Szamos, 1906. május (38. évfolyam, 35-43. szám)

1906-05-27 / 42. szám

2-ik oldal SZAMOS 42. szára Magyarország műkedvelői és mübarátai érdekében. A magyarországi műkedvelők és mübaráíok tömörítése érdekében ala­kult „Magyar Műkedvelők Társulata“ első céljául azt tűzte ki, hogy mű kedvelők állandó kiállítását létesíti, de hivatásának fogja tekinteni a mű­kedvelők képezését is s hogy a mű­kedvelők munkáinak piacot és vásárló- közönséget teremtsen s általában a műkedvelők szellemi és anyagi érde­keit szolgálja. A tervezetnek a főbb pontjai a következők : A „Magyar Műkedvelők Társulata“ által tervezett kiállítás célja : 1. A műkedvelők művészi érzékének és tudásának fejlesztése, a munkára való serkentés. 2. A műkedvelők hathatós buzdítása és támogatása. B. A kiállí­tandó tárgyak értékesítése. 4. A jóté­konyság gyakorlása. A „Magyar Műkedvelők Társulata“ kiállításán reszt vehetnek mindazok, kik a kréta-, szón- és tusrajz, olaj-, aquarell-, porceláu és üvegfestósek, szobrászat, fa és bársonyégetési mun­kák, a bármely eljárás szerint készült fényképek, a kézi ügyességre valló egyéb munkák egyikével — nem híva- tásszerüleg — foglalkoznak. A tagság. A „Magyar Műkedvelők Társulata“ nak tagja miudeu műked­velő lehet (nő vagy férfi, nagy és kiskorú egyaránt). A tagok jogai és kedvezményei: 1. Minden tag a kiállítandó tárgyakkal tetszés szerinti mennyiségben vehet részt. 2. A tagok saját személyükre egy állandó, családtagjaik részére minden kiállításhoz5—5 belépőjegyre tarthatnak igényt. A kiállító tagok közt dijak lesznek kiosztva. 3 A kiadandó katalógost e tagok díjtalanul kapják. — 4. A rendezendő összes estélyek­hez és ünnepélyekhez szabad beme­nettel bírnak. 5. Résztvesznek a ki­állítás által rendezeudö sorsolásban. A tagok kötelezettségei: 1 A tagok az ide mellékelt belépési nyilatkozat­tal arra kötelezik magukat, hogy a tagsági dijat, mely egy évre 20.— koroua, pontosan befizetik. 2. A ta­gok óvenkint legalább is egy egy újabb müvei tartoznak a kiállítás anyagához hozzájárulni, mely köte­lezettséggel a műkedvelői ambíciót is fokozni óhajtuk. 3. Tartoznak az általuk bejelentett müveket a kiállítás helyiségébe pontosan beküldeni. A szállítási költségek mindenkor a kiál­lítót terhelik. A tárgyak értékesítése: 1. Az el­adni szándékolt tárgyak eladási árát a kiállító maga is megjelölheti. 2. Az árral meg nem jelölt tárgyak érrókót a vezetőség fogja megállapítani 3 A kiállítási tárgyak után befolyó összegek 25 százaléka a kiállítás veze­tőségét illeti meg. E százalékból be­folyó összegek részben a költségek fedezésére szolgálnak, részben jóté­kony’- célra fordittatnak. A jövedelem hovaforditása. Az évenkint mutatkozó tiszta jövedelem hovárorditása iránt a mindenkori köz­gyűlés fog határozui. A tagok kiválása. A kilópui szán­dékozó tig a társulatból való kiválá­sát csakis január és március hóna­pokban jelentheti be. Későbbi beje­lentések nem lesznek figyelembe ve­hetők. A kiállítás megnyitása. Az alakuló közgyűlés — melyre az összes tagok meghívót kapnak — fog a kiállítás iránt határozni. Az ünnepély meg­nyitása előreláthatólag f. ó. november 15-én lesz. Biztosítás. A kiállításra beküldendő tárgyak tűz és betörés ellen bizto­sítva lesznek. E tervezet itt elsorolt pontozatai eléggé megvilágítják a célt és az esz­mét, melynek a Társulat szolgálatába szegődött. Bővebb felvilágosítást készséggel nyojt az „Állandó műkedvelői Kiál­lításit rendező Magyar Műkedvelők Társulata (Budapest, VIII. Vas-utca 15 a.) A „Szamos“ eredeti táviratai. Bpest, május 26. Országgyűlés. A képviselőház ülését Szappanos Istváu korelnök pont 10 óraaor nyi tóttá meg. Körjegyző felolvasta a múlt ülés jkönyvót, amelyet hitelesi­Krurnme Teuföl“ ez. komikus operá­ját, amelyet nagy sikerrel adtak elő. Volt egy darabig orgonista is egy külvárosi templomban, quartetteket és egyebeket irt, amelyek hírnevét nagyban növelték. Egy kis zenetár saságnak a kedvéért és kérésére egy vonós négyest irt s már ezen első e nemű darabjában megadta ennek a még csak a kísérletezés terén mozgó müformának a művészi alakot. Első sikerén felbuzdulva hamarosan még 18 ilyen darabot irt. 1759-ben jól fizetett állást kapott: i egy cseh grófnál Morzinnál, lett kar­mester. Ezen időben szerelemre gyu- ladt egy parókagyáros leány iránt. Ez azonban nem érzett kedvet a há­zaságra, sőt kolostorba vonult. Az apa azt ajánlotta Haydnnak, hogy vegye el a legidősebb leányát s a jámbor Haydn ezt nagy bajára meg is csele­kedte s elvette „ezt a parancsolni szerető, féltékeny, megfontolásra kép­telen és pazarló teremtést“, akivel boldogtalan házas életet ólt. Különö­sen az fájt Haydnnak, hogy felesége nem tudta megbecsülni benne a mű­vészt s pl. kottáit, ezek között nem egy becses szerzeményt, a kalácssü- tósnil használta fel. S bizony ez az áldatlan állapot, amely a szelíd lelkű és sokat tűrni tudó férjet is nem egy­szer dühre ingerelte, 40 évig tartott. Annyi kárpótlást mégis nyújtott neki a sors, hogy a feleségét túl élte s életének utolsó 9 évét békében tölt­hette. 1761-ben a gróf feloszlatta a zene­karát, de Haydn egy barátjának, Esz- terházy Pál hercegnek ajánlotta, aki szerződtette is karmesterének. Most már Magyarországon, Kismartonban lakott a művész, de a téli hónapokat a herceggel együtt Becsben töltötte. A kezére bízott zene és énekkarnak tökéletesítésén nagy gonddal fárado­zott s most már nagy számban készülő darabjait (különösen symphouiáit) e karon próbálta ki. Üres óráiban sze­retett vadászni és halászni s már kora I reggel a természet ölén csatangolni, a mi kedélyére jótékony, felüditő ha­tással volt s müveinek eredetiségére és frisseségóre nagyban közreműkö­dött. A természet szeretető s jelensé­geinek éles megfigyelése nyilvánul a nap szakairól irt symphoniában, va­lamint a „Négy évszak“ és „Terem­tés“ oratóriumaiban is. Hogy milyen jól érezte magát a dúsgazdag, előkelő modorú, nobel passziókat űző, a tudományokért és művészetekért lelkesülő herczeg kör­nyezetében, tanúsítja a következő nyilatkozata : „Itt óhajtok élni és meghalni !“ A fizetése (megjavítás után) 600 forint volt, amihez még a herceg ajándékai járultak. Több (12) olasz stüú operát irt itt tartózkodása 30 óv alatt. Hírneve folyton emelke­dett s már 1766-ban a német nemzet kedveltjének nevezi a Wiener Zeitung. Már akkor általánosan elismerték, bogy a „symphoniáit férfias erő és találékonyság, dalait báj, megnyerő­tettek. Ezután az osztályok előadói jelentést tettek a mandátumok meg­vizsgálásáról Erre következett az elnök választás. A szavazás fél 12 ig tartott, ekkor a koreluök az ülést a szavazatok megszámlálása végett fel­függesztette. Szünet után a korelnök jelenti, hogy összesen 264 szavazat adatott be, ebből tiz szavazó-lap üres volt, ennek folytán Justh Gyula 254 szóval a kép viselőház elnökévé meg­választatott. Következett az alelnökök választása, körelnök kihirdeti, hogy Návay Lajos és Ratkovszky Istváu szótöbbséggel aleluöknek megválasztattak. Jegyzők és háznagy megválasztása után Tóth háznagy vezetése mellett, megjelent az egész tiszti kar. A ház éljenzése közben Justh elnök hálás szívvel megköszöni a tisztikar nevében a ház bizalmát, mely reá nézve igen nagy kitüntetés, mert bizalmat másodszor helyezni belé, ez azt jelenti, hogy a nemzet egyetért azon elvekkel, ame­lyek őt irányítják s jövőben minden ténykedése a nép szuvérinitásból fa­kad, ezen hivatásának fog élni a jö­vőben, megvédve a parlamentarizmus fenségét. Egy történelmi nevezeteségü határkőhöz jutottunk, mely elválasztja a gyászos múltat a reményteljes jö­vőtől. A múltban a korona gonosz tanácsosai hatalmi eszközökkel elné­mították a parlamentet, de a nemzet törvénytiszteletén hajótörést szenve­dett az erőszak. A trónt az országot csak úgy biztosítjuk, ha a nép kép­viseletét és alkotmányát megerősítjük. Adja az Isten, hogy semmise zavarja az egyetértést a trón és a nemzet között. (Hosszas éljenzés.) Elnök jelen­tést tesz a mandátumok megvizsgálá­sáról és jelenti, hogy a ház megala­kult, ezzel az ülés véget ért. Legközelebbi ülés hétfőn lesz. HÍRROVAT. * Személyi hir. Tankóczi Gyula rendőrfőkapitány négy heti szabadsá­gáról tegnap haza érkezett jó egész­ségben s egészen felfrissülve. Hivata­lát nyo'nban át is vette. * Kormánybiztos. A kir. kath. fő­gimnázium érettségi vizsgálatai juu. ség és kellem, menüettjeit természetes vidámság és kedvesség jellemzik“. A quartettnek és a symphoniának ő adta meg a természetességet és 'ezért ne­vezi Beethoven nagynak s az utókor hallhatatlannak. S amily nagy tehet­ség volt Haydn, ép oly szerény is volt s mindenek előtt igazságos elis- meröje a mások érdemeinek, de tu­datában volt saját jelentőségének és érdemeinek. Amint már említettem, Haydn a téli hónapokat rendszerint Becsben töltötte, amelynek zenemüvelö társa­ságai nagyban kultiválták az ö mü­veit. 1781-ben Mozart, az akkor már nagynevű zeneszerző is Becsbe jött s a két művész között a meglehetős korkülömbsóg daczára (Mozart 24 év­vel fiatalabb volt) igen meleg barát­ság fejlődött ki. Mozart „papá“-nak hívta Haydnt, egy 6 quertettből álló ciklusát neki ajánlotta, hálája jeléül, mivel tőle tanulta meg, hogyan kell quartettet Írni. Viszont Haydn is nagy elismeréssel volt Mozart iránt, akinek atyja előtt úgy nyilatkozott, hogy „fia a legnagyobb zeneszerző, akit valaha ismert“. Haydnnak anyagi viszonyai nem tartottak lépést az ő folyton növekvő hírnevével s müveinek keresettségé­vel. Müveit egyrészt szegélyesen fi­zették, másrészt a szerzői jogot sem nagy tiszteletben tartották s a müveit másolásokkal lopkodták, úgy hogy az Eszterházy herceg szolgálatában töl­tött 30 óv után összes vagyona egy 5., 6, 7., 8. és 9. napjain fognak meg­tartatni, mely vizsgálatokra kormány­biztosul Bókefy Rémig egyet. nyíl. r. tanár, cisztercita áldozó pap kül­detett ki. * Személyi hir. Eibel Árpád m. kir csendőfőhaduagy Nagykárolyból, a napokban városunkban időzött a csendörörs megvizsgálása végett s a tapasztaltak felett megelégedését fe­jezte ki. * A múzeumok és könyvtárak országos szövetségének Budapesten tartott ülésén a Szatmári Kölcsey - Kört Bakcsy Gergely, a Kör muz. szakosztályi elnöke képviselte. Az ülésen Wlassics Gyula dr. elnökölt. A gyűlésen a múzeumok ügye mellett különösen a népkönyvtárak kérdése nyert bővebb megvitatást s ezeknek fejlesztése érdekében fontos határo­zatok történtek. A szövetség a György Aladár elhuuytával üresedésbe jött egyik titkári állásra Schönherr Gyula igazgató őrt emelte, ki a Kölcsey-Kör múzeuma iránt már nem egy Ízben adta jelét buzgó érdeklődésének. * Paedagógiai vizsgálatát dicsére­tes eredménnyel tette le dr. Osváth Gedeon a Kolozsvári tudomány egye­temen. így a helybeli ev. ref. főgim­názium volt jeles növendéke tanári oklevelet nyert. * A szatmári ev.ref. főgimnázium szerdán tartott majálisa a Kossuth- kertben minden tekintetben szépen sikerült. A rendezőség Osváth Elemér tanárral az ólén nem fáradozott hi­ába. A Kossuth-kerti Kioszk táncter­mében a bájos ifjúság gyönyörű tarka képe alakult össze a pompás időben. Volt is mulatság a javából; táncz kivirradtig s a szünóra alatt kedélyes vacsora. A tulipános jelvónyü rende­zők ugyancsak buzgólkodtak, hogy mindenki pompásan érezze magát s a mamáknak többször is meg kellett újítani a hazamenetel terminusát. Oláh Feri zenekara s az uj vendéglős Demkőnó jó ételei és italai mellett a késő reggeli órákig maradt együtt a közönség, Felülfizettek a következők : Sepsy Endrénó Kelemen Samunó 6 — 6 K Gönczy Adolfaé 5 K dr Fuchs Jenő (Mátészalka) dr. Nagy Barna 2—2 K dr. Fekésházy Gyula 2 kor. Thurner kis ház és 500 forint készpénz továbbá 2000 forintot érő értékpapír volt. — Anyagi viszonyainak e szűkössége azonban nem annyira jövedelmei cse­kélységének, mint inkább felesége pazarlásának tulajdonítható. Ezen az állapoton könnj'en segíthetett volna ugyan, ha élt volna a herceg nagy­lelkű ajánlataival, hogy szükség ese­tén az ő terhére adósságot csinálhat, de ő ezt az ajánlatot csak igen ritkán s csak kis összeg erejéig használta fel. Néha-néha az a vágy fogtael, hogy a hercegnél viselt állást, amelyet már kicsinynek és korlátozónak érzett, elhagyja és a fényesebb ajánlatok valamelyikét fogadja el, de a herceg iránt érzett nagy tisztelete, ragasz­kodása és hálája ezt nem engedték meg. Meg is esküdött a hercegnek, hogy soha el nem hagyja, még ha milliókat kínálnának is neki. Pedig mindig nyomasztóbbnak érzi helyze­tét, kietlennek otthonát és elhagya­tottnak önmagát. Ehhez járult még, hogy a herceg az utóbbi években igen keveset időzött Becsben, amelyet valami okból meggyülölt, holott Ha­ydn nagyon szeretett Bécsben tartóz­kodni. Még terhesebb lett helyzete a hercegné halálával, amely a herceget egészen buskomorrá tette, úgy, hogy csak a zene nyújtott neki enyhülést s emiatt Haydnnak mindig a herceg mellett kellett lennie. (Folyt, köv.) 'íJS'eSs' A tavaszi és nyári idényre az angol gyapjúszöveteink megérkeztek. Nagy választék! 7~~~ .......................... ----■ W* Legjobban mi készitünk mindennemű ■ ■ = úri öltönyöket. ===== Klein és Tsa polgári és egyenruha szabók.

Next

/
Thumbnails
Contents