Szamos, 1906. december (38. évfolyam, 96-103. szám)
1906-12-23 / 102. szám
102. szám. SZÁM 0S 3 - i k oíórI városában az Urnák ezerkilencszázha- todik esztendejében. Szatmáron, 1906. dec. hó 18-án. Maradtam tekintetes iőkapitány urnák alázatos szolgája: Steinberger Márton, joghallgató. Fájón zokogja, hogy a ki ma nincs Fönt vigyáz reájuk. Örök Irgalom, hozzájuk Te szállj le, Gyógyító szárnyad szivükre bocsásd le, Hogy enyhült szívvel hozzád leborulva, Taníthasd őket Urunk szent nevében Imádkozni újra. Vértéssy Ida. kemény szív kell . . . Ezen szent ünnep előestéjén imádkozzunk: „Isten vezérelje jobb sorsra a szegény, szenvedő hazát“. . . A barát elhallgatott és körülhordta tekintetét katonáin. . . Senki sem jelentkezett, — elszántan néztek maguk elé a vitézek. Ismét Jávorka szólalt meg: — És most kurucok, még egy pár szót. Van köztetek pápista, kálvinista, luteránus, sőt te Ábns -- ezzel egy barnaszemü, tejfehér arcú legény felé fordult — zsidó hiten imádkozol Istenhez, de egy Istent imádunk mindany- nytan és rajtunk már csak a magyarok Istene segít ... — fejedelmünk ispá pista létére a kálvinista és luteránus elnyomottakért indult harcba. . . Ezzel Petit, a cigány zászlótartót intette maga mellé Jávorka és a zászlóra mutatva szólt: — Látjátok a standár egyik oldalán Szűz Mária képét, ki a kurucot segiii, a másik oldalon a fejedelem szavai olvashatók: „Pro patria et libertate.“.. A haza elbukhatott, de mi szabadok vagyunk és visszaszerezhetjük még hazánk szabadságát, ha a mi szabadságunkat el nem adjuk. . . Ne tekintsük ma az egymás vallását, de esküdjünk meg e zászlóra, — melyet a fejedelem bízott ránk, hogy meghalunk, de meg nem adjuk magunkat. . . A kardok egyszerre repültek ki a hüvelyből és egyszerre hangzott pár száz torokból: — Esküszünk I Jávorka magasra emelte a kezében tartott feszületet . . . A decemberi hold sugarai keresztül szűrődtek a havas felhőkön, ... a Beszkid felől dermesztő szél fújta szem be a felkavart havat és a szelek szárnyán lehallatszott, a völgybe a farkasok üvöltése. A kurucok bevonultak szállásukra... megszólalt a duda, kesergett a tárogató és Peti cigány előszedte hegedűjét, mialatt vígan koccintgattak a borral telt fakupáikkal a vitézek. . . Ábris pedig szép bariton hangon kisérte a hegedüszót: .Amott kerekedik Egy fekete felhő, Abban tollászkodik Egy fekete holló. Tárj meg holló, várj meg, Had üzenjek tőled, Apámnak, anyámnak, Jegybeli mátkámnak. . .**) A végsort mindannyiszor az egész csapat együtt énekelte, . . . hisz melyiküknek ne lett volna elhagyott tűzhelye és hozzátartozója. *) A kuruc költészet gyűjteményéből. E pillanatban a kemény harcosok arcán könycsepp gördült végig. . . * * * Heiszter generális kiadta a parancsot, kerüljön bármily áldozatba, Jávorkát élve, vagy halva hozzák eléje... Nagy oka is volt irá, hisz már majd csak ö rajta múlt, hogy a császárnak jelenthette volna : „Magyarhonban minden csendes. . .“ Egy ezred német gyalogos állta el karácsony reggelén a szüknyilásu besz- kidi völgy bejáratát, melyen Jávorka az ő kisded csapatával az előtte való este halálra szánta magát. . . A gyalogosokkal ellenkezően vasas svalizsé- rok igyekeztek hátba fogni a kurueo- kat, kantáron vezetve lovaikat és gázolva a havat. A labanc ezredes előre küldte stafétáját a kuruc tábor felé, hogy adják meg magukat. . . — Lóra kuruc ! — volt a válasz. A lovak horkantottak és magasra csapkodták roham közben a felkavart havat, . . . megperdült a rózdob és a tárogató busán, de elszántan rezgeti bele a téli levegőbe. . . A labanc-táborból a trombiták harsogása szólt bele a harci zajba és ezerszeres hurrá kiáltás. . . A két tábor összecsapott, Peti cigány magasra emelte a Szűz Máriás zászlót, . . . Jávorka a feszülettel kezében, bátorította katonáit. . . A kurucok tucatjával osztogatták a halált, de körük egyre szűkült és legtöbbjüknek pirosra festette már a kiömlő vére a havat. . . Peti elüvegese- dő szemekkel, halálos sebből vérezve, Jávorka mellett esett el és végső tu- sájában is erősen szorította a zászlót... Jávorka pár hívével keresztül vágta magát és kisiklott a labancok kezei közül, mialatt kurucai saját testükkel fogták fel a rá zúdított golyózáport. , . * * * A kuruc- és a labancvér összefolyt a hótakarta, fagyos földön és a lehulló hó lett szemfedője a halottaknak . . . fekete hollósereg a siratójuk. . . A völgyben, melyet tegnap még harci zaj vert fel, minden csendes, . . . a kevés megmaradt kuruc, a labanc is másfelé jár. . . A távoli kőd homályából női alak közeledik a lefolyt csata színhelyéhez, mellette — botra támaszkodva — férfi lépked. . . Közelebb érnek a csatatérhez és a nőben szép, fiatal zsidóleányt ösme- rünk fel, a férfiben rengő, ezüstsza- kálu öreg zsidót. . . Szegény Ábrisnak az atyja és mátkája. . . Eljöttek halottakat elsiratni és őt ellemetni, mikor az élve maradt, elmenekült pár kuruc halott hírét megvitték. . . Ábris ott feküdt élettelenül Peti zászlótartó Csarnok. Karácsony előestéjén. Úgy, úgy gyermekeim, hirdessétek A karácsony előestéjén: Mint lett nappal az éjszakából, Mint világosság a homályból. Hadd zengjen, hadd vígan az ének: „Krisztus Urunknak áldott születésén...“ Vigyétek a csillag jelképet — Hadd lássék annak rezgő fényén A setétség bünvallomása, Örökigazság ragyogása! Zengjék veletek minden népek: „Krisztus Urunknak áldott születésén ..“ A gunykacají észrevétlenül, Viseljétek szelíden, békén. S ha a Judások rémhangjai — „Feszítsd meg!“ — fogják kiáltani: Ti csak zengjétek halkan, szentül: „Krisztus Urunknak áldott születésén. ..“ El ne búsuljon szivecskétek, A csufolóknak megvetésén. Legyetek bár porig alázva, „Tietek a mennyek országa.“ Angyali hangon csak zengjétek : „Krisztus Urunknak áldott születésén. ..“ Lénárd Ede. Elnémult örömök. A vigaszt hozó csendes éjszakában, Egy kis tanyán ma, de néma nagy gyász [van. Nincs csillogó fény, csak halovány világ, Busan hajol le bulepte arcukra Szomorú fenyő-ág. Örök szeretet, óh állj meg fölöttök 1 Hol három árva busán várja jöttöd. Kis kezük ma is, ma is összeróva, Bár szivük verve, gondtalan arcukról Az öröm leszórva. Máskor ha jöttél, mosolygott az ajkuk, Ma könny áztatta, néma, bus az arcuk. Nincs ki nagy hittel elregélje rólad, Hogy az árvákat szelíd irgalommal, Mindig csak te óvtad. Tündér regéket, mit álomba szőttek, Nincs ki elmondja, ölbe szedve őket. Szerető karnak, nincs már ölelése. A dobogó szív, mesemondó ajkak Hallgatnak örökre. Megered a könny, patakzó bus árja, Oda borulnak az édes anyára, Ki tépett szívvel hajol le hozzájuk Kurucok karácsonya. Elbeszélés. — Irta: Székely Imre. — Az 1708 ik év karácsonyán a Beszkid egyik félreeső völgyében tarka kuruccsapat táborozott. Voltak köztük az Ocskay brigádjából. kik a véres trencséni napon kiváltak az ezredből, mikor az óbester az egész brigádot a labancok táborába terelte. . . A zsibói vereség tanúi ból is kerültek, sőt Balogh Ádám túl a dunai katonáiból is verődött egy kis csapat, ... de legtöbben az Esze Tamás megmaradt vitézei voltak köztük. . . Bolhájuk bizony nem a legrende sebb, mert megkopott az évekig tartó harcban. A kurucoknak menedéket már csak a felső tiszamenti rengetegek nyújtottak, . . . odáig nem ért el a pestis, de a labancok sem igen fértek a búj dosókhoz. A mi kis csapatunk — alig pár száz ember — nehány viskót foglalt le tanyául, melyek oldala düledezett, a tetőket pedig, — ki tudná megállapítani — kuruc vagy labanc perzselte fel a hosszú harcok közben ? . . . Vezérük Jávorka, a hires ferencrendi barát, — kit a legenda szerint golyó nem fogott — szent karácsony estéjén maga köré gyűjtötte vitézeit. — Vitézek ! — szólalt meg Jávor ka — öt esztendeje harcolunk jó és balsorsban, de olyan szomorú karácsonyra, mint az idei, még nem ébredtünk. . . Ocskay Judása lett urának, . . . Bezerédyt elérte az áruló büntetése. . . Erdély a császárnak hódolt be és a Dunántúl is a labancé, . . csak a Tisza mentén lobog még a kuruc tűz. . . A török nyavalya*) tizedeli sorainkat, . . . urunk, fejedelmünk elbujdosott ... és maholnap rajtunk ütnek a Heiszter katonái. . . — Számunk csekély, sokáig ellentál- lani nem bírunk, — de ha egyet tudnék köztetek, ki alkudni, vagy magát megadni kész, — inkább az ellenség kellős közepébe vetnélek titeket és veletek esném el mind egy szálig. . . Ha van köztetek nyiltszivü, az álljon elő és útnak bocsátom. Mehet, a merre jónak látja . . . Sorsunk kemény, ide *) Pestis. közben a tömeg az utca felszedett kövezetével védekezett s az utcai harcnak számos sebesülés után végre is a puskropogás vetett véget, miközben a tiszteket rejtekhelyükből megszöktették A másik jellemző eset itt Szatmáron történt, a Pannónia szálló ostromlásakor, melyet nem szükséges ismertetnem, mert mindnyájan ismerjük. Ezek és az ehhez hasonló példák eayszersmiud azt is mulatják, hogy a tömeg erkölcsisége is a szuggeszti- óktól függ. Ép úgy lehet bűnös cselekedetekre ragadni, mint a legönzetlenebb hőstettekre. Az egyéni érdek, ami az egyes embernek majdnem kizárólagos vezetője, ritkán vezeti a tömeget. A francia forradalom vérengzői például az ékszereket, tárcákat a bizottság asztalára tették le. Általában a tömegben a »uhancok, a durva szájú fickók is külsőleg erkölcsösebbekké válnak. A tömeget jellemzi továbbá az, hogy okoskodása rendki vül alantján) ; de annál erősebb a tömeg képzelő tehetsége. A népképzelem volt alapja például egyes nagy államférfiak szertelenül megnövekedett hatalmának is. Aki tud a tömegek képzeletére hatni, az tudni fogja őket vezetni is. Napoleon különösen értett ehhez. Maga mondja, hogy katholikussá lévén, végét vetette a Vendeé-háborunak, muzulmánná leven, megvetette a lábát Egyiptomban, ultramouiánná lévén, megnyerte a papokat a maga részére Olaszországban. A tömegek meggyőződése csak a legritkábban alapszik valamely igazságon, mert meggyőződéseiknek közvetlen tényezői a képek, szavak, formulák, az illúziók s legkevésbbé az ész. Sokszor a jelszóknak igazi értelmét nem is sejtik s azért hatásukkal elbűvölik. — Ilyen jelszók például : demokrácia, azociálizmus, egyenlőség, stb. stb. A tömeg az igazságnál mindig többre tartja az illúziót • a tömeget hajdan vallásos, ma bölcselmi és társadalmi illúziók vezetik. A tömegre nem lehet hatni okoskodásokkal, csak durvább gondolatkapcsolatokat ért meg. A népszóno- kok nagyon jól tudják ezt, mert érzések utján hatnak a gondolkodás irányítására is. Hogy mily kevés köze van a legegyszerűbb logikának is a tömeggondolkodásra, jellemzően mutatja az, hogy a vallásos babonák hosszú századokon át is tudtak létezni. A tömeg mindig ösztönszerüen hódol valamely vezető tekintélyének s rendesen maga a vezefő is előbb a vezettettek közt volt. Annyira hyp- notizálja a gondolat, hogy minden vele ellenkezőt tévedésnek tart, melyet ki kell irtani. Lombroso megfigyelése szerint a vezetők gyakran azok közül az izgatottak, félőrültek közzül kerülnek ki, akik az őrültség határán állanak. — Meggyőződésük ellenében mindenféle józan okoskodás hajótörést szenved. A megvetés, az üldözés csak tovább tüzeli őket; egyéni érdeket, családot, mindent feláldoznak s gyakran az egyetleu jutalom, melyre vágynak, az, hogy vértanuk lehessenek. A sokaság mindig kész meghallgatni az ilyen erős akaratú embereket, akik parancsol ólag tudnak rájuk hatni s a tö- meggé összeverődött emberek elvesztvén egyéni akaratukat, mindig ösztön szerűen fordulnak ahhoz, kinek van akarata. Ezek röviden azon felötlő vonások, melyek a tömeget jellemzik. A tömegben levő egyének elvesztik önálló egyéniségüket s egy egészen más öntudat alkotó részeivé lesznek, amely nem bir többé öntudatos ítélőképességei. Valamely egészen más, ismeretlen természetű törvény erejének vannak alávetve, amellyel szemben az élet is csekélység. Általábau elmondhatjuk, hogy minden tömeg a nagyzási Őrület valamely nemében szenved, de azért e lelki állapotot kórságosnak mégsem mond hatjuk, mert célja mindig szeme előtt lebeg s azt vad fanatizmussal a lehető legrövidebb utón keresi. —■ Azt ami cédának kedvez, elhiszi, ha őrültség is, de azt ami céljának útjában áll, nem hiszi el, ha a napnál is világosabb. Ezért lehetetlen a tömeget okos beszéddel kijózanitani. Igazán, megdöbbenünk, ha mindeme tapasztalat dacára figyelembe vesszük azt a történelmi tényt, hogy az eszmékért és célokért fellépő e tömegek voltaképen egy uj társadalmi szervezetnek a kezdetei. — Amire a tömeg tüzzel-vassal tör, az végeredményében mégis a fejlődésnek, a haladásnak valamely uj célja és állapota, ha bármilyen zavaros is, Ennek a megfontolásával fordult a kutatás újabb időben kiváló figyelemmel a tömegek lélektanának megismerése felé, hogy a tömeg hatalmas elemi erejét a kultúra érdekében hasznosítsa azaz romboló erejét valamikép elvezesse és az uj alakulások békésebb létrehozásában értékesítse. Nagy feladat, de amint az ember a természeti erők egyrészót hatalmába ejtette, kecsegtet, a remény, hogy ezt a tömegerőt is értékesítheti. A további kutatáshoz számos értékes adatot nyújthat a história is, mert az embernek tömegben megnyilatkozó lelki állapota ma is csak olyan, mint 2000 évvel ezelőtt. A zsidók „Feszítsd meg !“ kiáltása száz alakban uju' meg ma is s a tudomány, mely az emberi lélek ez öntudatlan tömegnyilvánulásait észleli ma is csak azt mondhatja rá, amit az Isten-ember végtelen szeretete mondott: „Bocsásd meg Uram nékik, mert nem tudják, hogy mit csele- kesznek !“
