, 62-70. szám)
1908-08-27 / 69. szám
4-ik oldal SZAMOS (1908. aug. '27.) 69. szám. a tanitóuőképzőben pedig a különbözeti vizsgálatok tartatnak. A jelentkező tanuló tartozik bemutatni születési, iskolai, ujraoltási bizonyítványát. Szept. hó 6-án lesz az év megnyitó istentisztelet, szept. 7-én kezdődik a rendes tanítás. Tandijak: a) az elemi leányiskolában I. félévre 14, II. félévre 10 korona; az V., YI. osztályba jelentkező jó tanulók tandijat nem fizetnek, b) a felsőbb leányiskolában I. félévre 40, II. félévre 30 korona; o) a tanitónőképző-intézetben I. félévre 60, II. évre 30 korona. • Ar.k. püspöki fiú népiskolába a tanulók beírása az 1908/9. iskolai tanévre szept. 1., 2., 3-án történik délelőtt 8-tól fél 12-ig. A beiratások első három napján elsősorban a helybeli és vidéki r. kath. tanulók vétetnek fel. A tanitás teljesen ingyenes, A tanulók sem felvételi dijat, sem tandijat, sőt a 30 f. hozzájárulást az orsz. tanítói nyugdíjalaphoz, sem fizetik. * Képzőművészeti és iparművé szeti tanfolyam. A folyó tauév október havában a város áldozatkészségével és támogatásával a „Képző- és Iparművészeti tanfolyam“ megnyílik. Tájékoztatásul minden érdeklődőnek, közöljük a szervezési szabályzatból a következőket: A) „A tanfolyam ma gén jellegű s mint ilyén, semmi nemű bizonyítványt nem adhat.“ (4. §.) B) „A tanfolyam 3 rendes és egy produktiv jellegű tanfélévböl áll. Egy-i egy tanfélév 4 hónapos.“ (8. §.) C) Tantárgyak: a) alakrajz (fej és alak rajzolása és festése), b) csendélet és tájkép rajzolása és festése, c) Sik di szitmények, hímzés és kivarrás tér vezóseAs gyakorlati kivitele és d) ipari tárgyak tervezése és gyakorlati kivitele. (9. §.) D) Az előre megállapított órarend még szeptember hóban közzé- tétetik’ Hetenkint minden tárgy 2—2 órában fog gyakoroltatni. (10. §.) E) A tandíj havonként 10 korona, mely mindenkor előre, az első hónapi tandíj pedig a beíráskor, a beiratási díjjal (1 kor.) együtt fizetendő. Tandíj- fizetés alól senki sem menthető fel. Kilépés esetén a befizetett tandíj vissza nem fizethető. (11. §.) F) Növendék lehet férfi vagy nő, felnőtt vagy fiatal (tanuló is.) A felvételnél semmi képesítés nem kívántatik. (12. §.) G) Minden növendéknek saját ellátására csak rajzeszközöket kell beszereznie, állványt és modellt a tanfolyam maga nyújt. Egy vagy két tárgyra külön beiratkozni nem lehet. (13. §.) — Beiratkozni lehet szeptember hó 16—25-ig, délelőtt 10—12-ig Kiszely Árpád szakiskolai tanárnál, Fogarassy-ház II. em., Szakiskola. Tanterem a kath. főgimn. rajzterme. Főszerkesztő: Dr. Tanódy Endre. Főmunkatárs: Nagy Vincze. Felelős szerkesztő: Ifj. Litteczky Endre. Nyíl ttér. S rovat alatt közlőitekért nem felelős a Szerk. Értesítés! Tisztelettel tudatom nagybecsű vevőimmel, hogy a Gregus és Chrapáry- féle üzletet megvásároltam s mig a készlet tart, telette jutányos árban árusítom el az átvett étkező, tea, kávé, mosdó servicéket, függőlámpákat és számos más cikket. Szükségletnél méltóztassék üzletemben meggyőződést szerezni az olcsó ságról. Tisztelettel Weisz Albert. Üveg-, porcellán- és lámparaktára a Deák-téren. Német szües-munkások felvétetnek! Heiman Lipót és Társa cégnél, Nagy-Váradon. T~T rimm Apróhirdetések. Kerületi képviselőt keres gazdasági gépeinek árusítására a „NICHOLSON“ 8Ä Budapest, VI. Váci-ut 17. szám. Bicikli eladás. Egy teljesen jó karban lévő bicikli eladó. Cim a kiadóhivatalbau. Szódagyár eladás. Károly Erdődön egy jó forgalmú szódavíz-gyár eladó. Tóth Mihály Bozsó-u. Eladó. Perónyi-utca 17-ik számú ház szabadkézből Kiadó úri lakás. Bercsényi-utca 19. sz. három szoba, konyha, kamara, mosó-konyha, pince, zárt folyosó villanyvilágítással. Eladó házastelek. Bercsényi-n. 42, szám alatt levő három utcára szóló uj házas-telek, esetleg az alatta levő fűszer kereskedéssel is eladó. Értekezhetni ott helyben Eladó csirke-keltető és fényképező készülék. Egy használt, de jókarban levő 200 tojásos csibe-keltetőgép valamint egy 13X18 as fényképező gép teljesen felszerelve, rendkívül előnyös árban azonnal eladó. Értekezhetni Láva}'- irodában Szatmár, Árpád-utca 8. Értesítés. A „Szatmári Bank r- t.* felhívja a „Szatmári Közgazdasági Bank* valamint a saját részvényeseit, hogy részvényeiket uj 500 korona névértékű Szatmári banki részvényekkel való kicserélés végett alantirott intézet hivatalos helyiségében f. évi szeptember hó 1-től IS ig bezárólag adják be. A kicserélés olyformán fog eszközöltetni, hogy a „Szatmári Közgazda- sági Bank“ részvényesei minden 3 drb. és a „Szatmári Bank“ részvényesei minden 2 drb. részvény helyett 1 drb. uj 500 korona névértékű részvényt kapnak. Önköltség megtérítése címén minden darab uj részvény után 2 K 50 fillér fizetendő. Szatmár, 1908. augusztus hó. A „Szatmári Bank“ r. t. Haszonbérbe adó birtok. A csengerujfalusi határban, mintegy 226 katasztr. hold, özv. Jeney Dánielné tulajdonát képező ingatlan birtok: haszonbérbe kiadó. Érdeklődök értekezhetnek Dr. Keresztszeghy Lajos szatmári lakos ügyvéddel, aki szívesen ad lelvilágositást. Gyakornokul egy 16—18 éves fiatalember fizetéssel — azonnali belépésre — felvétetik Kovács Ábrahám fakereskedöuél. Eladó must! Az „Érmihályfalva és vidéke homoki szőlősgazdák egyesülete“ ajánlja az egyesület tagjai által magas homokhegyeken kiváló minőségű és nagy mennyiségben termelt mustot szüreti átvételre. — Levelekre válaszol Jakab Re*ső, szőlőegyesületi titkár Érmihályfalván. Széna, szalma eladás. Lucerna, lóhere, széna, árpa-szalma, zab-szalma és zab-polyva nagyobb mennyiségben igen előnyösen azonnal eladó. Szatmár, Árpád-utca 8. szára. Lévay György. Kiadó úri lakás. Vőrösmarthy-utca 32. sz. alatt f. évi november hó 1-től négy szoba, egy konyha, kamara, az egész lakás alatt kényelmes pince, istálló, kocsiszín, fáskamara kiadó. (Esetleg két lakrészre is lehet osztani.) A lakás villanyvilágítással van ellátva., . Értekezhetni Lövi Józseffel Lippón (u. p. Krassó,) vagy Lövi Lajossal, szatmári házamnál. Kosztosnak 2 leányt elfogad özv. Borsos Benőné. Kinizsi-utca 26. sz. Kos eladás! Eladó 5 darab Rambnlet-Merinó-kos. Három évesek. Mezőhegyesről hozattam tavaly. Az idei nyíráson dara- bonkint 10 kiló gyapjút adott le. Péterffy Gusztáv, Sárközujlak. Teljes ellátás. 2—3 leány teljes ellátást kaphat úri háznál, közel az iskolához. Cim a kiadóban. Felnőtteknek is! Polgári iskolai vizsgára előkészítek, most az uj tanév kezdetén, úgy felnőtteket, mint az elemi iskola IV., V. és VI. osztályát végzett fiukat teljes felelősség mellett. Fizetést csak a sikeresen letett vizsga után kérek. Lőwinger Sámuel, v. tanító (Szatmár, Kazinozy-ufca 17.) Gimnáziumba, vagy kereskedelmi iskolába járó tauulókat elfogadok teljes ellátásra. u Teljes ellátás. 2—3 úri fiú teljes ellátást kaphat úri háznál. Kinizsi-u. 37. sz. alatt. Bérbeadó birtok. Az óvári határban levő Császy Im- réné-féle tagos birtok haszonbérbe kiadó. Ajánlatok alantirotthoz adandók f. évi szeptember hó 1-ig. Dr. Schönpflug Richárd. (Nagykároly.) Használt tankönyvek megfelelő kiadásban, válogatott teljes példányok újonnan fűzve vagy kötve félárban kaphatók Ellátás és hímzés. Tompa-utca 18. szám alatt özvegy urinö kosztra és lakásra elvállal urakat, a jövő tanévre tanulókat. Ugyanabban az udvarban monogramm hímzést, fehérnemű varrást és nádszók- fonást vállalnak. Úri lakások. Batthyáuyi-utcán 8. és 9. számok alatt az emeleteken és a földszinteken levő uj lakásokra november 1 re szerződni lehet Pál Ján.OS tulajdonossal. Teljes ellátásra két diák intelligens háznál elfogad- tatik. Cim : Tompa-utca 9. sz. Kiadó lakás. Szirmay-utca 11. sz, alatt egy szoba és konyha kiadó. Ugyanott egy faanyagból épült és cseréppel fedett, 12 méter hosszú, raktárnak alkalmas fóleresz kiadó. Eladó, vagy bérbeadó. Hunyadi-utca 57. sz. alatt 4 szoba és mellékhelyiségekből, gyümölcsös kertből álló ház eladó, avagy november 1-től bérbe kiadóX— Értekezhetni ugyanott. Eladó, vagy bérbeadó birtok. Szatmárvármegye Penyige községe határában, a penyigei 62. sz. telekkönyvi betétben foglalt 214 és fél katasztrális hold legjobb minőségű szántóföld, ház- és gazdasági épülettel felszerelt birtok örökáron azonnal eladó, avagy haszonbérbe adó. — Feltételek megtudhatók Dr. Losonezy Almos vármegyei tiszti főorvosnál Debreezenben, Piac-u. 87. sz. Eladó úri házastelek Kisfaludy-utca 18. sz. alatt. mely 5 tágas méretű, 4 m. belmagasságú (3 utcai és 2 udvari) szobát, fürdőszobát, nagy konyhát, kamarát, széles folyosót és verendát, mosókonyhát, istállót és egyéb melléképületeket tartalmaz, villanybevezetéssel. Szépen parkírozott udvar, 60 méteres furott kút ivóvízre, nagy kert 200 tőke szőlőlugassal, gyümölcsfákkal, — minden jókarbau, — Jutányos áron eládó. Értekezhetni ugyanott. Kanári madarak Battyányi utca 10. sz. alatt eladók. Lankaföld eladás. A nómetii kőkertben egy 3 és fái köblös laukaföld, mely néhai özv. Nagy Józsefné tulajdona, terméssel együtt eladó. Értekezhetni Honvód- utoa 64 sz. alatt. 20 köblös föld a nómetii határban eladó. József kír. herceg-utca 40. sz. alatt egy ház, melyben üzlet és 4 szoba, 2 konyha s mellékhelyiségek vannak, augusztus l re kiadó, esetleg örök áron e adó. (Ugyanezen házbau még 3 szoba; előszoba, ’konyha s mellékhelyiségek vaunak.) A mellette levő uj úri házbau egy 4 szobás lakás november 1-től kiadó, vagy eladó. — Értekezhetni : Dr. Hellep Gyulával, (Petőfi-utca 24. sz.) Tanuló fölvétetik Szűcs József fűszer- és csemege kereskedésében Szatmáron. LŐVY MIKSA könyv-, zenema- és papirkereskedtsében.