Szamos, 1907. február (39. évfolyam, 10-17. szám)
1907-02-03 / 10. szám
XXXIX. évfolyam. Szatmar, 1907. felnár hó 3. (vasárnap) 10. szám. SZAMOS. POLITIKA!, SZÉPIRODALMI ÉS GAZDASÁGI LAP A „Szatmármegyei Községi- és Körjegyzők Egyesületéinek hivatalos lapja. MEGJELENIK: VASÁRNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN. Előfizetési ár: Sgész évre 8 kor. — Félévre 4 kor. — Negyedévre 2 kor. Egyes szám ára 10 fillér. SZERKESZTŐSÉG és KIADÓHIVATAL: Rákóczy-uicza 9. sz. Teiefon: 107. Tündéimén;a dijak Szaítnaron, a lap iaadohivataUban fiA«t«adofe HIRDETÉSEK: Készpénzfizetés mellett a legjutányosabb árban közöltetnek Nyilttér sora 20 fillér. Az apró hirdetések között minden szó 4 fillér. Á szatmári tulipánkert Született és meghalt. A halottakról pedig legjobb semmit sem szólani. De én mégis szólok. Azt hiszem, még nem halt meg a gyermek, csak aluszik, szendereg. Ez a hit késztet szólásra. Vajha szavam oly erős lehetne, hogy íel- rázná dermedt álmából a gyermeket ! Emlékezzünk csak vissza, micsoda lelkesedést támasztott a magyar társadalomban a tulipán-mozgalom. Hogy dolgoztak éjjel-nappal a Fischer gyárai, hogy azt a sok millió tulipánt előállítsák! Micsoda lelkesedés volt az, mikor a nagy nemzeti kormány tagjai tulipános kabátban vonultak be az ország házába ! Láng az arcokon, köny a szemekben, hurráh az ajkakon . . . Csak úgy rengett alattunk a föld, mikor megesküdtünk, hogy a magyar földet, a magyar föld népét, a magyar ipart megvédelmezzük az osztrák ellen ! S ennek a nagy felbuzdulásnak az eredményét majd elénk tárja az áruforgalmi statisztika, hogy t. i. 1906-ban nem a megelőző évi 1300 millió korona, hanem 1500 millió korona adót fizettünk a külföldi, leginkább az osztrák iparnak és gyáraknak. Mig itthon lelkesedtünk, banketteztünk és dikcióztunk, azalatt az osztrák ipar a zsebünkben kotorászott és a tulipán jegyében elszedte aprópénzünket. Nagy lelkesedéssel megalakítottuk mi is özatmáron a tulipánkert- szöretséget és ennél egyebet nem is tettünk. Semmi sincs tőlem távolabb, mint az, hogy megvádoljam vezető egyéneinket, ők nem hibásak. Az egész magyar társa dalomban kialudt a lelkesedés tüze, lehanyatlott a mozgalom, megszűnt az energia. A nemzeti kormíny helyreállította a békét, nincs többé ellenállás, megszűnt a harc, az ipar fejlesztését majd elvégzi Kossuth Ferencz, alapit gyárakat, behozza az idegen tőkéket s nekünk kezeinkbe adja a kész iparcikkeket, a melyek jobbak és olcsóbbak lesznek a külföldinél, addig csak vegyük az osztrákot. Vagy más szóval, várjuk a sült galamb repülését. Ilyen társadalmi közfelfogás ellen harcolni nem volna érdemes, a mi szatmári szövetségünk erőlködése csak mosolyt keltene a társadalomban. Mindezek ellenére azonban én mégis azt mondom, hogy ne hagyjuk végképen kimúlni az alvó gyermeket. A tálipán, ha elhervadt is, de a nemzet energiájának nem szabad elernyedni, mert nemzeti létünk forog kockán azon kérdésnél : leszünk-e, maradunk-e tovább is gyarmat-tartománya Ausztriának ? Ez a kérdés nem a politika, hanem a közgazdaság mezején fog eldőlni. A magyar ipar pártolás föllendült eszméjének van egy szívós szerve Magyarországon, a „Magyar védő egyesület,“ amely reálisan működik a maga fiók-egyesületeivel a magyar ipar védelme és támogatása körül. — Megalakította Budapesten a magyar ipar áruhazat, (Kecskeméti u. b) amely a magyar iparcikkeknek úgyszólván állandó kiállítási csarnoka. Szinte bámulatra ragadja az embert, hogy annyi mindenféle iparcikket állita nak elő hazai iparosaink és gyá raink, versenyképes minőségben s árakban s csak azon csodálkozunk és botránkozunk meg, hogy miért nem ezeket az iparcikkeket hozzák forgalomba a kereskedők. — Nincsenek iparosaink nagy forgalomra berendezve ? Hát hogy volnának, mikor az osztrák ipar elnyomja őket. Minőségben és árban nem versenyezhetnek ? Az nem áll, de ha úgy volna, sem volna csoda. Magunkra disputál- tuk, hogy magyar ipar nincs, ami van, az nem megfelelő és ebben hathatósan segítenek kereskedőink, kik lenézőleg, kicsinylőleg beszélnek a hazai cikkekről, mert uj forrásokat nyitni, uj piacot teremteni kényelmetlen és áldozatot kíván, mig a régi, megszokott összeköttetés kényelmes talán jövedelmezőbb. Ez ellen küzd a „Magyar védő egyesület, ez ellen kell küzdeni minden becsületes magyar embernek, aki csak valamennyire i* akarja a nemzet gazdasági függetlenségét. Ezt az egyesületet támogatni vannak hivatva a fiókegyesületek, amilyennek megalakítását szeretném én látni Szatmár városában. Itt nagy szükség volna egy ilyen egyesületre. — Számos visszaélést követtek el a tulipán jegyével élelmes üzleti emberek. Mondjunk fel a tulipán virággal, lássuk a gyű nölcsöt, pártoljuk a magyar ipart, ne szóval, hanem tettel. A szatmári tulipánkert virágai alig nyiltak s már is elhervadtak. Nem baj. Támadjon fel a lelkes mozgalom, mint védőegyesület. — Mutassák meg kiváltképen hazafias kereskedőink, hogy a magyar közgazdasági életnek hivatott és hű munkásai akarnak lenni. A köztisztviselői kar kiűzte kebeléből a darabontokat, mint osztrák ágenseket. A magyar kereskedői testület is űzze ki kebeléből az osztrák ágenseket. Áldozzon a kereskedő világ is és szenvedien valamit a hazáért, annál édesebb lesz a győzelem. Tulipánkert helyett alakuljunk védőegyesületté ! —7Leszámolás. Cserő Vilma mozdulatlanul ült a sétány egyik félreeső padján, úgy érezte, hogy minden tagja merev, nehéz, hogy már nem is él, csak a szive dobog még, csak az fáj nagyon. Megnyugvással nézte a kezében levő hímzett redikült, abban van az az okos kis acéljószág, mely egyszerre végét tudja vetni minden szenvedésnek. — Mozdulatlanul, félig lehunyt szemekkel ült a pádon, de az agya folyton dolgozott. — A tegnapra gondolt, ép ilyen szép őszi est volt, mint a mai és itt volt ő is, az a szép szőke férfi, akit oly régóta szeretett. Váry Dezső, az érdekes, szép ember, akit a fiatal asszony a rég várt mesebeli lovagnak tartott, szívesen foglalkozott az elvált szép asszonnyal. Egyszer meg is látogatta, de csak egyszer. — Vilma, mióta kicsapongó, durva férjétől elvált, apjánál lakott és Várynak nem tetszett, bogy az öreg mindig leányánál van. Azóta csak észrevétlenül, társaságban találkoztak és Vilma észrevette, hogy Váry mindig oly hosszasan néz rá, minthavalami mondanivalója lenne. Nem volt modern asszony, csak a szivével tudott gondolkozni azt kérdezte magában, hogy vájjon tudja, va jon órzi-e azaz ember, hogy ő mindig rá gondol, hogy milyen nagyon szereti. És várt, álmodott, mint leánykorában. Akkor is rá gondolt, mikor igazán véletlenül találkoztak egy sétány kötelében. Szinte öntudatlanul egyezett bele, hogy sétáljanak egyet a kertben. Aztán leültek erre a padra, hova ma visszatért meghalni. Körülötte ezek a szomorú, lombtalan fák tegnap, mikor ő is itt volt, egy percre megteltek lombokkal, a kert tele lett fehér virággal, érezte is az illatukat. Szivében tavasz volt, viruló tavasz. Az onnan kiáradó veröfény beragyogott mindent. A szép szőke ember itt ült mellette, nem szól semmit, csak néz rá hosszan, melegen, aztán a keblére vonja. Lám nem hiába várta sokáig, hogy majd csoda történik, hogy ő eljön érette. Úgy érezte, hogy leánnyá lett megint és most megvalósul a félbemar- radt szép álom. — A mesebeli lovag eljött érte, keblére vonja és a fülébe súgja azt a bűvös, fényes szót, amit nem hallott a férjétől soha, azt a szót ami ő szerinte magában foglal mindent, a mi jó, szép és nemes csak van az ember lelkében. És a szőke férfi igazán oda hajolt, a keblén nyugvó fejecskéhez és a fülébe súgta... a lakása címét... A szegény kis bohó asszonyka lelke mintha nagyon magasból esett volna le, nagy rázkódtatáson ment át hirtelen. Mintha messze volna tőle azaz ember, aki átölelve tartja, nagyon messze, egy egész világ van köztük, az a ragyogó fehér világ, amit ő odabent rejtegetett. Yáryt meglepte, hogy az asszony egyszerre eltaszitja, egy kissé meg is döbbent attól a tekintettől, mellyel ránézett. — Az egészből csak annyit értett, hogy egy kis szerelmi idill fólbenmaradt. Kár, olyan jól kezdődött. Egy elvált, szép asszony, aki szívesen foglalkozott vele, elfogadta udvarlását, még az imént is olyan kedves volt hozzája, engedte magát átölelni és egyszerre eszébe jut valami és adja az erényest. No, sebaj. — Nem sikerült, ennyi az egész. Megbillentve a kalapját, távozóit, nem tudta, hogy milyen rombolást vitt véghez, hogy mennyi virágot tiport össze az asszony lelkében. Tehát a rég várt mesebeli lovag eljött, jött kápráztató ragyogással és nagy sötétséget hagyott háta mögött. Azon az álmatlan éjszakán, a hosszú magányos órákon elteme'te az asszony minden álmát, reményét egész fiatalságát. Mindennek vége, minek élni tovább. . Az alig 25 éves asszonyról, aki világos ruhájában, leányos üde arcával kissé sápadtan is nagyon szép volt, bárki azt hihette volna, hogy légyottra és nem meghalni jött e magányos helyre. Két férfi sétált arra, csak akkor vette észre őket, mikor egészen közel voltak. Egy pillanatra megálltak és megRótíi Simon nagy választékú cipőraktárát íjánijuk % t. vevő-közönségnek, mint legolesébb bairáaiHási faípist. Közvetlen a Pannónia1 szálloda mellett. — Sxatmár és Yilike legnagyobb öiipír-utira. Figyelmeztetés TI az előre haladott téli idény miatt a még raktáron levő téli áruk az eddigi árnál jóval olcsóbban kaphatók.
