Szamos, 1906. augusztus (38. évfolyam, 61-69. szám)

1906-08-12 / 64. szám

64. szám SZAMOS 3-ik oldal * Halálozás. Steinberger Ábrahám a helybeli Kereskedelmi és Iparbank érdemes igazgatója e hó 10-én reggel életének 84-ik évében elhunyt. Halála városszerte őszinte részvétet keltett. Az elhunytat özvegyén kívül nagy­számú rokonság gyászolja. Temetése ma délelőtt megy végbe az izr. val­lás szertartásai szerint Kossuth Lajos utca 6. sz. házától. Az elhunytban dr. Kelemen Samu városunk orsz. képvi­selője nagybátyját gyászolja. * Orgouaünnepély a németi ev. ref. templomban. E hó 12 én a né­meti ev. ref. templomban az újonnan készült orgona felavatása alkalmából az alkalmi ünnepi beszédet Jánossy Zoltán debreceni ev. ref lelkész fogja megtartani. * Kiküldetés. A jövő 1906 — 1907. iskolai évre, a városi tanács a Zene­déhez a maga részéről Tanódy Már­ton dr. városi törvényhatósági tagot küldötte ki. * A jogügyi szakbizottság pénte­ken délután 3 órakor tartotta ülését Kőrösmezei Antal főjegyző elnöklete alatt. A szakosztály elhatározta, hogy a kövezetvámról alkotott szabályren­deletet annyiban módosítja, hogy az idegen helyr 1 behozott bcr hektoli­terje után 5 koronában állapítja meg a kövezet vámot a szatmárhegyi ter­melők érdekében. — A vásári rend­tartás tervezetét a szakbizottság visz- sza adta az I. fokú iparhatóságnak némely aprólékos módosítások esz­közlése végett. Egyebekben elfogad­hatónak jelentette ki a szegedi ipar­kamara áltál kidolgozott tervezetre nézve pedig felsőbb rendelet folytán javaslatba hozta, hogy Írjon fel a város közönsége a kereskedelmi mi­niszterhez, miszerint azt mintául al­kalmasnak tartja s a mi előkészítés alatt álló tervezetünkkel is megegye­zik, csupán helyi viszonyaink által kívánt kisebb eltérések vannak köztök. * A borszállítás megnehezítése városunkban. A város közönsége körében a nem szőlőtulajdonosok közt nagy visszatetszést keltett a jogügyi bizottság azon javaslata, hogy az ide­genből hozott bor hektoliterjére 5 K kövezetvám vettessék s ez ellen a holnapi közgyűlésen felszólalásokra készülnek. * Nyugdíj választmányi ülés. A nyugdijbizottság tegnap délelőtt tar­tott ülésében a belügyminiszter erre vonatkozó reudelete értelmében elha­tározta a nyugdijszabályzat olyan módosítását, hogy a tisztviselői özve­gyek makszimális évi ellátási dija 2400 kor. rendőrök, szolgák özvegyeié 360 koronába, előbbiek minimális ellá­tási dija 360 kor. utóbbiaké pedig 120 koronába állapíttassák meg. Ki­mondotta továbbá a nyudijválaszt- mány, hogy a városi kertészt a nyug­díjintézetbe felveszi. * Kitüntetett csendőr. Mészáros Mihály erdőszádai csendőrőrsvezető, ki az utóbbi időbeu történt betöréses lopások és rablások tetteseinek elő- keritésében nagy buzgalmat fejtett ki, dicsérő oklevelet nyert a kassai kér. csendörparancsnoksógtól. * Gazdasági szakbizottság. Csütör­tökön délután 3 órakor a gazdasági szakbizottság Kőrösmezei Antal fő jegyző elnöklete alatt ülést tartott.' Szakbizottság a Deák-téri zenepavil Ion építését elejtette, mert a város e célra 4099 korona fedezettel nem ren­delkezik s nem is tartja célszerűnek a bizottság a zenepavillon építését a Deáktér rendezése és egyéb fontosabb közérdekű intézmények létesítése előtt — A hegypiac rendezésére a szakbi­zottság 616 koronát megszavazott. — Lorenz Pál főkertésznek évi fizetését 200 koronával felemelni s nevezettet a nyugdíj intézetbe fölvétetni java­solta a bizottság. — A kiscsonkai erdő területének kitermelés után me­zőgazdasági célra fordítását már most elhatározta a bizottság, hogy az üzem­terv ennek megfelelőleg készíttessék el. Végül a bizottság javaslatba hozza a közgyűlésnek, hogy a kereskedelem­ügyi minisztérium felhívása folytán a szatmár—erdödi közút utolsó sza­kaszának s a szatmárhegy szilágysági ut városi határt, érintő szakaszának kiépítésére 125.000 korona államse­gélyt kérelmezzen. * Heveny fertőző betegségek jul. hó második félében, eltekintve a nyári hónapok tipikus betegségétől a tífusz­tól, mely 8 esetben lépett fel, alig fordultak elő. Difteriában megbete­gedett 2 gyermek, mindkettő meg­gyógyult. Nyakseirtmerevedóssel meg­betegedett 1 gyermek, aki szintén meggyógyult. Julius első feléről 1 tifuszos beteg maradt kezelés alatt. Julius második felében tífuszban meg­betegedett 8 egyén, meggyógyult 4, meghalt 1, kezelés alatt maradt 4 beteg. * A tanácsból. A rovartani intézet értesítette a város közönségét, hogy j a városi határban talált sáskafaju ro­varok közönséges szöcskék, nem ve­szélyesek s irtásuk iránt semmi in­tézkedés sem szükséges. A tanács ezt az értesítést tudomásul vette. — A kereskedelmi minisztérium jóváhagyta a közgyűlés azon határozatát, mellyel a Beer Sámuel által nyitott zálogház biztosítékát 2000 koronában, a szed­hető kamatok és dijak makszimumát arany-ezüst tárgyak után 12 %-ban, egyéb ingóságok után pedig 18 %-ban állapította meg. — A belügyminiszter a fertőtlenitési dijak eltörlése tárgyá ban hozott közgyűlési határozatot nem hagyta jóvá, mert nem találta a vá­ros közönségét az összes fertőtlenitési költségekkel megterhelhetőnek. — A tanács felüivia tiszti főügyészt a rendeletnek megfelelő javaslat tételére. — A dohánybeváltó hivatal céljára szükséges terület átadásával városi tanács gazdasági tauácsost bízta meg, miután a dohányjövedéki igazgatóság az építkezéshez már hozzá fogott, egyidejűleg elrendelte a tanács a dohánybeváltó hivatalhoz vezető gya logjáró elkészítését. * Elhunyt apáca. Vilmán Julia, fogadalmi néven Sergia, 24 éves bu­dapesti születésű, irgalmas nővér e hó 9-én a helybeli irgalmas nénék anyazárdájában hosszas betegeskedés után meghalt. Temetése tegnap délu­tán ment végbe. * Gyászliir. Soltész Ida özv. Ta- másffy Antainé, életének 70-ik évé­ben e hó 7-én elhunyt. * Felhívás. Alulírott tisztelettel tu- datom a Polgári Társaskör tagjaival, hogy a könyvtár rendezés alatt áll- ván uj könyvjegyzékek készülnek és emiatt a könyvkiadás egy ideig szü­nete). A rendezés gyorsabb teljesit- hetóse véget kérem azokat a t. tago­kat, kiknél könyvek vannak, szíves­kedjenek azokat haladéktalanul be­küldeni, vagy az elveszített könyve­ket, esetleges kellemetlenségek kike­rülése végett, bejelenteni. A rendezés befejezése s a könyvtárnak újból ren­delkezésre bocsátása a t. tagokkal a hírlapok utján s a Társaskör helyi­ségében kifüggesztett tudósítások ál­tal annak idején közölve lesz. Szat­márit, 1906. aug. 11. Hatvani Péter, könyvtáros. Öngyilkossági kísérlet. Varga An- drásné sz. Dar.ó Teréz sármuukás ci­gány asszony e hó 10-ón reggel a karján levő kis gyermekével együtt a Szamosba akart ugrani; a közelben levő csendőrőrszem azonban megaka­dályozta őt ebben és bekísérte a vá­rosházára. Ott pedig egy óvatlan pil­lanatban a nála levő késsel akarta magát megölni, szerencsére a kés élet­len volt s igy csak könnyebb sebeket ejtett magán. A szerencsétlen cigány asszonyt a mentők beszállították a közkórházba. * A törvényhatósági utak átvétele. Kossuth Ferencz kereskedelemügyi miniszter tervezetet készített a köz­lekedési utak fejlesztéséről. A fejlesz­tés kapcsán a főbb megyei közleke­dési utakat az állam átveszi. Az ál­lamosítás természetesen részletekben történik, miután a kereskedelmi tárca csak fokozatosan terhelhető meg ek­kora összeggel. A miniszter 10 óv alatt tervezi az utak átvételét. * Kiderített tolvaj lás. Lapunk előző számaiban többször irtunk a helybeli katona uszodában sürü egy­másutánban történt lopásokról. — A csendőrsóg hosszas kutatás után rájött arra, hogy a lopásokat egy rendsze­res tolvaj-banda követte el s ennek egyik tagja Steinfeld Mór már hurokra került. Az ellopott órákat, láncokat a tolvajszövetkezet részint helyben, részint Debrecenben és Budapesten zálogosította el. Steinfeldnól megta­lálták a zálogcédulákat is, most a csendőrsóg a bűntársakat nyomozza. * Kilépés. Jókel Antal áldozár az egyházmegye kötelékéből kilépett és miután végleg elbocsátást nyert, az egyházi ruha viselésére többé nem jogosult. * Áthelyezett erdész. A földmiv. miniszter Beyer Jenőt, a földmive- lésügyi minisztériumba beosztott m. kir. erdészt Nagybányára helyezte s az ottani erdőkezelés vezetésével meg­bízta. * Pályázati hirdetmény. A nyír vasvári körjegyzőségnél, (melyhez i Nyírcsászári és Nyirvasvári községek tartoznak) egy újonnan rendszeresí­tett segódjegyzői állásra pályázat hirdettetik. A kérvények f. évi aug. hó 25-ig adandók be. A választás Nyirvasvári község házánál fog meg- ejtetni aug. 28-ik napján délelőtt 11 órakor. Javadalmazás: évi fizetés a községi pénztárból 400 kor. s egyéb méllékjárandóságok, amely fizetés az államtól nyerendő 600 korona kiegé­szítése iránt az eljárás folyamatban van. „Érdekes Könyvtár“ a cime annak a vállalatnak, mely Halmay Béla szer­kesztésében minden hónapban egy kötet regény kiadásával célul tűzte ki, hogy a magyar olvasóközönség jó és olcsó olvasmányokhoz jusson. Ezúttal Quidának „A pap vétke“ c. regényét veszi az olvasó közönség. Az előfizetési ár egy évre 8 korona, mig az egyes füzetek 1 kor. árban kaphatók. Az előfizetések Budapestre az Érdekes Könyvtár kiadóhivatalába (V. Kálmán-utca 2.) küldendők. A szinipályára lépők figyelmébe. Az országos m. kir. színművészeti akadémián a beiratások az előkészítő osztályba szeptember hó 10, 11 és 12-ikén, az akadémia I. és II. osztá­lyába pedig szeptember hó 13-ikán tartatnak meg d. u. 3 órától kezdve. Az országos m. kir. színművészeti akadémiába való felvételhez megkí­vántainak : Színpadias, csinos alak. Tiszta kiejtésű, csengő hang. Kifejlett testi alkotás mellett legalább 18 éves kor a férfiaknál, 16 éves kor a leá­nyoknál, mi hiteles okirattal bizonyí­tandó. Szülői, vagy gyámi megegye­zés. Jó magaviseletről szóló erkölcsi bizonyítvány, mely vagy iskolai bi­zonyítvánnyal, vagy hatóságilag, vagy ismert egyének aláírásával múlhatat­lanul igazolandó. Minden újonnan jelentkező az előkészítő osztályba csak próbaidőre vétetik fel, ennek letelté­vel újabb vizsgálatnak vettetik alá. A belépő uj növendék 2 korona bei- ratási dijat s 10 korona felvételi dijat, valamennyi növendék pedig 2 korona beiratási dijat, azonkívül 60 korona tandijat tartozik 2 részletben u. m. 30 kor. a felvételkor és 30 koronát február 1-ón előre fizetni. Bővebb értesítést az intézet igazgatósága, (Budapest, Kerepesi-ut 21. szám II. em.) készséggel ad. S/.iilök figyelmébe ajánljuk Röser tan- és nevelő intézetét Budapesten (alapittatott 1853-ban.) E kitűnő hír­névnek örvendő intézet magában foglal 3 osztályú felső kereskedelmi iskolát, mely teljesen egyenrangú az állami, községi és testületi felső ke­reskedelmi iskolákkal és négy osztá­lyú polgári iskolát. Bizonyítványai államórvónyesek és az egyéves önkén­tességre jogosítanak. Vidéki tanulók az iskolákkal kapcsolatos nevelő in­ternátusba felvétetnek. — Értesítést küld Röser János igazgató, Budapest VI. Aradi-utca 10 * A ináramarosszigeti „Szilágyi István-Kör“ Évkönyvének Il-ik kö­tete a Kör 1905 ik évi élénk irodalmi működéséről tesz tanúságot. Az egy­leti életről Dobay Sándor egyleti fő­titkár ad számot, az irodalmi rósz a tagok felolvasásait, költeményeit fog­lalja magában, melyek közül nem egynek magas színvonalú értéke van. Alkalmilag közlünk belőle egy-kót igen sikerült dolgot. * Hangverseny a Sörsaruokban. Varjas Antal színművész és hegedű- szólista tegnap este hangversenyt tartott a Sörcsarnokban, a melyet a szép számú közönség nagy élvezettel hallgatott végig. A műsor dús és változatos. Ma este is tart előadást uj műsorral. „Igyunk Tulipán“ ásványvizet! Kapható minden jobb füszerkereske- dósben. Egy üveg 6 krajcár. * Csodálatos azon eredmény, me­lyet a t. hölgyek a Balassa-féle va­lódi angol ugorkatej használata által elérnek. Néhány nap alatt eltüntet az arcbőrről szeplőt, pattanást s más bőrbajt, kisimítja a ráncokat, redőket, az arcbőrt fehérré, üdévé s finommá varázsolja anélkül, hogy a bőrnek ártana. A párisi és bécsi kiállításon kitüntetett szer, amely rövidesen ná­lunk is mint Angolországban, az ösz- szes egyéb szépitőszereket kiszorítja. Egy üveg 2 kor., hozzá valódi ugor- ka-szappan 1 kor., púder 1 k. 20 f. Kapható minden gyógyszertárban és postán szótküldi Balassa Kornél gyógy­szertára, Budapest—Erzsóbetfalva. — Szatmáron kapható Bartók László drogueriájában. „Juei-krém“ a legjobb cipőbőr ápoló! „Juci-krém“-től a bőr fényes, puha, tartós és vizhatlan lesz. Kér­jünk csak „Juci-krém“-et, mint egye­düli szatmári készítményt és ezáltal pártoljuk a helybeli ipart. „Juci- króm“ kapható a legtöbb helybeli kereskedésben Egy doboz ára 24 f. Készíti Szabó Károly Szatmáron, (Bercsényi-utca 50. sz. a.) ahol meg­rendelések is elfogadtatnak. * Egy idós úrnő öröme. Gyenge egészsége és rossz étvágya már egé­szen elgyengítette, úgy annyira, hogy csak a reggeli kávé és az uzsonnái tea tartotta benne az életet, de már azt is megunta, mert bárhonuét is hozatta a legfinomabbat mindig oly különös izt talált benne, hogy már kétségbe volt esve s panaszkodott ba- rátnójának, aki azonnal ajánlotta a kizárólagos kávé- és tea-üzletet. Az idős úrnő azóta onnan hozatja a ká­vét és teát, kinek jól Ízlett és jó ha­tással volt, hogy most már mint tel­jesen egészséges ajánlja mindenkinek Néhma Lajos József kávóbehozatalát Szatmáron, mivel egyedül ott kapható a legtisztább, valódi izü 25 féle pör­költ és nyers kávé, tea és rum a leg­olcsóbban, mely mentve van minden más idegen áruk szagaitól. Próbálja meg a friss „Néma keverék“ pörkölt kávét 10 deka 22 krajcár, mert csak egy kávébehozatal van Szatmáron Kazincy-utca 16. szám. Felhívjuk lapunk t. olvasóinak fi­gyelmét Beer Sámuelnek mai számunk­hoz csatolt színes körlevelére. * Felhívjuk a közönség figyelmét a Leszámítoló Bank hirdetményére. Eladó egy házastelek (Wesselényi- utca 28. sz.) Tanulóul felvétetik egy jó családból való fiú, lnglik József szabó üzletében. VIDÉK. Astra-népgyiilés. Ma, vasárnap a román közművelődési egyesület nép- gyűlést tart Barlafaluban, melyre a csendőrség is kirándult. Korcsmái jeleuet. E hó elején tör­tént, hogy Erdőszád án a románok Illés-napot ünnepeltek. A „keresztény fogy. szövetkezet“ korcsmájában is összejöttek vagy húszán és ugyan­csak éltették védszentjüket, Illést. Mikor pedig már annyira berúgtak a kisüstitől, hogy ali^ ismerték meg egymást, meg aztan hogy fizetni senkisem akart, a korcsmáros, Yanca Péter megtagadta a további italadást. Erre a megvadult atyafiak éktelen orditozás között megragadták a korcs- márost, aztán a földre tepertők és ogy uéhányan ráülve döngetni kezd­ték. E nem épen irigylendő helyzet­ből a csendőrök szabadították ki a megpréselt korcsmárost. Lopások a vidéken. Mezei Pál vállalkozó, alsóberekszói lakos jelen­tést tett az erdőszádai csendőrörsön, hogy az Alsóberekszó és Farkasaszó községek közötti törvh. útvonalon kőhidak építésére lerakott kövekből mintegy 60—70 drb eltűnt. A csen­dőrség a nyomozás folytán a tette­seket Moldován Nuc és társai szemé­lyében elfogta. — Cziement Jakab barlafalusi lakos, házaló portékáit az erdőszádai vásáron alaposan meg- dózmálták. A csendőrség utánajárt a dolognak és hamarosan el is csípték a tolvajt Tamás Luska ó-buzintai la­kos személyében, ki az ellopott ken­dőket Spán Zina erdőszádai lakosnak adta el potom áron.

Next

/
Thumbnails
Contents