Szamos, 1908. július (40. évfolyam, 53-61. szám)
1908-07-16 / 57. szám
57. szám. (1908. julius 16.) SZAMOS 344 oldal * Katii, népszövetségi gyűlés Szatmax'On. E hó 19-éu, vasárnap városunkba érkezik Huszár Károly hírlapíró, hogy a központ megbízásából ismertesse a kath. népszövetséget. Ugyanezen alkalommal beszédet tart még az ügy két Íelke3 barátja. A gyűlés kezdete d. e. 11 órakor a Cecil egylet nagytermében. * A csendörség és a rendőrség. Már számtalanszor olyan eset fordult elő városunkban, amikor meggyőződtünk arról, hogy a csendörség minden kiválósága dacára sem bizonyult alkalmasnak városi szoigálalra. Áll az a feltevés különösen városunkban, hol a rendőri ügyek vezetése a polgári hatóság kezében van, csupán a végrehajtó hatalmat gyakorolja csendőrökkel, kikkel szemben büntető hatáskörrel és ennek folytán kellő respektussal nem bir. Az a csendőr sohasem tekinti katonai voltánál fogva felettessének, parancsolójának a rendőrtisztet, ki esetleg valami helytelen eljárásában megakadályozni akarja. Igazolja ezt a folyó hó 11 én megtörtént eset, amikor is az éj csendjét irtóztató jajjgatás és segítség kiáltás törte meg. Azt gondoltuk valakit megakarnak gyilkolni, pedig csak három csendőr egy jámbor fiákkerest Jakabovits Mózes, adófizető polgárt láncolta meg, amúgy eseudőrösen, úgy hogy az orvosi látlelet szerint 8 napi gyógyulásra lesz szüksége. A fiakkeres vallomása szerint ennek oka az lett volna, hogy jókedvű urakat vitt a kocsiu, kik az éj csendjét énekükkel zavarták és Ö ezeknek nevével nem tudott beszámolni a csendőröknek, sőt felszólításuknak, hogy a bakkról száijoa le, nem engedelmeskedett. Nem akarunk foglalkozni a dolognak ezen részévei, rábízzuk a vizsgálatra, itt esak arra térünk ki, hogy az éktelen segély kiáltásra amikor a csendőrök Jakabovitsot »vasalták“ megjelent egy rendőrtiszt is, aki felszólította a csendőröket, hogy hagyják abba a fiakkeres összekötözését. A jámbor halandó azt hinné, hogy a ^humánusan gondolkodó rendőrtiszt szava a csendőr urak előtt is figyelembe veendő, pedig dehogy, ügyet sem he- deritettek rá. Végre is kérésre kellett neki fogni a dolgot míg levették a kétségbeesetten kiabáló Jakabovits- ról a láncot. Most csak azt kérdezzük, kik okoztak nagyobb csendháboritást ? Kakasviadai Szatmáron. Városunkban a tűzoltó kongresszus alkalmából, aug. 14—17-én, valószínűleg 1500—2000, sőt talán több idegen is meg fog fordulni Ezeknek kellő elhelyezése és ellátása nem kis feladat lesz, úgy, hogy kellemes benyomásokkal távozzanak az ünnepség befejeztével falaink közül. Az idegegeknek, tekintetbe véve azt, hogy városunknak kiránduló és egyéb szórakozási helyei nincsenek, mulattatá- sáról gondoskodnunk kell. Nagyon helyesen teszik vendéglőseink és kávésaink, ha ezen napokra jó orfeum és kabarét társulatokról gondoskodnak hogy legalább az esti időszakban az az idegenek egy pár órát vígan el- tölthessenek. Ügyazezen célt akarja egy jókedü társaság szolgálni ólén Poszók Nándor gazd. egyesületi titkárral, amikor a szórakozásnak egy olyan némát akarja meghonosítani, amilyenben osak jelenben a franciák és a sárga faj gyönyörködnek. Hatalmas orpingtonok és más fajta kakasok fognak harcra kelni egymással, bokájukon éles acél sarkantyúval, a tágas arénában. A látvány, eltekintve attól, hogy nem valami humánus, feltétlenül igen érdekfeszitő lesz, hiszen a rómaiaknál a kakasviadalok elsőrendű látványosságok voltak. Tudvalevőleg az idegen kakasok gyűlölik egymást tisztán féltékeny- kedésből az ismeretlen tyukocskára való tekintettel. Ennek a következménye azután az, hogy ha szembe kerülnek, alaposan megtépázzák egy. mást. Ezt a gyöngéjét fogja a jókedvű társaság a kakasoknak a szórakozás céljára felhasználni. Versenyek lesznek, melyeken válo- tatott kakas erők kelnek harcra egymással egészen a harcképtelenségig, de bandage nélkül. Tekintélyes ősz- szegü dijakról is lesz gondoskodva, melyeket a legharaiasabb kakasok tulajdonosai kapnak. Érdeklődéssel nézünk e viadalok elébe, melyről még bővebben fogunk megemlékezni. * Az állami tisztviselők lakpénze. Törvényhozási intézkedés folytán a jövő évtől kezdve az állami alkalmazottak lakpénze az eddigi négy ősz- tály helyett hót osztályba lett sorozva. Ennek folytán szükségessé vált mindazon helyek újra való felvétele, hol állami hivatalok vannak. Múlt számunkban megírtuk, hogy a nagykárolyi pánzügyigazgatóság Berey Károly és Juhász Gedeon adótiszteket kiküldte a városban levő összes bérbeadóit lakások összeírására, kik az összeírást a várost 3 kerületre osztva két hét alatt elvégezték s munkálkodásukról a napokban tettek bö és indokolt jelentést a pénzügyi igazgatóságnak. Városunk eddig a jelenlegi felosztás szerint, a második lakbér osztályba van sorozva, de az uj tervezet szerint a harmadik vagy negyedik osztályba fog leszorulni. A második osztályba a 11 kir. tábla székhelyei biró város kerül. Az ösz- szeirás és kiszámítás alapját az képezte, hogy egy 11-ik rangosztályba levő állami tisztviselőt megillető 3 szoba, konyha s a szükséges mellékhelyiségekkel biró lakás átlagos számítás szerint mennyiért van bérbe adva. Az összeírásból megtudjuk, hogy Szatmár város belterületén mintegy 250 tisztviselő részére alkalmas kiadó lakás van s 3 szoba, konyha s tartozékaiból álló lakásért 550—600 kor. átlagos bért fizetnek. A fenti adatokból látszik, hogy városunkban nagyon drága a lakás s elegendő kiadó lakás nincs, mert a fenti számban az egy szobás lakások is bent foglaltatnak. így a bérházak építése által elhelyezett töke bőségesen meghozza a tulajdonosnak a kamatot s házi urnák lenni nem éppen utolsó foglalkozás. Nagyon indokolt volna tehát városunknak a harmadik lakbér osztályba való sorozása. Megjegyzésre méltó, hogy az összeiró tisztviselők mintegy 30 esetben jöttek házbóradó eltitkolásnak nyomára. A „szegény“ háziurak ellen, a kik az államkincstárt megrövidíteni akarták, megindult a jövedék kihágás iránti eljárás. A napokban érkezett ide Nagy Tamás pónzügyigazgató helyettes, a ki az összeírást felülvizsgálva az összeirók- nak az összeírás lelkiismeretes és pontos teljesítéséért elismerését fejezte ki s jutalmazásuk iránt a pénzügyminisztériumhoz felterjesztést intézett. * Kath. népszövetség Száraz-Berek és Lázári községekben. Vasárnap, folyó hó 12 ón) alakították meg a népszövetséget e két községben dr. Szabó Albert ügyvéd és dr. Fechtel János. Lázáriban dr. Lengyel Alajos fényes ebédet adott az alakítóknak. Dr. Fechtel János egyébként szorgalmasan vesz részt a környékbeli csoportok megalakításában. Betörök a szatmári kir. törvényszék épületében. A mai reggeli órákban a kir. törvényszék épületében a járásbíróság helyiségeit összehányva, a hivatalnokok fiókjait feltörve találták. Mint gyanítani lehet még az esti órákban valamelyik folyosó zugában húzódhattak meg a vakmerő betörők és midőn a nagykaput bezárták és a szolgaszemélyzet nyugalomra tért, fogtak hozzá manipulációjukhoz. Ez azonban nem vezetett valami nagy eredményre, mert Veréczy Antal táblabiró szobájában a Wertheim-szekrényt nem tudták feltörni. Az egyes hivatalnokok fiókjából mit vittek el, az még nem volt megállapítható, azonban valószínű, hogy értékesebb dolgot nem tartott ott senki sem. Nincs kizárva az sem, hogy valami fontosabb ügydarab megkaparitásában utaztak a jó madarak. Távozásuk utjául a Verbőczy-utcai oldalon levő ablakot használták, honnan az aktákról leszedett kötelékek segítségével ereszkedtek le. A legkomikusabb a dologban az, hogy a osendőrbódé pár lépésnyire van azon ablaktól, amelyen keresztül a betörők elillantak. * A bikszádi fürdóveudegek száma julius hó 7-ig 381 volt. * Az életunt asszony. A dohánybeváltó hivatal hidonkivüli telepén vasárnap este Lakács Mihály dohánybeváltó hivatalszolga fiatal felesége öngyilkosságot kísérel: meg. A telep egyik félre eső helyén marólugott ivott s nyöszörgésekre figyelmessé lett őr nagy kínok között találta fel. a. telefonon előhívott mentők beszállították a helybeli közkórházba, hol az első segélyben részesítették s beleit kimosták. Kihallgatásakor tettének okául életuntságát adta elő. Fel- gyógyulásához van remény. Elfogott templom betörők. Szerdán éjjel a halmi-i kath. templomot két facér iparossegéd feltörte és a rabolt arany és ezüstnemüvel értékesítés végett Szatmáron próbált szerencsét Lindenfeldné zálogházában. A zálogház tulajdonosnője az arany kelyhet megbecsülés végett Holló ékszerészhez küldötte, kinek gyanús lóvén a tárgy, értesítette a rendőrséget, mely az ékszerész üzlet ajtaja előtt ácsorgó kehely „tulajdonost“ Rózenthal Lajos pallói (Győrm.) illetőségű lakost letartóztatta. Rosenthal beismerte tettét sőt megnevezte cinkostársát Kalmár István póksegédet is. kit szintén rövidesen kézrekeritet- tek. A náluk levő persely tartalmát, apró ezüstnemüeket megtalálták. * Öngyilkosság. Tardi Dániel kö- mives legény e hó 12 én éjjel Drágffy- utca 38. sz. lakásának kertjében egy megyfára felakasztotta magát. Mire észrevették, halott volt. Végzetes oka valószinüleg szerelmi csalódás. * Az ugorkaszezou. A kis Ugocsa törvényhatósági bizottsága ebben a melegben furcsa dolgokkal foglalkozik, amelyet, ha vem volnánk az ugorkaszezonban, talán még komolyan is vennének a gyengébbek. Arról volt szó ugyanis, hogy a kis megye határait kibővíti szomszédjai testéből, még pedig olyan módon, hogy Szat- mártól elvesz 13, Beregtöl 2 községet s Máramarostól 3 járást. Hogy emellett törvényszék és pénzügyigazgatóság iránti hajiamai is vannak Nagyszőlősnek, nem lehet rossznéven venni. Sőt a 3-ik egyetemnek Szőlősön való felállítása irányában is tehetnének valamelyes lépéseket. Eltűnt 1000 korona. Öngyilkos leány. A tegnap esti órákban Nagy Eszter nevű leányzó Közópforduló 4. szám alatti lakásán forgópisztollyal szive tájékán mellbe lőtte magát. Mint súlyos sebesültet kórházba szállították. A hátrahagyott levelében öngyilkosságát azzal magyarázza meg, hogy ártatlanul gyanúba került és ezért keres a haláibau menekvést. Ugyanis pár nappal ezelőtt Boros Miklós sertéskereskedő, ki együtt lakott Nagy Eszterrel, bejelentette a rendőrségnek, hogy a leánynak megőrzés véget: átadott 1200 koronájából 1000 korona nyomtalanul eltűnt és kérte a nyomozás megindítását. A leány, kire a pénz őrzése bizva volt nem tudván azzal elszámolni, szégyenében a gyilkos fegyverhez nyúlt. * Havazás a Magas Tátrában. F. hó 9-én és 10-én a Magas Tátrában erősen hzvazott. A hegység északi lejtői és a főbb csúcsok hóval vannak borítva. A hőmérséklet egyes nyaralóhelyen leszállóit 6® O.-ra. * Budapesti C'abaret-társulat ma csütörtökön, pénteken és szombaton a Hungária kerthelyisógóben előadást tart. A társulat igen jó erőkből áll, és tartalmas uj műsorral bir. Conférencier Varjas Antal városunkban ismert színművész és kiváló zenész. Tagok: Bohm Gyula, Illés Magda, Radó Sándor, Szűcs Nelly, Károlyi Gáspár, Nádi Zsiga, Somogyi Nusi, Pető Imre (karmester). K. Kelemen Gyula igazgató. * Gindl Antal cukrázdája Deáktér 5. sz (saját ház) Weisz Béla esés kir. udvari cukrász, csokoládé gyáros csokoládé-különlegességeinek egye. dűli árusítója nagyban és kicsinyben. Saját készitményü, fftszsrszagtol meats« bonbonok mindenkor frissen kap* Ügyvéd és biró urak szive» figyelmébe! Nyomban a szentesítés után a következő igen fontos törvények nálam kaphatók lesznek: A büntetőtörvények és a bűnvádi perrendtartás kiegészítéséről és módosításáról szóló t.-c. Ara 1 K 20 f. A végrehajtási eljárásról szóló 1881. LX. t.-c. módosítása tárgyában alkotott törvény. Ára 1 K 20 f. Az országos ügyvédi, gyám- és nyugdíjintézetről szóló t.-c. Ára 1 K. — Hogy e törvényeket megjelenés után azonnal megküldhes- sem, kérem becses rendelését lehetőleg azonnal. Kiváló tisztelettel Huszár Aladár könyvkereskedése Szatmár. ftkaf Hff 9 le s ó, jó kávét nljBl VH inni? Ha igen, tegyen próbát Benkő Sándor special kávé- kereskedőnél, Szatmár Kazincy-u. 16. Tál »szabadalmazása“ i vagy értékesítése előtt úgy Magyarországon, mint bármely külföldi államban, forduljon a „Szabadalmi Újság“ szerkesztőségéhez : Budapest, VII kér., Erzsé- bet-kőrut 25. — Kérje a »Szabadalmi Újság“ ingyen mutatványszámát! flljar nSsfilni ? X» vénytelea gyermekek, testi hibával birók is vannak) kik 5000 koronától 500,000 koronáig terjedő hozománynyal bírnak, meg vagyunk bizva a megfelelő férj keresésével. Csak olyan urak (vagyon nélkül is) forduljanak hozzánk, kiknek komoly a szándékuk és akiknél a gyors nősülés nem akadály. Cím: L. Sclesinger, Berlin, 18. Tanügy. Értesítők. A szatmár-németi felső kereskedelmi iskola íl-ik évi értesítője Du- nay Sándor igazgató összeállításában, igen csinos kiállításban jelent meg. Az intézet, melynek 86 növendéke volt, az idén fejezte be második évi eredményes működését, a jövő tanévben pedig már a harmadik osztály megnyitásával a kereskedelmi pályára képzett ifjakat bocsát ki az életbe. Az értesítő bevezetéséül dr. Tanódy Endre lapunk főszerkesztőjének a már egész terjedelmében közölt „Nevelés és politika“ cimü cikke foglal helyet. Az igazgatói jelentés fontos eseményről számol be, melyek közül a legkiemelkedőbb és az intézet fejlődése messze kiható közetkez- ményü azon momentum, hogy Szat- már-Németi város törvényhatósága 1907. évi augusztus 12-éu egyhangúlag hozott közgyűlési határozattal a társulati jellegű iskolát községinek nyilvánította ki és szeptember 1-től kezdődőleg átvette, ami belügyminiszteri rendelettel jóváhagyást nyert. Ezen esemény méltán nevezhető az iskola második megalapításának. A másik nagyjelentőségű határozat, mely az intézet extenziv működését teszi lehetővé az, hogy a kereskedelmi szakoktatás körébe tartozó tanfolyamoknak a felső kereskedelmi iskolához leendő kapcsolása az iskolának szervezetében kimondatott. Ézen elvnek fokozatos keresztülvitele végett a kereskedő tanonciskola igazgatói állása, mely a tanév elején üresedett meg, a felső kereskedelmi iskola igazgatójával töltetett be; továbbá a kezdő iskolával kapcsolatban szerveztetett a női kereskedelmi tanfolyam, valamint a kereskedelmi továbbképző szaktanfolyam. Az intézetet az elmúlt iskolaévben dr. Schack Béla főigazgató, dr. Kunos Ignác egyet. m. tanár a keleti keresk. iskola igazgatója, Péterffy Lajos min. tanácsos, dr. Vajay Károly polgár- mester látogatták meg. A tanulók felvétele a jövő iskolai évre folytatólagosan szeptember 1—4-ig történik, ha a szabályszerű létszám a júliusi beiratásoknál még nem telt be. Áz intézet női kereskedelmi tanfolyamát 42 növendék látogatta, míg a továbbképző tanfolyamot 29. Vidék. Milota. * Esküvő. Újhelyi József egeresi körjegyző f. hó 5-ón tartotta esküvő-