Szamos, 1906. május (38. évfolyam, 35-43. szám)
1906-05-03 / 35. szám
XXXVIII. évfolyam. Szatmár, 1906. május hó 3. (csütörtök) 35. szám. POLITIKAI, SZÉPIRODALMI ÉS GAZDASÁGI „A Szatmármegyei Községi- és Körjegyzők Egyesületének“ hivatalos lapja. LAP MEGJELENIK VASÁRNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN. > Előfizetési ár: Egész évre 8 kor. — Félévre 4 kor. — Negyedévre 2 kor. Egyes szám ára 10 fillér. SZERKESZTŐSÉG és KIADÓHIVATAL: Rákóczy-utcza 9. sz. Telefon: 107. Mindennemű dijak Szatmaron, a lap kiadóhivatalaban fizetendők HIRDETÉSEK: Készpénzfizetés mellett a legjutányosabb árban közöltéinek Nyilttér sora 20 fillér. Az apró hirdetések között minden szó 4 fillér. A Kossuth-nóta újabb áldozata. Méltó felháborodást keltett városunkban s az egész ország hazafiasán érző közönségében az az eset, hogy László Imre közöshadseregbeli főhadnagyot, városunk fiát, amiatt, mert Kassán egy vendéglőben a Kossuth-nótát énekelte, tiszti rangjától megtosztották. Az ítélet, melyet a felsőbb katonai bíróság jogerősen is kimondott, annál nagyobb megütközést kelt mindenütt, mert joggal remélhettük, hogy a mostani, úgynevezett nemzeti érában, ha nem is szállt föl még egészen, de meg ritkult az a nyomasztó köd, mely a magasabb katonai bíróságok osztrák agyvelejét fátyolozza s magyar tisztjeink meg lesznek kiméivé attól, hogy a Kossuth-nóta éneklése miatt bűnhődjenek. E feltevésünkben szomorúan csalódtunk. Az uj nemzeti éra feletti öröm akkordjaiba ez az eset mint éles dissonáns vegyül talán intőjelül, hogy az örömmámor, a lelkesedés az osztráktól megvont kordonon kívül ne csapongjon, mert akkor jön a degradáció és minden egyéb-féle zaklatás, amivel magyar tisztjeinkben a magyar nemzeti érzés megnyilatkozását elnyomni szokták. A íelső birósági lesújtó Ítélet László Imrében társadalmunk egy igen rokonszenves tagját érte, ki mint katona, maga is katonatiszti családból származván s e pályára neveltetvén, mint egyik igen ügyes, kötelességét pontosan teljesítő katona aránylag korán nyerte el a főhadnagyi rangot. De mit számit- nak ezek a kvalitások, ha ezekkel szemben a hadbíróság mérlegében oly rettenetes bűn súlya helyezkedik, hogy a Kossuth-nótát énekelni merészelte! Igazán operettbe illő komikum volna az eset, ha személyt érintő vonatkozásában nem volna olyan szomorú, midőn azt látjuk, hogy Magyarországon a Kossuth-nóta eléneklése egy derék tisztet foszthat meg a rangjától s ezzel le vannak zárva az aktái reá nézve a katonai téren minden ambícióinak, melyet kora iíjuságától kezdve e pályához lüzött s melyet megvalósítani szorgalommal s becsülettel igyekezett. Tudjuk, hogy egyeseknek, akár csak a vakoknak, a színekről adunk oktatást, de azoktól, akik e hadbíróságokban mint magyar családok fiai szerepelnek, kérdezzük: hogy van lelkűk egy magyar ifjú pályáját örökre tönkretenni egy olyan nóta miatt, mely nemzeti tradícióink emlékeképen a csecsemő kortól kezdve folyvást mintegy körüllebeg bennünket, akarva-akarat- lanul is mindenki megtanulja s egyetlen vonatkozásában sem tar- ma már semmi olyasmit, ami illojalitásra emlékeztetne, vagy az osztrák önérzetet sértené s ezzel a hadseregnek egységes szellemét a legkisebb mértékben is érintené ?! Egy nóta sem volt még soha sem ártatlanabbul vörös posztónak szuggerálva, mint a Kossuth-nóta. Annyira népies, magyar eredetiségében annyira naiv, bogy ha azok az urak, nem is mondjuk a magyar, de legalább a népiélek szemüvegén e nóta leikébe beláthatnának, lehetetlen, hogy Ítéletük lelett, amit László Imre főhadnagyra ennek eléneklése miatt hoztak, maguk is el ne mosolyodnának. De ha tovább is gondolkoznának az esetről, mosolygásuk mögött nyomban az emberies részvétérzésüknek is löl kellene támadnia, hogy ezen a sártekén, az embereknek e nagy játszó-szobájában katonailag megölnek egy embert, ' ak azért, mert mulatozás közben magyar vére, magyar temperamentuma, miután már egy nagy adag Gotterhaltét, walzert és hopszát lenyelt, magyar nótára is rákezd s ezek közt kedélye, — Uram, boesá‘ — a Kossuth-nótára is el- siklik. No hát ezért kellett László Imrének a fényes katonai uniformist levetnie; az „éset“ után már nem jó katonának, csak civilnek! Igaz, hogy társadalmunk tüntető ovációkban részesíti s a maga részéről olyan erkölcsi elégtételt ad, ami a degradálás tényét erkölcsi szempontból teljesen paralizálja s a talpig derék katona bizonyára a civil pályákon is teremt magának jövőt, de a László Imre esetében sok ezer katona érzi vele együtt azt az arculcsapást, amit az osztrák katonai felfogás mér azokra, kik magyar érzelmüknek, ha csak nóta alakjában is, kifejezést mernek adni. Ennek a képtelen állapotnak végét kell már egyszer vetni, mert ez homlokegyenest ellenkezik azzal a deklarációval, melyet Jekel- íalussy honvédelmi miniszter tett, hogy a katonaság és a polgárság közti együttérzés szellemét ápolni íőfeladatának tekinti. Reméljük, ha ifjaink tömegesebben lépnek a katonai pályára, már számbeli jelentőségükkel is sokat fognak tenni az osztrák katonai szellem ellensúlyozására s az egybeülendő országgyűléstől joggal el-, várhatjuk, hogy ez esetet már csak az uj éra nemzeti jellegének iga- zolásására is interpelláció tárgyává fogják tenni. Bikszád-fiirdő jövője. Irta : Rotterbiller Ödön dr. megyei t. főorvos, operetaur, Bikszád-fiirdő vezető orvosa. A magyar közönség épen úgy nem tudja, mit adott nekünk fürdőkben és vizekben a jóságos természet, A szerencsés nyerő. Kiskun Antal leejtette kezéből a kávéspoharat. A hatkrajcáros sárga nedű végigömlött Antal ur nadrágján s úgy folyt le nagynehezen a piszkos padlóra. A pohár pedig sebes vágta- tással gurult neki a falnak, ahol szépen eltörött. — Kiskun ur, mi lelte, talán rosz- szul lett? — Kérdezte megijedten Csomoráné, a kávémórós tulajdonosnője. — Talán megint bepálinkázott ? Kiskun Antal azonban nem válaszolt. Kivörösödött, kissé puffadt arcából kidülledtek a szemei, ezek a gömbölyű, merev, megtört nézésű szemek az újságot nézték, amelyben valami nagy, csodás dolog lehetett megírva. — Nézze meg az ember! — méltatlankodott Csomoráné. — Még csak nem is felel. Még csak fel sem kel, hogy megtörülhessem a padlót. Hát azt hiszi az ur, hogy egyedül van a kávómérósben ? S miután még mindig nem kapott választ, Csomoráné odaállott Kiskun elé, vastag csípőjére tette a jobb kezét és imigyen szónokolt: — No nézze meg az ember ! Hogy ül itt, mint valami török basa. Mint valami vendég, aki pontosan fizet. Mintha nem is tartoznék hatvannégy reggelivel és huszonhat vacsorával. Tudja mennyi az ? Tizenegy forint nyolcvankét krajcár. Ennyi az adósság, tisztelt ur! Ne hencegjünk olyan nagyon! Kiskun Antal kacagott. — Mennyi? — kérdezte. — Tizenegy forint nyolcvankét krajcár, — bömbölte Csomoráné, — és ne vihogjon az ur, amikor a pénzemet kérem. Ha már nem fizet, ne legyen legalább olyan arcátlan ! Antal ur megint csak kacagott. Csomoráné hátraszólt özvegyen maradt leányának : — Meglátod, hogy én mindjárt kilököm ezt az utálatos embert. A bánatos kis özvegy, aki titkos reménységgel nézte, mint nő a Kiskun kávéskontója, odalibbent az ember mögé, gyöngéden a vállára tette a kezét s a füle fölé hajolt: — Mi lelte, kedves Antal ur ? Antal ur bambán mosolygott. — Nézze csak nagysád, mi áll az újságban! — és egy napihirre mutatott, mely arról szólt, hogy mely sorsjegyek nyertek a legutóbbi húzáson. — No, csak nem csinált főnyereményt ? Az ember felugrott és az asztalra csapott. — De igenis, azt csináltam! Főnyereményt csináltam. Vége a nyomorúságnak. Ezentúl a kávéházban fogok kávét inni. Igenis, borravalót fogok adni a pincéreknek. Igenis ! Kopott kabátja belső zsebébe nyúlt s miutáu azt a rongyos bélés között kotorászva megtalálta, kivett egy szerfelett ódon bőrtárcát s abból hosz- szas keresgélés után kihúzott egy színes papirost. Az volt a sorsjegy. — Tessék, — mondotta. — A kötsz áz-kilencvenhatezer-üyolcszáztizen- kettedik szám. Ez a szám kétszázezer koronát nyert. Most megT^ek a bankba és felveszem a kétszázezer koronát üem hiszik ? Tessék, nézzék meg az újságban. Mi áll benne ? Az áll benne, hogy a ‘296812. számú sorsjegy kétszázezer koronát nyert. Ezzel Kiskun Antal zsebrevágta a rongyos táskát és a sorsjegyet, vette a kalapját és elrohant. Az ajtónál visszafordult. — Azt a rongyos pénzt majd elküldöm az inasommal. Az inasommal, igenis! * A százalékok levonása után százhatvanezer korona maradt Kiskun Antal zsebében. A nagy pénzt, újdonatúj ezres bankókban ott őrizgette a szive felett. Jó időbe telt, mig rendezni tudta a gondolatait. Mit fog tenni a nagy pénzzel ? Lakást vesz, ruhát, arany órát. Persze, hogy vesz, annyit ameny- nyit akar. Még házat is vehet. Megállt egy Erzsóbet-köruti palota előtt. Jól megnézte. Négy emeletes volt és mindegyik emeleten huszonöt ablak. Szép nagy ház. Hozhat legalább is tizenötezer korona házbórt. Aztán uj láz, jó néhány esztendeig még adómentes. Ez fontos a budapesti házaknál, mert nagy a házbéradó. Diktum, Róth Fülöp kárlsbádi ezipőraktárát ajánljuk a t. vevő-közönségnek, mint legolcsóbb bevásárlási forrást. Közvetlen a Pannónia szálloda meílett. — Smtsüár és vidéke legnagyobb czipőraktára. a tavaszi és nyári idényre megrendelt nri, női és gyermek-lábbelik, valódi box és schevraux bőrből készült czipők a legdivatosabb kivitelben. -------
