Szamos, 1907. április (39. évfolyam, 27-34. szám)
1907-04-25 / 33. szám
XXXIX. évfolyamSzatmár, 1907. április hó 25. (csütörtök) 33. szám. SZAMOS. POLITIKAI, SZÉPIRODALMI ÉS GAZDASÁGI Lr A „Szatmármegyei Községi- és Körjegyzők Egyesületé“-nek hivatalos lapja. Megjelenik hetenkint kétszer: vasárnap és csütörtökön. fiör IV 26 Előfizetési ár: Sgész é^re 8 kor. — Félévre 4 kor. — Negyedévre 2 kor. Egyes szán ára 10 fillér. SZERKESZTŐSÉG és KIADÓHIVATAL: Hékóczy-utcza 9. sz. Telefon: 107. ffiindennexiö díjak at maron, a lap fciadOi\iva»aJéua fUttcnuok HIRDETÉSEK: Készpénzfizetés mellett a legjutányosabb árban közöltéinek Nyilttór sora 20 fillér. Az apró hirdetések között minden szó A fillér. Á sajtó megrendszabályozása. Amit már hosszú idő óta szinte lenyegetően hangoztatnak, az u sajtótörvény, kezd aktuálissá válni. Az igazságügyminiszter közzétette azokat a kérdéseket, amelyekrő tárgyalni kíván a szaktanácskozáson s amely kérdések körvonaloz- zák azt az eszmemenetet, melyet illetékes helyen e reform dolgában követnek. Justh Gyula, a képviselőház elnöke is, az újságírók tiszteletére adott banketten kifejtette, hogy ő mikép vélekedik a sajtó- reíormról. Sem az egyik, sem a másikból nem érezzük ki azt a szellemet, amelynek egy modern sajtótörvényt át kell lengenie. — Praeventiv intézkedésekről, előzetes lap elkobzásról, lapok törvény utján való beszüntetéséről esik bennük szó s igazán érthetetlen, hogy ezek a cenzurális intézkedések hogyan illeszkedhetnek bele a szabadelvű, modern sajtótörvény keretébe ? Sőt ellenkezőleg. Ezek a kontemplációk ellentétben állanak a sajtószabadság fogalmával. Teljesen kiszolgáltatják az újságokat a közigazgatási hatóságok, bíróságok és a kormány önkényének. Ez nem sajtószabadság, hanem sajtó megkötözés. Szép és hangzatos jelszavak, hogy e tervbevett rendszabályokkal a sajtó kinövéseit, a magánbecsület banditáit, a revolver-zsurnalisztikát és a nemzetellenes sajtót akarják kiirtani. A cél szép és helyes. A nemzeti becsület és biztonság már régóta sovárog epedve, várva-remélve ilyen irányú reform után. Csakhogy a törvény nem tud ám olyan finoman disztingválni, hogy a bíróság meg tudja különböztetni a revolvercikket a közérdekű cikktől, a magánbecsületet a közérdektől, a nemzetellenes tendenciát a nemzeti irányútól. Mert amit p. o. az egyik párt politikai állásához mérten a nemzet érdekében valónak tart, azt a másik párt a nemzetre nézve hasonló okok alapján károsnak véli. S igy ha a kormány, vagy a bíróság valamely pártnak az elvét vallja, akkor misem könnyebb annál, mint az ellenvéleményre rásütni a hazaárulás bélyegét. Az ilyen lapot aztán előzetesen elkobozhatják, betilthatják, üldözhetik kényük-ked- vük szerint a bíróságok és az uralmon levő pártok. Az ilyen korlátozások a gondo- at szabadság béklyóit jelentik még abban az esetben is, ha a legtisztább hazafias szándékból fakadnak. Ezek ellenében a sajtószabadság olyan kincsé a nemzetnek, amelynek szabadságát, fejlődését, mive- ődését köszönheti s melyet soha, de sohasem szabad nélkülöznie, ia boldogulni akar. Micsoda gondolat lenne az orvosi tudomány gyakorlása elé gátat vetni azért, mert a rósz orvos néha a másvi- ágra küldi páciensét. Vagy kinek ut eszébe beszüntetni a vasúti orgalmat, mert a vonat néha kisiklik, összeütközik, néha emberecet gázol halálra. És bármily sok törvényünk van a tolvajok és csalók ellen, mégis lopnak, mégis csalnak nap-nap után. A sajtó tisztességét, erkölcsét tartsuk épségben, őrizzük, védjük szigorúan, de a sajtószabadsághoz ne nyúljunk, mert az erősen meg szokta bosszulni magát. A világtörténelem elég sok szomorú példával rendelkezik és nekünk nem lehet célunk a számot szaporítani s jövendő fejlődésünk és haladásunk egyik legerősebb tényezőjét béklyók közé szorítani. Egy lelki abnormitás. (th.) Szándékosan adtam e hangzatos címet rövid elmefuttatásomnak. E helyen ismét egy olyan tényről emlékezem meg. mely mélyen gondolkozóba ejti az embert. Talán indokolt azoknak a feltevése, akik vandalizmusnak, igazi bestiálizmusnak minősítik ezt a tényt; én azonban egy olyau lelki abnormitást látok benne, melynek keresem, ha nem is a mentségét, de legalább a magyarázatát. — Egy fiatal diák lelövi ideálját, mert nem akarja viszonozni szerelmét, sőt állítólag kereken visz- szautasitja s azután maga ellen fordítja a pisztolyt s magán ejt halálos sebet. Ha nem ismerném a tettest, ha nem tudnám azt, hogy egész tanulói életében soha semmi olyan kifogás ellene tanítói, tanárai részéről fel nem merült, melyből erkölcsi fogyatékosságára lehetne következtetni, azt mondanám : egy állat, egy bestia, melyet el kell tiporni, melyet meg kell semmisíteni a törvény legerősebb szigorával s a társadalmi erkölcs minden elképzelhető eszközével. — De kizártnak, lehetetlennek tartom egv gyermek, egy serdülő ifjú részéről az éveken át tartó s nevelőit félrevezető szemfényvesztést s lehetetlennek tartom egy ilyen tettre való előzetes és hosszas előkészületet. Sőt ki merem mondani, hogy a pillanat hatása ragadta e bestiális tettre s épen a pillanatnak e hatásából tudok következtetni lelki fejlődésének abnormitására. Keresem az emberileg elképzelhető okot, mety erre a tettre indította. — Vájjon elképzelhető-e, hogy egy gyer- mekifju idealiter tudjon szeretni egy leányt annyira, hogy képes legyen lelőni azért, mert az érzelmeit az első perctől kezdve nem viszonozta ? Hisz állítólag a legelső alkalomtól kezdve mindig visszautasította s udvarlását nem fogadta. Elképzelhetö-e, hogy akár az iskolai, akár a szülői nevelés olyan hiányokat hagyott volna fenn épen az ö részére, amelyeknek egyenes következménye egy ilyen vandal tett elkövetése ? Ez még feltevésben is abszurdum. Nos, akkor önkónyte- leu a kérdés, hogy hát mi lehetett az indító ok ? Nem akarok elibe vágni semmiféle birói vizsgálatnak és Ítéletnek, tisztán csak annak a konstatálására szorítkozom, hogy a fejlődő lélek sokszor (fájdalom!) külső körülmények hatása alatt olyan benyomásokat S2Í magába, melyeket sem az iskola, sem a szülői ház ellensúlyozni nem képesek. Es ezeket a külső körülményeket előidézi maga a társadalom a maga ostoba félszegsógeivel, romboló mételyeivel, amelyeket úgy ad be, hogy észrevétlen hatnak s e hatás alatt egy elvakult s elvadult pillanatban egy perc alatt csinálják meg az ember tragédiáját. Értem, hogyha egy meglett férfi az élet keserves csalódásai közepette ide ragadtatja magát; ha önkezévei rombolja össze, semmisiti meg azt az eszményt, amelytől boldogságát remélte. De, hogy egyermekifju, kinek fogalma sincs a boldogságról és keservről, aki szeretni próbál naivul s e naivságban a legtöbbször ostobául, kierőszakolja a viszontérzelmet s ha A Széchenyi Társulat. Ebben az évben 25 éve, hogy megalakult 1882. év junius 11-én kimondották, hogy legyen és ugyanazon év december 28-án véglegesen is meg* alakult. Huszonöt, év még egy ily nemes és hazafias kulturális cél érdekében tömörült társulat életében is elég hosszú idő. Hány más célú egyesület keletkezett és tűnt, el azóta, hagyva, vagy nem hagyva semmi nyomot maga után ?! — De ez él és élni fog, mert élnie kell, mert még mindig elég távol van azon céltól, mely felé hajója evez. Ezen esztendő a Széchényi-társulat életében mindenesetre egy határkő. Meg kell itt állapodnunk, vissza kell tekintenünk a múltra é3 számba kell venni az elért, sokszor igen fényes és megnyugtató eredményeket, össze kell hasonlítani az akkori és mostaui kulturális viszonyainkat. — És ami a Széchényi-társulat tevékenységének és hazafias buzgalmának dicséretére irható fel, könyveljük is el az ő javára, hadd lássa és olvassa el a későbbi kor is, hogy ezen társulat az első huszonöt, év alatt is, méltóan rászolgált s különösen első sorban Szat- márvármegye akkori társadalma és a nemzet hálájára és elismerésére. Én gondolom és meg is vagyok győződve, hogy a Széchényi-társulat a következő huszonöt év múlva célt érhet, vagy legalább is nagyon közel lehet a célhoz, de ne feledjük el, hogy az első huszonöt év munkássága nélkül, a kitűzött cél soha sem lenne még megközelíthető sem. Az elmúlt huszonöt év volt az úttörő munka. Erre az időre esik annak a nagy munkának felismerése, mely a leglelkesebb tevékenység mellett sem vó gezhető el teljes sikerrel, még egy pár évtized alatt sem. Hiszen századok mulasztásait keli itt is pótolni. De nyomokat jelezni, terveket készíteni, tapasztalatokat gyűjteni és ezek alapján intézményeket létesíteni, melyek idővel biztosan a célhoz fognak vezetni, a huszonöt év is elég volt. És, hogy a Széchényi-társulat szerény anyagi erejéhez képest, mindent úgy alapozott meg, hogy a jövőre nézve csak hasznot és dicsőséget remélhet, az bizonyos. A huszonöt évi munkásságot részletesebben leirni nem az én feladatom, nem is lehetne azzal ily rövidesen végezni. Gondolom, hogy az erre hivatottak, majd szerit ejtik ennek is. De midőn ezt tenni fogják, akármily nyomasztólag is hat az ember lelkére, emlékük felidézése, — fel kell, hogy jegyezzük a társulatot ért óriási veszteségeket is. Mindazáltal nem köthet le engem semmi tekintet abban, hogy a Szó- chónyi-társulat huszonöt éves múltjából már most is egyes tényeket ki ne szakasszak, melyekbe gyönyörködni mindig élvezetünk lesz. Már maga az a tény, hogy Szatmármegyében a Széchényi-társulatnak meg kellett alakulnia, igen érdekes és izgató. Tudja azt a mai fiatalabb nemzedék, hogy abban az időben a megyére kiható dákó-románizmus főfészke és meleg, ágya Szatmár városa volt? No hát az akkori vezető társadalom ezt hamar észrevette és a Széchényi-társulat képében még hamarább ki is irtotta Ezután az első és következményeiben országos jelentőségű sikere abban volt, hogy 1883. augusztus hónapjában néhai Trefort miniszter által kiadatott azon üdvös rendelet, hogy felekezeti, nemzetiségi tanító, többé einem bocsátható, míg ebhez a miniszter hozzá járuiását nem adja. Ha valamely nemzetiségi tanítót lelke, nevelése, vagy családi tradíciói a magyarság felé vonzottak, nem teketóriáztak sokat, hanem egy-kettő, elcsapták. Így kevesen mertek a tanítók közül dacolni az önkénnyel. De mindazáltal voltak olyanok is. Az 1885. évben a kir. tanfelügyelőnek mindenben kezére játszott, hogy a megye legexponáltabb helyei áll. iskolákat kapjanak. Ebből az időből származik a felsöfalusi állami iskola, melynek mostani, (akkor vámfalusi) igazgató tanítóját Batizon is, Turcon is, a nép egyhangúlag tanítóvá választotta, de magyarsága miatt soha sem lett megerősítés végett felterjesztve. Sajnos, a többi akkor engedélyezett Iskolát hirtelen elseperte, a beállott nagy deficit. Rótta Simon nagy választók u cipőraktárát ajánljuk; a t. vevő-közönségnek, mint legolcsóbb bevásárlási ferrást. Közvetlen a ,Pann0nia# szálloda mellett. — Szatmár és Yidéke legnagyobb űzipfruüra. a tavaszi és nyári idényre megrendelt úri, női és gyermek-lábbelik, — valódi box és schevraux bőrből készült czipők a legdivatosabb kivitelben. .
