Szamos, 1908. március (40. évfolyam, 18-26. szám)

1908-03-19 / 23. szám

23 szám. SZAMOS 5-ik oldal. álló tartalmas műsort díszes közöa- •ég hallgatta régig és nagy orsóié­ban részesítette Literati Endre igaz­gató tanítót. - valamint Papp Dezső gononoksági elnököt, kik a szép ün­nepélyt rendezték. Lázári. * A Gardakör ünnepe. A község­ben most alakult Gazdakör szintén lelkesen megünnepelte március 15 ót. A tagok zászlók alatt csoportosulva a délutáni órákban hazafias dalok mel­lett járták be a községet. Az ünnepi beszédet Őry Tamás ref. lelkész tar­totta. tüzes szavakban fejtegetve a nap jelentőséget, beszédében rámuta­tott a kormány gyávaságára, mely ezen napot nemzeti ünneppé nem meri tenni. Bakos István tanító az ünnepség buzgó rendezője a „Talpra magyar^-t szavalta el lelkesen. A pol­gári ifjak és az iskolás gyermekek is kivették részüket az ünnepségből. Madarász. * Kútba fűlt gyermek. Be­niczki Gábor madarászi lakosnak 3 éves László nevű fia, március hó 15-őn délután Papp János szomszéd elhanyagolt telkén lévő, rosszul kerí­tett kútjába esett, s mire észrevet­ték. ott megfuladt. Krasznabéltek. * Halálos kimenetelű verekedés. Dula Gábor krasznabélteki lakos, cigány f. óv március hó 16 án d. u. 4 órakor összeszólalkozva két társá­val Jámbor János és Martocsán Ist­ván szintén odavaló lakosokkal, pa­rázs verekedést rendeztek, miközben Dula kést rántva eiö két társát meg­késelte. Jámbor János a tett szín­helyén rögtön meghalt, másik társa Martocsán Istvánnak felépülését, a helyszínén első segélyt nyújtó dr. Nádai Lipót kijelentése szerint sem tartja valószínűnek. Nagypeleske. * Rablótámadás. Boros István ret­tegett tyuktolvaj f. hó 13-án a Nagy­peleske felé vezető útvonalon meg­támadta Dávidovits Sámuel kismaj- tényi táncmestert és elrabolta tőle ezüst óráját s nehány koronáját. Rá­adásul még jól el is verte a szegény táncmestert, aki most egy pár hétig nyomni fogja az ágyat, mig kiheveri a fájdalmakat A tettest a mikolai csendcrség elfogta és beszállította a szatmári kir. ügyészséghez. Főszerkesztő: Osváth Elemér. Fömunkatársak : Dr. Veréczy Ernő, Dr. Tanódy Endre. Felelős szerkesztő: Ifj. Litteczky Endre Szatmár-Németi szab. kir. város hivatalos közleményei. 369—908. gtsz. Hir detmény. Szatmár-Németi szab. kir. város közönsége a tulajdonát képező a ka­tonai gyakorlótér, az áll. elemi isko­lai játéktér és a h. é. vasút vonala által határolt farakodó helyül alkal­mas miutegy 1400 négyszögöl terü­letű ingatlant a városi gazdasági tanácsosi hivatalban 1908 márc. 24-én d. e. 11 órakor megtartandó nyilvános árverésen 1908. évi május 1-től számítandó 3 év tartamára ha­szonbérbe adja. Mely árverésről az érdeklődőket azzal értesítem, hogy az árverésben résztvenDÍ kívánók 20 kor. bánat­pénzt kötelesek az árverés megkez­déséig letenni, vagy beadható zárt ajánlataikhoz csatolni. Az árverési feltételek hivatalom­ban megtekinthetők. Szatmár-Németi, 1908. márc. 11. Bartha Kálmán gaz. tanácsos. Gyengeséget, akár szervezeti fejletlenségből, akár be­tegségből származnék, gyorsan gyógyít a Scott-fóle Emulsió, melyet tökéletes táp-gyógyszernek lehet nevezni, mert rendkívül hatásos a ereje s emellett Ízletes és könnyen emészthető. A legmakacsabb beteg is gyorsan hozzászokik a SCOTT-féle Emulsió Az Enmlsió vásár­lásánál a SCOTT- féle módszer véd­vonal. hoz, a mely a leggyengébb gyomornak sem okoz nehéz­ségeket. 4 Egy eredeti üveg ára 2 K 50 f. Eapható gyógyszertárakban. Nyilttér E rovat alatt közlőitekért nem felelős a Szerk. Nyilatkozat. Alólirottak megbizottaink által folyta­tott tárgyalás utján arról győződtünk meg, hogy a rólunk bármely forrásból és bármely alakban közszájra került és rágalmazásra, vagy becsületsértésre al­kalmas hírek csak a válásunkkal kap­csolatos szenvedélyek kitörésének követ­kezményei, igy tehát alaptalanok és á valóságnak meg nem felelnek. Elhatároztuk, hogy a házasélet kötelé­két törvényes válással oldjuk meg s azokkal szemben, kik ezután becsületünk sérelmére, vagy rágalmazásunkra alkal­mas híreket forgalomba hoznak, vagy terjesztenek, a törvényes megtorlást fog­juk keresni. Szatmáron, 1908. évi márc. hó 16-án. Hollósi József, Kréméi* Gizella. trTTTrwirrTTríTWfflr^^ 524—1908. tksz. Árverési hirdetményi kivonat. A szatmárnémeti kir. törvényszék, mint tkvi hatóság közhírré teszi, hogy a dr. Ve­réczy Ernő ügyvéd által képviselt szat- márnémetiref. egyház végrehajtatónak dr. Glatz József ügyvéd, mint az ismeretlen helyen tartózkodó Kaál András végre­hajtást szenvedett ügygondnoka elleni 303 kor. 44 fillér tőkekövetelés és jár. iránti végrehajtási ügyében a szatmár­németi kir. törvényszék (szatmárnémeti kir. jbiróság) területén lévő Szatmárné­meti sz. kir. város határában fekvő, a szatmárnémetii 1238. sztjkvben A. t 1. r. 1306. hr. sz. alatt felvett (ház udvarral Honvéd utca 59. sz.) ingat­lanra, tehát az 1881. évi L. X. t. ez. 156. §-a alapján a társ tulajdonos t ille­tőségére és 2608 koronában ezennel megállapított kikiáltási árban az ár­verést elrendelte, és hogy a fentebb megjelölt ingatlan az 1908. évi április hó 2-ík napján délelőtt 9 órakor a szatmárnémetii kir. törvényszék, mint tkvi. hatóság helyiségében megtartandó nyilvános árverésen a megállapított ki­kiáltási áron alul is eladatni fog. Árverezni szándékozók tartoznak az in­gatlan becsárának 10°/0-át, készpénzben, vagy az 1881. évi LX. t.-c. 42. §-ában jelzett árfolyammal számított és az 1881. éri noy. hó.Irén .3333..sz. a. kelt m. kir. igazságügyminiszteri rendelet 8. §-ban kijelölt óvadékképes értékpapírban a ki­küldött kezéhez letenni, avagy az 1881. LX. t.-cl 170. §-a értelmében a bánat­pénznek a bíróságnál előleges elhelyezé­séről kiállított szabályszerű elismervényt át szolgáltatni. Szatmárnémeti, 1908. évi január hó 15. napján. A kir. törvényszék, mint tkvi hatóság. Jcney Sándor, kir. tszéki albiró. Apróhirdetések. P ényképész-gyakornok. Gargon lakások kiadók Rákóczy-utca 9. szám alatt. Irodának alkalmas. Két intelligens megjelenésű leány kezdő fizetéssel műtermemben gya­kornokul fölvétetik. — Tóth S. Imre fényképész és festő, Kazinczy-u. 15. Házvezetőnői állást keresek úri családnál, gazdaság­ban, vagy magános úrnőnél. Megkere­sések e lap kiadóhivatalába „Jó gazd- asszony" cim alatt intézendők. Hahn János szobafestő és mázoló (István-tér 26. szám alatt) ajánlkozik mindennemű festő és má­zoló munkák szép és jó elkészítésére. Költségvetéssel és mintákkal készsé­gesen szolgál. Eladó földek, (telkek.) A nagy felső-forduló 4. sz. alatti majorból 16 hold 1200 négy­szög ölével, amely közvetlen a város alatt és az állomás mellett van. mely telkekre is felosztható, sürgősen azonnal eladó. — Bővebb felvi­lágosítást Pál Jáuos földbirtokos ad Szatmár, Batthyányi-utca 10., vagy a tulajdonos: Boross József Czegléd, Rákóczi-utca. Fa-eladás. A király-daróci határban, a gé- resi ut mentén, háromszáz szál tölgyfa 7 —15 méter hosszúságban, építkezéshez kivál- lóan alkalmas, egyenként, vagy összesen eladó. Értkekezhetni lehet MiklÓSSy Bélánál Géres, u. p. K.-Erdőd. Eladó intézeti jog! Komoly vevőt keresek, kit házaim­mal és személyzetemmel megismer­tetek. Az intézetet jelenlegi helyén is folytathatja. Átvehető május 1 én. Értekezhetni özv. Jungsz Árpád- nénál, Deák-tér 6. sz. alatt. Kézi vetőgép alig használt, mindenféle mag elve­tésére alkalmas, jutányos áron eladó. Cim; Szvatkó András, Mátyáskirály- utca 65. sz. Kovács-szerszám, teljesen berendezett, jó karban levő, jutányos árban eladó. Cim : Pázsit Gyula, Tyúkod. Alma! Kinizsi-utca 69. szám alatt kézzel szedett szép téli alma eladó ! Boreladás. Tisztelettel tudatom, hogy néhai Gillyén József nr kiváló szatmárhegyi borait megvásároltam és azt 50 lite­ren fejül és buteiliázva áruba bocsá­tom. Árak : Fehér bor 50 literen fe­lül 52 fill., literenkint 72 fill. Vörös bor 50 literen felül 80 fill., literen­kint i korona. Fógel Károly bor. csemege és déligyümölcs üzlete Szatmár, Deák-tér (főposta épület). Telefon 154 Eladó uriház és telkek. Petöfi-utca 24. sz. alatt 6 szoba, előszoba, fürdőszoba, nyári ebédlő, konyha, cselédszoba, kamara, külön­féle pincék, istálló, koosisszoba, szó­val fényesen berendezett úri lakház eladó. József kir. herceg-utca 40. sz. alatt 7 telek eladó. Az államvasut és bikszádi vasút mellett 8 telekhely eladó. Dp. Hellep Gyula. (Petőfi-utca 24. sz.) Egy szép üzlet aladó (más válalat miatt) mely évente 4—5 ezer koronát jövedelmez ; óim a ki­adóban. Eladó szamosteleki tagomban (szinérváraljai járás) esőmentes 2 kazal takarmány­lóhere (mintegy 56 szekér,) — 3 boglya gyepszéna (mintegy 34 szekér.) — Bővebb felvilágosítást ad ugyanott Körösi József gazdasági megbízottam. — Cim : Szilágyi István m. kir. számvizsgáló Nagykárolyban. Eladó családi ház. Bocskay-utca 10 számú családi-ház, örökáron el­adó. Teher 10000 kor. Értekezni lehet ott helyben. Hladó ház. Alsószamospart 6. számú 8 szobás lakásu ház, konyha, éléskamra, pince, előnyös feltételek mellett eladó. — Értekezhetni ott a háznál. (Teher 14,000 korona.) Eladó harmincz hektoliter, tisztán kezelt Uj bor — és a Kinizsi-közben a 4. számú telek (780 négyszögöl) rész- letenkint is. Értekezhetni Bocskay- utca 12. szám alatt. Kiadó bolthelyiség és raktár. A Piac Várdomb-utca torkában 2 bolthelyiség és 1 betonirozott raktár kiadó. — özv. Róth Fülöpné. (Batthy­ányi-utca 3. sz.) Eladó gyümölcs» oltványok. Folyton nagyobbodó faiskolámból eladó mintegy 70000 drb 3—4 éves erőteljes, egyenes és dusgyökérzetü gyümölcs faoltvány. Alma: Téli aranyparmén, sárga, bellefleur, nagy casseli renet, téli fehér kálvill, hatul, török bálint, hollandi aranykormos, sóvári, jonathán. Körtefa oltványok 20 fajtában: oltott beszterczei és más szilva fajták. Cseresznye, meggy és diófák. Ára darabonként 60 fillér­től 1 koronáig. Eladó továbbá 150.000 drb 1—2 éves oltványok, szemzések, alma és körte vadoncok. Árjegyzéket szívesen küld Szász János faiskolája Nagybányán. Eladó dísznövények. Gyümölcs- és rózsafák, valamint dísznövények és cserjék különféle fajokban kaphatók a legjutányosabb árakban Klein Vilmos szatmári kertészetében, Telephon szám: 20. Szalai Simon zongora és or­gona készít Szatmár, Kölcsey-u. Gutman-ház. Nyavalyatörés! Ki|nyavalyatörés, görcs és más) ide­ges állapotban szenved, kérjen iratot. Ingyen és bérmentve kapható a szab. „Hattyú“ gyógyszertár által, Majna Frankfurt. Kérjen árjegyzéket a Felkai konzervgyártól. Világhírű tátrai különlegességek !

Next

/
Thumbnails
Contents