Szamos, 1907. október (39. évfolyam, 79-87. szám)
1907-10-10 / 81. szám
81. szám. SZAMOS 8-ik oldal. Én jó lelkiismerettel hirdettem mindig, hogy ai.hoz, hogg egészségesek legyünk nagyon jó Szamos fürdőket vennünk. De ha valaki azt mondaná nekem, hogy fürödjem meg tehát december 31-én a Szamosban, azt mondanám, hogy másutt keressen bolondot. Ragaszkodnunk kell tehát ahhoz, hogy a bankkérdést most kikapcsoljuk. Decemberben nem fürdünk. Maga a bank szabadalom rendes körülmények között 1910 január 1-én jár le. Igyekeznünk kell tehát, hogy önálló banknak alapítására ezt az időt használjuk fel. Azzal uraim legyenek tisztában, hogy bármikor is állítják fel az önálló magyar bakot, bizonyos átmeneti nehézségekkel meg kell küzdenünk, de amikor a kiegyezés biztosította a gazdasági békét, ezeket az átmeneti nehézségeket elviselhetjük és azok jelentő ségükben csökkennek. Minden esetben tisztában kell lennünk azzal, hogy az uj bankot csak úgy alapíthatjuk meg, ha az felveszi a készfizetéseket. Országunknak fizetési mérlege azonban passiv. Mi többet hozunk be, mint amennyit kiviszünk. Vagyis többet fizetünk külföldnek, mint amennyit tőle kapunk. így pedig könnyen megtörténhetik, hogy a bank aranykészlete kiszivárog, mert azt a különbözeiét, amelyet már nem fizethetünk áruval, aranynyaí kell fizetnünk. Gátat vetni ennek legbiztosabban erős iparfejlesztéssel lehet, mert ez fejleszti a kivitelt és Így megjavítja fizetési mérlegünket. Ugyancsak könnyen megeshetik, hogy az uj banknak bankjegyei, amelyek végre is csak adóslevelek, kevesebb értékben lesznek elfogadva, mint az oszrák banké, ami dissagiót idéz elő, vagyis pénzünk kevesebbet ér majd, mint a külföldé. Ebből az következik, hogy nékünk több pénzt fog kelleni adni ugyanazért az áruért, vagyis drágábban vásárolunk. Passiv fizetési mérlegnél, amikor államunk többet vásárol külföldről, mint amennyit elad, ez egy további állandó ráfizetés. Mindezek azt mutatják, hogy ez a kérdés annyira a nemzet életébe vágó, hogy ezt gondos előkészület nélkül megoldani lehetetlen. Kalandor politika lett volna 1908 január 1-ére belevágni. Viszont minden erőnkkel azon kell lennünk, hogy a rendelkezésünkre álló három év alatt gondos munkával megoldjuk a kérdést, mert önálló hitel nélkül nincs gazdasági önállóság, és gazdasági önállóság nélkül nincs nemzeti jólét. Tisztelt Uraim! Én nyíltan tártam fel Önök előtt mindazt, a mit a mostani politikai helyzetről elmondani lehetett. Jól tudják, hogy én a múltban szemben álltam a kormánynyal, hatalommal erőszakkal, de harcomat nyíltan küzdöttem végig, kibúvókat nem kerestem. (Úgy van!) És amint ezt nem tettem a múltban, nem fogom tenni a jövőben sem. Rejtek ajtót sohasem fogok ismerni, nyíltan fogom vallani a magam megggőződését. (Élénk éljenzés ) Engem Önökkel nem a kormánynak és nem a hatalomnak kapcsa kötött össze, a mi kapcsunkat a leghatalmasabb kovács kovácsolta; a bizalom és szeretet. (Éljenzés.) Ezt a viszonyt akarom fentartani köztünk a jövőben is. Kijelenthetem, hogyha bármiféle olyan egyezség megkötéséhez kívánják hozzájárulásomat, amelyet nem tarthatok összeegyeztet- hetőnek a magam meggyőződésével, semmiféle hatalmi érdek nem fog abban az elhatározásomban feszélyezni, hogy a magam meggyőződését a hatalommal szemben is érvényesítsem. (Zugó éljenzés.) De ha lentről jönne oly áramlat, a melynél azt látom, hogy a mit kívánnak tőlem, olyan, a mely igaz hitem és becsületes meggyőződésem szerint a veszélybe sodorja nemzetemet, akkor sem lesz egyéb tekintet előttem, mint lelkiismeretem parancsoló szava. És inkább abban a pillanatban teszem le a magam mandátumát az Önök kezébe, semhogy olyasmit tegyek, a mit lelkiismeretemmel összeegyeztetni nem tudok. Lehet, hogy ez a lemondás fájdalommal járna, mert hiszem, hogy módomban van szolgálatot tenni hazámnak, de arról biztosíthatom, hogy megteszem ezt kétkedés és habozás nélkül abban a percben, amint lelkiismeretem és választóim többségének akarata egymással összeütközésbe jönnek. (Élénk éljenzés.) Bizalmat csak addig kérek Önöktől, a mig arra méltó leszek. Áldja meg az Isten Szatmár város Polgárait. (Hosszan tartó élénk éljenzés.) HÍRROVAT. Előfizetőinkhez! A IV-ik negyed kezdetével tisztelettel felkérjük mindazokat, kik a lap dijával hátralékba vannak, az esedékes összeget beküldeni, illetve előfizetni sziveskedjenek. A „Szamos“ kiadóhivatala. * Október 10. —• Ismét egy nap, melynek általános, impozáns tüntetéssel kiván a munkásosztály jelentőséget adni. Tudvalevőleg áz országgyűlés uj ciklusa e napon kezdődik s a szociálisták épen ezért ezt a napot választották ki arra, hogy a fővárosban úgy, mint országszerte felvonulásokban, gyűlésekben adjanak kifejezést kívánalmuknak az általános választói jog behozatala mellett. — Volt alkalmunk már e kívánalmakról bővebben nyilatkozni, ezúttal nem foglalkozunk vele. De szükségesnek tartjuk megjegyezni, hogy amennyire indokolt és méltánylandó valamely jognak megengedett utón és eszkö zökkel való kivívása, ép annyira elítélendő s eredményében kétséges az erőszakos módon való követelése. — Nem vagyunk abban a helyzetben, hogy a mai tüntetések arányairól és lefolyásáról referálhassunk, tisztán csak annyit konstatálunk ezúttal, hogy az összes szervezett munkások a munkát beszüntették és így ma általános munkaszünet van. Legközelebb e kérdésre még visszatérünk s akkor bővebben fogjuk jelezni e kérdésben álláspontunkat. * Eljegyzés. Kőrösmezei Gusztáv, a Nemzeti Színház tagjának leányát Margitot eljegyezte Szunerics Gyula budapesti lakos. * Halálozás. Czukor Pinkász, városunk régi polgára f. hó 6-án elhunyt 73 éves korában. Temetése nagy részvét mellett ment végbe. * Esküvő. Manasses Dániel helybeli lakos e hó 6-án tartotta esküvőjét Szemeródy Rózával, Kecskemétről * Hirtelen halál. Sepsy Károly ácsmester, városunk egyik tisztes polgára tegnap reggel Honvéd-utcai lakásán 52 éves korában hirtelen elhunyt. Temetése ma délután lesz a ref. egyház szertartása szerint. * Kereskedelmi szaktanfolyam. Baumgartner Zsigmond a helybeli felsőkereskedelmi iskola tanára a fiatal kereskedőkre nézve egy igen fontos és hasznos intézmény létesítésén fáradozik. Alkalmat fog nyújtani a törekvőbb elemnek kereskedelmi szaktanfolyamok (könyvvitel, levelezés, kér. jog, számtan, irodai munkálatok, áruisme. stb.) felállításával arra, hogy magát kiképezze. A tanfolyam heti 8 órára van tervezve és rövidesen megnyílik. Az érdeklődők figyelmét felhívjuk ezen dologra. * Köszönetnyilvánítás. Mindazon hölgyeknek és uraknak, akik elhunyt fiam, dr. Lipeczky Endre orvos temetésén megjelentek és a dalegyesület tagjainak, akik a temetésen gyászdalt énekeltek, valamint általában a nagy közönségnek, amely a temetésen való részvétele által nehéz fájdalmamban engemet és lesújtott családomat megvigasztalni voltak szívesek, ez utoa mondok hálás köszönetét Lipeczky Elek és családja. * Áthelyezés. A debreceni kir. ítélőtábla elnöke dr. Székely Ede nagykárolyi kir. járásbirósági joggyakornokot, a szolgálat érdekében, a szat- márnémetii kir. törvényszékhez helyezte át. * Önkéntes iskola. A helybeli honvéd önkéntes iskola parancsnokául a kassai kerületi parancsnok Tavassy Gyula 11-ik gyalogezredbeli főhadnagyot, oktató tiszteknek pedig Fodor László, Lator Zoltán, Neviczky Gyula és Hanke Tibor 12-ik gyalogezredbeli hadnagyokat nevezte ki. * A közigazgatási bizottság ülése A szüretre való tekintettel a közigazgatási bizottság is október 7-re tette át ülését. A hétfőn délelőtt 10 órakor megtartott ülésen dr. Falussy Árpád főispán elnökölt. — Jeleuvoltak : Dr. Vajay Károly, Kőrösmezey Antal, dr. Antal Sándor, dr. Kelemen Samu, dr. Keresztszeghy Lajos, Plachy Gyula kir. pénzügyigazgató, dr. Jéger Kálmán, Bodnár György, Csomay Imre, Uray Gáspár, Üray Géza, Jákó Mihály, Jákó Sándor, Kacsó Károly, dr. Fejes István és Keller törvhatósági állatorvos. Polgármester havi jelentése szerint 9 beköltözósi és 24 kivándorlási eset fordult elő szeptember hó folyamán. — A közegészségügy állapotában kedvező fordulat állott be s ha ez állandó lesz, az iskolák október 17-én megnyithatók lesznek. — Az állategészségi viszonyok kedvezőknek mondhatók. — Az ipari munkások állapota kielégítő s október hó 10-re nálunk munkás mozgalomtól nincs ok tartani. — A tiszti főorvos jelentésében kilátásba helyezi, hogy amennyiben a közegészségi viszonyok nem változnak, 3 nap múlva bejelentheti a járvány megszűntét. — A kir. tan- felügyelő az óvó- és tankötelesek összeírásánál szerzett tapasztalatok alapján javasolta, hogy a bizottság írjon fel a vallás- és közoktatásügyi miniszterhez, az összeirási rendelet módosítása iránt, hogy a beiskolázott gyermekeknek számláló lapjai a jövőben már a beiratkozáskor kitöltessenek, mi által az összeirási munkálat jelentékenyen egyszerüsittetik. A bizottság a javaslatot magáévá tette s a föliratot felterjeszteni rendelte. A többi előadók jelentéseinek tudomásul vétele után a bizottsági ülés 11 óra után véget ért. * Beküldetett. A gör. kath. templom előtt már több mint egy éve nagyobb mennyiségű korhadt fa és szemét van felraktározva. — Tisztelettel fordulok a tek. főkapitány úrhoz, meddig szándékozik még tűrni ezt az állapotot, mely minden rendet és tisztaságot szerető ember szemét sérti. Egy egyháztag. * Előnyös erdővétel. Úgy értesültünk, hogy a városnak az Avasban újabban jelentékeny erdő területet, igen előnyös árban sikerült megvásárolni, ami a városra nézve annyival is inkább nagy anyagi előnyt jelent, mivel a szerződés értelmében a Délmagyarországi faipari részvénytársaság azt köteles ugyanolyan feltételek mellett kitermelni, mint a többi városi erdőt. * A ni. kir. állami faipari szakiskolában f. évi nov. 1-ón továbbképző tanfolyamok nyílnak meg az iparossegédek számára. — Ez idén a tovább képzés az építő, a szobafestő és asztalos iparágak szakcsoportjait öleli fel. Az építőiparos szakcsoporton körülbelül azt az anyagot ölelik fel az előadások és rajzgyakorlatok, á mely az ács, illetve kőműves mesteri vizsgák tárgyait képezik. A hallgatók heti 8 órában elméleti képzést nyernek és a további szabadidőt pedig rajzgyakorlatok végzésére fordítják. A szobafestők hasonló óra-beosztás mellett geometriai, szabadkézi rajzgyakorlatokat végeznek és ennek betetőzéséül iparáguk modern irányzataival ismerkednek meg bővebben. Az asztalos szakcsoporton jelentkezők vasárnap délelőttönként műhelygyakorlatokra járnak be. Ez alkalommal bemutatásra kerülnek a ritkábban használt fancinek, a kevésbé ismert külföldi szerszámok, valamint az újabb csinozási műveletek. E szakcsoport tagjai kisebb disz-tárgyakat készítenek, a mely tulajdonukat képezi, a melyeknek azonban anyagértékét beszerzési árban tartoznak az intézetnek megtéríteni. A tanítás mind a három szakon ingyenes, de az építő és szobafestő szakon minden jelentkező 8 (nyolc), az asztalos szakon 4 (négy) kor. beiratási dijat köteles fizetni. Mind a három tanfolyam márc. 21-én végződik. Jelentkezők folyó hó 15-tői kezdve bővebb felvilágosítást a szakiskola igazgatóságánál nyerhetnek. ’ * A megóvatolt versenylovak. A szatmári lóverseny utolsó futamában, mint annak idején jeleztük, Császár István az „Onglander“ lovasa óvást jelentett be Saárdy Tibor és Telekdy József hadnagyok futtatása ellen, mert ezek az akadályversenyben zászlót kerültek, azaz pályát tévesztettek és igy lett az egyik első s a másik második. Az óvás az Országos Lovar- egyesület elé került, melynek elnöke már megkereste a zsűri elnökét, bér. Kovács Jenőt informálás végett. Mihelyt az Országos Lovaregylet döntése nyilvánvaló lesz, a totalizatör által ki nem fizetett nyeremények is kiadatnak. * Szüret. A szőlősgazdákat Apahegyen és Sikárlón különös nagy csalódás érte. A szőlő 30—40 százalékkal rosszabbul ereszt, mint remélték, a minőség azonban kitűnő. — A must cukortartalma 19 — 20 fok. Az ár szintén ilyen magas. Sikárlón 44—46 fii. Apahegyen 38—40 fül. Szatmárhe- gyen 36—40—42 fillér között váltakozik. * Elfogott tolvajnő. A helybeli csendőrség egyik agilis tagja Busz Teofil veszedelmes tolvajnőt tartóztatott le pár nappal ezelőtt. A kültelki szolgálata közben, vasárnap délután egy asszonyt figyelt meg, kinek nagyobb csomag volt a hátán s amint őt észrevette, egy közeli házba igyeMIT IGYUNK? hogy égészségünket megóvjuk, mert csakis a természetes szénsavas ásványvíz erre a legbiztosabb óvószer. A mihai Ágnes-forrás, mint természetes szénsavdús ásványvíz, föltétlenül tiszta kellemes és olcsó savanyúvíz; dús szénsavtartalmánál fogva nemcsak biztos óvszer fertőző elemek ellen, hanem a benne foglalt gyógysóknál fogva kitűnő szere a legkülönfélébb gyomor-, légcső- és húgyszervi betegségeknek. 26 év óta bebizonyosodott, hogy még ragályos betegségektől is, mint typhus, cholera, megkimél- tettek azok, a kik közönséges ivóvíz helyett a baktériummentes mohai Ágnes vizzel éltek. Legjelesebb orvosi szaktekintélyek által ajánlva. Számos elismerő nyilatkozat a forrás ismertető füzetében olvasható. Háztartások számára másfélliteresnél valamivel nagyobb üvegekben minden kétes értékű mesterségesen sénsavval telített viznél, sőt a ,, . szódavíznél is olcsóbb ; hogy az Ágnes-forrás vizét a legszegényebb ember is könnyen megszerezhesse, nagyobb vidéki városokban lerakatok szerveztettek, K©QV©!t DOPVIZ . ugyanett a forrás leírásának ismertető füzete ingyen kapható. A forráskezelőség. — Kapható minden füszerüzletben és elsőrangú vendéglőben. Igyunk mohai Igyunk mohai Igyunk mohai Igyunk mohai forrást, forrást, forrást, forrást, ha gyomor-, bél- s légcsőhurutfól szabadulni akarunk, ha a vesebajt gyógyítani akarjuk, ha átvágyhiány és emésztési zavarok állanak be- ha májbajoktól és sárgaságtól szabadulni akarunk.