Szamos, 1907. március (39. évfolyam, 18-26. szám)
1907-03-14 / 21. szám
5-ik oldal SZÁMOS 21. szám ♦------------------------------------------♦ Női kalapok! Vau szerencsém a nagyérdemű hölgy közönség becses tudomására hozni, hogy üzletemben március hó 20-ikára a tavaszi és nyári női és gyermek kalapok megérkeznek. — Továbbá tudatom, hogy a budapesti „Ladsätter P. 63 Fiai“ cég kalapjai üzletemben kaphatók. A nagyérdemű hölgy közönség b. pártfogását kérve, maradok mély tisztelettel Muha Vilma divat,árusnő. XXXXXXX Pályázati hirdetmény (templom renoválásra.) Szatmár-Németi sz. kir. város Csengerbagosi gör. kath. egyház templomának renoválására hivatalos közleményei. pályázatot hirdet. 193-907. gtsz. Hirdetmények. Szatmár-Németi szab. kir. város közönsége a tulajdonát képező a méntelepi szóuarakodóraí szemben a nagyréti csősz- ház mellett fekvő körülkerített telket a •városi gazdasági hivatalban 1907. évi március 22-én d. e. 10 órakor megtartandó nyilvános árverésen 1907. évi április 1-től számítandó 3 évre haszonbérbe adja. Ezen árverésre a résztvenni kívánókat oly értesítéssel hívom meg, hogy az árverezni kívánók 5 koronv bánatpént letenni kötelesek. A bérleti feltételek a hivatalos órák alatt nálam megtekinthetők. Szatmár-Némoti 1907. március 7. 346 —907. gtsz. Szatmár-Németi szab. kir. város közönsége, a Szamos folyón és a régi Ho- rnoród patak mederben az 1888. évi XIX. t. ez. és a vonatkozó miniszteri rendelet szerint gyakorolható halászati jogot 1907. évi julius 1-től egymásután következő 6 évre 1907. évi március hó 20-án d. e. 9 órakor a városi gazdasági hivatalban megtartandó árverésen haszonbérbe adja. Ezen árverésre az érdeklődőket oly értesítéssel hívom meg, hogy minden árverező 20 korona bánatpénzt köteles letenni, vagy a beadható zárt ajánlathoz csatolni. — A bérleti feltételek hivatalomban a hivatalos órák alatt megtekinthetők. Szatmár-Németi 1907. március 7. 345—907. gtsz. Szatmár-Németi szab. kir. város közönsége a tulajdonát képező, a méntelep, katonai gyakorló tér, állami iskola és a h. ó. vasút által határolt két részből álló ingatlant a folyó évi használatra 1907. évi március hó 22-én d. u. 3 órakor a városi gazdasági tanácsosi hivatalban megtartandó nyilvános árverésen haszonbérbe adja. Ezen árverésre az érdeklődőket oly értesítéssel hívom meg, hogy az árverésen részt venni kívánók 10 korona bánatpénzt letenni kötelesek. Szatmár-Németi 1907. március 7. 347-907. A Szatmár-Németi szab. kir. város közönsége tulajdonát képező a szatmár—er- dődi h. é. vasút pályaudvara, a gazdasági egyesület által szőlőtelep céljára használt városi terület s a méntelepi szénarakodó által határolt, mintegy 4 és fél holdat kitevő legelő terület 1907. évi ápril 1-től 1907. december 1-ig terjedő használatra a városi gazdasági hivatalban 1907. évi március 23-án d. u. 4 órakor megtartandó nyilvános szóbeli árverésen haszonbérbe fog adatni, melyre az érdeklődőket oly értesítéssel hívom meg, hogy az árverésen részt venni kívánók 20 korona bánatpénzt letenni kötelesek. Szatmár-Németi 1907. március 7. Bartha Kálmán gazd. tanácsos. Javítás alá kerül a lalazat, tetőzet, úgy, hogy kőmives, asztalos, ács és bádogos munka válik szükségessé. A pályázatok március hó 23-ig nyújtandók be az egyház elöljáróságához. Bővebb felvilágosítást alulírott lelkész nyújt. Csengerbagos, 1907. márc. 13. Popovits József gör. kath. lelkész. xxxxxxx Építkezés. Községház és megfelelő melléképületek építésére óvadékképes, önálló vállakozó kerestetik. Cim a kiadóhivatalban. 65—1907. vhtói szám. Árverési hirdetmény Alólirott bírósági végrehajtó az 1881. évi LX. t.-cz. 102. §-a értelmében ezennel közhírré teszi, hogy a budapesti 8—10 kér. kir. járásbíróságnak 1906. és Sp. IV. 1318—12 számú végzése következtében dr. Halom Rezső ügyvéd által képviselt Szigeti Lajos utódai Hejj és Stiassny cég javára, Kállay Szabolcs ellen 361 kor. 10 fii. s jár. erejéig 1906. évi december hó 19-én foganatosított kielégítési végrehajtás utján lefoglalt és 800 koronára becsült következő ingóságok u. m. : 2 jármas ökör nyilvános árverésen eladatnak. Mely árverésnek a fehérgyarmati kir. járásbíróság 1906-ik évi V. 263, 260—4. sz. végzése folytán 361 kor. 10 fill, tőkekövetelés, ennek 1906. évi május hó 10 napjától járó 5 százalékos kamatai és eddig összesen 89 korona 31 fillérben biróilag már megállapított költségek erejéig, Fehérgyarmaton a községházánál a hova az elárverezendő ingóságok átszállitan- dók lesznek, leendő eszközlésére 1907. évi március hó 19-ik napjának d. e. II órája határidőül kitüzetik és ahhoz a venni szándékozók ezennel oly megjegyzéssel hivatnak meg, hogy az ^érintett ingóságok ezen árverésen az 1881. évi LX. t.-c. 107. és 108. §-ai értelmében készpénzfizetés mellett, a legtöbbet Ígérőnek, szükség esetén becsáron alul is elfognak adatni. Amennyiben az elárverezendő ingóságokat mások is le- és felülfoglaltatták és azokra kielégítési jogot nyertek volna, ezen árverés az 1881. évi LX. t.-cz. 102 § értelmében ezek javára is elrendeltetik. Kelt Fehérgyarmaton, 1907. március hó 4. napján. Miháj lovies Sándor kir. bir. végrehajtó. 822—1906. végrh. sz. Árverési hirdetmény. Alólirott bírósági végrehajtó az 1881. évi LX. t.-cz. 102. §-a értelmében ezennel közhírré teszi, hogy a szatmárnémeti kir. törvényszéknek 1906. évi 13116 sz. végzése következtében dr. Keresztszeghy Lajos szatmári ügyvéd által képviselt a Szatmári Termény és Hitelbank javára Demián Athanáz és Társ. avasfelsőfalusi lakosok ellen 82 kor. s jár. erejéig 1906. évi decz. hó 4-én foganatosított kielégítési végrehajtás utján le- és felülfoglalt és 1198 koronára becsült következő ingóságok u. m.: házibutorok és gyógytári berendezések nyilvános árverésen eladatnak. Mely árvei'ésnek a szinérváraljai kir. j bíróság 1906. évi V. 525—2 sz. végzése folytán 82 korona tőkekövetelés, ennek 1906. évi január hó 15 napjától járó 5 százalék kamatai, egyharmad százalék váltódij és eddig összesen 65 kor. 14 fillérben biróilag már megállapított költségek erejéig, Avasfelsőfaluban Eisdorfer Károly egyik alperes lakásán leendő megtartása 1907. évi március hó 21-ik napjának délutáni I órája határidőül kitüzetik és ahhoz a venni szándékozók ezennel oly megjegyzéssel hivatnak meg, hogy az érintett ingóságok az ezen árverésen 1881. évi LX. t.-cz. 107. és 108. §-ai értelmében készpénzfizetés mellett, a legtöbbet ígérőnek szükség esetén becsáron alul is el fognak adatni. Amennyiben az elárverezendő ingóságokat mások is le és felülfoglaltatták s azokra kielégítési jogot nyertek volna, ezen árverés az 1881. évi LX. t.-cz. 120 §-a értelmében ezek javára is elrendeltetik. Kelt Szinérváralján 1907. március hó 4. napján. Sprenger Zsigmond kir. bir. végrehajtó. Értesítés! Üzletem áthelyezése és újonnan berendezése folytán, jelenlegi teljes berendezésemet, két sütő kemencével és egyéb apróságokkal együtt eladom. Deák-tér 5. sz. házamnál ajtók, ablakok és apróságok szintén eladók. Gindl Antal cukrász. A nagy-ari határban, körülbelül 700 hold kaszáló kisebb részletekben is a folyó évre legelőnek kiadó. Értekezhetni — Fehérgyarmaton Ehrenreich Ignácz urnái, vagy a „Szatmárvármegyei Takarék“ fiókjánál. Egy bútorozott szoba udvarban, Hídhoz 3. sz. alatt kiadó. Eladó gyümölcsfák. Mindenféle gyümölcsfák, magas- törzsü köszméte s ribizkefák, díszcserjék, díszfák, legújabb fajú rózsafák és cserép növények mélyen leszállított árban kaphatók Klein Vilmos kertészetében, Szatmár. 290—1907. végreh. sz. Árverési hirdetmény. Alulirt kiküldött bir. végrehajtó ezennel közhirré teszi, hogy a szatmári kir. járásbíróságnak 1906. évi V. 1476 és 1519—9 számú végzése folytán dr. Do- bossy Endre szatmári ügyvéd által képviselt Márkus János felperes részére Oláh Imre és neje alperesek ellen 311 és 290 korona tőkekövetelés s jár. erejéig elrendelt folytat, kielégítési végrehajás folytán alperesektől lefoglalt és 3077 koronára becsült ingóságokra a szatmár-németii kir. jbiróság 1906. V. 1519—12 számú végzésével az árverés elrendeltetvén, annak a korábbi vagy felülfoglaltatók követelése erejéig is, amennyiben azok törvényes zálogjogot nyertek volna, alperesek lakásán Tiszabecsen leendő megtartása határidőül 1907. évi március hó 28-ik napjának d. e. fél II órája kitüzetik, amikor a biróilag lefoglalt malomberendezési tárgyak, bútorok s egyéb ingóságok a legtöbbet ígérőnek készpénz- fizetés mellett szükség esetén becsáron alul is elfognak adatni. Felhivatnak mindazok, kik az elárverezendő ingóságok vételárából a végrehajtató követelését megelőző kielégítéshez jogot tartanak, hogy amennyiben részükre a foglalás korábban eszközöltetett volna és ez a végrehajtási jegyzőkönyvből ki nem tűnik, elsőbbségi bejelentéseiket az árverés megkezdéséig alulirt kiküldöttnél Írásban vagy pedig szóval bejelenteni el ne mulasszák. A törvényes határidő a hirdetménynek a bíróság tábláján történt kifüggesztését követő naptól számittatik. Kelt Szatmár, 1907. márc. 12. napján. Tatai Bertalan kir. bir. végrehajtó. FERENCZ JOZSE- ■ ■ ■■ • ' páratlan hashajtó-szer. kautschuk-vulkanit, aranylemezzel, áthidalások, (szájpadlás nélküli műfogak,) arany koronák, csaposfogak, tartós fogtömések, foghúzás fájdalom nélkül "W3 D operateur“1* fogorvosi reiidelö~irítózetében Szatmáron, Hám János-utca 6. SZ. a. (a színházzal szemben.) Rendelés: Délelőtt 9—12-ig; délután 2—6-ig. Eladó ház-telkek. A Kossuth-kert, vasúti pályaudvar mellett és a Teleky-utca közötti szabályozott területen PÜP 70 ház-telek, *1Pi melyek 200 - 300 négyszögöl között váltakozók, szabályos alakúak, egyenként 19 méter utcai vonallal bírnak, kedvező feltételek mellett részlet fizetésve is — eladd. Értekezhetni a Szatmári Közgazdasági Bank helyiségében (Deák-tér 6.)