Szamos, 1907. szeptember (39. évfolyam, 70-78. szám)
1907-09-15 / 74. szám
XXXIX. ívfolyam. Szatmár, 1907. szeptember hé 15. (vasárnap) 74. szám. SZAMOS. LX iq \ POLITIKAI, SZÉPIRODALMI ÉS GAZDASÁGI LA A „Szatmármegyei Községi- és Körjegyzők Egyesületéinek hivatalos lapja. Megjelenik hetenkint kétszer: vasárnap és csütörtökön. * ?•*> ■ Előfizetési ár: Ejész évre 8 kor. — Félévre 4 kor. — Negyedévre 2 kor. Egyes szán ára 10 fillér. SZERKESZTŐSÉG és KIADÓHIVATAL: Rákóczy-utcze 9. sz. Telefon: 107. Mindennemű dijak Saatmáron. a iap kiadóhivatalában flaetendőji HIRDETÉSEK: Készpénzfizetés mellett a legjutányos&bb árban közöltét* ek Nyilttér sora 20 fillér. Az apró hirdetések között minden szó 4 fillér. Az ipari pálya. A lateiner, az értelmi középosztály villamos kocsijára kitették a jelzőtáblát: Megtelt! Azok, akik a humanisták iskolájából, a rég elavult gimnáziumból kikerülnek, nem választanak manapság sem más pályát. Jogászok, orvosok tanárok s a gyengébbek, vagy a drága és fáradtságos egyetemi évekkel megbirkózni nem tudók, hivatalnokok akarnak lenni. Szóval szaporítják a szellemi proletáriátus nagy tömegét. Az, aki hosszú éveken át verejtékkel megszerezte magának a diplomát, kikerül az életbe reményekkel telve. Azt hiszi, most már fenékig tejföl. Azt a sok nyomorúságot most már fel fogja váltani a munkával egyenletesen tarkított fényes életmód, amikor saját és embertársai javára értékesítheti azt, amit tud. Az élet azonban a legszebben kicirkalmozott terveket és reményeket is keresztülhúzza az ő kérlelhetetlenségével. Idő előtt belátja, hogy mindenütt több ám az eszkimó, mint a toka. S most újból kezdődik a harc, a cifra nyomorúság, a váltónyargalás, az adósságokban való evickélés és az árverési hirdetmények — a lapok hátulján való közlésének lehetőleg megakadályozása. Ennek a lehetetlen állapotnak pedig nagyon egyszerű a bibije. A társadalom fonák gondolkodása az oka mindennek. A középszerű, sőt a szegény családfők is urat akarnak nevelni sokszor tehetségtelen magzatjukból. Úgy látják, azt tapasztalják, hogy csak a diplomás embernek van értéke, csak azt becsülik meg és veszik észre; a munkában eldurvult kezű iparos, az igényekkel nem biró, meggazdagodott fűszeres nem tesz számot abban a hiúság vásárjában, amit társaságnak neveznek. Nem veszik észre, hogy a szerényebb igényekkel biró iparos és kereskedő menynyivel könnyebben és nyugodtab- ban evez át az élet tengerén, mint a vasalt nadrágjáért és lakkcipőjéért irigyelt, adósságokban fuldokló diplomás ember. Csak a külszint figyelik, csak a látszatra adnak. Ezek pedig csalóka képek. Mert több mint bizonyos, hogy az iparos és a kereskedő, aki érti a dolgát, sokkal könnyebben boldogul a mai kalmár-világban, mint a diplomás ember. Ez a kérdés szorosan összefügg az iparfejlődésével is. Mit látunk? Az ipari pályára azok lépnek, kik a szellemi túlterheléssel dicsekvő középiskolákban nem heladnak. Azok, kiknek sem a gazdaságban, sem az iskolában hasznát venni nem lehet. (Tisztelet a kivételeknek.) Ezek a mindenki által lenézett páriák a mesterség megtanulására szánt lanoncévek alatt mindennel foglalkoznak, csak mesterségük alapos megtanulásával nem. Piacra járnak, dajkálkodnak, mosogatnak 8 más házi dolgokat végeznek, eltekintve attól, hogy a segéd uraktól a májszterné ténsasszonyig mindenki városligeti pofozógépnek tekinti őket. (Ismét tisztelet a kivételeknek.) Mikor a tanoncéveken keservesen túl vannak, ők is fölélednek. A szabadságra, önállóságra vágynak. Minden inkább foglalkoztatja csirkeagyukat, csak mesterségük, amiből élniök kell, alapos megtanulása nem. Most már hetenkint keresnek egy néhány koronát s igyekeznek is azt szombat estenkint, mikor a heti munka véget ér, tánciskolákban, korcsmákban s más alantos lebujokban elmulatni. Az önképzésre, értelmük fejlesztésére, tudásuk gyarapítására, iparuk továbbvitelére nincs gondjuk. Ki törődik azzal ?! Akik pedig törődnek, azok boldogulnak is. — A legtöbb át sem lépi annak a városnak határait, ahol tanoncéveit keresztül nyomorogta. Minek ? A mindennapi kenyeret, a sörre, vagy borra valót nagy nehezen megkeresi. Üsse kő a többit. Mikor azuián az ilyen egyén önálló iparos, arról jobb nem is beszélni. Hányán vannak olyanok, akik szakmájuk szeretetétől vezéreltetve felkeresik a nagy ipari városokat, a külföldet, hogy lássanak, tanuljanak és tapasztaljanak, hogy azután a látottakat és tapasztaltakat felhasználva nemcsak a saját boldogulásukat megtalálják, de ezt a pangó, sínylődő magyar ipart fejlesszék ? Bizony, nagyon kevesen. Ezért nincs nagyrészt fejlett iparunk, mert nincsenek alaposan képzett iparosaink. Hogyan támogassa a kormány és a társadalom azt az ipart, amelyik nincsen ? Ne csak tőke és kereslet hiányról panaszkodjanak iparosaink, hanem lássák be, hogy az ipari pályán is tanulni kell. Az ipar terén is lépést kell tartani minden önérzetes és törekvő iparosnak a rohamos fejlődéssel. Hogy tehesse azonban ezt, mikor nincs meg hozzá sem a kellő alap- tanulmánya, sem a szükséges műveltsége, sem szorgalma ?! Higyjék el a szülők, hogy az ipari pálya még mindig kimerithet- len aranybánya. Ut a boldogulás felé. Csakhogy erre az útra olyanok menjenek, akik értelmüknél és tehetségüknél fogva hivatottak arra, hogy a magyar ipart fejlesszék és ezáltal a saját boldogulásukat is elérjék. Ha meglesz a müveit, derék iparos nemzedék, akkor a társadalom felfogása is fordulatot vesz s ez a pálya is azok közé fog tartozni, amelynek tagjait a társaságban is elismerik. Mert hiszen a derékséget, a tisztességet ma sem ehet elvitatni tőlük. Okos ember egalább nem teszi. A hunyó nap utolsó sugarait vetette a felkai völgybe. Tulnan a Tátra orma fölött már lassan kúszott fel a hold halvány tányérja. A fürdőhely esplanadeján vidáman csevegő társaság verődött össze. A fiatalság kacagva rótta fel s alá a kavicsos utat, mig a sétányt koszoruzó padokat a korosabb fürdővendégek okknpálták, kö- hócselő asszonyok, akik az alkonyati fuvalom elől fázósan vonták össze értékes Báljukat és többé-kevésbbé nyavalyás öreg urak, akiken meglát- Mott, hogy nem a fárasztó munka betegei. Itt-ott egy nyalka katonatiszt ödöngött könnyű blúzban, kard nélkül, összes fegyverzete egy vékony lovagló ostor, amelyet mindannyiszor megsu- bogtat a levegőben, valahányszor valami szellemességet akar kivágni. — Színtelen bókjait udvarias mosollyal hálálja meg a leánysereg. £z a kép untatott engem, egész súlyával reám szakadt a magány után való vágyakozás, amely ha meglep, ellenállhatatlan erővel sodor el az emberi társaságtól. Mint a szélvihar a hegyi sziklákat, űz, bajt, kerget mindaddig, amíg körülöttem nincsen egyéb egy pár égbenyuló fánál és fölöttem nincs más, mint a csillagos menyboltozat. Sietve tértem le az esplanade kanyargós ösvényén, egyenesen az erdő felé. Mire odaértem, besötótedett. — Köröskörül mélységes csend volt, csak a tücskök csirpeltek bántó egyhangúsággal. Fénybogarak úsztak a levegőben. Jobbfelől pompás nyaraló szegélyezte az országutat. Nem volt valami ha talmas épület. Ellenkezőleg, inkább egy kedves kis kalitkához, puha, meleg fészekhez hasonlított, afféle búvóhely szerelmespárok részére, akik a boldogságot nem keresik másutt, csak egymás szemében és nem akarnak hallani egyebet, mint egymásnak gyöngéd suttogását. Világosbarna, földszintes épület volt, nagy tágas erkéllyel, amely csaknem az országutig szögellett ki. Az asztalon kerti lámpa pislogott, halvány világosságot terjesztve maga körül. A verandán nem volt senki. Közvetlenül a villa előtt, de már kint az országúton, magános pad volt, amelyre rávetődött a nyaraló árnyéba. Leültem erre a padra s a mig mohón szívtam magamba a hegyek felől áramló friss levegőt, gyönyörködtem a bűbájos est panorámájában. Néztem a homályba vesző hegyek körvonalait, amelyeket derékon vágtak el a ködfoszlányok. — A hegyek alján itt-ott kigyuladt valami apró fény, egy darabig imbolygott, reszketett, aztán kialudt. Álmodozásomból ajtóosapkodás riasztott fel. A zaj a veranda felöl jött. Nem láttam senkit, mert háttal ültem a nyaraló felé, de tisztán hallottam, mikor egy öblös férfihang szólt : — Küldje be a feleségemet ! Röviddel azután ismét ajtócsikorgás, ruhasuhogás, majd nehány percnyi csönd. Végül az előbb említett öblös hang szólalt meg ismét : — Azt hiszem, ma már elég nyugodtak vagyunk naindaketten ahhoz, hogy minden lelki emóció nélkül, kölcsönös szemrehányások elkerülésével és teljes higgadtsággal beszélhessünk a jövöröl. Arról a mi elkerülhetetlen. A minek be kell következnie. — Az elvállásunkról ? — Vágott közbe egy kellemesen csengő női hang, a melyben könnyed gúny rezgett. — Arról. Azt hiszem ön is be fogja iátni . .. — Belátom, mindent belátok ... — He, he, fakadt ki fanyar nevetéssel a férfi. Ön azt hiszi, hogy majd akad még egy olyan bolond a föld kerekségén, mint ón voltam, aki kiemeltem a semmiből, fénnyel és pompával vettem körül, teljesítettem minden óhajtását ... És a hála ? Hogy megcsalt, mint egy .. . mint egy .. . — Kérem, kérem, ön az imént azt mondta, szemrehányások elkerülésével. Ugy-e bár, úgy mondta ? Jl Rótil Simon nagyválasztéku cipóraktárát W ajánljuk a t. vevő-közönségnek, mint legolcsóbb bevásárlási forrást* Közvetlen a ,Pannónia# szálloda mellett — Szatmár és vidéke legnagyobb czipiraUlra. Figyelmeztetés! az előre haladott nyári idény miatt a még raktáron levő nyári áruk az eddigi árnál jóval olcsóbban kaphatók.
