Szamos, 1908. május (40. évfolyam, 36-44. szám)

1908-05-03 / 36. szám

FÜGGETLEN POLITIKAI, SZÉPIRODALMI ÉS GAZDASÁGI LAP. A „Szatmármegyei Községi- és Körjegyzők Egyesületéinek hivatalos lapja. Megjelenik hetenkint kétszer: vasárnap és csütörtökön. XL évfolyam. Szaimár, 1908- május hé 3 (vasárnap) 36. szám. Előfizetési ár: SZERKESZTŐSÉG és KIADÓHIVATAL: B^ész évre 8 kor. — Félévre 4 kor. — Negyedévre 2 kor. Rákóczi-utczs 9. sz. Telefon: 107. Egyes szám ára 10 fillér. ■indenttorsö dijak Ssatmaroo, a lap kiadóhlTatalaboc fizetendők HIRDETÉSEK: Készpénzfizetés mellett a legjutányosabb árban közöJtetcek Nyilttér sora 20 Altér. Az apró hirdetések között minden szó 4 fillér. Ä sajtó visszaélései. Lázas érdeklődéssel kisérte az egész ország a legutóbbi szenzá­ciós perek eseményeit. A közvéle­ményt nemcsak az izgatta, hogy egyik-másikban buknia kell a pe­reskedő felek egyikének, hanem az is és főként az, hogy micsoda bot­rányok és pikantériák pattannak ki a tárgyalások során. A botrány ! Ez kell a publikumnak. A botrány, amely egyéni becsület sírjából sar- jadozik ki és mialatt szenzációkkal szolgál a cirkuszi játékokért epedő tömegnek, esetleg kioltja annak az embernek az életét, akinek a rága­lom botrányt zúdított a fejére. A szenzációs perekről érdemileg e helyen most nem szólunk, csupán egy pár általános megjegyzést te­szünk ezúttal ismét a sajtóbeli visszaélésekről. Az utóbbi évtizedben közéle­tünkben magas fórumra küzdötte lel magát az utálatos rágalom. Minden apró, jött-ment ember jogot formál magának ahhoz, hogy a közéletben szereplő és évtizedes közéleti múlttal biró embereket ledönthessen arról a piadesztáról, amelyre ezek munkával és becsü­letességgel küzdötték fel magukat. Nem kell ehez egyéb, csak egy újság, amely leközli a rágalmazó cikkeket, megteszi esetleg egy nyílttéri nyilatkozat is, amelyeket soronként fizetnek meg a lapok kiadóhivatalainak és ezzel meg van indítva a hajsza bárki ellen. De nem akarjuk ezzel azt mondani, hogy csupa intakt jellemű, becsü­letes ember az, akit a sajtóban becsületsértő és rágalmazó vádak­kal illetnek, sőt kivételnek, bár gyakori kivételnek minősíthetjük az olyan eseteket, amidőn egyéni be­csületet sértő, alaptalan támadások látnak napvilágot. De joggal felhá­borít minden jobb érzésű embert a tudat, hogy az ilyen kivételek manapság oly gyakran előfordul­nak. A törvény szelleme mondja, hogy inkább fusson száz bűnös, minthogy egy ártatlan bűnhődjék; inkább legyen száz tisztességtelen ember megkímélve a sajtóbeli vá­daktól, minthogy ilyen vádak tisz­tességes emberek ellen hangozza­nak el. Valóságos betegsége lett köz­életünknek, hogy abban a rágalom milyen nagy szerepre jutott. Nem csak a—févárosbari és a politikai életben grasszál ez a járvány, de ugyanilyen, sőt fokozott mér­tékben dúl a vidék társadalmában is. Persze a vicinális rágalmazási botrányok hire nem terjed túl a város, vagy a vármegye határán, de annál súlyosabb pusztítást visz­nek véghez a vidék szükebb keie- tei között. Nem kérdezzük, hogy joggal, vagy jogtalanul-e, de állítjuk, hogy akinek vádja van valaki ellen, az­zal lépjen fel a bíróság előtt. Az újság és az újságíró nem hivatott arra, hogy ítélettel döntsön olyan ügyek lelett, amelyeket csak egyol­dalú információ alapján ismerhet. A mai rágalmazik rendszerint egy sajtó orgánumot választanak ki a rágalom fegyverhordozójává, mire a megrágalmazott egy másik sajtó orgánumban védekezik, visszavág, esetleg visszarágalmaz. így kelet­keznek a gonosz hírlapi botrányok, igy durvul a sajtó hangja, igy száll alá az újságírás presztízse és igy romlik el a közönség ízlése is. Vérzik a szive annak, aki lelke­sedni tud még a sajtó magasztos hivatásáért, látván ezt a minden szemérmet nélkülöző hajszát a bot­rányos szenzációk iránt. így nem lehet a közérdeket szolgálni, köz­élet tisztaságát megoltalmazni, az olvasók táborát tanítani és jó Ízlé­süket fejleszteni. így csak mind­ezeknek épen az ellenkezőjét ér­hetjük el. Álljunk meg tehát a lejtős utón és tagadjuk meg lapunk hasábjait a rágalmazók pennájától. Az újság arra hivatott, hogy informáljon és kritizáljon, de nem arra, hogy a tények tökéletes ismerete nélkül ítéljen és pálcát törjön emberek pályája és tisztessége fölött. Ezt bízzuk a független magyar bíró­ságra. Politikai hírek. Valóban kezd érthetetlenné válni, hogy bizonyos képviselő urak mi min­dent megengednek maguknak. Mintha az a képviselői immunitás arra való lenne, hogy hatalmi praepotenciára minősítsen s felette álljon a birói függetlenségnek is. A Leugyel-Polónyi féle perben egy pár képviselő feljo­gosítva érezte magát arra, hogy az elnöki kijelentéseket megjegyzésekkel kisérje immunitásának védelme alatt. Ennek aztán az lett a következménye, hogy Zsitvay elnök egyszerűen az illető urakat a tárgyalásról kiakolbo- litotta. Nos, ez már sok ! Hogy egy elnök ilyen vakmerőségre vetemed­jék. Hol van az igazságügyminiszter? Miért nem koppint a körmére ennek az elnöknek, a ki hatalmi tultengés- ben képzeli magát, mert még a kép­viselői immunitást sem respektálja ? Aztán elnöknek való az olyan ember, a ki még Polouyinab sem gazsuliroz, rendreutasitja, megvonja a szót tőle s kérdéseit, melyeket a tanukhoz intéz, megfelelő értékükre szállítja, vagy feltenni sem engedi ? — Hallatlan eset; el kell csapni, — vagy nyug­díjba vele s a tárgyalás vezetését ki kell venni a kezéből. — Igen ám, csakhogy az igazságügyminiszternek több érzéke van a törvény és a birói függetlenség iránt, mint ezeknek a képviselő uraknak s tudja azt is, hogy a birói függetlenség többet használ az országnak, mint a képviselői immu­nitás, s ezt megsérteni, lekicsinyelni nem lehet, nem szabad. Csudálatos, hogy mennyire gyorsan változik egy némely koaliciós képviselőnek nemzet boldogító véleménye. Próbálta volna csak meg a darabant kormány a bi­rói függetlenséghez nyúlni, — izekre tépte volna a nemzet; s nem egy praecedens mutatja, hogy ahoz ő sem mert nyúlni. S ime most egy pár koaliciós képviselő minden lelbiis- meret furdalás nélkül hajlandónak mutatkozik erre, tisztán azért, mert Zsitvay elnök Polónyival is úgy bá­Tarkaságok. Irta és az április 14-iki tanitótestületi gyűlésen felolvasta : Paládi Lajos. Ha valamelyik kartársam rossz nyelve most azt mondaná felőlem amit gondol is, alig ha igy nem szó­lana az éneke: ez a vén legény azt hiszi magáról, hogy ha itt nem ok- vetetlenkedik, hát kimegy a divatból, mint a régi kétgarasos. Bizony nem lehetne arra neheztelni aki ilyeténformán gondolkozik és beszél, mert a szomorú való azt bi­zonyítja, hogy rohamosan közeledik az idő, mikor a magam fajta legény skartba kerül, ha ugyan előbb ki nem dől a hámból, mint az agyon hajca- vicált gebe. Igyekezni kell tehát az embernek úgy ahogy lehet, hogy azt a kis por­tékáját amije van, idejében értékesítse, mert különben rajta vész és később a kis kutyának sem kell. Feleslegesnek tartom azt előre mon­dani vagy épen bizonyítani, hogy ez ugyan nem sokat ér, gyenge do­log — a végén úgyis csak rájönnek — de hát mindenki olyan kalappal kö­szön amilyen van. Bár jól tudom, hogy az öreg ördög se törődik az én kalapommal s ebből következőleg a portékámmá — mind­azonáltal, ha azt felkínálom bizonyos okból teszem. Ez okot ugyan el nem árulom, de sejtetni engedem a következekből pl. hátha megakarok ezzel valak.t bosz- szantani, vagy egy rég agyoD csépelt eszmét felvetni osak azért, hogy tár­saim türelmét próbára tegyem, drága idejüket elfecséreltessem, vagy lccsogó kedvemben lévén, irok azért, hogy bebizonyítsam milyen a „nesze semmi fogd meg jól“ vagy tényleg láttán s megfigyeltem valamit s azt hozom de. Lehet, hogy igy lesz, lehet, hegy nem. Az is meg eshetik, hogy u$y járok, mint a kancsal mészáros, nem oda ütök ahova nézek. Egy szó, mint száz, én most olya* utón indulok amit jól ösmerek bár — mégis megeshetik, hogy a kereszt ösvényeken úgy eltévelyedek, hogy azt se tudom merre s hova lyukadok ki. De tessenek elhinni, nem is muszálj azt tudni, hiszen nem azért Írnak mostanság az emberek, hogy azt meg is értsék vagy pláne épüljenek belőle. Úgy vagyunk ma ezzel, mint a paraszt ember a papjával, ki olyan szép prédikációt mondott, hogy egy szót sem értett az atyafi belőle s neki épen ez tetszett benne legjobban. Nem is az értelem fő tehát, hanem az irás, különösen az aláirás. Ha va­lakinek a neve ott figurái valami cikk alatt, mit a türelmes szerkesztő arca verejtéke árán tett közlésre alkalmassá, az már nagy ember s olyan magasan hordja az orrát, hogy piszkafával is bajos volna elérni. Igaz, hogy aztán e cikknek ő a legszorgalmasabb s talán egyedüli ol­vasója és azon annyiszor gázol ke­resztül mig a végén kívülről is tudja, de mindazonáltal is jól esik időnként újból meg újból átfutnia, hogy becses nevében, mely immáron nyomtatásban van — gyönyörködhessék. Törődjék ezekkel a szerkesztő meg az Írója; hanem a tankönyvekkel, melyeket a gyermekek kezébe adunk — nekünk is kellene törődnünk. Na hát, hogy a legtöbb úgy van megírja, hogy abból a gyermek véres verejtéket izzad, mig egy kis tudo­mányhoz jut — az bizonyos. És mégis úgy terem a tankönyv, mint a gomba. Boldog, boldogtalan, hivatott és nem hivatott egyaránt gyártja talán azért, mert ez által olyan nagyságra tesz szert, mit még a késő századok is emlegetnek. Persze, hogy emlegetik ha nem is a késő századok, de azok a tanítók és növendékek, kiknek az ilyen jeles munkával akarnak, nem akarnak, kinlódniok kell. Szeretném én az ilyen jeles Írónak Bihari művelődés történetét a kezébe nyomni s ráparancsolni, hogy csupán csak kóstolóul azt kivülröl tanulja meg. Hogy tanulás közben a magya­RÓth Simon nagy választékú cipőraktárát ajánljuk: a t. vevő-közönségnek, mbit legolcsóbb bevásárlási forrást. Közvetlen a ,Pannónia' szálloda mellel — Szatmár és vidéke legnagyobb ezipőratoa. a tavaszi és nyári idényre negrendelt valódi schevraux és box bőrből készült legújabb divatu fekeie es barna szinü úri-, női- és gyermek-eipők I

Next

/
Thumbnails
Contents