Szamos, 1907. június (39. évfolyam, 44-52. szám)
1907-06-20 / 49. szám
XXXIX. évfolyam. Szatmar, 1907. janius tio 20. (csdtdrtvHc) SZAMOS 1 49. szán. LITIKAl, SZÉPIRODALMI ÉS GAZDASÁGI LAP A „Szatmármegyei Községi- és Körjegyzők Egyesületéinek hivatalos lapja. Megjelenik hetenkint kétszer: vasárnap és csütörtökön. Előfizetési ár: Sgész évre 8 kor. — Félévre 4 kor. — Negyedévre 2 kor. Egyes szám ára 10 fillér. SZERKESZTŐSÉG és KIADÓHIVATAL: Rékóczy-utcze 9. sz. Telefon: 107. Aindenaeosü dijak Szatmarcr, a lap Kiadóhivatalatiat íláttendok HIRDETÉSEK: Készpénzfizetés mellett a legjutányosabb árban közbltetnes Nyilttér sora 20 fillér. Az apró hirdetések között minden szó 4 fillér. A vidéki városok és a székes-főváros. Tagadhatatlan igaz, hogy a külföld szeme az ország közállapotainak megítélésénél elsősorban a székes-fővároson csügg. — Ezért nemzeti és országos érdek azt minél szebbé, minél nagyobbá tenni. Ennek eredménye volt az alkotmányos élet visszaállítása után annak a rengeteg pénznek leihasználása Budapest érdekében. De ide s tova kezd a helyzet feltűnővé válni, annyival is inkább, mert a székes-főváros rohamos istápolása a vidéki, fejlődésre hivatott emporialis missiót teljesítő városok rovására történik. Nem dicsekedhetünk azzal, hogy gazdag ország vagyunk s épen ezért azt az egyoldalú támogatást, melyben évtizedek óta mindig csak a fővárost részesítik, a vidéki városok érzik meg a legérzékenyebben. Ha végig nézünk a 'vidéken, elsősorban a rendezett tanácsú városok sorozatán, keveset találunk olyant, amelyik a haladásnak azon a fokán állana, ahol fejlődése biztosítva van. A legtöbb helyen csak látszólagos a fejlődés, külső pompa, fény, kényelmi alkotások mellett óriási megterheltetések alkotják a valódi helyzetet, melynek nehézségeit az értelmi középosztály és a kisiparosság érzi és viseli. A legtöbb vidéki város erején felül igyekszik modern alkotásokkal magát fejleszteni. Egymásután csatornáznak, aszfaltoznak, gáz, vagy villamvilágitást létesítenek, villamos, vagy motoros helyi közlekedést csinálnak, kórházakat, kulturális palotákat létesítenek a legtöbbször a sajat erejükből, de nagy megterheléssel. Mindezek a haladó kor égető szükségletei, de azzal a súlyos hátránnyal járnak, hogy nagy adósságot s ezzel terhes pótadót vonnak maguk után. Mialatt tehát Budapest fényes világvárossá lett, a vidéki városok nagyrésze krónikus sorvadással küzd s saját polgárainak kölönben is terhes megélhetését nehezíti. Joggal elvárhatnék tehát, mi vidékiek, hogy ebben a helyzetben az állam minden telesleges erejével fog istápolni. Mert elvégre is mi vagyuuk az országíentartó erő, mi vagyunk a fundamentum, amelyen az a szép, gyönyörű város, az ország szemefénye, — fájdalom, erkölcseiben még mindig ledér, — Budapest nyugszik. Csalódni megszokott dolog. — Nem első s nem is utolsó mos- i tani csalódásunk sem. A törvény- hozás elé legközelebb egy uj törvényjavaslat kerül, amely arról intézkedik, hogy újabb sok milliónyi befektetéssel támogassa az állam a székes-fővárost. Bizonyos keserűséggel fogadhatják ezt a vidéki városok. Ám tegyük világvárossá a székes-fővárost mindenféle módon, nyújtsunk segédforrást állami hozzájárulással, de ne íeled- <ezzünk meg arról, hogy a vidéki városok rovására történő egyoldalú fejlesztés a nemzeti fentartó elemek és hivatott tényezők erejét bénítja s azok jövő fejlődése elé vet elháríthatatlan akadályokat. Nem akarunk rekriminálni, csak tisztán azt a tapasztalati tényt kívánjuk konstatálni, hogy ha egy kulturális, egy humanitárius, egy ipari és kereskedelmi alkotásról "an szó, a vidéki városok a leg- öbbször a saját erejükre vannak utalva, végtelen csekély, sokszor számba sem vehető állami hozzájárulással kell számolniok alko- ásaik létesítésénél, mig a székesővárosban igen gyakran a szükségen felül is létesít ilyen intézményeket az állami erős hozzá- irulás. Nem íéltékenykedés, nem irigység irányit bennünket e kérdés felvetésénél, csupán az osztó igazság vezér-elve r legyen székes- fővárosunk a nemzeti alkotások és intézmények világraszóló csomópontja, példányképe és látványossága, kulturális, ipari, kereskedelmi és gazdasági életünk fénylő tükre, ds ne a vidéki városok rovására. Az állami hozzájárulás segédfor- nGcit egyáltalában nem meríti ki a székes-főváros fejlesztéséhez való hozzájárulás, vagy legalább is nem úgy, hogy indok legyen a vidéki városok negligálására. Ha meg van az akarat, meg van a szándék, az ok kétségbevonhatatlanul fennáll, meg kell lennie a törekvésnek is. Hogy többet ne említsünk, aktuális érdek s égető szükség az iparfejlesztési törvény, melynek okszerű alkalmazásával erős lendületet lehet adni a vidéken az ipari alkotásoknak. Nem szükséges most már minden uj gyárat, uj ipartelepet a főváros területén létesíteni, hanem inkább arra kell törekedni, hogy a nemzeti közérdek szempontjából, juttassunk a vidéki városoknak is, hogy végre-valahára azokban is felfrissüljön az a lassú vérkeringés, mely annyi ideig volt elhanyagolva, mert ennek felfrissítése erőt, haladást, fejlődést jelent, mig elhanyagolása visszafejlődés, suiyos betegség. — E tekintetben látunk is némi törekvést a vidéki városok javára, csak nem annyit s nem olyant, amely megnyugtathatna. A törvényhozás által nemsokára megszavazandó milliókkól, vagy legalább is azok mellett juthatna más városoknak is s a kulturális, ipari, kereskedelmi, vagy gazdasági és humanitárius alkotásoknál nem volna szabad az állami hozzájárulást valóságos zsib- vásári alkudozásokkal annyira leszorítani, hogy lényegében majdnem az egész teher az illető város nyakába szakad. — A székesfőváros fejlesztése közérdek, szépsége, nemzeti büszkeség; a vidéki városok fejlesztése, terheinek köny- nyitése nemzeti érdek, mely elől kitérni nem szabad, nem lehet, ha csak önmagunk nem akarunk a nemzet testén gyógyithatlan sebet ejteni. — Ennek az időnek mihamarabb be kell következnie, any- nyival is inkább, mert most már teljességgel nem indokolt többé a főváros további rohamos fejlesztése s igy a törekvés és a támogatás a vidéki városok eddigi szükségleteinek méltó megszüntetésére s a hiányok pótlására fordítható. Fűit... Irta : Papolczyné Bartók Ida. (Folyt, és vége.) Ez a Szabó Miklós, még az irigység perspektíváján nézve is, sem volt tucat-embernek mondható, Jó hivatalt viselt a városnál, a modora kifogástalan, külseje hóditó. — A három hölgyet valóságos modern gráciákká avatta s ő mint Páris, nagyon is habozott ama bizonyos alma átadása miatt. Állandó lovagjuk lett és mindennapos vendég a háznál; a szép özvegynek, a frájlának és néhanapján, Isten a bűnét bocsássa meg, Olgának is kurizált kissé. Ha néha elmaradt, valósággal búsultak miatta. A felső körök, ahol a hölgyek meg-megjelentek, a szép özvegyet és Szabó Miklóst valósággal egymásnak predesztinálták. „Jó ösz- szeillő pár lesz belőlük.“ Mondották jelentős mosollyal. A leányról szó sem eshetett e tekintetben, ő még gyermekszámba ment. Pedig az Olga szivében már ébredezett az első szerelem bűbájos sugara s ártatlan ieánylelkében ha kiszínezte jövőjének kópét, Szabó Miklós alakja volt fötónyezŐje a képzelt jövő titkos, sejtett boldogságának. Néha egy-egy tekintet, vagy szó árulója is lehetett volna, -de ilyenkor észrevette magát s hetekig-hónapokig adta a rémhideget Miklóssal szemben. Nem is gyanította érzelmeit senki. Csak a napló, e hűséges jó barát, ez a mythoíogiai írás a kifecsegés lehetősége nélkül, ez tudott mindent. — írok vacsoráig, — gondolta, — most van időm reá, a holnap, ki tudja, mit hozhat . . . Felkelt, kinyitotta a kertre néző ablakot: — Hm, még a friss májusi levegő poétikus hangulatba hoz s a madarak is úgy fütyölnek, mintha fizetnének érte! — E gyermekes ötleten elnevette magát. Azután vidáman dudo- rászni kezdett, miközben ismét leült, hogy íráshoz fogjon. „Dátum: Miklós most megint eleljött, a verandán vannak a mama, a kisasszony és „ő“, akinek lágy, édes tenorja egész idehallik s belopta magát a lelkembe; nincs is ilyen hang a világon, a szphárák zenéje tört fazék hang hozzá képest...“ — Hah, szabad nekem még ilyeneket Írni? Hogyne, hisz a jövő héten tizenhét éves leszek. No, akkor elő is rukkolok a mamácskámnak, mint a mesében vac, három kívánsággal. Először: minden héten egy fólkiló kugler, másodszor: bokán aluli ruha és harmadszor : ha Miklós megkérné a kezemet, anyus odaad hozzá feleségül. — Talán hiábavaló fáradtság lesz, tudom, mamám hogy fog protestálni 8 az argumentumok zuhanyként fognak reászakadni szegény fejemre. „Kedves öregem, fogja mondani, a kugler elrontja fogacskáidat, meg a gyomrodat.“ A hosszú ruha, na, erre mi lesz a felelet ? Mert a mamám azt tartja, hogy a hosszú ruha, amit én viselek, öt vóniti. Igazán, pedig ez oly logikátlan gondolkozás ! S a harmadik kérésemre vájjon mit felel majd ? . . . Olga a tintába mártotta a tollat, folytatni akarta az Írást, midőn az ajtón halkan kopogtattak : — Szabad öregem ? — Jaj, a mamám! — Felugrott, a naplót egy pillanat alatt egy nagy könyv alá dugta s a másik percben ajtót nyitott. Karcsú, nyúlánk nő állott a küszöbön, formás idomait elegáns nyári pongyola fedte s most, hogy a leányt szeretettel magához vonta, inkább nővérének, mint édesanyjának látszott. — Hogy bezárkóztál, öreg, titkot rejtegetsz ? — Dehogy, mamuskám, ccak írtam valamit, : , , — Nos öreg, én kedves újsággal jöttem hozzád, de hát udvariatlan kis hölgy, be sem vezeted az embert bájos tiiszkulomodba ? — Beléptek a szobába és egy kényelmes bőr-otto- mára leültek. — Tehát egy, kettő, három . . . Szabó Miklós megkért — feleségül! — Kit kért meg Szabó feleségül, téged, vagy ... — Hahaha! — nevetett a szép hölgy, mintha ezüstcsengettyüket ráMi RÓth Simon nagy választékú cipóraktárát ajánljuk t, vevő-közönségnek, mint legolcsóbb bevásárlási Közvetlen a ,Pannónia' szálloda mellett. — Szatmár és vidéke legaag/obb czipftaktiri. MlßHii*£ »jfe»ík*> a tavaszi és nyári idényre megrendelt úri, női és gyermek-lábbelik, — valódi box és sehevraux bőrből Készült ezipők a legdivatosabb Kivitelben. -----
