Szamos, 1907. február (39. évfolyam, 10-17. szám)
1907-02-07 / 11. szám
2-ik oldal. SZAMOS 11. szám. most már tagjaitól íügg, hogy ösz- szetartással, vállvetett munkával keresztül lógják vinni a célt, mit maguk elé tűztek ki, vagy pedig megmarad az előbbi züllött állapot. Komoly, nehéz munka áll előttük és előreláthatólag erő» küzdelem, melyet azonban nemes fegyverekkel kell megvivniok. Liky. k tanítók fizetésrendezéséről. A magyar tanítóság évtizedek óta folytatja küzdelmes munkáját fizetés- javítása érdekében. A különböző iskolák emberei halomszámra gyártották a memorandumokat, fényes dik- eiók kíséretében adták át az egyes minisztereknek s egyetlen küldöttség sem távozott meleg kózszoritás és ígéret nélkül. Ilyenekkel húzták-halasztották a tanitok jogos kívánalmait éveken keresztül, mig utóbb a Tiszafáié törvény személyi pótlékkal rendezte a tanítóság egy kis részének, az állami tankoknak fizetését a papíron. Mert mig a többi tisztviselőknél a személyi pótlék a meglevő törzsfizetéshez csatoltatott, addig a tanítóknál a meglevő törzsfizetés redukáltakon s az ig) megcsonkított törzs- fizetés egészittetett ki a pótlékkal. Pl. ahol eddig 1000 K törzsfizetést adtak, jelenleg adnak 800 K törzsfizetést és 200 K személyi pótlékot és igy tovább. A jelenlegi fizetésrendezés is magán hordja a régi kormányok tradícióit, azaz a tanítók iránti szűkmarkúságot s nem csoda, ha a tanítóságot ki nem elégíti, sőt zugolódóvá teszi. Ennek az elégedetlenségnek ad hangot Szabó Józsefnek a „Nemzeti Népművelő“-ben megjelent cikke, a melyet a tanítóság közügyének érdekében kivonatosan alább közlünk. „Apponyi gróf képviselőházi beszédében mondá, hogy az állami tanító kezdöfizetése, amelyet az első 5 éven át nyerne, amely kezdüfizetés mellett várnia kell, mig a XI. fizetési fokozattal egyenlő helyzetbe jut, nem méltatlanság vele szemben, ha nem megfelel egyszerűen annak a gyakornoki időnek, amelyet mindeu állami tisztviselőnek el kell töltenie, mig ebbe a fizetési osztályba jut. Ha a gyakornoki év valóban 5 év lenne, nagyon jó volna, de amint a félhivatalosból kivehető, az állami tanítóknak más iskolánál töltött évei csak 1893. évtől számíttatnak be. így a gyakornoki év a legtöbb állami tanítóknál 6—26 év, ez pedig nem felel meg egyszerűen az állami tisztviselők gyakornoki idejének, akárhogy bizonyítja is ezt Apponyi. A felekezeti és községi tanítóknál a kántori illetményekkel, az állami tanítóknál pedig jobbára a személyi pótlékokkal rendezik a fizetést, hogy valóban rendezés esne emelés legven. Szólnom kell a külállamok tanitói fizetéséről, mert néhány állam tanítói fizetési minimumát és végső fokozatát felemlítette nagyszabású beszédében Apponyi gróf is, mint a „Buda- pesti Közlöny “-böz mellékelt értesítőből olvastam. A végső fokozatban nem voltak a tanítónak személyi, működési, családi és egyéb pótlékai, pedig csakis igy ér valamit, az az összehasonlítás, de igy, bizony az a bizonyítás nem festene olyan szépeu. Azonkívül a külállamok tanító fizetése, ha elszigetelten emlittetik fel és az ottani megélhetési viszonyokat, adókat és sok egyéb tényezőt mellőzi, akkor bizony, semmit sem bizonyít, mert ott a pénz is nagjmbb értékű, mint most nálunk ; tessék csak egy külföldi államot a jelenlegi tanitói fizetéssel a 70 es évek állapotában elképzelni. Nemde fényes lett volna akkor ez a fizetés? De ma már nem az. Mert nemcsak az ipari tárgyak, hanem az élelem is drágul e gyarmat-országban, melynek tejfelét Ausztria szedi le. De ue menjünk a megélhetési igények kielégítésénél külföldre példákért, mert nehezen ellenőrizhető a helyessége, hanem maradjunk bonunk határain belül, ahol a tisztviselők mozgalmukkal a megélhetés létminimumát 1600 koronában állapították meg, mégis ezzel szemben a jelen kormány kisebb minimumot állapit meg, mert tudja, hogy a koplaláshoz szokott gyomor tovább is koplalhat. Hasonlítsák össze a tanitói fizetést, a vasúti tisztek és altisztek fizetésé vei s azután fejtegessék ezzel szemben a tanítókra vonatkozó javaslat előnyeit, ha tudják A vasutasok is olvasták a tanítók fizetésrendezésének tervezetét s azt mondják, hogy „nekünk jobb miniszterünk van, mint önöknek.“ Kelle ennél több?! De azért még sem áldozott le a nap, még javulhat az a javaslat, csak az általunk mólyentisztelt, és nagyrabecsült Apponyi gróf vegye kezébe a Bolond bárdját és azzal döngesse a nagy érckaput. Az államosított tanítók önhibájuk nélkül kerültek a2 állami iskolákhoz, sőt mi több, ők tették lehetővé az iskolák államosítását s mégis az áiiam hála fejében mostoha gyermekeinek tekinti az uj tervezet szerint ; mint a rósz mostoha, különbséget tesz a gyermekei között, pedig ezen bánásmódra nem szolgáltak rá, nem büntetésből kerülte« az állami iskolához, hanem azért, mert a község nem bírta tartani, avagy fejleszteni az iskolát. De a tanítók ott is a magyar államot, a magyar állameszmét szolgálták ; ha nem ezt szolgálták volna, nem is vették volna át. őket.“ Visszhang a „szatmári tuüpán- kert“ vezető cikkre. Jól teszi cikkíró ur, hogy nem vádol minket, — mint a múlt évben megalakult Tulipánkert vezetésével megtisztelt elnököket, — mulasztással. Mindnyájan tudjuk, hogy ezen nagy lelkesedéssel megindult hazafias mozgalom elcsiilapodása a politikai viszonyok váratlan fordulatára vezethető vissza. Mert midőn a múlt év tavaszán egy olyan kormány vállalkozott az ország csődbe került ügyeinek hazafias vezetésére, amely prog- rammjába vette a nemzeti kultúrának minden vonalon s igy az ipar- fejlesztés terén leendő előkészítését is, erre a hangra mintegy varázsütésre kiesett a fegyver a politikai harcosok kezéből. És mivel a tulipán-mozgalom az akkori nemzeti politikával szorosan össze volt nőve, sőt, annak szövetséges társaként működött, nagyon természetes, hogy a győzelem mámorában ez is visszavonult működésének magaslatáról. Ezeu visszavonulás azonban nem jelenti a fegyverletételt. Mi a tulipán jeligéje alatt szervezett társadalmi egyesületeket ma is olyan nemzeti őrseregnek tartjuk, amelynek kötelessége támogatni a kormányon levő vezérek hazafias törekvéseit az egész vonalon, különösen pedig a hazai ipari és nemzetgazdasági törekvéseikben. Én azt hi- ezem tehát, hogy a Tulipán névre keresztelt gyermek Szatmáron sem halt meg, csak elpihent. Azonban igaza van cikkírónak abban, hogy eljött az idej9, hogy azt felébresszük. Már meg is beszéltük az elnöktársammal az ébresztés módozatait, azonban a vig farsang zajos napjait nem tartottuk alkalmasnak a komoly munkára. Ma már nagy gondot ad ezen életre ■ hivott gyermeknek a változott divat szerinti felöltöztetése. Mikor megindítottuk a mozgalmat, akkor még a tulipán nem jelentett egyebet, mint a nemzeti érzés egybe olvadását és ebből kifolyólag a honi iparnak minden irányban való pártolását. vagyis erkölcsi kötelességet arra nézve, hogy szükségleteinket a lehetőség határai között csak magyar gyártmányokkal elégítsük ki. Időközben megalakult a „Magyar Védő Egyesület.“ Ezen Védő Egyesületnek alap elve: a honi iparnak jó munkáját a külföldi iparral szemben megvédeni s ez által a magyar ipart fejleszteni. Ezen hazafias cél elérésére a Magyar Védő Egyesület ma már nagy apparátussal rendelkezik. Füzetekre menő alapszabályok és egy kötet ügyrendben határozza meg a védő egyesületek ügykörét, jogait és kötelességeit. Ugyanezen hatáskört és kötelességeket kívánja betöltetni a fiók egyesületek által is. Az erkö’csi kötelezettség mellett ma már anyagi áldozatokat is kiván az egyesület tagjaitól. Rózsa utcában piros szegfüvei ? Tanakodott magában Béni, különben, ha úgy lesz a dolog, az a legegyszerűbb megoldás, hogy nem vetem le inkog- nitómat,“ — másnap délben azonban kellemes meglepetéssel tapasztalta, hosy a magános hölgy, ki a jelzett helyen szemközt jön vele, keblén egy száí piros szegfüve!, nagyon sikkes és eszményi szép. — Török vagyok, az a bizonyos nabob, aki áldja a pillanatot, melyben magával megismerkedhetik, szép — nagyságos asszony; rebegte hősünk fuvolahangon, mialatt oldalához szegődött a szegfüs hölgynek. Az csodálkozva tekintett rá ábrándos fekete szemeivel : — Nem értem uram ! — Nem értem, hogy nem ért szép asszony, szólt Béni s bizonyára tovább is fűzte volna gondolatait, ha szét nem tépi azoknak fonalát egy udvariatlan kéz amely e pillanatban a vállára nehezedett: — Mit akar a feleségemtől, ifjú óriás ? kérdezte a kéz tulajdonosa, egy hatalmas termetű férfiú, kit a Beketov-cirkusban bátrau mutogathatnának, mint a világ legerősebb emberét, anélkül, hogy valaki kétkedhetnék ez állítás igazságában. — Fuladjak meg, ha tudtam, hogy őnagysága az ön felesége, — hebegte Béni zavartan, mialatt azon kesergett, hogy a szalmaözvegységek néha a leg- alkahnatlanabb időben érnek véget. — Kérem, uram, feleljen egyenesen a kérdésemre! türelmetlenkedett a vasgyuró — Az asszonyka segíteni akart a Béni helyzeten s jóindulatúan mondta : — Itt bizony félreértésről vau szó. — Persze, hogy arról, — nyögte ki Béni s elmondta őszintén a „Platói szerelem“ és a „fiatal nábob“ történetét, kétség és remény között lesve, milyen hatást gyakorolnak szavai az óriásra. Az előadása végén kedélyesen elnevette magát. — Na persze, hogy igy könnyen megeshetett a félreértés, hiszen ha uraságod minden asszonyt megszólitna Budapesten, a kinek a keblére piros szegfű van tűzve, akkor egész nap hölgyek megszólításával foglalkoznék. De hát az is igaz, hogy nem tűzhetik fel ismertető jelül a lipótvárosi bazilikát. A jeles férfiú láthatóan élvezte saját viccét s barátságosan nyújtotta jobbját kézfogásra. — Különben Sorsharag Jenőnek hivnak. — Sorsharagnak ? És miért ? kérdezte meglepődve Béni. — 50 krajcárért és azért, mert a testvérem Schwarcz Géza buzgó alanyi költő és ón élő példája akarok lenni annak a mondásnak, hogy a költő és a Sorsharag testvérek. — Nagyon örveudek a megismer- kedésuek. Különben Török vagyok. Bizony kedves Sorsharag ur, őn majdnem a sorsharag szerepét töltötte be életemben. Semmi sem bizonyíthatja fényesebben a Sorsharag ur szerény igényeit, mint az, hogy Béninek ezt a szójátó- kát zseniálisnak minősítette, egyúttal panaszkodva a miatt, hogy ismerősei között olyan ritka a szellemes ember, mint a hallgatag anyós s örömét fejezi ki a felett, hogy a véletlen folytán ily ötletes emberrel ismerkedett meg, megragadta az alkalmat, hogy meghivja Bénit uzsonnára. Miután a bájos asszonyka is csatlakozott az előtte szóló meghívásához, Béni is csatlakozott Sorsharagókhoz s mialatt együtt haladtak, tovább töprenkedett a felett, hogy mily csodálatos az Isten ujja, hanem azért eszmetársulás folytán az is eszébe jutott, hogy ennek a csinos asszonykának is csodálatos szép ujjacskái vannak. Nem akarom az olvasókat az uzsonna részletes leírásával mulattatni, elegendőnek tartom, ha csak annyit jegyzek fel az utókor számára, hogy Béni dacára annak, hogy a legjobb hangulatban ment fel Sorsharagékhoz, meglehetősen kellemetlenül érezte magát ennek tartama alatt. Még különösebben tűnhetik föl az a kijelentésem, ha feljegyzem azt a történeti tényt, hogy a szép asszouyka mialatt ábrándosán tekintett a sonka- evésben és beszédben kifogyhatatlannak látszó férje felé, energikusan kezdte nyomkodni lábacskáival a Béni lakkcipőjét. Soha szebb asszony nem nyomogatta még a Béni tyúkszemeit, mint a most mellette ülő bájos me- nyeoske, pedig ő is, mint minden jó kabátu fiatalember, ismerte már eléggé a szerelemnek e drótnélküli távíróját, de épen ennek a szende angyalnak sokatjelentö rugdosásai miatt kezdte magát az apróhirdetések barátja mindig kényelmetlenebbül érezni. Hiszen talán maga oroszlánszívű Rikhárd se konstatálta volna szívesen, hogy annak az embernek felesége kezdi lábait taposni, aki épen az előbb adta elő, hogy egyszer egy cirkuszi dijbirkozót fogadásból 20 másodperc alatt földre terített s aki épen most panaszkodik amiatt, hogy öklei sajátságos alkotása folytán képtelen könnyű testi sértés elkövetésére, nem tehet róla, de képtelen s ha például Bénit most csak egy kicsit akarná meglegyinteni, feltétlenül beszakadna a koponyája (Vége köv.) Tüdöbetegsegek, nuruxok, szamárköhögés, skrofulozis, influenza ellen számtalan tanár és orvos által naponta ajánlva. Minthogy értéktelen utánzatokat is kínálnak, kérjen „ Koahe“ csomtagoUtat. F. Hsffnaan-La Rsehe A Cs. Basel (Mjt),
