Szamos, 1906. június (38. évfolyam, 44-51. szám)

1906-06-03 / 44. szám

XXXVIII. évfolyam­Szatmár, 1906. junius hó 3. (vasárnap) 44. szám. SZAMOS. POLITIKAI, SZÉPIRODALMI ÉS GAZDASÁGI LAP „A Szatmármegyei Községi- és Körjegyzők Egyesületének“ hivatalos lapja. MEGJELENIK VASÁRNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN. Előfizetési ár: Egész évre 8 kor. — Félévre 4 kor. — Negyedévre 2 kor. Egyes szám ára 10 fillér. SZERKESZTŐSÉG és KIADÓHIVATAL: Rékóczy-utcza 9. sz. Telefon: 107. Mindennemű dijak Szatmáron, a lap kiadóhivatalában fizetendők HIRDETÉSEK: Készpénzfizetés mellett a legjutányosabb árban közöltéinek Nyllttér sora 20 fillér. Az apró hirdetések között minden szó 4 fillér. Pünkösd. Es megtelének Szentlélekkel ! . . tanítja az írás. Az egyszerű vám­szedők és halászok idegen nyel­veken szólaltak meg. És szavuk ereje csodát müveit: ezren és ez­ren léptek a kér. egyházba, mely mint a Krisztus vallásának külső megnyilatkozása, akkor megalakult. Ez történt az első pünkösdön. S ez az esemény világtörténeti jelentőségű lett: társadalmat alkotó s társadalmat reformáló erő. A régi világ romjain ez az erő teremtett uj világot. Az apostolok munkáját ez az erő tette eredmé­nyessé. Megtelének Szentlélekkel! Azóta sok idő lezajlott. Mi, kik­nek időképzete az ember-futamnyi „egy élet-idő“-höz van kötve, alig tudjuk elképzelni, mi az a szinte 2000 esztendő, mely az első pün­kösd óta tovaszállt. Azóta az em­berek nagyon felvilágosodottak let­tek : sokat akarnak tudni, keveset hinni. A Szentlélek munkájáról nem igen hallanak. Szólnak az önzést megtagadó közérdekről, az esz­ményi világban járó ideálizmusról, mely mind előbbre viszi az embe- siséget a haladás utján. Másról nem igen szólnak. És mégis, — tudja Isten, minő érzés, ha a törté­nelem lapjait lorgatva egy-egy nagy esemény alakul ki szemünk előtt s látjuk, hogy tagadják meg a hősök emberi természetüket s hogy adnak helyet annak, ami isteni, úgy érezzük, pünkösd volt akkor is és megtelének mindazok Szentlélekkel! . . . És mikor a mi korunkra nézünk, ugyancsak a pünkösd ünnepét ke­ressük. Nagy szükség van reá. A mi századunk nehéz utón halad. A damoklesz-kard ott függ a feje felett. És senki sem tudja, mikor szakad el a fonál. A proletárizmus talán még soha­sem volt olyan nagy, mint a mi napjainkban. Százan és százan henyélnek munka nélkül s tókozolják a könyö- rületesség adta filléreket. Nincsen meg bennük az emberi méltóság tudata s annak védelmezője: az önérzet. Többre becsülik a tétlen életet a hiv kötelességtudásnál. És ez a gyarló állapot nem hogy ja­vulna, hanem inkább évről-évre rosszabbodik. — Mikor jön vál­tozás', mikor közéig a tökéletes: bülés ? . . . A társadalom pünkösd­jén, majd, ha megtelnek mindnyá­jan Szentlélekkel! . . . És mit szóljunk a szellemi pro­letárokról, azokról a „müveitekről,“ kik kifogástalan szabású ruhában, de kifogásolható erkölcsi íelíogás- sal sétálják végig az élet útját, amelyen ők maguk tépik le a ne­kik megtetsző virágokat. A lapok hírrovata az öngyilkosok, párba- jozók, sikkasztok egész seregét ál­lítja szemünk elé. Azon egyéb gyarlóságokról pedig, — melyeket a társadalom felfogása a megszo­kás folytán bűnös jellegüktől is megfosztott, — ugyancsak tanús­kodik a városok élete. S látva mindezt, gondolkodva kérdezzük: Lesz-e még jobb idő, tökélesedés, erkölcsi érettség? . . . Talán. Vala­mikor. Majd azon pünkösd ünne­pén, ha megtelnek mindnyájan Szentlélekkel! . . . Az elégületlenség is lassanként a kor ismertető jelszava lesz. Rit­kaság-számba megy, ha egy-egy megelégedett embert lehet látni. A munkás ép oly elégedetlenül szántja egymás mellé a barázdá­kat, mint amily elégedetlenül rójja a sorokat egymás mellé a hiva­talnok. — Az iparosok leteszik a munka eszközeit, — nem dolgoz­nak. — Furcsa világ ez nagyon! Magában nézve is nagy baj ez, de még nagyobbnak tűnik fel, ha ibban a társadalmi betegség kór- tüneteit látjuk. A munkaadó és a munkás viszonya mindig jobban mutatja az ellentét élességét. Min­dig jobhan előtérbe nyomul a kér­dés: Tőke és munkáskar hogyan viszonylanak egymáshoz? — Meg van-e fizetve a munka a bérösz- szeggel s megengedhető-e a más verejtékén gazdagodás ? És léinek a kérdésre feleidet adni! A társadalomnak a szelleme, a lelke beteg, a lelkiismerete van eltompulva. Akik az emberiség javát a szivükön viselik, mind be­látják, hogy itt segiteni kell. De hogyan ?. . . Erre felelni már sok­kal nehezebb. Vaskos könyveket imák a tudósok, banketteznek a többiek. Hej pedig diszebédekkel nem lehet társadalmi kérdéseket megoldani! Nem is a fejben, hanem a szív­ben van a hiba. Valaminek kellene ott lenni, ami nincsen ott. Meg­elégedés és felabaráti szeretet a neve. De nem is lesz békesség, nem is lesz szeretet, nem is pir- kad hajnal ebből a szomorú éjsza­kából, hanem majd csak akkor, mikor eljön a társadalom pün­kösdje, — megtelnek mindnyájan Szentlélekkel! . . . Akkor! — Talán akkor nem is lesznek az emberek annyira egy­más útjában. Talán akkor nem pusztítja el a féltés tüze egymás munkáját s nem emel az önzés széles korlátokat. Akkor majd bizonyságot tesz a Szentlélek arról, hogy ő jobbak lelkében lakozó társadalmat alkotó reformáló erő Igaz, azt mondják akkor is: a nemes eszme, az em­beri erő teremtett nagyot, — de az nem baj! Mi mégis csak érez­zük: megtelének Szentlélekkel! A társadalomnak pünkösd ün­nepére, mint a betegnek gyógyító orvosszerre, nagy szüksége van. A század halad a maga utján, Nyugaton. Irta Gaál Jenő mérnök. Nem is hinné az idegen, bogy a modern vasút mily közel hozta Lon­dont Parishoz. A train rapid 8, a train de luxe 6 és fél óra alatt visz el a vig Pá­riából a komor Londonba. A „rapid“ egyszer áll meg a Csa­tornáig, Amiensben; a luxus-vonat megállás nélkül megy odáig. Ez a „train des anglais“ az angolok vo­natja. Átlagosan 100 km. a sebessége, de egyes szakaszokon 130 km. is. Meg is van adva minden feltétel a gyorsasághoz. Három-négy kocsit visz ; vonattalálkozás, dupla vágány lévén, alig van; egyetlen ut, vagy vasút sem keresztezi a vonalat pálya- szinben, mind felette, vagy alatta vannak elvezetve. Egyedül ülök be Párisban egy sza­kaszba. A kalauz „facteur“ utolsó felszólítására „Au voiture, s‘il vous piait!“ bejön egy öreg ur. Eleinte hadar az orra alatt, aztán egy fran­ciánál nagy önmegtagadásra valló lassúsággal mondja, mily kényelme­sen utazunk mi ma, lévén péntek délután és borús idő. A kocsi csak tisztaság dolgában jobb a mi Pulmanunknál, meg pom­pás kis „cabinet“-je miatt. Ebben forgó-mosdó, szappan, törülköző, ruha- és cipőtisztító szerszám, jó ivóvíz áll rendelkezésre. A kocsi folyosója kes­kenyebb, mint nálunk, de csapó-ülé­sekkel van ellátva. Érdekes az a lát­vány, amikor két luxus-vonat nyílt pályán, egymástól alig 3 m.-re levő sínpárokon egymással szemben elha­lad. A két sebesség összeadódik és az utas 260 km. sebességgel látja távozni a másik vonatot a magáétól. Három perc alatt az már 6 km. tá­volságra van s ponttá zsugorodik. Alig telik el három óra, közel já­runk a „La Manche* csatornához, sűrűn maradöak el a Shakespeare-ből ismert városok. Kezdődnek a homok dünák s vagy egy órán át a szárazföld és a tenger ezen átmenetén száguld a vonat. Két oldalt a pálya mentén hatal­mas reklámtáblákon hirdeti magát a New York Herald Europeen Edition európai kiadása. A gazdag amerikai rendesén Londonon keresztül ez út­vonalon jön a kontinensre. Nem szegény embereknek szánták e lapot. A new-yorki főujsággal egy időben hozza a főbb amerikai híre­ket, nem egyszer több ez9r frankot fizetve a több hasábos sürgönyökért. 25 krajcárt vesznek egy számáért, melyből megtudhatja az olvasó, hogy az amerikai milliomos kisasszonyok mily debut-ket csinálnak az európai nagy városokban. Túl az Óceánon meg a demokrata lapok minden csú­nyát kitalálnak a „Society Girls“-őkre a „társasági lányok“-ra. E profán reklámnak éles ellenté­téül Calais alatt egy domboldalon óriási betűk, virágágyakból kirakva hirdetik az „Egyik legidősebb leánya“ a Frankhont elhagyó, vagy abba térő idegennek, hogy „Gloire au Jesus Christ!“ Szemünkbe ötlik s megint eltűnik a tenger ; nem az Adria kéket-zöldet játszó nyugodt tükre, hanem a min­dig háborgó, nagy történelmi esemé­nyeket átélt, az „entente cordiale“-ra sem csillapuló Óceán. Végre oly hosszú futás után meg­lassítja a vonat a menetét, szemben a hajóállomáson megáll. A Csatorna most is viharos. Az megesik, hogy a hétnapos amerikai utón mindennap csendesen marad a tenger, de a Csatorna, alig 40 km. széles, mindig háborog. Francia utitársam beszélte útköz­ben, hogy sok angol nő szerencsét­lennek érzi magát, nem tudván szá­razföldi utón eljutni a kontinensre. Egyszer már megkezdték az alagut- furást Calaisban és Doverben, de az angol közvélemény sebogysem tudott belenyugodni, hogy egy „lyuk“-kai megszüntessék Albion sziget-jellegét. A zöld francia és a fehér brit part között imbolyoguak a gőzösök, tán­colnak a vitorlások. Itt keltek át gályáikon az angol királyok, vezérek, hogy biztosítsák maguknak Frankhon szép tartomá­nyait, Anjout, Touraint, Maint, meg Poitiout. Egy-egy vihar hány hajót boríthatott fel, hány angol harcos Róth Fülöp kárlsbadi czipőraktárát ajánljuk a t. vevő-közönségnek, mint legolcsóbb bevásárlási forrást. Közvetlen a Pannónia szálloda mellett. — Szatmá,r és vidéke legnagyobb cziporakUra. Mi m Ti m fi Ihn a tavaszi és nyári idényre megrendelt úri, női és gyermek-lábbelik, valódi |30X £s schevraux bőrből készült ezipők a legdivatosabb kivitelben. —

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents