Szamos, 1906. augusztus (38. évfolyam, 61-69. szám)

1906-08-12 / 64. szám

1 2-ik oldal SZAMOS 65. szám. már—mátészalkai vasút fedezeti kérdésének önálló tárgyalása s a nagykároly—margittai vasút ügyé­től való különválasztása iránt s különösen hívja lel a vármegyei törvényhatóság figyelmét arra, hogy a vasúti hozzájárulás fedezetéül szolgáló vármegyei pótadó kive­téséhez a pénzügy- és belügymi­niszter előleges hozzájárulását oly időben eszközölje ki, hogy érdem­leges határozatát még az őszi ren­des közgyűlésen meghozhassa. — Miután az indítványhoz még a lő- ispán is hozzászólott s kilátásba helyezte szives közbenjárását, közgyűlés as indítványt egyhan­gúlag ellogadta. Választás. A Berki István írnok elhalálozá­sával megüresedett állásra 8 pályázó közül a közgyűlés szavazat több­séggel Nagy József dijnokot válasz­totta meg. A választás szerencsés­nek mondható, mert olyanra esett, aki teljes mértékben méltó a köz­gyűlés bizalmára. Napirend. Ezután következett a napirend letárgyalása, mely gyors tempóban folyt. Egyedül az idegen helyről be­hozott bor magasabb kövezetvám­mal való megrovása idézett elő nagyobb vitát. Végre is a közgyű­lés nagy többséggel leszavazta az indítványt s igy az idegen bor ezután is csak az eddigi kövezet­vámmal fog városunkba szállíttatni. A Neuschloss cég által a fűrész- gyár állandó jellege iránt vállalt szerződéses kötelezettség tekinte­tében a közgyűlés kimondta, hogy e kérdést lüggőben hagyja, azt a kaució kiutalása tárgyában hozott határozatával eldöntöttnek nem te­kinti s erről a céget értesíti. — A deák-téri zenepavilont közgyűlés egyhangúlag leszavazta. A hegy­piac rendezését elhatározta s akis csonkái erdőt letárolás után mező- gazdasági művelésre fordítani ren delte. Lórencz Pál kertész fizeté­sét 200 koronával felemelte s ál­lását rendszeresítvén őt 1907. óv január 1-től a nyugdij intézetbe fölvette. — Az erdődi ut végsza­kaszának s a szatmárhegy-szilágy­sági útnak kiépítésére a közgyűlés 125,000 kor. államsegély kérelme­zését határozta el. — A vásári rendtartás pótlás végett visszaada­tott a tanácsnak. A nvugdijszabály- zat módosítását közgyűlés elfo­gadta, mely szerint az özvegyi nyugdij legmagasabb és legkisebb összege megállapittatott s miután két hatósági átirat és két szabad­ság iránti kérelem letárgyaltatok, a közgyűlés 5 órakor véget ért. A „Szamos“ eredeti táviratai. Bpest, aug. 16. Marosvásárhelyen a képviselőválasz­tás 5 óra után ért véget. Leadtak 541 szavazatot, melyből 294 szavazat Fenyvesi Soma függetlenségi pártira és 247 Szakáts Péter ugyancsak füg­getlenségi párti jelöltre esett. E sze­rint Fenyvesi Soma 47 szótöbbséggel Marosvásárhely képviselőjévé kiálta­tott ki. * A VII-ik kerületi függetlenségi Barabás-párt elhatározta, hogy Eöt­vös Károly mandátumát a képviselő­ház igazoló választmánya előtt pa­nasszal fogja megtámadni. * Edvárd király szeptember 7-ikén Bécsbe érkezik s egy napig marad ott. Ferencz József szeptember elején jön vissza a hadgyakorlatokról, hogy királyi vendégét fogadhassa. * Tegnap Budapesten Csapiár Bene­dek ellen, a piarista-rend 80 éves kormányosa ellen eddig ismeretlen okból egy Jung nevű gázgyári mun­kás a Dnuaparton merényletet köve­tett el és elmenekült. Csapiár Bene­deken csonttörést konstatáltak. * Axentye Szevér, a hirhedt prae- fekt tegnap a brassói kórházban hosz- szas szenvedés után meghalt. * A Rajna vidékén tegnap délután és estve óriási zivatarok voltak, tö­méntelen kárt okozva terményekben és építményekben. hírrovat. * A király születés napja. Dicső­ségesen uralkodó apostoli királyunk e hó 18 án szombaton ünnepli szüle­tésének 76-ik évfordulóját. Ebből az alkalomból országszerte s igy váro­sunkban is ünnepi istentiszteletek tartatnak. Előző nap este a helybeli honvédzenekar disz-takaradót s más­nap reggel ébresztőt ad. Az ünnepi istentisztelet- katonai pompával reg­gel 8 órakor a Deák-téren felállított sátorban lesz, melyre a helyben állo­másozó összes helyőrség kivonul. * A felső kereskedelmi iskola megnyitása Szatmáron. A Szatmá- ron megnyitandó fels. kereskedelmi iskola nyilvánossági jogát a kereske­delmi minisztérium véleményezte s mivel a nyilvánossági jog megadása e véleményhez volt kötve, az ügynek ez a része elintézettnek tekintendő. Az előkészítő bizottság dr. Kelemen Samu orszgy. képviselő elnöklete alatt kedden délután ülést tartott, melyben a tanerők és a helyiség tekintetében határozott s igy az iskola szeptem bér kezdetén meg fog nyílni. * Jótékonyság. A felső kereske­delmi iskola iránt megnyilvánult nagy lelkesedés és érdeklődés napról- napra fokozódik. Szép tanujelét adta ezen érdeklődésnek Halmi János te­kintélyes polgárttársunk akkor, ami­dőn az Árpád-utcai házában levő is­kola helyiségekre és igazgatói lakásra alkalmas lakosztályokat egy évre dijtalanul az iskola rendelkezésére bocsátotta. * Közig, bizottság. E hó 13-án délelőtt 10 órakor tartotta a közig, bizottság rendes havi ülését dr. Fa- lussy Árpád főispán elnöklete alatt. A bizottság elhatározta, hogy fölir a keresk. miniszterhez a kültelki postai kézbesítés rendezése, valamint a posta hivatal elhelyezése iránt, mivel a je­lenlegi postaépület teljesen alkalmat­lan. Egyben elhatározta a bizottság, hogy a pénzügyminiszterhez az adó­hivatal megfelelő elhelyezése iránt ir fel. Az ipartanácsba a közig, bi­zottság Losonczy József és Gyulay Lajost rendes, Páskuj Imre és Szent- iványi Károlyt póttagokul választotta be. A pénzügyigazgató jelentése szs- rint az állami köztartozások befize­tése kedvezőbb volt, miut a múlt év juüus havában. Csak állami egyenes adóban 211,000 korona folyt be. Az adókivetö bizottság e héten befejezi működését. * Orgonaavatás. Vasárnap a né­meti ref. egyház orgonaavatása lélek­emelő üunepi istentisztelet mellett történt meg. A németi egyház főgond­noka Asztalos Sándor ez alkalomra ünnepi beszéd tartására Jáno ssy Zol­tán, debreceni ref. lelkészt a nagy­hírű szónokot nyerte meg, ki maga- sau szárnyaló eszmékkel teljes szép beszédét magával ragadó szónoki ha­Felka felé mindinkább emelkedni kezd, mig a 675 m. tengerfeletti ma­gassággal bíró Poprád-Feika nevű állomáson meg nem érkeztünk. Itt ki kellett szállnunk s várakoznunk a Kassa felöl Oderbergbe haladó vo­natra. Várakozási időnket eitöítöttiik a Magas-Tátra ezer változatú szép­ségeinek nézésében. A Magas-Tatra Magyarország leg- magassabb hegysége. Délfelől, tehát a Poprád völgyéből, vagy a hogyan másképen is nevezik, a szepesi-lapály­ból, minden előhegyek nélkül egy­szerre, hirtelen emelkedik. Látképe azért oly impozáns, egyetlen, elragadó bámulatra méltó. Nem hegytömeg ez, hol egymás mögött, vagy egymás köré össze-vissza emelkednek egyes csúcsai, hanem a Liptó-vármegyei Lilijove hágótól a Szepes vármegyei Kopa nevű hágóig terjedő, két orszá got egymástól elválasztó 25 km. hosszú gerinces hegység, melynek legmaga­sabb csúcsai nem a főgerincből, hanem szép rendben váltakozó mellékágaiból, mint valami őrtornyok törnek a ma­gasba 2663 méterig (Ferencz József, előbb Gerlachfalvi csúcs). Nagyon helyesen magyarázza dr. Szontágh Miklós „A Magas-Tátra és hegyvidéke“ ez. jeles könyvében, hogy „akkor, a mikor talán még a neogón korszakban az Eperjes-tokaji trachyt- láncoiat vulkánikus működés folytán keletkezett, akkor valami délkeletről jövő rettentő nyomás a Magas-Tát- rának addig valamivel előbbre észak­nyugat felé nyomta, hol hatalmas ellenállásra találván, gerincze még nagyobb magasságra torlódott fel, mint a milyen az előtt volt. Ez a borzasztó nyomás okozta a Magas Tátra példátlan szakadozottságát“ és „ugyanazou nagy erő okozta, hogy a gránitmagot délről övező seditnen- tór rétegek ezen gránittömb észak nyugatra való előnyomulása követ­keztében keletkezett űrbe mintegy besülyedtek, hogy tehát a Magas Tátra hatalmas gránittömege minden előhegyek nélkül közvetlenül a Pop­rád mélyedéséből szédítő magasságba emelkedett." Valóban nem győztünk eléggé gyö­nyörködni a természet e remekében, mely további utunkban folyton más­más panorámát állított elénk. Tarpa­taktól Poprád-Felkáig 8 km. az ut, melynek mentén még akkor sem arat­tak. Utóbb nevezett állomástól utun­kat egy darabig még Szepesvárme- gyében folytatuk nyugati iráuyban el egészen Lucsivna fürdőig, hol az általában hegyes felszinü 3605 négy­zet km. területtel biró Szepesvárme- gyót elhagytuk. Az irányt megtartva Kralován nevű állomás lett a kitű­zött célpont. Poprád-Felkától Kralo- vánig, amely már Árvavármegyében van, az ut épen 100 km. hosszú és Liptóvármegyón visz keresztül kelet­nyugati irányban A gőzgép erős és rövid egymásutánban következő pó - fögéseiből megtudjuk, hogy utunk Dagyobb emelkedéshez ért. Csakha­mar elérjük a Poprád és Vág vizét egymástól elválasztó Hochwald nevű füves fensikot s Csorba állomásánál már 898 méternyire vagyunk a ten ger fölött. Ez a hely, a belőle kiemel­kedő kúpoktól eltekintve, a vízvá­lasztó legmagasabb pontja, honnan külön 5 km. hosszú fogaskerekű vasút visz fel az 1351 m. magasságban fekvő csorbái tóhoz; ezen a fogas­kerekű vasúton az átlagos emelkedés kilóméterenkinl 90 méter. — Csorbát elérve ezzel egyszersmind a 2257 négyzet km. nagyságú Liptóvárme- gyébe jutottunk, melyet a rajta kelefc- njmgati irányban folyó Vág folyó északi és déli részre oszt. A Vág völgye tágas, 8—15 km. széles, de csak Csorbától Rózsahegyig, mely távolság mintegy 60 km. Tengerfe­letti magassága 900 és 500 m. között váltakozik. Rózsahegynél a tág la­pály hirtelen véget érve, keskeny völgybe megy át, melyen keresztül a Vág a turóczi lapály felé rohan. Tiszta, derült idő lévén, a gránit- kőzetü Magas-Tátrának legkiemelke­dőbb kúpjait s csúcsait nagyon jól láthattuk, úgy, hogy csak a főbbeket említsem : kelet nyugati irányban a Késmárki (2559 m.), a már említett Lomnici, a Jégvölgyi, (2629 m ), a Kis Viszoka (2190 m.), a szintén már felhozott Ferencz József, a Koacysta (2535 m.), az Oszterva mellék ágából felemelkedő Tupa (2183 m.), a Ma­gas Viszoka vagy Tátra (2555 m.), a Pátria (2204 m.), a Kriván (2496 m.) s a Velka Kopa (2054 m.) csú­csot s a fögerinc mellék vagy haránt­ágai alkotta következő szép völgye­ket : a tarpataki, a felkai, a batiz- faivi, a menguszfalvi, a Mlinica. a Furkota, a Koprova s a Magas Tát­rának nyugatig határát alkotó Tycha völgyet. A Tycha völgytől, illetőleg a Lilijove hágótól nyugatra már a Magas Tátrához csatlakozó s nyugat irányban a Hűti hágóig terjedő, Liptó vármegye és Galicia határán emel­kedő 40 km. hosszú Liptói havasok terülnek el, jobban mondva húzódnak el. A vonaton nyugati iráuyban ha­ladva azokat jobbkóz felől látjuk, mig balfelől Liptóvármegye déli ha­tára mentében a zordon Alacsony Tátra emelkedik. A Liptói havasok sok tekintetben hasonlítanak a Magas Tátrához ; erő­sen kanyargó gerincük nyugatról ke­letre csap. Csakhogy a Liptói hava­sok nem oly zordak, mint a Magas Tátra, gerinceik szélesebbek és ke- vésbbé meredekek, mint a Magas Tátráéi. Épen azért könnyebben meg­mászhatok. Völgyelósei zordak ugyan, de tágasabbak, hosszabbak, erdői gyakoriabbak, legelői kiterjedtebbek s amely gerinc sziklás, az nem olyan szaggatott, mint a Magas Tátrában. E hegység kőzete túlnyomóan szin­tén gránitból áll, csak a déli lejtő­kön lép fel a gnájsz nagyobb kiter­jedésben. Föcsucsai, melyek szintén a mellékágakból emelkednek, a 2000 métert meghaladják. Utunkban kelet-nyugati irányban láttuk a következő csúcsait: a Veíki Kameuista (2128 m.) a Bysztra (2250 m) a Viszoki Vrch (2170 m.) a Vo­Kedvelt borviz! MIT KIYÜHK? Az elsőrendű természetes szénsavas natrontartalmu ásványvizet, a mohai Vegyi vizsgálatok s ajánlatok az Ágnes-forrást az orvosok előtt nagyon kedvelt gyógyszerré tették s hamarosan óriási számban kerültek ki orvosi bizonylatok: dr Kétly, dr Stamborszky, dr Berger, dr Naudorf, dr Borcherdt, dr Akantisz, dr Biodig, dr Fischer, dr Mosetig, dr Rust, dr Werner, dr Gebhardt, dr Balogh, dr Varga, dr Szabó, dr Schpiade-i, dr Moravcsik, dr Glaser, dr Markosfalvi, stb.-ektől, akik az Ágnes-forrást a legmelegebben ajádották: ideges gyomorbajoknál, chronikus gyomorhurutoknil, főleg kadsbadi kúra után, csontlágyulásnál, an­golkórnál, vese- és hólyagbetegségeknél, étvágytalansignál, vérszegénységné1, min', óvószert fertőző betegségek ellen (typhus, cholera stb). Háztartások számára másfélliter;suél valamivel nagyobb üvegekben minden kétes értékű mesterségesen szénsavval telitett víznél, sőt a szódavíznél is omsóbb; hogy az Ájnss-fbrrás vizit a legszegényebb ember is könnyen megszerez­hesse, nagyobb vidéki városban lerakatok szerveztettek, ugyanott a forrás leírásának ismertető füzete ingyen kapható. A f orráskezelőség. — K »pható minden füszerüzletben és elsőrangú ve tdéglőben. fovrást, mert föltétlenül tiszta, kellemes és olcsó savanyuviz; dús szénsavtartalmá­nál fogva nemcsak biztos óvszer fertőző elemek ellen, hanem a benne foglalt gyógysóknál fogva kitűnő szere a legkülönfélébb gyomor-, lég­cső- és húgyszervi betegségeknek.

Next

/
Thumbnails
Contents