Szamos, 1907. június (39. évfolyam, 44-52. szám)

1907-06-16 / 48. szám

48. szsna. SZAMOS 3-ik oldal családnál szakácsnő és két felnőtt fiához, kik minden este a helybeli vasúti állomásnál várták megérkezé­sét Illaváról. De hiába, Zsoldics nem jött. Végre is felkeresték a főkapitányt, hogy megtudják a pontos időt, ami kor érkezni fog. A főkapitány sür­gönyt menesztett Illavára a fogház- felügyelőséghez, honnan aztán azt a választ nyerte, hogy Zsoldics nem nyert kegyelmet, büntetését az utolsó percig ki kell töltenie. Gyilkos favágó. Agyonverte a társát kenyéririgységből. Véres eset játszódott le tegnap dél­előtt a Széchenyi- és Árpád-utca sar­kán levő Wolner-féle ház előtt, hol a favágóknak van a gyülhelyük. Tegnap délelőtt Domán András helybeli illetőségű, 55 éves favágó, kiben meg volt az a ritkaság, hogy olcsóbban vállalt, mint társai, csen­desen üldögélt szokott helyén, mikor egyik társa Maxin Lajos feléje ment és szemérevetette, hogy tegnap is elharácsolt előle egy napi munkát, mire Domán egész nyugodtan csak annyit mondott: — „Semmi közöd hozzá, én annyi­ért vállalok munkát, amennyiért ne­kem tetszik. Jobb lenne, ha te is olcsóbbért dolgoznál, mint egész nap csak a napot lopod.“ A különben is heves természetű és verekedésről hírhedt Maxin erre dühbe jött és magából kikelve Do- mánnak e szavakat vágta oda : — Azért még nem kértem tőled egy garast sem ez életben ! — Nem is adnék, — felelt DomáD, még akart valamit mondani, de már nem volt ideje, mert Maxin élesre fent baltájával először Domán jobb karjára sújtott, a felső kart csontig ketté hasítva, azután a fejére vágott, két mélyebb s halálos természetű sebet ejtve rajta. A vértől borított ember eszmélet­lenül nyomban összeesett, miközben Maxin, mint aki jól végezte dolgát, gyors léptekkel tova ment. Többen üldözőbe vették és csendőr után kiál­toztak. Végre a törvényszéki palota előtt sikerült elfogni az ott álló csen­dőrnek, ki bekísérte először a csen- dőrlaktanyába, majd a rendőrségre. A gyilkos favágó eleinte tagadta tettét, még nevét sem akarta elárulni. Később annyit vallott be, hogy ha­ragudott Dománra, mivel minden munkájánál elibe kertelt és olcsóbban vállalt. Maxin már verekedésért több­ször volt büntetve és többi társaival folyton civódásban állott. Ezelőtt két évvel is ugyan e helyen, hol most Dománt agyonverte, egy favágót fél- holtra vert baltájával. Maxintól társai valósággal rettegtek, mert ösmerték bosszúálló és heves természetét. A szerencsétlenül járt Dománt a mentők, miután ellátták az első se­géllyel, a közkórházba szállították, az orvosok állapotát igen aggasztónak mondják s nem hiszik, hogy az estét megérje. A Budapesti Nem­zetközi Orfeum tagjai szombaton tartották első előadá­sukat a „Pannónia“ éttermében nagy érdeklődés melleit. A tár­saság jó erőkből áll. Az előadá­sok változatos műsorral 7—8 napig fognak tartani. Ma vasár­nap nagy és érdekes műsor. Mindnyájunknak el kell menni Szatmáron a piacra, dr. Lengyel Már­ton ur házába, Deák-tér 9. (Pannónia szálloda és Vajda üzlete mellé,) mert oda lett áthelyezve a Néhma kévé-, tea- és rum- kizárólagos üzlete. — Értesítés. Néh. Joó László óra- és ékszerüzletét a Oillyén Józaeí ur házába (Szlávik Zsigmond ur üz­lete mellé) helyeztem át. Tisztelettel Joó László utóda. * Szatmár város lakosságának népesedése nagyban előmozdította a magánvállalatok szaporodását. Ezek egyike a most megnyílt Molnár-féle divatárucsarnok (a pos ával szemben,) felszerelve mindennemű löiös- és divatcikkekkel, paplan, függöny, női, férfi és gyermek kész fehérneművel, mely cikkek az idény elöhaladottsága folytán gyári árban lesznek árusítva, miáltal a közönség csekély pénzért a legutolsó divat szerint öltözködheiik, ha Molnár divatcsarnokában (a pos­tával szemben) szerzi be szükségleteit. * Fénykép sokszorosítás. Ha valakinek egy jó fényképe van és arról nagyobb számú, kisebbített, vagy ugyanolyan nagyságú képet akar rendkívül olcsó árért kapui, for­duljon lapunk kiadóhivatalának nyom­dájához a „Szabadsajtodhoz Szatmár. Körülbelül okmánybélyeg nagyságú (Mignon) fényképek árai : 28 db 1 K 20 f. őO „ 2 „ - „ 100 . 3 „ 50 „ ^ Mignon visit nagyságú: 20 db 1 K 20 f 50 „ 2 „40, 100 „ _4 „ — „ felragasztása enyvezve. A képek kifogástalanok és lakko- zottak. 6 drb bronzezüst képes levelezőlap 1 K 80 f 12 „ , . „ 3 „ — * 60 , „ . » 9 „ - „ 100 . „ „14 „ 50. A megrendeléshez elegendő egy jó fénykép beküldése. Felvételre Hollóssy József céget ajánljuk. „Szabadsajtó“ Szatmár. * Használt tankönyveket legmagasabb áron vásárol : Huszár Aladár köuyvkereskedő. * A közelgő permetezési idény al­kalmából a t. szőlőbirtokos közönség figyelmébe ajánljuk a dr. Aschenbrandt- féle „bordói por" használatát, mint a szőlő (és burgonya) peronosporájának legkitűnőbb, legjobban tapadó és ezért a legolcsóbb ellenszerét. A magyaróvári gazdasági akadémia növénykórtani ál­lomása négy évi kísérletezés után véle­ményét a következő szavakba foglalta össze : „Az összes eddig használatban levő permetező anyagok közt teljes részrehajlatlanul megadhatjuk az első helyet a bordói porból készült oldatnak. Kitűnő tapadóképessége biztosítja hasz­nálhatóságát és elterjedését ezen anyag­nak, a melylyel az újabb permetező anyagok közül egy sem versenyezhet.“ Különösen a tavalyi szomorú tapaszta­latok után, miket szőlősgazdáink a per­metezés terén szereztek, a fokozottabb elővigyázat nagyon helyén van. A bor­dói por oldatának elkészítéséhez szak­értelem nem kell s igy ez a legegy­szerűbb munkásra is rábízható, amellett pedig az oldat elkészítése csak néhány percet vesz igénybe. * Ki akar szép lenni ? Kevés hölgy van az országban, ki a Gutori Földes Kelemén aradi gyógyszerész világhírű arckenőcsét a Margit-krémet ne is­merné. Ugyanis az összes szépitő- szerek közt a Földes-féle Margit-krém örvend a legnagyobb kelendőségnek, mert teljesen ártalmatlan, a bőr min­dennemű tiszt átlanságát, szeplöt, pat­tanást, mite8sert, májfoltot, ráncokat stb. néhány nap alatt eltávolít és az arcot simává, üdévé, fiatallá vará­zsolja. Nemcsak az arcbőr, hanem a nyak, váll és kéz fehérítésére és szé­pítésére is legalkalmasabb. Nagy té­gely 2, kicsi 1 kor. A Margit-krém hatását növeli & Margit szappan. A hölgyek, kik pudert használnak, na­gyon dicsérik a Margit-hölgyport, az arcot szárazon tartja a naptól, széltől megvédi. Ezen kiváltó tolitette-cikkek kaphatók a gyógyszertárakban. Után­zatoktól óvakodjunk. Postán küldi Földes Kelemen gyógyszerész, Arad, ki kívánatra a .Szépségápolás“ cimü könyvecskét ingyen küldi. * Szegedi kötéláru. Legjobb minőségű szegedi kötéláruk, zsineg­hevederek, zsinegek stb , — kátrány, karbolineum, gépolaj, meszelő, kefe­áru nagyban és kicsinyben kapható Dráyos Béla kereskedőnél Szatmá­ron, Kossuth Lajos-utca (Hid-u.) 23. # I Barna sör I van minden szom- baton és vasárnap az „Európádban. Egy tanulót keresek, Huszár Aladár könyvkereskedő. TANÜGY. * A zeniskola ezidei vizsgálatai a következő sorrendben tartatnak meg: Juuius 17-én d. u. 4 órakor az intézet nagytermében zenediktálás, tanár Kövér Dezső. 18-án d. u. fél 5 órakor a Kossuth-kerti kioszk nagy termében I. zongora tanszak előké­szítő osztálya, tanár Pataky Lajos ig. II. Előkészítő osztály, tanár Szőnyi Margit. III. Hegedű tanszak előké­szítő oszt., tanár Füredi Sándor. IV. Zongora tanszak elök. oszt., Benkő Miksa. 19-éu fél 5 órakor, I. zongora tanszak első oszt. Szőnyi Margit. II. Hegedű tanszak első oszt. Füredi Sándor. III. Zongora tanszak első o. Beukö Miksa. 20-án fél 5 órától 1. Zongora tanszak II. o. Szőnyi Margit. 2. Hegedű tanszak II, oszt. Füredi Sándor. 3. Zongora tanszak II. oszt. Benkő Miksa. 21-én d. u. fél 5-től 1. Zongora tanszak III. oszt. Szőnyi Margit. 2. Hegedű tanszak III. osz­tálya, tanár Füredi Sándor. 3. Zon­gora tanszak III. osztrlya Benkő Miksa. 22-ón d. u. 3 órakor az inté­tet helyiségében zeneelmélet és össz­hangzattan, tanár Kövér Dezső. 22-éa d. u. 5 órától a Kossuth-kertben gor­donka tanszak III. o. és zongora tan­szak IV. oszt., tanár Benkő Miksa. Hegedű tanszak IV. o. Füredi Sán­dor és zongora tanszak V. o. tanár Benkő Miksa. Évzáró vizsga-hangver­seny 24-én d u. 5 órakor ugyanott. * Vizsgálatok sorrendje a r.kath püspöki finépiskolában. Junius 19-én délelőtt V. és VI. osztályban, 20-án délelőtt a IV., délután a III. osztály­ban, 21-én délelőtt a II., délután az I. osztályban. Junius 23-án, vasárnap reggel egynegyed 9 órakor Te Deum, az iskolai év ünnepélyes bezárása s a jutalmak és értesítők kiosztása. * A kereskedő és iparos tanonc­iskolák évzáró vizsgálatai e hó 16., 17. és 18 án lesznek megtartva a rendes előadási órákban. * Ingyenes hely a gazd. iskolá­ban. A halmii 3 éves tanfolyamu áll. gazd. iskola I. osztályába az 1907—8. tanévre újonnan 10 olyan szegény tanuló vétetik fel, kik tankönyven s ruházaton kívül az intézetben lakást és teljes ellátást nyernek. Bővebb felvilágosítást az intézet igazgató­sága nyújt. VIDÉK. Nagykároly. * Iparkiállitás Nagykárolyban. A nagykárolyi ipartestület kiállítása ma délelőtt 11 órakor nyílik meg nagy ünnepséggel, a főispán és gróf Ká­rolyi István jelenlétében, a vármegye ház nagytermében és mellékhelyisé­geiben. A városi tanács, a város kép­viseletében dr. Vajay Károly polgár- mestert küldte ki a megnyitási ünne­pélyre. A megnyitás eredetileg pün­kösdre volt tervezve, azonban fontos körülmények miatt elhalasztatott a mai napra, az első terminus óta nagy­ban gyarapodott a kiállítás anyaga, úgy hogy az erkölcsi siker biztosra vehető. * Járvány. Nagykárolyban járvány- szerüleg fellépett kanyaró és szamár­hurut miatt, a vármegyei főorvosi hivatal elrendelte az elemi iskolákban a vizsgák mielőbbi megtartását s az iskolák bezárását. * Állati járvány. Minthogy a ser- tésorbánc Nagykárolyban járványsze- rüleg fellépett, f. hó 9-én a sertés­zárlat elrendeltetett. Adorján. * Vizbefulás. E hó 12-én Adorján község mellett a Túr folyóba egy középkorú férfi halászás közben bele esett s ott lelte halálát. A hulláját még azon nap megtalálták, de sze­mélyazonosságát nem sikerült meg- állapi'ani. Bikszád. Gyilkosság Bikszádon. Megölte, mert testvére ellen vallott. „Ciné mintye I“ Párját ritkító és vakmerő gyilkos­ság történt e hó 9-én éjjel Bikszád községben. — Az eset, melyet alább közlünk, élénk világot vet a legsöté­tebb Avas lakóinak lelki világára, hol a bosszuállás, a „Ciné mintye“ nap- nap után kivan vért ontani. E hó 9-én éjjel Bletán Gligor bik- szádi écsmuDkás hazafelé ballagott, mikor a sötétben egy vasvillás alak állotta útját. Blebáu csakhamar tisz­tába volt a helyzettel és reá ismert a sötétség dacára is Fiuta Tógyer a Mihályé bikszádi lakosra, ki mar az­előtt többször fenyegette, mivel test­vére Fiuta Juon ellen egy bünperben terhelő vallomást tett. Blebáu látva Finta tamadó szándékát menekülni igyekezett, de már későn, mert Finta a vasvillával olyan erősen sújtott feléje, hogy a szerencsétlen ember aléltan rogyott össze. — Most Finta, mint egy vadállat rohant áldozatára s több helyen halálra szurkába, úgy hogy a vértől borított ember alig pár percnyi szenvedés után meghalt. A járó-kelők még azon éjjel meg­találták Blebán hulláját, melyet be­vittek Bikszádra a lakására. A ceen- dörség azonnal megindította a nyo­mozást s ennek alapján letartóztatta Fintát, ki eleinte mindent tagadott, de később bevallotta a rémes tettét, mentségül azt hozta fel, hogy ő test­véréért akart boszut állani, mivel egy bünperben ellene tanúskodni me­részelt. A gyilkosságról táviratban értesí­tették a szatmári kir. ügyészséget, a mely a vizsgálat foganatosításával a kir. törvényszéket azonnal megkereste, honnan dr. Szarukán Zoltán h. közp. vizsgálóbíró és Vasváry Antal jegy­zőkönyvvezető a helyszínére utaztak, velük rneut dr. Vajay Imre törvszéki és dr. Fekete Sámuel boncoló orvos, kik az áldozaton minden kétséget kizárólag megállapították a gyilkos­ságot. A vizsgáló biró ennek alapján le­tartóztatta a boszut álló gyilkost, kit beszállítottak a szatmári kir. törvény­szék fogházába, IRODALOM. * Olcsó, díszes Vörösmarty Mihály. Ép most jelent meg egy kötetben, művészi kivitelű képekkel díszítve Vörösmarty Mihály összes müveinek uj kiadása, mely pompás alkalmas ajándékul szolgálhat a müveit magyar ifjak és leányok számára. Ez az uj Vörösmarty-kiadás nagy körültekin­téssel minden irányban megfelelőt nyújt, mert a pompás, díszes arany- diszitésü színes bekötés, melyet Vö­rösmarty sikerült dombormellképe ékesít, asztaldíszül is alkalmassá teszi. Mint egy kötetes kiadás alkalmas a kezelésre és az ifjúság az iskolába is elviheti segédkönyvül. Alakja alkal­mas arra, hogy forgathassuk és egy­ben kezünkben legyen a Szózat hal­hatatlan költőjének minden alkotása : költeményei, hösköltemónyei, drámái, Shakespeare-forditásai. A könyv ára csak 5 korona. — Kapható minden könyvkereskedésben. A pénz előzetes beküldése ellenében portómentesen szállítja a kiadó: Világirodalom könyv­kiadó részvénytársaság, Budapest, VI. Eötvös-utca 26—d. Főszerkesztő: Osváth Elemér. Főmunkatárs: Dr. Veréczy Ernő. Felelős szerkesztő: Ifj. Litteczky Endre.

Next

/
Thumbnails
Contents