Szamos, 1906. március (38. évfolyam, 17-25. szám)
1906-03-04 / 18. szám
c.O ' XX XVIII. évfolyam. ’X' Szatmár, 1906. mans, hó 4. (vasárnap) SZAMOS. POLITIKAI, SZÉPIRODALMI ÉS GAZDASÁGI LAP. „A Szatmármegyei Községi- és Körjegyzők Egyesületének“ hivatalos lapja. MEGJELENIK VASÁRNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN. Égé Előfizetési ár: sz évre 8 kor. — Félévre 4 kor. — Negyedévre 2 kor. Egyes szám ára 10 fillér. SZERKESZTŐSÉG és •? I ADÓHIVATAL: Rákóczy-utcza 9. sz. Telefon: 107. Mindennemű dijak Szaíms.ron, a Itté kiadóhivatalában fizetendők HIRDETÉSEK: Készpénzfizetés mellett a legjutányosabb árban közöltéinek Nyilttér sora 20 fillér. Az apró hirdetések között minden szó 4 fillér. A nők szerepe a párbajellenes mozgalomban. A nő hatalma sehol sem nyilvánulhat ékesebben, mint a párviadal elleni küzdelemben és hiszem, hogy kevés azoknak a nőknek száma, akik ettől az ügytől megvonnák támogatásukat. Nem kell-e a nő szivének tiltakoznia ama barbár szokás ellen, amely még egyre szedi áldozatait ? Nem kell-e a nő józa í gondolkodásának felháborodnia ezen őrültség ellen, amelyet gyakorta az ő nevében követnek el, valójában azonban csak profanizáija azt, ami a nőben a legfenségesebb? Végtelen örömmel tölt el, hogy az álmot, amely attól a perétől kezdve, amidőn a párbaj ellen síkra szállottam, előttem lebegett, most ime, önöknél Magyarországon is megvalósulni látom.' — Régóta hangoztatom én már : A nőket kell megnyernünk ! Lelki szemeimmel láttam, mint emeli fel e mozgalomban kezét a nő, hogy gátat vessen a valódi bátorság épp oly nevetséges, mint szomorú torz-szülöttének : a párbajnak. Hallottam, mint szólal meg a nő, hírül adván a lértiaknak: „Ne legyenek többé vademberek a nők szolgálatára! Becsületünk védelmére nem akarunk több véráldozatot! Nem fonunk glóriát oly íérliak fejére, akik megverekednek érettünk. Sokkal többre tartjuk és sokkal inkább megbecsüljük azokat, kiknek van bátorságuk szem- beszállani oly szokással, amelytől szivünk mélyéből irtózunk, melyet megvetünk és elitélünk. Ellefiben azokat, akik ezt a minden léfjog hijján levő szokást fentartani akarják, ezentúl gyáváknak tekintjük, gyáváknak, akiknek hiányzik az erkölcsi bátorságuk* ahhoz, hogy szakítsanak egy elavult intézménynyel, melynek rabjai. Kishitüeknek tekintjük őket, akik visszarettennek oly nehézségektől, amit százszorosán nagyit a képzelődés. Ostobáknak tekintjük, akik nem tudják felfogni a párbaj visszataszító voltát, föltéve persze, hogy nem tartoznak oly társadalmi osztályhoz, amely gaztetteinek leplezésére akarja fenntartani a párbajt, mint remediumot. Nem ezek a mi hőseink, a mi lovagjaink. Bátornak, lovagiasnak szeretjük látni a férlit, de úgy, a hogy mi értelmezzük az erényeket!“ Ha igy fognak beszélni a nők, el fogják kergetni a kisértetet, mely a társadalomban még egyre űzi ördögi játékát. Egy lovagiasan gondolkodó férfi sem fog habozni, hogy e tekintetben meghajoljon a nők kívánsága előtt. Ebben a kérdésben a nőké az első szó. Ki log ellenkezni, ha a nők a józan ész nevében, szívből fakadó szavakkal K.-Ágnak ügyünknek harcosokat to- borzani ? Bizony, kevés férfiú lesz, uki küzd ni fog oly szokás fenntartásáért, amely a nők szemében értékét vesztette. Ha majd gyöngéd női ajkak gunytárgyává fogják tenni a bátorságnak torzképét: a párbajt s a fértiak látni fogják, hogy a hősködésnek ez a fajtája mindenfelé megvetéssel találkozik, hamarosan el fog menni a kedvük tőle. Adja Isten, hogy a nők mindenütt öntudatra ébredjenek, annak tudatára, hogy sok férfinak élete, talán éppen azoké, akik legközelebb állanak hozzájuk, az ő kezükben van. Az ö érdekük, hogy véget vessenek ez átkos szokásnak. Oh, mily mardosó önvád érhetné őket, ha a balsors úgy akarná, hogy tétlenségük egy napon épp annak életébe kerülne, aki drága volt nekik. — Nem! Meg vagyok győződve róla, hogy az itt ott felriadó szó nem hangzik el a pusziban. Hiszem, tudom, hogy a nők méltóknak fognak bizonyulni önmagukhoz, méltóknak szép előjogaikhoz ! Bourbon Alfonz herceg. Nyílt levél a helyzet uraihoz. Motto: „A bon entendeur peu de parol.“ A jóléti bizottság s veaetöi a lapszerkesztő urak idétlen vicczeiken mulatnak s én úgy érzem magamat mint apám Világos után a Józsefstadti börtönben. Aki ismer, tudhatja, hogy előbb lehetek rablógyilkos, mint osztrák rabszolga. Örült az, (ha nem még rettenetesebb) ki a nemzeti jogok kivivására jó eszköznek tartja, hogy közigazgatásunkat előbb megsemmisítve recon- struálását bízzuk a hatalomra. Hisz tudja mindenki, hogy 48 után is szapora volt, mint a dnava, a magyar- haiott-rablók faja. Hát, nem égeti minden magyar lelkét, hogy a millió magyar között a fővárosban a magyar katona árulja el a magyar parlamentet ? Lehet még sülyedni?! Vagy most is azt mondják: „Csak ezt akartam ?!“ A politikát pedig az eredmények jellemzik. Itt van hát az eredmény ! Hát józan ész és becsület alapján áll ma Apponyi gróf, (s hol állott eddig?) midőn szörnyű tehetségét rombolásra használja fel s azt követeli, hogy semmisüljünk meg, mert az ő becsülete forog kockán ? De mikor tudom, hogy becsület cs«r. egy van s az a józan ész gyermeke és az önrombolásnak ellensége. És ha én tudom, hogy Becs tapsol neki: ő nem tudja ? Mi ez ? ! Vigyázni kell! Ezen álorcá« játék soká nem tarthat, a nép sejti már, hogy e politika a nagy urak huncutsága s ítélni fog. Gacsály, 1906. február 28. Maróthy Sándor. 'eJT'éJs' Pöffeszkedés. Irta : Zöldi Márton. A cim maliciát sejtet s félnem kell, hogy legjobb barátaim nyugtalankodva fogják olvasni az alábbi történetet, attól tartva, hogy bizonyos eszmei vonatkozásban áll velük. Mert mi tűrés-tagadás, a pöffeszkedés kellemetlenül grasszál a mi társaséletünkben. A hazug önérzetnek talán sohasem alakult ki annyi visz- szataszitó típusa, mint napjainkban. Pöffeszkedünk felfelé és lefelé. Az, a mit Hamlet a „hivatalnok padkázásáénak mond, az a kellemetlen gőg generális vonás lett. Hivatalon belül és hivatalon kívül. Mikola Imre is veszedelmesen ink- linált a pöffeszkedésre. Ez a fiatal ember alig huszonnyolc éves korában főszolgabíró volt. Mikor elfoglalta a hivatalt, nyomban elfelejtette, hogy azt családi összeköttetéseinek köszönheti. A gondviselés kényszerű adójának tekintette, mellyel tehetségének, tudásának és energiájának tartozott. A mi az energiát illeti, az nem hiányzott leikéből. Merész, dacos karakter volt, ki harcias időkben, kedvező terepviszonyok mellett talán nagyot is művelhetett volna. A szolgabiró hivatalban épp oly tucatszámba ment, mint a többi. — Különben nagy ambiciót helyezett arra, hogy a felekkel szemben a kíméletlenségig szigorú legyen. Mikor egy hétfői napon hivatalában ült, a hajdú Babos Andrást jelentette be neki. — Ki az ? kérdezte a főszolgabíró. — A nagy parasztbirtokos a Tiszántúlról. — ügy jöjjön be ! A főszolgabíró, ez modorába tartozott, belemélyedt valami aktába s jó ideig fel se nézett. Hadd várjon a fél. Mikor aztán feltekinteni kegyeskedett, egy öreg, kék dolmányos parasztot pillantott meg a sarokban egy széken ülve. A főszolgabíró ráförmedt : — Hallja, ki engedte meg magának, hogy leüljön ? Talán azt hiszi, hogy korcsmában van ?* A barátságtalanul megszólított öreg i ember fürgén felugrott a székről s alázatosan mentegetödzött : — Ne tessék túlságosan haragudni ! Hajnal óta talpalok. Alig bírom a lábamat. — Hát honnan jött ? — A vámosi pusztáról. — Gyalog ? — Igen, gyalogosan. A főszolgabíró redőkbe vonta homlokát. — Hát mórt jött gyalog ? kérdezte, Van kocsija, lova. —• Van, könyörgöm, de ilyen nagy munkaidőben sajnálja az ember elvenni a munkából. A főszolgabíró megvető tekintettel mérte végig a gazdag parasztot, kiről többször hallotta, hogy valóságos nábob. Aztán megkérdezte : — Mi járatban van itt ? Bakos András kimért, lassú tempóban válaszolt : — Könyörgöm áfáson, cifra az ón sorom. — Tetszik tudni, hogy most harmadéve árvizveszedelem fenyegetett bennünket. — Szikra hijja volt, hogy háromezer hold búzaföldem nem került a viz alá. Csak annak köszönhetem, hogy a mészfalviak derekasan helyt állottak. Három nap, három éjszaka talicskázták a földet furtum- furt. így menekedtünk meg, csak is így— Jó jó, az már régen volt. Most nincs árvizveszedelem. — Nincs, hála Istennek, ne is legyen. — De hát mit akar itt nálam ? kérdezte a főszolgabíró türelmetlen- kedve. Épp azt akartam elmondani, mert hát, voltaképpen azért is jöttem volna. — Csak beszéljen egymásután. Nem érek rá sokat prézsmitálni. — Tudom, hogy más dolga is van a tekintetes urnák. Hát igen. Akkoriban megígértem a mószfalvi nótáriusnak, hogy nem kívánom ingyen a becsületes igyekezetei. Aszondtam, hogy meghálálom, mert dukál is. — Jó jó, azt végezze el a mószfal- viakkal. Nekem azokhoz semmi közöm. — 'Tudom, nagyon tudom, de mégis. — Beszéljen hát ! Róth Füiöp kárlsbadi ezipőraktárát ajánljuk a t. vevő-közönségnek, mint legolcsóbb bevásárlási forrást. Közvetlen a Pannónia szálloda mellett. — Szatioár és vidéke legnagyobb czipőraktára. a tavaszi és nyári idényre megrendelt úri, női és gyermek-lábbelik, valódi box és sehevraux bőrből készült ezipők a Legdivatosabb kivitelben. ..
