Szamos, 1908. július (40. évfolyam, 53-61. szám)

1908-07-02 / 53. szám

FÜGGETLEN POLITIKAI, SZÉPIRODALMI ÉS GAZDASÁGI LAP.

A „Szatmármegyei Községi- és Körjegyzők Egyesületéinek hivatalos lapja.

Megjelenik hetenkint kétszer: vasárnap és csütörtökön.

XL MyafTi<

tiatmáí, ISIÉ julítts fee 2 Ccsöffrrfölr)

53.

Előfizetési ár:

Egész évre 8 kor. — Félévre 4 kor. — Negyedévre 2 kor. Egyes szán ára 10 fillér.

SZBRKES ZTÖSÉG ée KIADÓHIVATAL: Rékóczi-utcza ?. sz. Te efon: 107.

Äicdenn^mft dljitfe Bzatmárcu, a í&j) ***• - hivaíaletf.n íi/f!ecack

HIRDETÉSEK:

Készpénzfizetés mellett a legjutányosabb árban kezdtettek Nyilttór sora 20 fillér.

Az apró hirdetések között minden szó 4 filiér.

Ä szesz.

(T ) A nagy közönség szemében rejtelmes talányok sorozata a szesz-kérdés. Nehezen látja be, miiéle fontossága lehet annak a sok számnak, lóknak, hektoliternek, kis és nagy üstöknek, meg más kabaláknak, amelyeket több-kevesebb hozzáértéssel betűzött most a törvényhozás.

Ezek azonban mind csak a finánc-virágnyelv nehézségei, amelyek mögött egy nagy horderejű probléma világos és érthető kérdőjele van.

A szesztermelés jövedelemmel jár; ez már a mai gazdasági rend sarkalatos sajátsága, hogy a termelt jószágok kicserélése nem abban az értelemben történik, amelyet előállítási költségük megszab, hanem az előállítási költségnél nagyobb értékben. Ez a nagyobb érték a profit.

A szesztermelés profitján osztozkodik a termelő meg az állam.

Az állam annak az érvnek az ürügye, illetve űrügynek az érve alatt, hogy az alkohol fogyasztás nem szükséglet, hanem élvezet, aránytalanul nagy adóval sújtja ezt a fogyasztást és igy ennek az adójövedeíemnek a mérve oly magas, hogy Széli Kálmán, a pénzügyi bizottság elnöke szerint, a szeszadó mostani emelése alkalmas arra, hogy elejét vegye az államháztartási egyensúly megbillenésének.

Az egész vita, amely a képviselőházban lezajlott, mindig a körül forgott, hogy az adóemeléssel kapcsolatos intézkedések folytán előálló változások kinek a javára fognak válni. Az ipari termelőknek, vagy a mezőgazdasági szeszgyáraknak, avagy a kisüstösöknek ?

Egyszóval a kérdésnek az a része volt szőnyegen, amelyik tisztán a kincstár és a termelők egymás közötti belügye. >

A szeszkérdés azonban más jelentőséggel is bír: szociálpolitikai jelentőséggel.

A szeszadó nagy súlyát a szeszfogyasztó viseli. Ez a súly pedig annál érezhetőbb, minél gyengébbek a fogyasztó vállai. 1

A szegény embernek a szesz nemcsak élvezeti, hanem szükségleti cikk is. A rosszul táplált szervezet gyorsan pótolni kívánja a táplálékból hiányzó anyagokat a szesz fizikai hatásával. A nép tehát nemcsak nehezen íizeti, hanem kénytelen is fizetni a szeszadót.

Gyökeresen változtatni ezen nem igen lehet. Akármilyen magasan adóztassák is meg a finomabb

likőrüket, vagy a pezsgőket, ezeknek a fogyasztása aránylag oly csekély, hogy nem volna pótolva az a veszteség, ami a szeszadó lesz; ditásával a kincstárt érné.

Mégis menteni kellene, ami menthető.

Meg lehetne menteni a köznek azt a tekintélyes összeget, ami a szeszforgalom közvetítőinek, a szejzkereskedőknek és a szesz ki- mérőknek jut a forgalomban. Erre van gyakorlati példa is Norvég- Finnországban.

A szesznek kimérése itt kizárólagos joga bizonyos közérdekű társulatoknak, az u. n. göteborgi szeszkimérő egyesületeknek, amelyek a kezelési költségen felül mutatkozó jövedelmet egyharmad részben az államkincstárnak, kétharmad részben a községnek szolgáltatták ki. így azután a szeszkeres- k elem profitja visszakerül a köztulajdonba. Mindenesetre alkalmas a szeszfogyasztás és a szeszadó terheinek csökkentésére maga a szeszadó emelés is, mert idők folyamán csökkenti a fogyasztást és arra ösztönzi az alsóbb néposztályokat is, hogy a drága szesz helyett más, aránylag legolcsóbb és táplálóbb anyagok fogyasztására térjenek át.

Határozottan jótékony hatása

lesz az olyan intézkedéseknek, aminőt Szatmárvármegye is tett legutóbb abban a szabályrendeletben, amely a korcsmák vasárnaponkénti zárva tartását parancsolja meg.

Igaz, hogy a szeszfogyasztás minden csökkenése ellentétben áll a kincstári érdekkel, amely az emberek gyengéjéből is jövedelmet akar huzni és nyilván azért vetette el a képviselőház is azt az indítványt, amely a vasárnapi korcsmaszünet törvénybe iktatását kívánta meg.

Csakhogy végsorban nem lehet egyébre törekedni, mint a szeszfogyasztás minél messzebbmenő csökkentésére.

Az a nép, ameiy józan, eléggé teherviselőképes ahhoz, hogy államát fenntartsa, anélkül, hogy a kincstár a mámorát megzsarolja, mint a vidám hölgyek teszik a mulató urakká’.

S ha van szükséges rósz, ak>tor a szeszből való államienntaras bizonyára az.

Aki azonban csodálkozik azon, hogy mindezekről egy árva szó sem esik a képviselőházban, az vagy nagyon régen volt Magyar- országon, vagy most toppant ide az álmok világából.

Á yezércikk.

„Tűzrendészet; állapotaink.“ Mindössze ennyi volt papírra vetve, de Kócsag Demeter erősen hitte, hogy rövidesen a többi is következni fog. Jóllehet egyelőre még alapos tollrá- gással kérte a Múzsák segítségét. Nem volt hivatásos vezércikkíró. Nem. Ő ennél sokkal több volt; poéta. Vajúdó agyveleje soha sem szült még mást, mint verset. Gúnnyal teltet és humortól duzzadót.

Suhajdán különben mindenki tudja, hogy Kócsag Demeter az, aki Kobzos Diák álnév alatt a Suhajda és Vidéke Heti-rigmus rovatát kezeli. Ezekben a heti-rigmusokban a hét legmulatságosabb eseményeit öltözteti költői mezbe; embereket figuráz ki 8 vihogva tör pálcát a hibás világrend fölött. Dicséri az érdemet, ostorozza a visz- szásságot, satöbbi, satöbbi . . . Olykor

pedig, mikor jobb téma nem kínálkozik, szomorú melankóliával sóbajtoz a közdrágaságról. Ilyenformán: „Tudod-e nyájas olvasó,

Hogy drágább lett a só? !.. .“ Hogy Kobzos Diák valóban Kócsag Demeter, ahhoz kétség se fér. Bizonyítja ezt a kezdőbetűk azonosságát nem tekintve, a majd minden második héten megjelenő sztereotip szerkesztői üzenet, mely Kiváncsinak, Violának, Többeknek szól s a következőképpen hangzik: Kobzos Diák álnév alatt lapunk belmunkatársa, Kócsag Demeter ur ir. (Az ur szó a tiszteletdijat pótló tisztelet jele a Suhajda és Vidéke részéről.) Ez a gyakori érdeklődés pedig mi egyebet bizonyít, mint azt, hogy ezek a rigmusok ugyancsak kitűnőek, mert hisz’ egyre szélesebb körben hódítanak. Vannak ugyan, akik azt szeretnék elhitetni az emberekkel, hogy azok a kiváncsi

kérdezősködök a holdban léteznek csak — dehái, énistenem, mindig voltak, mindig lesznek feketemáju teremtmények.

Hogy miért hagyta el Kócsag Demeter a költészet borostyán-belepte virányait, miért lépett a prózának épp a leghálátlanabb talajára, ahol babér vajmi kevés, de gáncs és bogáncs annál több terem —: hiába találgatják az irodalom-kedvelők. Az a föltevés, hogy Kócsag Demetert a múzsája hagyta el: helytelen. Kócsag a legelőzékenyebb múzsával állott ösz- szeköttetésben: az Alkalommal.

Ez a nyolcadik múzsa nincs ugyan oly klasszikus arcvonásokkal, oly csábitó idomokkal megáldva, mint a többi bét, de nem is olyan büszke, önhitfc és rátartós, mint amazok. De ellenkezőleg: szubtilis, jószivü és előzékeny. S a poétának gyakrabban van módjában ezzel társalgásba, HörJ íelésbe elegyedni, mint amazokkal. Mondják ugyan, hogy ez a múzsa szívesen áll le flörtelni akárkivel — : éretlen gyerkőcökkel és saotyós vénekkel; örömest csókol homlokon minden férfiút, akinek csak homloka van — dehót mindez maiieia, telve rosszakaratú túlzással. Az elsőbbség mégis csak az istenadta tehetségeké.

Kócsag Demetert nem hagyta el a múzsája. Sőt. Hiszen a vezércikk-témából is rigmust akart gyúrni eleinte. S hogy nem rigmus lett. belőle, az őszintén szólva egyetlen rímen múlt. Egyetlen rímen, ami hiányzott. Tűzoltóparancsnok. Ez volt az a szó, mely miatt Kócsag memóriájának legkisebb fiókját is kihuzgálta, de hiába- Sehol még a csücskét se bírta megkaparintani a hozzá való jó rímnek.

Jó rimnek, mondom, mert az amolyan félrimet, mint aminő parancsRóth Simon nagyválasztéku cipóraktárát -“Hg^g

tjinljuk a t. vevő-közönségnek, mint legolcsóbb bevásárlási forrást.

Közvetlen a Pannónia' szálloda mellett. — Sxataár és ?i(Bke lepig/obb ozlpíraUtra.

fii»itsa tavaszi és nyári idényre megrendelt valódi sefaevraux és box bőrbal készült legújabb divatu fekete es barna szinü úri-, női- és gyermek-eípok j