Szamos, 1907. május (39. évfolyam, 35-43. szám)

1907-05-02 / 35. szám

2-ik oldal. SZAMOS 35 szám. I is nagy haladást jelent, hogy a régi idők örökös viszály kodása, portyázása, verekedési helyében, hosszú béke-periodusok után tör ki egy nagy, az erőket kimerítő, de a helyzetet tisztázó modern háború, mely után ismét hosszú békekorszak következik; valamint az államok küzdelmeit is bizonyos civilizált formák közé lehetett szo­rítani, ritkábbá tenni, valamint sok esetben bókebiróság közvetítésé/el ki lehetett a háborút kerülni s ha kikerülhetetlen, a berni egyezmény utján a mérgezett íegyvereket és más egyéb tisztességtelen formá­kat kiküszöbölni, ép úgy a kollek­tiv munka-egyezmények is hala­dást jelentenek, mert hosszú béke- periodusokat biztosíthatnak, mert valószínűbbé teszik az ultima ráció be nem következését és mert al­kalmasak a mérgezett fegyverek kiküszöbölésére. SZÍNHÁZ. Szombaton a közkedvelt Tihanyi pár Betti énekes bohóságában a „Há­rom Kázmér“-ban vette ki jutalomjá- tékát. Yirágesö, taps, koszorúk, csok­rok egész özönével halmozta el kö­zönségünk az elmúlt saison e két kedvencét, akik igazán rá is szolgál­tak ez elismerésre. Nehezen is válunk meg tőlük e két rokonszenves egyé­niségtől, akiknek annyi feledhetetlen kedves estét köszönhetünk s akik kedvenc szerepeiken át valahogy a lelkűnkhöz nőttek. Az a rövid pár hónap, mely alatt távol lesznek, csak arra lesz jó, hogy művészetükben megizmosodva, a várakozásban felcsi­gázott érdeklődés közepette kezdjék meg ismét nálunk működésüket, amely­hez a nyári idényre is sok, sok sikert kívánunk. Az előadás a legjobb han­gulatban folyt le. A színházat telje­sen megtöltő közönség kitünően mu­latott a darab ötletes tréfaságain, melyeket elég jó előadás keretében volt alkalmunk végig élvezhetni. — Tihanyi és Tihauyiné, Bátkai kitűnő alakításaikkal állandóvá tették a de­rültséget a nézőtéren. Hatásos s ügyes dolog volt a közbeszőtt táncegyveleg is, melynek ügyes rendezése ismét csak Tihanyi Vilmost dicséri. A si­kerben osztoznak vele partnerei Győri és Andai Terka. Vasárnap délután a „Táncos regi­ment, — este a saison kassza-darabja a „Vig özvegy“ ment. Hétfőn zónában a megismételt „Három Kázmérban búcsúzott a tár­sulat a házat most is teljesen betöltő hálás közönségtől. HÍRROVAT. * Kinevezés a honvédségnél. Ö felsége a király Molnár Sándor m. kir. honvéd tiszthelyettest, Molnár Mihály polgártársunk fiát, ki a szat­mári m. kir. 12. honvéd gyalogezred nagykárolyi zászlóaljánál van beoszt­va, hadnaggyá nevezte ki. * Személyi liir. Imre Ferencz nagy­károlyi csendőr-szárnyparancsnok, m. kir. csendőr százados a múlt hó 29-én és 30-áu városunkban időzött, mely alkalommal a helybeli városi csendör- séguél tartott hivatal vizsgálatot. — A szárnyparancsnok a tapasztalt min­taszerű rend, valamint a csendőrle- génysóg szolgálati tevékenysége felett megelégedését nyilvánította. * Az első áldozok. Április 28-án, vasárnap reggel 7 órakor a helybeli r. k. székesegyházban lélekemelő ün­nepély folyt le. Ugyanis az első gyó­nók szám szerint 60 fiú és 60 leány járult, először az Ur oltárához. A sz. misét s a sz. beszédet Hehelein Ká­roly praelatus-kanonok tartotta. Az egyházi ténykedések után a fiukat Hehelein Károly kanonok, a leányo­kat pedig az irg. nővérek látták el gazdag reggelivel. * Májusi ájtatosságok. Az irgal­mas nővérek auyazárdájának templo­mában a májusi ájtatosságok tegnap d. u. 6 órakor vették kezdetüket. A szokásos sz. beszédeket P. Frast Jé­zustársasági atya tartja. * A gör. katholikusok husvétja. Az idén a gör. katholikusok husvétja a rendes szokástól eltéroleg messze kiesik. E hó 5-én lesz ugyanis a hus- vét első napja. A szatmári gör. kath templomban a húsvéti, illetőleg a nagyheti ájtatosságok a következő sorrendben tartatnak meg : Nagy csü­törtökön d, u. 6 órakor olvastatnak a Jézus kínszenvedései. Nagypénteken reggel 8 órakor az úgynevezett ima órák veszik kezdetüket, (ezen napon szent mise nincsen,) d. u. 3 órakor nagy vecsernye és utána körmenet­tel Jézus temetése, majd szent beszéd, melyet dr. Brán Feiiczián főesperes tart. Nagyszombaton d. e. 8 órakor Sz.-Vazul nagy miséje, éjjeli 12 órakor Jézus feltámadása. Husvót vasárnap­ján reggel 8 órakor nagymise, utána az eledelek megáldása, d. u. 8 órakor nagy vecsernye, utána szent beszéd, melyet dr. Bakkay Kálmán theológus tanár tart. Husvét másod napján reg­gel 6 órakor istenitisztelet, 9 órakor ünnepélyes sz.-mise Kedden husvót harmadnapján d. e. 9 órakor ünnepé­lyes sz.-mise. Az ájtatosságok at va lamint az egész egyházi funkciókat Hubán Gyula esperes-parochus végzi. — A németi gör. kath. egyházban az ájtatosságokat és miséket Gönczy Antal esperes-lelkész végzi, a szatmári egyházéhoz hasonló sorrendben. * Tisztelgés a polgármesternél. A szatmár vármegyei gazdasági egyesü­let tegnap délelőtt tartott közgyűlé­sében elhatározta, hogy dr. Vajay Károly polgármestert küldöttségileg üdvözli Az elhatározást tett követte s a közgyűlés befejeztével minteg}7 20 tagú küldöttség jelent meg a pol­gármesteri hivatalbau. — A tisztelgő küldöttség szónoka Domahidy Sándor veit, aki a polgármestert, mint az egyesület tagját, mint házigazdát s mint jó barátott emelkedett szavak­ban üdvözölte az egyesület nevében, melynek a polgármester választás óta ez volt az első közg3'ülóse. A polgár- mester választékos szép szavakban fejezte ki köszönetét a megtisztelte- tósért s biztosította a küldöttséget, hogy uj állásában is igyekezni fog az egylet hasznos tagja lenni. * Érdekes leletek. A helybeli m. kir. dohánybeváltó hivatal környékén eszközölt töltési munkálatoknál ásás közben az ott dolgozó kubikusok ér­dekes leletekre bukkantak. Az egyik raktári épülettől a máv. felé vezető úttesten, körülbelül 1 m. mélységben függélyesen elhelyezve egy spanyol kardot s egy magyar fokost találtak. A fokos teljesen ép, a kard marko­latja azonban két helyen is összetört. Hozzávetőleg e harci eszközök már századok óta lehettek a földben. Ez érdekes leletre felhívjuk a Kölcsey- kör múzeumi szakosztály figyelmét, amennyiben e tárgyakat a muzeum részére könnyen megszerezhetné. A tárgyak a dohánybeváltó hivatal iro­dájában vannak elhelyezve. * A szinügyi bizottság hétfőn dél­után Kőrösmezei Antal főjegyző el­nöklete alatt ülést tartott, melyen a bizottsági tagok csaknem teljes szám­ban részt vettek. A bizottság tudo­másul vette a színigazgató jelentését a társulat működéséről, mely szerint a szinpadon 42, a zenekarban 24 személy működött, ezenkívül a díszítő, ruhatáros, fodrász, kellékes, jegy­szedő, szolga és takarító személyzet 28 tagból állott., összesen 95 személy tartozott a társulat kötelékébe. A társulat rendezett 179 előadást és pedig 2 esti előadást felemelt, 106 előadást rendes. 42 esti és 29 délu­táni előadást félhelyárakkal. Szinre- került 87 különböző darab, válfaj szerint 25 dráma, 11 vígjáték, 11 énekes bohózat, 13 népszínmű és 27 operett. Bemutatott 27 újdonságot, ezek közt 7 drámát, 4 vígjátékot, 2 énekes bohózatot, 4 népszínművet és 4 operettet. A szezon alatt 6 vedóge volt a színháznak : Pintér Imre, Mik­lósi Gyula, Balog Böske, Székely Anna, Komlósí Ilona és Szoyer Ilona összesen 15 estén. A színtársulat uj szervezkedését a bizottság helyeslö- leg vette tudomásul, valamint az igazgató azon geretót is, hogy a téli idényre társulatát kiegészíti egy ko- loratur énekesnővel, egy szende, egy komika, egy naiva és 2—4 karónekes nővel s 2 — 4 férfi karónekessel. Az újonnan szerződtetett tagok közül az igazgató Vörös Jolánt elbocsátotta. A bizottság ezt is jóváhagyta. * A tanácsból. — A városi költ­ségvetés kedden érkezett le a bel ügyminiszteriumból. A rendes bevé­teli és kiadási tételeket a miniszter jóváhagyta, valamint a 66 %'os köz­ségi pótadót is. Észrevételei merültek fel azouban az előirányzaton kívüli kiadásokra, melyeket a törvényható­sági bizottság az 1905. évi pénztári maradvány terhére szavazott meg. A miniszternek a pénztári maradvány terhére már elszámolt összegekre nézve az a felfogása, hogy azoknak a költ­ségvetésbe való beállítása zavarólag hat. A nyugdíj és villamaíap költség­vetését észrevétel nélkül hagyta jóvá. — At. főorvos uj rendelő helyisége május hó 1-töl ideiglenesen a város­házán lesz berendezve a néhai Póchy Antal alkapitány volt hivatalos he­lyiségében, ahol a tiszti főorvos na­ponként délután 2 órától 4-ig rendel. —- Az Uránia színháznak a tanács megtagadta a városi színház átenge­dését azon indokból, hogy az Uránia előadásai nálunk színvonalon alul ál­lottak s figyelmeztetós dacára évről- évre selejtes rossz mutatványokat produkált. Különben is a régi Vigadó helyiségében Kiss Árpád helybeli la­kos az Urániához hasonló, állandóbb jellegű színházat állított fel, ahol egész uyáron át naponként előadást rendez s igy nem fogja a közönség az Uránia hiányát érezni. — A köz­vágóhídon észlelt közegészség ellenes éllapot megszüntetése tárgyábau je­lentette a tanács a földmivelésügyi miniszternek, hogy a vizievezetés kér­désének megoldása küszöbön van. Bosszul informálták a minisztert, mintha a vágóhíd telkén csatorna nem volna. Ellenkezőleg van rendes beton csatorna, csak annyi a hiba, hogy alacsony vízállásnál a szennyvíz nem jut közvetlenül a Szamos vizébe, hanem a porondra, de ezen a bajon is mihamar segítve lesz. — A gyep- meateri telepnél levő kutat a tanács a földmivelésügyi miniszter rendele­téből a közhasználatból kivonni ren­delte s elzárható eíös födéllel látta el. Ugyancsak a fölámivelési minisz tér fölhívására jelentette a tanács, hogy az állatvásártér rendezése fo­lyamatban van s pár nap alatt telje­sen végre lesz hajtva. — A szalma­fonó tanfolyam kiállításán begyült belépti dijakból a kiadások fedezése után fennmaradt 21 korona 30 fillért Szokol Ziza, a tanfolyam vezetőnője a tüdőbetegek szanatóriuma javára ajánlotta fel s a városi pénztárba le­tette. A tanács keddi üléséből intéz- kedett, hogy a letett összeg rendel­tetési helyére küldessék. • A kér. betegsegélyző közgyű­lése, mely április 28-ra volt kitűzve, a tagok rószvétlensóge miatt elma­radt. Az alapszabályok értelmében a közgyűlés e hó 5-én lesz megtartva, tekintet nélkül a megjelent tagok számára. ° Adomány. A Vereskereszt egylet a Nöegyletuek 150 koronát adomá­nyozott, melyért fogadja az elnökség hálás köszönetét. * Bimbó hullás. Boros Dezső II. sz. postakerületi főnököt, valamint nejét Illosvay Bellát súlyos csapás érte, Margit nevű hét éves leánykájuk a gyermekekek pusztító vörhenyben pár napi szenvedés után április 29-én elhalt. A szülők csapását csak súlyos­bítja azon körülmény7, hogy még két gyermekük van ezen pusztító beteg­ségben. * Beszüntetett építkezés. A főka­pitányi hivatal az ev. ref. templom javítási munkálatait beszüntette, mert az illető vállalkozók nincsenek képe­sítve ily munkák keresztülvitelére. * Diák-bál. Az ev. ref. főgimn. tanárkara és ifjúsága junius hó 1-én, szombaton este, a Kossuth-kerti ki­oszkban M á t r a y Lajos tanár el- nökiete alatt diák bált rendez. — A tiszta jövedelem egy önképzököri pályadijalapra lesz fordítva. — A rendezőség. * Felhivás. Luby Géza orsz.gyül. képviselő, megyei függ. párti elnök a következő felhívást intézte a párt tagjaihoz: „Tiszteit Párttag Ur! A meg}7ei függetlenségi párt szervezése 1893-ban ejtetett meg. Hosszú idő, de eredményteljes ! Akkor még egy függetlenségi képviselője volt a me­gyének, ma van hat. Buszkén tekint- ketünk vissza a múltra, ha fáradtunk, meg van érte a jutalom. Négy kerü­letben volt szervezve akkor pártunk, most Krassó, Nagybánya, Megyes is együtt érez velünk s kerülete szer­vezett párttal bir. — A gyarapodás folytán változott viszonyok szüksé­gessé teszik szervezési szabályaink bővítését, megváltoztatását. Terem­leni kell egy megyei végrehajtó-bi­zottságot, melyben képviselve legyen minden kerület, hogy szükség esetén ne a nehezen összehozható pártgyü- lést, hanem a végrehajtó-bizottságot hívhassuk össze. — E célból indít­ványozom, hogy alakítsunk egy füg­getlenségi megyei végrehajtó-bizott­ságot, amelybe minden kerület vá­lasztana 10—10 tagot tagja lenne ezenkívül a kerületi pártelnök és a uégy kerületi aleluök. E testület álla- pitná aztán meg minden általános választás előtt az együttes tervet. Irányítaná a pártot és egyöntetű működést hozna létre. — Szüksé­günk van egy fegyelmi bizottságra, amely állana a 7 kerület elnökeiből és a párt elnökéből. Ez lenne aztán hivatva ítélni azok felett, kik a párt programmja ellen vétettek, vagy ha- zaf'iatlau viseletét tanúsítottak. — Ez indítvány alapján a szükséges válasz­tások, kijelölések megejtóse céljából hívom össze a függetlenségi párt tag­jait 1907. május hó 13-án reggeli 11 órára Szatmáron a Károlyi-ház fo­gadóban tartandó pártgyülésre. — Május 14-én megyei rendes közgyű­lés lesz Nagykárolyban, sok fontos tárgy kerül ott szőnyegre, arai felett pártunknak döntenie is kell. Felhívom azért pártunk minden tagját, hogy május 13-án gyűlésünkön jelenjen meg. Vannak kötelességek, melyek alól kibújni nem lehet, ilyen ez is. — Felkérek minden párttagot, hogy kö­vessen el pártfeleinek körében min­dent, hogy minél számosabban jelen­jenek meg. — Hazafias üdvözlettel maradtam Luby Géza megyei párt­elnök.“ * Táncmulatság A Németi-részi gör. kath. egyház uj lelkészének be­iktatása alkalmából az egyház javára május 12-én este 8 órai kezdettel jó- tékonycélu táncmulatságot rendez a Pannóniában. Személyjegy 1 K 20 f. MIT IGYUNK? m* Igyunk mohai Igyunk mohai fgyunk forrás I, forrást, forrást, forrást, ha gyomor-, bél- s lágssShuruttól szabadulni akarunk, ha a vesebajt gyógyítani akarjuk, ha étvágyhiány és emésztési zavarok állanak be- ha májbajoktól és sárgaságtól szabadulni akarunk. hogy égészségünket megóvjuk, mert csakis a természetes szénsavas ásványvíz erre a legbiztosabb óvószer. A mohai Ágnes-forrás, mint természetes szénsavdús ásványvíz, föltétlenül tiszta kellemes és olcsó~savanyúvíz; dús szénsavtartalmánál fogva nemcsak biztos óvszer fertőző elemek ellen, hanem a benne foglalt gyógysóknál fogva kitűnő szere a legkülönfélébb gyomor-, légcső- és húgyszervi betegségeknek. 26 év óta bebizonyosodott, hogy még ragályos betegségektől is, mint typhus, cholera, megkimél- tettek azok, a kik közönséges ivóvíz helyett a baktériummentes mohai Ágnes vízzel éltek. Legjelesebb orvosi szaktekintélyek által ajánlva. Számos elismerő nyilatkozat a forrás ismertető füzetében olvasható. Háztartások számára másfélliteresnél valamivel nagyobb üvegekben minden kétes értékű mesterségesen sénsavval telitett víznél, sőt a , ». , . , szódavíznél is olcsóbb; hogy az Agnes-forrás vizét a legszegényebb ember is könnyen megszerethesse, nagyobb vidéki városokban lerakatok szerveztettek, 0U VÖlt DOTVIZ ! ugyanott a forrás leírásának ismertető füzete ingyen kapható. A forráskozelőség. — Kapható minden füszerürietben és elsőrangú vendéglőben.

Next

/
Thumbnails
Contents