Szamos, 1906. március (38. évfolyam, 17-25. szám)

1906-03-29 / 25. szám

SZAMOS 25 szám. a kezdőket) könnyű, léha életét, csak a mával gondoló, a jövővel nem tö­rődő, gondolkodását eléggé eleven, színes képekben mutatja be s ennek az életnek keretében a bohémeknek a hozzájuk hasonlő egyéniségű nők iránt érzett szerelmét, amely külön­böző periódusok, változatosságok után mindig önmagához tér vissa, (ebben van a cim szerinti jelentőség ) — A muzsikában van néhány vonzó rész­let i igy pl- Musotte belépője, a fel­avató dal (I. felv.) a királynő belé­pője (III. felv.) Az egész muzsika azonban a szöveggel együtt nem áll az utóbbi operette-termékek magas­latán s igy tökéletesen érthető, hogy a közönségnél nem láttuk a megszo­kott érdeklődést első este sem. A premierek rendes páholy-közönsége megjelent, a földszint azonban jórészt üresen maradt. Egy érdeme kétség­telenül van a darabnak : rendelkezik néhány rendkívül hálás szereppel, milyen pl. Musette, Barbemuche, Mimi, Paul szerepe, amelyek jó kezekben legalább az erkölcsi sikert biztosít­hatják a darabnak. Musette szerepét Kerényi gyönyörűen énekelte, játéka azonban nem volt eléggé eleven. Ki­tűnő nöimitátor volt Tihanyi (Bar­bemuche), ki efféle szerepeivel már többször megkacagtatta a közönséget. A többiek Harkányi (Mimi), Szőreghi (Paul) is jók voltak. — Általában az előadás elég jó volt, de ez nem pó­tolta más hiányait. Vasárnap másodszor adták a „Bo­hémszerelem“ -et, még kevesebb kö­zönség előtt ; ez is igazolja a darab­ról fentebb mondottakat. Hétfőn „A páholy“ ez. mulatságos bohózat ment másodszor zónában, jó félház előtt. A darab előadása elég vontatott volt, kihagyásokkal ékes, Tihanyi szoknya szerepén, Szőreghi mókáin azonban jól mulatott a meg­jelent közönség. Kedden a „Leányka“ került színre negyedszer. A közönség a darab iránt ez alkalommal sem tanúsított nagyobb érdeklődést. HÍRROVAT. Lapunk előfizetőihez. Az I-ső évnegyed lejártával tisz­telettel felhívjuk lapunk mélyen tisztelt olvasóit, hogy az előfize­tést megújítani, úgyszintén a hátralékot beküldeni szívesked­jenek. szűkben üzleti vállalkozások. A heves üzleti verseny, mely köztük folyik, arra szorítja őket, hogy kivessék ha­jójukból irodalmi és művészeti hiva­tásuk emlékét is és hogy durva és rikító eszközökkel vadásszák a sikert. Nézetem szerint a lassan, de jó utón haladt magyar színművészet megtóvelyedése már a francia dráma- irodalom legújabb, úgynevezett fény­korával a Dumas és Sardou-darabok tömeges importjával kezdődik. Bizo­nyos, hogy a gall elme könnyed fö­lénnyel uralkodik a színpadi formák fölött. Figyelemre méltó azonban, hogy Dumasnak megvesztegető elmés- seggel és tökéletes technikával meg­alkotott darabjai szinte kivétel nélkül csak egy tárgy körül forognak : a nő erkölcsi bukása körül. A megkísérelt, és befejezett bukás, a jó és gonosz nő, a leány és az asszony bukása, a bukás előzménye és következménye, annak tragikuma és komikuma az örök tengely, mely körül a mester és tanítványainak képzelő tehetsége fo­rog. A nő bukása bizonnyára jogosult témája a drámirodalomnak, — hogy azonban a nagytehetségü irók egész gardaja erre az egy tárgyra pazarolja minden alkotó képességét, ez a fran­cia géniusz betegségének egyik szimp­* Szieber Ede kir. tanácsos, tan­kerületi főigazgató e hó 18 -27-éig tette meg látogatásait előbb a kir. kath. 8 azután az ev. ref. főgimná­ziumban. A főigazgató látogatásai után a megtartott értekezleten mind­két helyen elismerését fejezte ki a nevelési és tanulmányi állapotok fö­lött és 27-én délután Nagybányára utazott. * Egyházi tanácsgyftlés A szatmári ev. ref. egyház vasárnap tartotta meg presbyteri gyűlését, atnelyeu Biki Károly esperes előterjesztette a szám- vizsgáló bizottság jelentését, Uray Géza főgondnoknak, a prot. bál jö­vedelmére vonatkozó számadásáról E jelentés szerint a tiszta jövedelem 2865 kor. volt. Ezzel kapcsolatban elhatározta az egyháztanács, hogy jegyzőkönyvileg fejezi ki köszönetét azoknak, kik e szép erkölcsi s anyagi sikerhez áldozatkészen hozzájárultak. Esperes jelenti továbbá, hogy a tem- plomópitós 100 éves emlékünnepére eszközlendö templomjavitásra és uj orgona beállítására adakoztak : Czé- gónyi Sámuel 200, Virágh András 200, Mikó László és neje 200 koro­nát A templomépités 100 éves emlék­ünnepének előkészítésére, valamint a templomon megejtendő javítási mun­kálatok megállapítására a tanács egy bizottságot választott, melynek tag­jai a következők: Uray Géza főgond­nok és Biki Károly esperes elnöklete alatt: Fehér József, dr. Farkas Antal, Erdélyi István, dr. Nagy Barna, Ve- réczy Antal, dr. Vajay Károly, Uray Gáspár és Halmi János. — Végül az orth. zsidó hitközség azon ajánlata tárgyaltatott, mely szerint az ev. ref. főgimnáziumnak az egyház tulajdo­nában levő két alsó helyisége bér­összegért vallástauitás céljából ré­szükre adassák. Több részről történt felszólalás után egyháztanács az aján­lat tárgyalását a napirendről levé­tette s ezzel a gyűlés véget ért. * Berendelés. Az igazságügyminisz- ter dr. Szász Gerő erdödi kir. aljárás- birot, a budapesti kir. Ítélő táblához tanácsjegyzőül rendelte be. * Személyi hir. Berkes Andor m kir. pénzügyi főtanácsos a városunk­ban felállítandó dohánybeváltó hiva­tal ügyében kedden városunkba érke­zett s a polgármesterrel és a tiszti ügyésszel tárgyalásokat folytatott. A tanácsból. A városi törvényha­tóság a tanács javaslatára elhatározta, hogy a város által a Szamos-jobbparti vódmüvekbe fektetett beruházások után a törvényszerű adómegtéritóst a tornája, melyet azóta már számos más de rokontermészetü, a gondolkozó franciákat is aggodalomba ejtő szimp- toma követett nyomon. Á francia házasságtörő drámák éveken át uralkodtak a fővárosi szín­padon. Nagy külső sikerrel jártak. Ha elemeznök azonban a sikert, bi­zonyára úgy talál nók, hogy vegyi összetételében vajmi kevés az igazi művészi elem. Említettem, hogy a főváros színé­szetének kétféle hivatása van, helye­sebben volna Kifelé a magyar kul­túrát kell képviselnie, befelé az euró­pai művelődést közvetíteni. Teljesen méltatom a nagy nemzeti missziót, melyet fővárosunk végez, azt tartom azonban, hogy mint szinmüvászetimk központja, hovatovább nemzeti ve­szedelemmé kezdi magát kinőni. —• Kifelé, mint a francia trágárságok lerakodóhelye, hamis színben tünteti fel a magyarság erkölcsi és művelő­dési kvalitásait; befelé pedig — épen a vidékre gyakorolt nagy befolyása következtében —rendszeresen továb­bíthatja a küldföldről beléje oltott mérget, egészen az országhatárokig. Egyes vidéki törvényhatóságok szükségét érezték annak, hogy kivé­teles intézkedésekkel megvédjék pol­pónzügyminiszteriumtól kérni fogja. A közgyűlés felirata folytáu a pénz­ügyminiszter utasította a debreczeni kataszteri helyszinelési felügyelősé­get, hogy a kérdéses védmüvek által ármentesitett. területről szerkesztendő ártér-valósitási jegyzéket állíttassa össze. E célból a debreceni felügye­lőség Tarpai Béla helyszínelő biztost küldte ki s munkálatait ápril 2-án és következő napjain fogja Battyányi-u. 1. sz. a. hivatalos helyiségében foly­tatni. A tanács a város képviseleté­ben Erdélyi István főmérnököt küldi ki. — A városi tanács a szinügyi bizottság véleménye alapján Centa Viktor, jelenleg debreceni lakos, cir­kusz tulajdonosnak május hó 15-töl számítva 14 előadásra engedélyt ad, miután ez a sziuügy érdekeit nem érinti és nem zárja ki azt, hogy a főkapitányi hivatal által két más lo­vardának kilátásba helyezett enge­dély más alkalommal megadassák. * Az iparos tanonciskolái bizott­ság márczius 24-ón ülést tartott dr Fejes István elnöklete alatt. Kótai Lajos igazgató kimerítő jelentést tett az iskola állapotáról, amiből a bizott­ság örvendetesen vette tudomásul, hogy a kir taufelügyelösóg az isko lát meglátogatta s a tanitás eredmé­nye felett megelégedését fejezte ki. Némely észlelt hiányok pótlása czól- jából a bizottság megkereste a városi tanácsot, hogy az államsegély 10%-át felszerelésekre utalja ki, továbbá, — hogy a szakirányú rajzoktatás beve­zetése céljából két előkészítő rajzta- nitói állás helyett két reudes rajzta- nitói állást szervezzen s e czélra az iparos tanonciskola évi költségvetésé­ben 400 koronát irányozzon elő. A növendékek száma 680 s az osztályok oly népesek, hogy egy kivételével mindegyikben 60—70 növendéknél is többen vannak. Fontos határozata volt a bizottságnak a két különböző államiskolánál elhelyezett osztályok­nak a Kinizsi-utczai állami iskolai telepen való egyesítése, amihez az igazgatóság a kir. tanfelügyelősóg előleges hozzájárulását kikérte. — Végül bizottság az iparoktatás tanul­mányozása czéljábóí a nagyváradi, kassai és debreczeni iparos iskolák látogatására Kótai Lajos igazgatót kiküldi s a szükséges költségek uta­lására a városi tanácsot felkéri. * Közgyűlések. A szatmárnémeti kereskedő iíjak: köre e hó 25-én d. u. két órakor tartotta meg évi reudes közgyűlését saját helyiségében. Az elnöki megnyitó után Thurner Albert gáraik egészséges erkölcsi érzületét a fővárosból terjedő métely ellen; és üdvös volna, ha az államhatalom is élne felügyeleti jogával ama színhá­zaknál, melyek állami segítségben részesülnek. A magyar drámairodalom, melynek munkásait tehetség hiányával és él­hetetlenséggel szokás vádolni, nem kis részben a vázolt viszonyoknak tulajdoníthatja mostani szomorú pan­gását. Azoknak az eszközöknek, me­lyekkel a most divatos külföldiek dolgoznak, magyar iró nem veheti hasznát. Ha akarná sem tudná. A magyar főváros ma sok színház­zal dicsekedhetik. — Egy színházat azonban ma is nélkülöznünk kell. A magyar irodalmi színházra gondolok, a hol kizárólag csak magyar szerzők müvei adhatók elő. Mig az fel nem épül, addig minden a magyar szin- müirodalom emelésére vonatkozó igye­kezet csak jó szándék marad. Ilyen színházban kibonthatná szárnyait, ha ugyan vannak szárnyai. Ott megis­merhetné önmagát és a magyar kö­zönséget. Onnan könnyű podgyásszal, de teli szívvel vándorútra kelhetne, hogy meghódítsa újból az országot a magyar művészet számára. titkár felolvasta a múlt évről szóló jelentését, mely nagy körültekintéssel készült el. Az évi jelentés meleghangú szavakban méltányolta néhai Lengyel Endre, mint a kör hajdani elnökének, nemkülönben néhai Antal Dánielnek, mint a kör egyik alapitó tagjának elévülbetlen érdemeit. A titkári jelen­tést a tagok egyhangúlag elfogadták és annak előadóját zajosan megélje­nezték. Majd Weisz Zoltán a kör jegyzője nagy szakértelemmel beszélt a kör által építendő házról s az erre vonatkozó előnyöket, nemkülönben a kibocsátott házépítési részvények ál­lapotát ismertette. A számvizsgáló bi­zottság előterjesztése nemkülönben az alapszabályok módosítása után a köz­gyűlés megejtette a tisztikar újbóli vá­lasztását, egyhangúlag és közfelkiáltás­sal az uj tisztikar névsora a következő : Elnök Páskuj Imre, titkár Thurner Albert, pénztáros Haller Ferencz, t. háznagy Láday József, háznagy Horn Pál, főkönyvtáros Grosz Adolf, alkönyvtárosok Spitz Béla és Nyisz- tor Antal, jegyzők Somlyay Gyula és Weisz Zoltán, ezenkívül huszonnégy választmányi tag. — Ugynncsak e hó 25-óu délután 3 órakor tartotta meg közgyűlését a szatmárnémeti kereske­delmi Betegsególyzö Egyesület Páskuj Imre elnöklete alatt. Az elnöki meg­nyitó után Thurner Albert, mint tit­kár az igazgatóság jelentését olvasta fel, kiterjeszkedve az egyesület múlt évi életének minden legapróbb rész­leteire s nagy gonddal megirt stylban ecsetelte mindazon humánus tényt, melyet az egylet saját tagjai irányá­ban, ha a szükség úgy diktálja — tanúsít. A jelentés végével az agilis titkárt zajosan megéljenezték a meg­jelent tagok. Ezután közgyűlés ki­mondotta, hogy a tagjárulékot az évi fizetés arányához két és fél szá­zalékban állapítja meg. Az igazgató­ság tagjául megválasztattak: Unger Ármin, Láday József. A felügyelő bizottság tagjai : Grozinger Lajos, Polyánszky Géza, Medgyesi Sándor, Schön Antal. Póttag lett Oszter Ká­roly. * A Kossuth-kert-rendczöbizott­ság kedden délután a Kossuth-kert- ben szemlét tartott, mely alkalommal egyéb rendezési dolgokon kívül — Demkö Jánosnó bérlő azon kérelmét, hogy a kioszk melleti dombon teke­pályát áilithasson fel, teljesíthetőnek nem találta, hanem az ellen nem tett kifogást, hogy a gőzfürdő mögötti téren csináltasson kuglizót. * Felhívás. A nemzeti mozgalom és fellendülés erősítése céljából felhí­vom a nőegylet tagjait, — a városi hölgyközönséget és az érdeklődőket, hogy a hazai ipartermelés pártolási módozatainak megbeszélése végett hétfőn április hó 2-án délután fél 4 órakor a városháza nagy tanácster­mében tartandó széleskörű tanácsko­zásra megjelenni szíveskedjenek. — Uray Gózánó n. e. elnök. * Elhalasztott közgyűlés. A szat­már-nómeti-i kerületi betegsególyzö pénztár e hó 25-re összehívott köz­gyűlése a megjelent tagok csekély száma miatt f. évi április hó 1-re lett elhalasztva, amikor is a közgyű­lés tekintet nélkül a megjelenő tagok számára, meg fog tartatni. * Megjutalmazott tanító. A Ma­gyar Tudományos Akadémia, a báró Wodiáner Albert alapítványának nagy diját az 1000 koronás jutalmat, Sinka Lajos krassói tanítónak Ítélte oda, mint olyan férfiúnak, ki a tanügy te­rén elóvülhetlen érdemeket szerzett magának s ezen jutalomra mindenben méltó is. * Meglopott szatócs. Weisz Majer István-tóri szatócsüzletébe tegnapelőtt beállított Horvát István lázári lakos s vásárlás közben egyet-mást zsebre- vágott. A szatócs azonban még ideje­korán észrevette a lopást s az atyafi a csendőrök kezébe került. X X X X Sirolin EmcH az étvágyat ét a testsúlyt, megszün­teti a köhögést, váladékot, éjjeli izzadást. Tüdőbetegségek, Hurutok, szamár­köhögés, skrofulozis, influenza ellen számtalan tanár és orvos által naponta ajánlva. Minthogy értéktelen utánzatokat is kínálnak, kérjen mindenkor „Roche“ eredeti cxomagolátt. F. H«ffmatin-La Reche A C*. Basel (Svájc).

Next

/
Thumbnails
Contents