Szamos, 1907. augusztus (39. évfolyam, 61-69. szám)

1907-08-01 / 61. szám

4-ik oldal. SZAMOS 61. szám. — aranyidkai özv. Svaiozer Miklósué szül. Fanta Clementine és fia László és az összes rokonságot. Batiz * Eljegyzés. Vizler Mihály batizi r. kath. tanító jegyet váltott Szántó Hermin tanítónővel Nagybányán. * Késelés. Lakos János békés csabai illetőségű arató munkás a ba­tizi korcsmában mulatott Kilczer Já­nos barátjával. Ivás közben valami felett annyira összevesztek, hogy Lakos kést ragadott s Kilczer hasba szúrta. Kilezért állapota súlyos. A késelő atyafit a csendőrség elfogta. Adorján. * Agyonütötte a ház Halálos sze­rencsétlenség történt a napokban Adorján községben. Sepsy Károlyné ottani földbirtokosnő lakóházát javí­tották, miközben az épület egy része hirtelen leszakadt s maga alá temette Szabad Mihály építő mestert. A mun­kások nyomban hozzáfogtak a men­téshez, de hasztalan, mert egy hatal­mas gerenda az építő mester fejét teljesen összezúzta, úgy, hogy rögtön meghalt. A hatóság ez ügyben meg­indította a vizsgálatot. KÖZGAZDASÁG. Gabona-piacról. A cséplési eredmény nálunk igen gyenge ; a gazdák csalódtak, mert aki 6—7 q átlagos búza termést várt, alig kap 4—5 q s valószínűleg nem csak ná­lunk, hanem országszerte igen gyenge az eredmény. A tőzsde ezt mérlegeli is, mert dacára, hogy az uj áru már piacra jön, az üzlet igen szilárd, junius 27 11*01 árfolyammal kötöttek októberi búzát s ma zárul 11'42, tehát circa 40 fillért tesz ki az emelkedés per 50 klg. Ausztria egyelőre tartózkodó állás­pontra helyezkedett, vár, bízik az árak csökkenésében, pedig ha egy országnak nyersterménybon importra lesz szüksége, nincs remény arra, hogy ugyanazon produktum olcsóbb legyen. Galiczia kér ugyan uj árut, de az ajánlatokat figyelembe nem veszi. Később, ha az uj áru nagyban lesz kínálva s erősek lesznek a hozatalok, ideiglenesen valószínű az árak csökke­nése. Budapest. 1907. julius 31. Készáruüzlet: 5 fillérrel magasabb. Határidőüzlet. Délután 4 és fél órakor zárul. 1907. októberi búza — 11-42 „ „ rozs — 8-86 „ „ zab 8-12 „ májusi tengeri — 6-61 Buzahozatal 8000 q. Szatmári jegyzéseink. Irányzat osendes, üzlettelen. Búza 76 — 9-50 Rozs 71 — 7-40 Ó zab la. — 7-10 Tengeri vörös — 6-30 „ Bárga — 6-10 h. m. Főszerkesztő: Osváth Elemér. Fömunkatárs: Dr. Veréczy Ernő. Felelős szerkesztő: Ifj. Litteczky Endre, * Magyar Otthon! Elsőrangú penzió. Családok, házaspárok és ma­gános urak részére. Elegánsan beren­dezett különbejáratu szobák. Réz­ágyak, fürdők, lift. Olcsó árak. Hol ? Budapest, Főherceg Sándor-utca 30. Nagy ládák vastag desz­kákból eladók. — Cim a kia­dóhivatalban. Szatmár-Németi sz. kir. város hivatalos közleményei. 1227-907. gtsz. Hirdetmény. Szatmár-Németi szab. kir. város kö­zönsége a tulajdonát képező, a Csonkás és Darvas nevű dűlőkben levő 2054 kát. holdnyi letarolt erdőterületen a vissza maradt tuskók s gyökerek kiirtását a városi gazdasági tanácsosi hivatalban 1907. évi augusztus hó 9-én délelőtt 10 órakor megtartandó nyilvános árlejtésen vállalatba adja. Mely árlejtésre a résztvenni kívánókat oly értesítéssel hívom meg, hogy minden ajánlattevő köteles 600 korona bánatpénzt az árlejtés megkezdése előtt vagy kész­pénzben, vagy óvadékképesnek elismert értékpapírokban letenni, vagy pedig a kitűzött határidőig beadható zárt ajánla­tához csatolni. A feltételek a hivatalos órák alatt hi­vatalomban megtekinthetők. Szatmár-Németi, 1907. julius 24. Bartha Kálmán, gazd. tanácsos. 72-907. fksz. Hirdetmény. F. évi jul. 23-án a délelőtti órák­ban a Deák-téren körülbelül 5 méter fehér csipke találtatott, amelyet iga­zolt tulajdonosa hivatalomnál 1 éven belül átvehet. Szatmár, 1907. julius 23. 7274—907. fksz. A cséplós alkalmából felhivatnak a gazdák, hogy a telepeket a házaktól vagy más épületektől legalább 150 méternyire helyezzék el és minden egy sorban levő 5 asztag után 15 m. tüztávlatot hagyjanak meg, az aszta- gok mellé oldalt u. n. fiók-asztagok rakását, mint tűzveszélyes cselek­ményt, meg nem engedem s ha azok mégis oda rakatnának, költségükön eltávolíttatnak. — E hirdetményben foglaltakat oly kijelentéssel adom a gazdaközönség tudomására, hogy ha ezen tűzbiztonsági követelményeknek meg nem felelnének, a cséplési mun' kálatokat megakadályozom mindad­dig, mig a telepek a fentiek szerint nem rakatnak át s azok, akik ezen intézkedéseket megszegik, az 1879. évi XL. t. o. 141. § a alapján mint kihágást elkövetők megbirságoltatnak. 7189—907. fksz. Tudatom a város közönségével, hogy a törvényhatósági bizottsági közgyűlésnek a Rákóczi-kép megfes­tése, a tüzotók lakbérének rendezése, a Kos8Uth-kerti vízvezeték fedezeté­nek kijelölése, a városi színház át­alakítási költségeinek, a szatmár— mátészalkai h. é. vasút építésére meg­szavazott 225,000 kor. hozzájárulás törlesztésére fordítandó s az 1905. évi pénztári maradványból kijelölt 30,000 koronának felhasználása tár­gyában hozott határozatát hivatalom­ban 8 uapi közszemlére kitettem. Szatmárit, 1907. julius 20. 75-907. fksz. Körözés. F. évi juh 26 án éjjel 2 órakor, a Pázsit-utca 10. számú ház előtt egy zsákba csomagolt 1 db mézeskalácsos sátorponyva, továbbá egy 10 négy­zetméternyi kékes szinü lepedő és 3 füzér perecz, Brólik Nándor szatmári lakos kárára elveszett. Felkéretik a megtaláló, hogy azokat hivatalomhoz szolgáltassa be. Szatmárit, 1907. julius 27. Dr. C8omay Aladár, h. főkapitány. Lakás keresés. Egy hölgy, ki a francia nyelvet és zongorát tanítja, lakást és ellátást keres egy intelligens úri háznál. — Cim a kiadóhivatalban. Kerestetik egy tisztességes házinŐ, aki sütni, főzni, mosni, vasalni tud. — Cseléd- könyvvel ellátva jelentkezhetik a lelkésznél Kakszentmártonban Lakás-változtatás. Kálmán Gyula ingatlan adás-vételi ügynökségét augusztus 1-tŐl a központi vám­hivatal udvarába (Iskolaköz 2. szám) helyezte át. Csemege­n i it szóló Mertz Istvánnál kapható. Alkalmazást nyer fiatal izraelita kereskedősegéd, ki a fűszer és vas szakmát érti, — Goldstein Sámnelnó és Társa cégnél, Nagysomkut. Megvételre kerestetik egy használt pénz-szekrény. — Ajánlatok kéretnek Goldstein Sámu- elné és Társa céghez, Nagysomkut Kiadd bútorozott szoba. Két. csinosan bútorozott utcai szoba (újonnan épült házban) HidkÖZ 1. szám alatt azonnal kiadó. Eladó fás-lanka. A „tisztviselő-telep“ közelében egy szép lanka eladó. — Értekezni lehet Hohner Bálintnál. (Deák-tér 28. sz.) Tanulónak fölveszek üzletembe egy jó neve­lésű fiút. Szabó Géza fűszer- és csemege kereskedő, Szatmár. Pénztárosnő. Egy nagyobb üzletbe csinos külsejű, megbízható pénztároshölgy fel­vétetik. Eladó ház. Szatmár egyik legforgalmasabb részén, szép nagy saroktelek, a ház circa 1500 korona évi jövedelmet hoz, — jutányosán, kedvező feltéte­lekkel megvehető. Továbbá több csa­ládi és bérház közvetitósemmel elő­nyösen vehető. Kálmán Gyula. Szatmár, Árpád-u. 22 sz. Rétes-alma, csemege-körte, ringlószilva, uj para dicsőm, tölthető zöldpaprika, zöld- kukocia, görög, turkesztáu, ananász dinnyét 5 kilós postakosarankint 1 frt 20 krért szállít : Szabó Géza, (174) gyümölcskivitele Csongrád. ( Eladó egy bieikli a tüzoltó-őrtanyán. Értesítés. (^Változtatott fürdési idő-rend.) Van szerencsém a n. é. fürdőző hölgy közönség b. tudomásán hozni, hogy f. évi augusztus hó 1 töl a nőket érdeklő fürdőzési időt általános közkívánatra a következő- kép állapítottam meg : Nőknek ezután úgy a tükör-, mint a szabadban a fürdési idő: délelőtt 9—11-ig délután 3—4-ig. Midőn ezen körülményt és újítást a n. é. fürdőző hölgyközönség szives tudomására hozom, csak azt akarom még jelezni, hogy ezen újítás beve­zetésére főleg az indított, hogy mind­azon egyes urinők, kiket elfoglaltsá­guk gátol a délelőtti szabadfürdőzés­ben, a d. u 3—4 óra közötti idővel kárpótolva lehessenek. Szatmár, 1907. ju'ius 30. Kiváló tisztelettel Pallag Péter uszoda-tulajdonos. * Fénykép sokszorosítás. Ha valakinek egy jó fényképe van és arról nagyobb számú, kisebbített, vagy ugyanolyan nagyságú képet akar rendkívül olcsó árért kapni, for­duljon lapunk kiadóhivatalának nyom­dájához a „Szabadsajté“-hoz Szatmár. Körülbelül okmánybélyeg nagyságú (Mignon) fényképek árai : 28 db 50 „ no 1 K 20 f. 2 - - „ 20 db 50 „ 100 „ 1 K 20 f felragasztása enj^vezve. A képek kifogástalanok és lakko- zottak. 6 drb bronzezüst képes levelezőlap 1 K 80 f » » » » 3. — „-52 * » » » 9» — ■> 100 . „ „14 „ 60 „ A megrendeléshez elegendő egy jó fénykép beküldése. Felvételre Hollóssy József céget ajánljuk. „Szabadsajtó“ Szatmár. Barna sör I van minden szom­baton és vasárnap az „Európádban. Egy adagra 1 frt. 50 kr. küldés utánvétel vagy az ár előleges beküldésével. KLYTHIA 3 Sr Szépítésére és Snomitá­sára a bőrnek zsirpuder, ^ ^ J&aí a legelegánsabb öltözeti-, báli.- és szalonhintőpor fehér, rózsa vagy sárga. Vegyileg elemezte és jóváhagyta dr. J. J. p 0 H L, gs. kir. tanár Becsben. Elismerő iratok '"^1 legelőkelőbb körökből minden adaghoz mellékelve TAUSSIG GOTTLIEB finom toiliette-szappan és illatszerek gyára ce. és kir. udvari és kamarai szállító Wien, XII., Schönbrunn-Strasse 215. Kaptató : Sznítrciáron Bettelheiin Adolf divat kereskt- désében, Nagy.Karóidban Politzer Ignácz ur ke es­tedé.-én n is a legtöbb illatszer- es gyógyszerár;-, keres kedésben s gyógyszertárban, és Bartók László drogériájában Szatmáron.

Next

/
Thumbnails
Contents