Szamos, 1907. július (39. évfolyam, 53-60. szám)
1907-07-11 / 55. szám
4-ik oldal 55. szám. SZAMOS agyonsujtva négy embert, öt, lovat,. A szerencsétlenül jártak közül 3 hadaiéi, 1 csekei illetőségű. Nagy részvét, mellett temették el őket. Nagykároly. * Lemondás. Dr. Gyene István közigazgatási gyakornok állásáról le mondott. Nyilatkozat. A „Szamos“ legutóbbi számában »Goromba hitelező és elpáholt adós“ cim alatt közölt hirre vonatkozólag bátorkodom üzletem reputácjója érdekében megjegyezni, hogy Szűcs Bertalan ácsot ón nem vertem meg, csat- támadása ellen védekeztem, olyan formán, hogy mint részeg embert leráztam magamról. Fehérgyarmat, 1907. jul. 10. Groxa Jóxsef. Szirma. * Betörés. Mint Nagyszőlősről értesültünk Boda Ferdiné (Ugocsa-m) szirmai lakosnő házába f. hó 5-ón a konyhaajtó betörése után, ismeretlen tettesek behatoltak s ott. az ágyban fekvő nőt fojtogatni kezdték, majd egy kisebbszerü vörösre festett ládát magukkal vittek, melyben egy 700 koronás Ugocsa Takarékpénztári könyvecske, több váltó, 27 korona készpénz és egyéb apróság volt. A tettesek ismeretlenek. A széles körű nyo mozás megindult. Ráksahegy. * Agyonsujtotta a villám. Mint Szinérváraljáról jelenti tudósítónk, f. hó 9-ón a nagy ógiháboru áldozatául esett Szilágyi János ráksahegyi lakos, kit a villám munka közben sújtott agyon aBálint-fóle tanyán. A szerencsétlenül járt embert halva vitték haza. KÖZGAZDASÁG. Gabona-piacról. Legutóbbi jelentésünk óta a termény árak úgy a kész,- mint a határidő piacon rapid emelkedtek s már-már mérvadó körökben hangoztatták, hogy a búza az import—paritásig (12.50 ab. Budapest) emelkedni fog. Tegnap azonban az árfolyamok gyengültek, állítólag kedvezőbb hírekre s a legmagassabb heti Cours-al 21 fillér pr. 50 klg. olcsóbhan zárul. Úgy hisszük, hogy a próba cséplések beérkeztéig a tőzsdén még erős harc lesz s nincs kizárva, hogy 12 koronára pr. 50 klg. felmennek. Szatmáron a készáruüzletben a hangulat, dacára, hogy malmunk a vásárlást teljesen beszüntette (úgy látszik, hogy újig már szükséglétét beszerezte s nem bízik ezen árak fenmaradásában) szilárd, mert budapesti cégek vásárolják a búzát. — Takarmány cikkekben azonban igen gyenge a forgalom, zab alig helyezhető el. Budapest. 1907. julius 10. Készáruüzlet: 10—15 fill.-rel magasabb. Határidőüzlet. Délután 4 és fél órakor zárul. 1907. októberi búza — 11-44 „ „ rozs — 8-75 „ ,, zab — 7-98 „ júliusi tengeri — 5-83 Buzahozatal 36000 q. Szatmári jegyzéseink Irányzat csendes, üzlettelen. Búza 76 — 9-— Rozs 71 — 7-30 Tengeri vörös „ — 5 80 „ sárga „ — -5-60 Zab la. — 7-— h. m. Tojásárak. Bécs, julius 9. Jelenti M. Medák, XVI-2. Neulerchenfeldorstrasse 6. Szalmakocsi tojás 40 db 2 K I. a. Hordó tojás 42 „ 2 „ II. a. „ „ 43 „ 2 „ Bácskai tojás 1440 db 68 „ Bánáti „ „ 66 „ Tiszamenti „ 66 „ Felsőmagyarországi „ 65 „ Erdélyi „ „ 64 „ I.a. Galíciai „ „ 64 „ * Fénykép sokszorosítás. Ha valakinek egy jó fényképe van és arról nagyobb számú, kisebbített, vagy ugyanolyan nagyságú képet akar rendkívül olcsó árért kapui, forduljon lapunk kiadóhivatalának riynm- dájához a „Szabadsajtó“-koz Szatmár. Körülbelül okmánybélyeg nagyságú (Mignon) fényképek árai : 28 db 1 K 20 f. 50 „ 2 „ - „ 100 „ 3 „ 50 „ Mignon visit nagyságú : 20 db 1 K 20 f 50 „ 2 „ 40 „ 100 , 4 „ - „ felragasztása enyvezve. A képek kifogástalanok és lakko zottak. 6 drb bronzezüst képes levelezőlap 1 K 80 ( 12 . . . . 3 . -. 50 „ . „ „ 9 „ - . 100 „ , „14 „ 50 „ A megrendeléshez elegendő egy jó fénykép beküldése. Felvételre Hollóssy József céget ajánljuk. „Szabadsajtó“ Szatmár. Barna sör T van minden S70m- batnn és vasárnap az „Európa “-ban * Varrógép eladó Rákóczi-u 9. s?. alatt.. Főszerkesztő: Osváth Elemér. Főmunkatárs: Dr. Veréczy Ernő. Felelős szerkesztő : Ifj. Litteczky Endre. 1029.—1007. v.v.sz. Hirdetmény. Két fiatal fin, kik a villamos szerelési mesterséget kitanulni akarják, tanulóul felvételnek a városi villamos telep igazgatójánál. a szatmári Középhegyen 38. házszám a'att egy 5 méter hosszú, 5 méter széles tölgyalapra épített, befestett, faredőnnyel ellátott Uj lugas. Értekezhetni Novák Lajossal, Vörösmarthy-utca 4 sz. alatt. Eladó egv évek óta fenálló és kitűnő forgalmú eipészüzlet. — Cim a kiadóhivatal ban. Gyakornokul legalább 5—6 gimnáziumi osztályt végzett fiatalember, aki a német nyelvhez is ért, azonnal felvétetik Reiter J. gyarmatáru ügynökségének irodájába. Hirdetmény. Kőmivesek és festők figyelmébe. Szatmár-németi Timár-ipartársulat tulajdonát képező „Vigadó“ kükö fa lainak, és az árticsarnok külső és belső falainak, kapualja, és a falak alsó része portlandos, a felső részek rendes czémonttel való kijavítása, s a falak drótkefével festés alá lekefé- lése, az árucsaruok belső részének fehérre kimeszalése; úgyszintén a külső falak, ajtók, ablakok, és zsaluk kétszeri megfestését, pályázat utján akarja végrehajtatni. Felhivatnak mindazon kőmives és festő iparosok, kik a fent jelzett munkálatokat elnyerni óhajtják, pályázati kérvényt'» két az árak kitüntetésével különkülön, 1907. julius 20-án dél után 5 óráig alautirot.t társulati- el nőknek adják be. Szatmári, 1907. julius 6-án. Kató Antal, társulati elnök. 967-1907. tksz. Árverési hirdetményi kivonat. Papolczy Béla és társainak üzv. Pápa}' Endréné és társai ellen lefolytatott vagyonközösség megszüntetése perből folyó végrehajtási árverési ügyben a szi uér vára Íjai kir. járásbíróság, mint telekkönyvi hatóság közhírré teszi, hogy a szinórváraljai kir. járásbíróság területén levő Szinórváralja nagyközségben fekvő, a szinérváraljai 1363. sztjkvben A. t 92. hrsz. alatt foglalt „Korona-szálloda“ című nagy vendéglőre, udvarra és kertre, az árverést 52,957 koronában ezennel megállapított kikiáltási árban elrendelte és hogy a fentebb megjelölt ingatlan az 1907. évi julius hó 25-én délelőtt 9 órakor az elárverezendő ingatlan főépületének tánctermében megtartandó nyilvános árverésen a megállapított kikiáltási áron alul is eladatni fog. Árverezni szándékozók tartoznak az ingatlan becsárának 10%-át, vagyis 529» kor. 70 fillért készpénzben, vagy az 1881. LX tcz. 42 §-ában jelzett árfolyammal számított óvadékképes értékpapírban a kiküldött kezéhez letenni, avagy az 1881. LX. t.-cz. 170 §-a értelmében a bánatpénznek a biróságnál’elő- leges elhelyezéséről kiállított szabályszerű elismervényt átszolgáltatni. Kelt Sz inér váralján, 1907. évi márc. 9. Papp kir. albiró. ELADÓ Egy 5 és udvari 8 szobás tiszta tégla épület a t trvóuy- szóki palotához közel 21000 koronáért, teher 15000 korona. A vasúthoz közel nagyon Szép telken 2 utczai szoba, konyha, az udvaron 2 szobás lakással 9500 koronáért., 6000 korona teher. Ár pád-utczán elől egy 300 négy- szögöles telek amelyen a még jó lakható épületek 800 koronát jőve. delmeznek 12500 koronáért, teher 8—9000 korona. Hunyadi-utczán 63. sz. telek 340 négyszögöl 5200 koronáért, ott közel még 2 telek 2500 koronájával. Közvetlen a Szamos-hidnál az özv. Koib Vilmosné sarok telke- bői a bányai útra egy nagy telek eladó. Ugyanott, 2 bolthelyiség a Kossuth Lajos-ntczára azonnal ki adó. Továbbá még sok kisebb és nagyobb házak, birtokok, lankák, szőlők Sürgős eladása val vagyok megbízva Kolb Mór. (Csokonai utca 2) Kiadó uj lakóház. K'ólcscy-tttca 46. szám alatt egy újonnan épült ház augusztus hó 1-től kiadó. — Értekezhetni Hollóst József fényképészszel Szatmár, Deák-lér 9. Tanuló és tanuló-leány fizetéssel felvétetik Hollósy József műtermében. Szőlősgazdák figyelmébe t Az ugaros szőlömivelés. Minden gazda arra törekszik, hogy szőlőjéből praktikus és gazdaságos munkával a kiadások lehető redukálása mellett minél nagyobb és minél jobb termést nyerjen. E czél eléréséhez nehéz találni helyes útmutatást. Ilyen útmutatást ad egy újabban kiadott könyv, melyben szerzője sok évi tapasztalás és megfigyelés után irta le tanításait. Amiket leirt, azok ma is megdönthetien igazságok. Á ki e mii tanításai szerint műveli szőlőjét, évi termését tetemesen növeli. E könyv eredetileg Kolozsváron jelent meg 1834-ben ; szerzője hilibi Haller Ferencz. Szakférfiak ma is nagy értékűnek tartják útmutatásait, ami egyik nagyobb szőlőbirtokost arra indított, hogy azt az iró utódainak beleegyezésével újból kiadja. A mü 156 lapra terjed s 26 rajzolat teszi kézzelfoghatóbbá tanításait; világos eredeti székely nyelvezettel vau irva, ami a könuyü megérti)etésnek csak 'előnyére van. Előszót hozzá a gyakorlat szőlő művelés módjának kiváló ismerője Szent- györgyi Lajos irt. Az értékes munka Szatmáron a „Szabadsajtó“ könyvnyomdában 1 koronáért rendelhető meg. * Nyugalmas éjszakákat csakis az élvezhet keresztül, aki a „Zacher- lin“ hatását ismeri. * A legkedveltebb arc szépítő, a mely joggal viseli a felülmulhatat’an- ság jelzőjét, kétség!.ehieül a híres Földes-féle Margit créme, mely való ban meghódította a világ hölgykö- zöuségét, urak is használják, mert teljesen ártalmatlan, a bőr mindennemű tisztátlanságát, szeplöt, pattanást, mitess^rt, stb. néhány nap alatt eltávolítja s arcot üdévé, fiatallá varázsolja. Nemcsak az arcbőrt, bauem a uyak, váll és kéz fehérítésére, finomítására is használják. Hölgyeink el- radtatéssal szólóak bámulatos hutásáról. Nagy tégely 2, kicsi 1 korona- Kapható minden gyógyszertárban, de óvakodni kell az utánzatoktól. Postán küldi azegyedüi készítő Gut őri Földes Kelemeu gyógyszerész, Arad * Pártoljuk a hazai ipart. Be sokszor halljuk e szózatot és mégis szükségleteink fedezésénél nem vigyázunk eléggé, hogy ne osztrák árut. vásároljunk. Ezer meg ezer idegen fogtisztitó szert vesz naponta a magyar közönség, mikor itt vau most a kiváló magyar gyártmány a Brázay- féle „Kalogén“ sósborszesz-fogkrém, mely valósággal ideális fogtisz’itó és ápoló szer. *-----------------------------------« 8 Keil-lakk 8 0 0 o 0 0 legkitűnőbb mázoló-szer puha padló számára Kei 1-féle viasz-kenőcs kemény' padló számára. Keil féle fehér „Glasur“ fénymáz 90 fii. K e i 1—fele arany-fénymáz képkereteknek 40 fii K e i 1-féle szál mák alap-festék minden szinbeu. Mindenkor kaphatók : Szűcs József Szatmár. Lővinger József Szatmár. Harácsek Vilmos utódai Nagybánya. 0 a 0 0 0