Szamos, 1907. szeptember (39. évfolyam, 70-78. szám)

1907-09-08 / 72. szám

4-iü oldal. SZAMOS 72. szám. * Miiyen idő lesz szeptemberben ? A Meteor jelentése szerint szeptem­ber hónap bár elég kedvezőnek Ígér kezik a bolygók részéről, de a nyári meleget mégsem lesz képes pótolni. A szeptember 7-iki csomópontkor igen eleutétes hatások érvényesültek, de meleg jelleggel, amit követőleg állandóbb idő érvényesül egészen majd nem a 18-iki csomópont hatásköréig, mely szeptember hónapnak a legkel­lemetlenebb része lesz. — A 18-ikj csomópont, már csapadékos jellegű, a 21-iki pedig lehűlést, esetleg éléukebb szeleket, sőt vihart, is hozhat, melyét követőleg ismét türhetőbb időt ka­punk kisebb változásokkal. Egészben véve szeptember hónap kedvezőnek Ígérkezik a gazdasági terményekre nézve, eltekintve attól, hogy egy-két vihar bekövetkezése nincsen kizárva. * Felakasztotta magát — játékból. Özv. Barazsu Károlyné tizenegyéves Jóska nevű fia, e hó 5-én az udva­rukon levő istállóban egy kötéllel játszadozott, miközben gyermekésszel ki akarta próbálni az akasztást. A kötelet nyakára helyezte, a hurok össze szorult és mire észrevették már halott volt. * Köszönet, özv. Steiuberger Áb- rahámné és Lengyel Miksánó úrnők 10-10 koronát adományoztak az iz­raelita „Filléregyiet“-nek. Az elnök­ség ezen az utón mond köszönetét a nemesszivü adakozóknak. * Elégett szalma kazlak Pénte­ken az esteli órákban a koponyási mezőn 8 kazal szalma esett a lángok martalékául. A tűzoltóság kivonult azonban semmi dolga sem akadt. * A vásár) asztalok szaporítása. Mint már említettük Tankóczy Gyula főkapitány egjT igen üdvös és köz­egészségügyileg igen helyeslendő újí­tást hozott be a piaci asztalok fel­állításával. Az asztalok annyira köz­kedveltek lettek, hogy újólag 20 db. felállítása lett elrendelve. ’ Felhívás! Lapunk kiadóhiva­tala tisztelettel felkéri mindazon ke­reskedő és iparos urakat, hogy akik a „Szatmárvármegye naptára és címjegyzéké“-ben hirdetést jegyez­tek elő, annak szövegét beküldeni szíveskedjenek. * A női keresk. tanfolyam meg­nyitása alkalmából tisztelettel tuda­tom az érdekelteket, hogy az iskolai igazgatóság által approbált tanköny­vek használt állapotban, úgyszintén iskolai szerek nagyválasztékban üzle­temben kaphatók. — Weisz Izsák, könyvkereskedő. * Figyelmeztetés! Folyó hó 9. és 10-én, mint az izr. ünnep újév napjain, továbbá szept. 18-án, a ma­gas minisztérium engedélyezése alap­ján am. kir. főtőzsde zárva lesz Tisz­telettel felkérjük a n. ó. vevőközön- séget, méltóztassók dohány és szivar szükségletét az előző napokon be­szerezni. E célból vasárnap délután is n}ritva lesz az üzlet. * Az iskolai év beálltával ajánl­jak Huszár Aladár könyv- és papir- kereskedósét, ahol mindenféle tan. könyvek — használt, de jó állapot, ban — felárban kaphatók ; rajzeszkö. zök, irkák, mindenféle papír- és iró szerek pedig a legolcsóbban szerezhe­tők be. * A kávé olcsóbb lett! Arról leg­jobban meggyőződhetünk Szatmáron, a piacon a Pannónia szálloda mellett, Néhma kóvé-kereskedőnól. 3 kilós cs. kubakávét 8 frt 60 krért bérmentve utánvéttel küld. * Az iskolai beiratások következ­tében városunkban az idegen-forga­lom a szokottnál nagyobb. Ily alka­lommal a kereskedelmi élet is meg­élénkül ; minden szülő sietve teszen bevásárlásokat szövet, delén, posztó, ing. gallér, kézelő, zsebkendő és ha­risnya-félékben, amely cikkek nagy választékban és igen olcsón kaphatók Molnár divatcsarnokában (a postával szemben) — Szőnyegek, függönyök, paplanok és takarók a folytonos ár­emelkedés dacára is olcsó árban van­nak számítva. — E vállalat Molnár divatcsarnoka czim alatt a postával üzemben van. * Tanítók figyelmébe! Huszár Aladár szatmári könyvkereskedő „Szatmárvármegyei irka“ címen, kü­lönösen az elemi iskolák növendéke iuek felette fontos, Szatmárvármegye térképével és leírásával, továbbá szorzó táblával ellátott 2 filléres irkákat bo­csátott közre. Az igen olcsó, 12 olda las irka a legfinomabb papírból ké­szült, kiállítása is Ízléses, kifogástalan. A vármegye leírását Mihály Ferencz áll. elletni iskolai igazgató eszközölte. Ezen irkát, tekintve azt, hogy csekély' árának bizonyos százaléka a leendő szatmári tanítói internál,us javára fog fordiitatni, igen ajánljuk a tanító urak figyelmébe és pártfogásába. * Lüttichi vadászfegyverek és revolverek, valamint a legszebb, legtartósabb konyhaedények és konyha berendezési különlegessé­gek, épület- és bútor-vasalások, úgyszintén mindenféle gép- és gaz­dasági cikkek legnagyobb válasz­tékban Szatmáron Milchner Testvérei; vaskereskedőknél (dr. Lehóczky és özv. Böszörményi Józseíné-féle házban) kaphatók. * Szívesen teszünk eleget a gaz­daközönség és iparosok köréből hoz­zánk érkezett számos megkeresésnek, hogy általános érdekből hozzuk nyil­vánosságra, miszerint a „Drezdai mo torgyár r. t.“ gyárából beszerzett ben­zin és szivógáz-motorok és íokomobi- lokkai minden tekintetben a legjob­ban meg vannak elégedve és ajánljuk, hogy akinek iiy gépre van szüksége, forduljon a gyár vezórképviselősógé hez : „Gellert Ignáoz és Társa“ buda­pesti céghez, Teréz-körut 41. sz. a., ki szívesen szolgái prospektusokkal és árajánlattal. * Járványok fellépésénél, midőn magunkat absolut tiszta ivóvíz által kell a fertőzéstől ővni, a tiszta gránit sziklából eredő „Matton! Gieskübli“ igen ajánlatos. T» Mit /IC I Szíveskedjék azonnal meg- | vHlv} I rendelni: A gazda és gazdasági cseléd közötti jogvi­szony szabályozásáról szóló tör­vényt. Jegyzékkel, utalásokkal és magyarázatokkal ellátta Dr. Vantsó Gyula a „Köztelek“ munkatársa. 1 kor. 50 fittér előleges beküldése esetén bermentve küldi Huszár Aladár könyv- és papirkereskedő Szatmár-Németi. — Értesítés. Nóh. Joó László óra- és ékszerüzletét a Gillyén Józseí ur házába (Szlávik Zsigmond ur üz­lete mellé) helyeztem át. Tisztelettel Joó László utóda. Teljes ellátást keres úri háznál egy fiatal ember. Cim a kiadóhivatalban. TANÜGY. * Értesítés. A szatmárnémetii felső kereskedelmi iskolánál tehető magán­vizsgálatokért folyamodók szabálysze­rűen bélyegzett s Schack Béla kir. Tőigazgatóhoz Budapest, címzett kér­vényeiket szeptember hó 20-ig nyújt­sák be az iskola igazgatójánál. * Iskolai beírás. A szatmárnémetii kereskedőtanonc iskolában az 1907/8. tanév szept. hó 16-án veszi kezdetét. Ezt megelőzőleg szept. 12., 13. 14-én lesznek a beiratások d. u. 2—5-ig, a felső keresk. iskola igazgatói irodá­jában (Rákóczi utca 26. II., em.) — Javító vizsgálat szept. 12-én d. u. 5 órakor tartatik a kir kath. főgimn. helyiségében. Az iskolai beírások eredménye. A ref. főgimnáziumba az 1907/8. iskolai tanévre beiratkozott 400 nyil­vános és 8 magántanuló. A kir. kath. főgimnáziumban 604 növendék vétetett fel. Az idén ismét 3 első, 3 második, 2 harmadik és ne­gyedik osztály létesítése vált szüksé­gessé. A kir. kath■ tanítóképzőben bei­ratkozott összesen 83 tanuló. A ref. fels. leányiskolába 170, a tauitónöképzőbe 160, a gyakorló is­kolába 45, a muukaosztályba 10, ösz- szesen 385 növendék. A zárdái iskolákba felvétetett : az óvóba 84, az elemibe 297, a pol­gáriba 230 növendék. Folyó évi augusztus hó 23 áu d e. 9 és 10 óra között a lázári úttól a mén telepig egy 258 korona 56 fillér­ről szóló népbank! betéti könyvecske elveszett, felkéretik a megtalálója, hogy azt hivatalomhoz szolgáltassa be. Szatmár-Németi, 1907. szept. 1 VIDÉK. Mátészalka. * Tanitóválasztáe. A mátészalkai ev. ref. egyház Borbát Andor bibarc falvi tanítót választotta meg a 4-ik fiiamtól állásra. Csenger. * Leégett tanya. Némefh Ignácz csengeri nagybirtokos tanyáján f. hó 3-án ismeretlen okból tűz ütött ki. A tűz a nagy szárazságban oly roha­mosan terjedt, hogy mentésről szó sem lehetett. A tanyán levő épülete­ken kivül, az istállóba két ló is oda égett, mintegy 2000 korona értékben. A kár több ezer koronára rúg es csak nagy nehezen sikerült a tüzet annyira lokolizálni, hogy termény is áldoza­tul nem esett. Főszerkesztő: Osváth Elemér. Főmunkatársi Dr. Veréczy Ernő. Felelős szerkesztő : Ifj. Liíísczky Endre. Szatmár-Németi sz. kir. város hivatalos közleményei. 1378.-907. g'tsz. Arlejtési hirdetmény. A városi tanács 8601—907. t.sz. hatá­rozatával a csererdő erdőőri ház építése rendeltetvén el, őzen összesen 4968 kor. 93 fillérre előirányzott munkálatok vál­lalatba adása tárgyában a városi gazd. tanácsosi hivatalban 1907. évi szept. hó 13-án d. e. fél 12 órakor versenytárgya­lás fog tartatni. Felhívom a vállalkozni kívánókat, hogy az előirányzati összeg 5 százalékának megfelelő bánatpénzei ellátott ajánlatai­kat, melyekben az esetleges engedmény százalékokban szóval is kiírandó, a fenti határnap délelőtt 11 órájáig, hozzám an­nál is inkább nyujtsákbe, mert később érkező, vagy utóajánlatok figyelembe nem vétetnek. Á költségvetés s vállalati feltételek a gazdasági tanácsosi hivatalban a hivata­los órák alatt megtekinthetők. Szatmárnémeti. 1907. szept. 7. Bartha Kálmán gazd. tanácsos. Terményárak, m Dr. Csomay Aladár, h. íökapitfuy. Nyiltér. S rovat alatt közlőitekért nem felelős a Sterk, Tégia ár leszállítás. Az építkezési évad előrehaladott­sága folytán e hó 11-től a tégla árát leszállítom ezrenként 32 koronára. Schefteli Sámuel. Özvegy asszony kisebb gyermekével, ki főzést és házi teendőt végez, kellő fizetés­sel gyermektelen úri házhoz fel­vétetik. — Cim a kiadóban. Eladó ház. A Deák térhez közel, a Batthyányi és Várdomb-utca legszebb, legfénye­sebb és legegészségesebb helyén egy bázastelek eladó. — A telek mindkét oldalán egy-egy emeletes házat lehet építeni az üres helyekre, a rajta levő épületek meghagyásával, melyek 1200 koronát jövedelmeznek. A házastelek tehermentes. — Értekezhetni Petőfi - utca 17. sz. alatt. Termény neme. K f. K f. Tiszta búza . . . 2. 21 40 Kétszeres . . . 19 — 19 40 Rozs .................... 16 4 0 17 — Árpa.................... 15 40 16 — Zab......................... 14 8 0 15 40 I-ső rendű tengeri 14 80 15 20 Il-od rendű tengeri 18 H 13 40 Kása . ... . 15 15 40 Paszuiy fehér . . 15 40 16 — Paszuly tarka . , 13 40 14 — Szilva .................... 36 T-­38 — K rumpli . . . . 2 60 3 40 Szalonna . . . . 1 44 1 60 Marhahús I. r. . . 1 60 1 52 r ÍL r. • . 1 52 1 48 Sertéshús . . . . 1 28 1 36 Kiadta 1907. szeptember hó 4. Tankóczi Gyula főkapitány. 106 , 110 - 1907. fksz. Hirdetmény. Folyó évi augusztus 27-én az Isko­laközben 7 kor. 21 fillér találtatott, igazolt talajdonosa egy éven belül hivatalomnál átveheti. Eladó szőlő. A „Nagylippán“ 1000 tőke szőlő terméssel, a rajta levő épülettel (két szoba konyha) 1200 forintért eladó. Értekezhetni a tulajdonossal: Vékony Lászlóval (a Szatmárhegyen,) Eladó a Szatmárhegyen (Nagyiippá) 8000 tökével beültetett termő SZŐlŐ, melyen két jókarbau levő ház, aljá­ban gondosan kezelt gyümölcsös van. Cim megtudható a kiadóhivatalban. Eladó házastelek. Vörösmarthy-utca 44. számú hásas- telek, mely három szoba, két konyha, két kamara s egyéb mellékhelyisége­ket foglal magában — s a Dinnyés­ként tisztviselő-telep utca rendezése folytán hozzá csatolandó utcatérből megnagyobbodó udvarterülete uj épít­kezésre kiválóan alkalmas, forgalmi ponton fekvő üzleti sarokhellyé válik, sürgősen örökáron eladó. Ára : 5400 korona.

Next

/
Thumbnails
Contents