Szamos, 1908. március (40. évfolyam, 18-26. szám)

1908-03-19 / 23. szám

23. szóm. SZAMOS 3 ife ©-id8,1. 6. Elismeréséül a szívességnek, anely- lyel a hazafias sajtó a magyar biztosí­tás közérdekű ügyét mindenkor figyel­mében részesítette, a „ Magyarországi hírlapírók nyugdíjintézetének" segélye­zésekre 5000 korona, a „Budapesti Új­ságírók Egyesülete segitő-alapjának szin­tén 5000 korona, összesen tehát 10.000 korona összeg adományoztassék. 7. Végül legnagyobb és örökös em­lékéül a Társaság mai örömnapjának s jeléül hálájának a haza egész társa­dalma iránt alkottassák meg a tisztelt közgyűlés határozatával egy 500.000 ko­rona tőkeösszegü hazafias köz- és jóté- konycélu alap, az érre vonatkozólag előterjesztendő részletes alapitó-levél szerint. Ezen tőkealap örök időkre le­hetségessé fogja tenni, hogy a Társaság évenként eddig is szokásos, ezután is gyakorlatban tartandó adakozásain fe­lül, kiváló közcélokat évenként még •gy-egy jelentékenyebb külön adomány­nyal is előmozdíthasson. A félszázados évforduló méltó megün­neplését célzó e javaslataink kapcsán félreérthetetlenül hangsúlyozzuk, hogy az évi eredménynek ilyetén felhaszná­lása csakis az ünnepi alkalommal meg­okolt kivétel s korántsem megtakarító és takarékgyiijtő irányzatunk megvál­toztatása. A Társaság leróván hagyo­mányaihoz és nagyságához illő ünnepi áldozatait, a jövendő évek eredményei­nek hováforditásában ismét a mérsék­letnek azon elveit fogja mindenkor szem előtt tartani, melyekhez következetesen ragaszkodva, félszázados sikereit elérte. A közgyűlés a jelentést az abba fog­lalt összes javaslatokkal együtt zajos tetszésnyilvitások közt egyhangúlag el­fogadta. A közgyűlési határozatok meghozása és a felmentvény megadása után dr. Simonyi- Semandam Sándor ország­gyűlési képviselő, részvényes indítvá­nyára a közgyűlés köszönetét és hálá­ját fejezte ki az érdemes vezetőség és a buzgó tisztikar iránt. Végül megválasztatott a társaság, il­letőleg választmányának alelnökévé gróf Zichy János, a megüresedett egy vá­lasztmány-tagsági helyre pedig gróf Nádasdy Tamás. A közgyűlés örömteljes, ünnepi hangu­latban s azzal a méltó öntudattal oszlott szét, hogy az Első Magyar Általános Biztositó Társaság félszázados évfor­duló-ünnepe valóban nagy alapitónak fenkölt hazafiui és emberbaráti szelle­mében folyt le. A társaság szatmári főügynöksége pénztára a részvényenkint 500 K ren­des évi és 250 K évfordulói külön osz­talékot (együtt részvényenkint 750 K-át) a 32. sz. szelvény ellenében kifizeti. A lefolyt üzletévnek mérlegét mai számunkban közöljük. Ormody Vilmos ünneplése. A közgyűlést megelőzőleg előbb a Társaság igazgatósága, majd utóbb gróf Csekonics Endre vezetése alatt az egész kormányzó testület rendkí­vül meleg ovációban részesítette Or- rnody Vilmos főrend, vezérigazgatót, hogy megköszönje neki a páratlan bölcseséget és erélyf, mellyel a Tár­saságot a félszázados évforduló teljes sikerére vezérel’e. Külön ok volt ezenkívül e szives ovációkra az is, hogy Ormody már az alapítástól fogva a Társasainak szentelvén élete minden munkáját, saját működése félszázados évforduló­ját nehány hóval ezelőtt érte meg. Akkor a vezérigazgató, hiveu puri­tán elveihez, minden jubiláltatást el­került, de most, a Társaság öröm- napján, a közbizalom, köztisztelet és szeretet lelkes megnyilatkozásai elöl nem térhetett ki. Modern Hölcsön-HönyVtár! Viz utca 7. sz. alatti könyvtárból a legújabb és régi hírneves Írók mun­kái a nap bármely szakában kölcsön- vehetők. k 48-as függetlenségi párt gyűlése, Dr. Kelemen Samu nyilatkozik a politikai helyzetről. Szatmárnémeti, 1908. márc. 15. F, hó 15-én délután a „Vigadó“ nagyterme megtelt a választó polgá­rokkal, kiket nem annyira a pártgyii- lés vonzott egybe, hanem dr. Kele­men Samu azon ígérete, hogy nyilat­kozni fog a helyzetről, illetve állás- foglalásáról. A gyűlést Csomay Imre pártelnök nyitotta meg hazafias beszédével, jö­vőbe vetett nagy bizodalommal. Bejelentette, hogy a minisztertől az alapszabályok leérkeztek és a kör megkezte működését. Megemlékezett a párt két lelkes tagjának Pap Kálmánnak és Kovács Leónak haláláról.­A megüresedett alelnöki állásokra Bőd Sándort és Kolozsvári Károlyt a titkári állásra pedig Érdőssy Vilmost ajánlotta. Kéri, hogy mondják ki a tagok, hogy a ki a kör tagja, legyen egy­szersmind a párt tagja is. Ezután felkérte dr. Kellemen kép­viselőt nyilatkozata elmondására. Dr. Kelemen Samu beszédre emel­kedett ezután fel, ismertetvén állás­pontját néhány fontosabb kérdésben, gyönyörűen felöltöztetve ingadozó politikáját. Ha a kormány működéséről igazságos bírálatot akarunk mondani, úgymond, ne a sikereit nézzük, hanem minő veszedelmeket hárított el, a császári hatalommal szemben. A kormány a történelmi fejlődésnek medrébe te­relte az alkotmányos életet. Beszélt a nemzet gazdasági mege­rősödéséről, mint olyan alapról, me­lyen a nemzet politikai szabadságát fel kell épiteni. A gazdasági önállóságunk 10 évre való lekötését helyesnek tartja, mert úgy mond, a sorompókig vezető utat egyengetnünk kell. Elitéli a felekezeti alakulásokat, mint a társadalmi egység megboutóit. Hivatkozik elsősorban a k&th. nép- szövetségre. A nemzetiségi kérdésben oly közállapotok létesítését látja szük­ségesnek, mely mellett az ország bármely nemzetiségű lakója jól érezze magát e hazában. A kiegyezés. A kiegyezést szükségesnek tartja, ezzel kapcsolatban a kvótát azonban csak akkor szavazza meg, ha pénz­ügyi ellenértéket kapunk érte. Tanulmányozta a kiegyezési javas­latokat és meggyőződött arról, hogy az értékek és ellenórtékek fedve van­nak, de a kvótáért, mint külön fceher- érb elenértéket nem talált ]és ezért tartózkodott a szavazástól. Ellene csupán azért nem szavazott, miután nem akarta a kiegyezés megakasztá- sával a válságos helyzetet előmozdí­tani. Házszabály revízió. A házszabály revízióra vonatkozó­lag kijelenti, hogy ez nem olyan ve­szedelmes, mint ahogy a kormány ellenségei terjesztik. A függetlenségi párt elvi ellensége soha sem volt a revíziónak, csak ellenértékét követelt érte Bánffy és Tisza idejében. A revíziót úgymond nem Bécsben ren­delték, erre Kossuth, Apponyi, And­rási egyéni becsületszavukat adták. A közős ügyek nincsenek összefüg­gésben a házszabályok módosításával és a revizió csak az uj országgyűlé­sen érvényes. Választói jog. A választói jog mikénti megvalósí­tásáról még nincs kellően tájékozva, a plurális választói jog veszedelmét csupán abban látja, hogy a tisztvise­lők háromszoros szavazati jogával a központi hatalom megnövekszik. Koalíció. A koalíció fentartását mig a par­lamenti ülésszak tart, szükségesnek tartja. Beszámolója végén kijelenti, hogy nem akar spongya sem baleset bizto­sitó politikus a jövőben lenni, kik jellemükre nézve szárazok, de a kedvező alkalmakkor a húsos fazó­kokból kijövő nedvektől duzzadva lesznek nagy politikusokká, vagy ki­zökkent életpálya után lépnek a közpályára. ígéri, hogy addig marad a kormány mellett, mig lelkiismerete azt mondja. Thurner Albert a beszéde bevó- geztével a szónokot meleghangú sza­vakban éltette. A közönség ezután rendben szétoszlott. A Szatmári Bank r. t. üzleti helyiségét f hó ío-én az André-féle házba (Deák-tér 6,) a Szatmári Közgazdasági Bank eddigi helységébe helyezte át. Szinház. Színházi műsor. Csütörtökön Arany-ember. Pénteken Peleskei nótárius, zóna. Szombaton itt először Vetélytárs. Vasárnap délután Suhanó, — este Gül baba. Szombaton és vasárnap este a „Gé- sák“-at elevenítették fel s ezen a két estén búcsúzott Haller Irma. A bu- csuzás elég meleg volt. Virág, az volt bőven, még taps is, bár ebből már Komáromi Gizinek többet jutta­tott a publikum. Haller fess angol miss volt és ezt a szerepét is végig­kacagta, amiről jóakarói azt mond­ják, Hogy „kellemes, dóvaj tempera­mentum“ ömlött el játékán. Komá­romi igyekezett beilleszkedni Mimosa neki uj szerepébe és finoman csengő hangja kedvesen érvényesült a lágy melódiákból összerótt diszkrét sze­repben. Rátkai jókedvűen mókázott és sok sikerrel szórakoztatta a közön­séget De egyszer már megérdemli, hogy nemcsak mint elsőrangú szí­nészt, hanem mint az operettek ügyes kezű, százszemü rendezőjét is meg dicsérjük. Kinézzük belőle, hogy mit. tudna ő produkálni, ha nem Radvá- nyival, Üti Gizellával, Gyenissel és Győrivel kellene operettet kiállítania. De már ilyen túlhaladott dolgokról ne csevegjüuk. Hétfő a „Piros bugyelláris“ került előadásra kisegítő színészekkel, de teli házzal. Komáromy és Barna An­dor voltak jók. Kedden a „Lilit“ egy-kót páholy­bérlőn és néhány potyajegyesen kí­vül épen tizenöt ember nézte végig. Hanem akik ott voltak, majdnem minden számát megujráztatták Ko- máromynak, mert kellemes hangja szépen alkalmazkodott a címszerep ismert bájos énekszámaihoz. Ha azt mondjuk még el, hogy Szabadkai, Gyenis és Radványi dolgoztak még a darabban, akkor tisztán állhat az előadás kétes értéke — Komáromyn kívül — mindenki előtt. (n. v.) HÍRROVAT. Március 15. Sajnálattal kellett tapasztatnunk az idén, hogy a nagyközönség, városnák polgársága nem ünnepelte a márciusi napok dicső emlékét legalább is oly mérvben, mint az utóbbi években; Az iparos ifjúságról ne is beszél­jünk, az egyáltalán nem vett részt a nemzeti ünnepben. Aki lelkesedett, az a tanuló ifjúság volt. Hü képe volt ezen jelenségnek kü­lönben a Kölcsey kör ünnepélye, .mely a színházban ment végbe. Azt lehet mondani, hogy a tanuló ifjúság töl­tötte meg az egész nézőteret. Az is igaz, hogy nem valami szerencsés ötlet volt délelőttre tervezni az ün­nepséget, amikor is mondhatni, majd­nem minden iskolában ünnepeiteké Úgy a r. k. székesegyházban, mint a szatmári ref. templomban délelőtt 9 órakor hálaadó istentisztelet volt. A székesegyházban Szabó István pá­pai praeletus mondotta az ünnepélyes nagy misét. A ref. templomban pedig Biki Károly esperes tartott hazafias szép beszédet. A Kölcsey-kör ünnepélyén a dal­egyesületek jó készültséggel adtak elő nehány darabot. Ádárn István a „Talpra magyar“-t szavalta e! telve lelkesedéssel. Thurner Albert hazafias felolvasását, melyben visszapillantást vetett a márciusi nagy napok és az ezeket követő időkre, figyelemmel hallgatta végig a közönség. T. Komá­romi Gizi bájos énekét tapsvihar ju­talmazta. Radványi Dezső énekszámai is hozzájárultak a sikerhez. Ünnepségek voltak még ezenkívül are/, főgimnáziumban, a protestáns felső leányiskolában s a tanítónő- képzőben, a far. kath. főgimnázium­ban. — A felső kereskedelmi és a női kereskedelmi tanfolyam fényes ünnepség keretében emlékezett meg március Idusáról. Az Iparos ifjak körében este 8 órakor bankett volt, amelyen számos pohárköszöntö hangzott el. Az Iparos olvasókör a Függet­lenségi körrel karöltve a Vigadóban rendezett 100 teritékü bankettet, me­lyen ott láttuk a függetlenségi párt vezórembereit és lelkes hiveit. A va­csora bevégeztóvei Csomay Imre párt­elnök lelkes szavakban emlékezett meg a szabadság ébredésének napjá­ról. Biki Károly esperes a koalíció | tarthatatlanságáról és helytelen poli­tikájáról beszélt. Bőd Sándor a koa­líció iránt érzett bizalmának adott átérzett lelkes szavakban kifejezést és egyben dr. Kelemen Samu képvi­selőt éltette, ki válaszában igértetet tett, bogy amint eddig, úgy ezentúl is önzetlenül szivén fogja viselni úgy a haza, mint e város érdekeit és a független eszméktől semmiféle csábí­tásokkal nem hagyja magát eltánto- rittatni. Lelkesen megéljenezték. — Beszéltek még Gachal János és Er- dőssy Vilmos. Majd megszólalt a táro­gató méiabus hangja, később meg a cigányzene, melynek hangjai mellett kezdetét vette a tánc. •eJS^eg­* Személyi hir. Dr. Boromissza Tibor megyés püspök f. hó 18-án délután Eussin-Grandeból székhelyére érkezett. * Gyászhir. Szuhányi Ödön földbirtokos, a krassói kerület volt országgyűlési képviselője ma reg­gel hirtelen elhunyt. * Eljegyzés. Veszelovszky Géza épí­tész eljegyezte Litteczky Pál polgártár­sunk leányát Ilonkát. Sirolin tea i WhSgétt, rtUadékst, éjjeli inadéit Tüdőbetegségek, iiurutok, szamár* köhögés, skrofulozis, Influenza ellen számtalan tanár és orvos által naponta ajánlva. Minthogy értéktelen utánzatokat is kínéinak, kérjen mindsskai „Katiké eredeti ctomagoidM. W. HsfsiMB-La Rache * Cs. Basel X §5

Next

/
Thumbnails
Contents