Szamos, 1906. február (38. évfolyam, 9-16. szám)

1906-02-04 / 10. szám

r 6 ik oldal. SZAMOS 10 szám. Méltóságom báró Vécsey Aurél ur hároméves és Többszörösen kitüntetett CSegÖldi gulyájából eladó 13 drb "2 éves, 3 drb 3 éves tenyészigazolványnyal biró magyar fajú bika. Az eladás február hó 18-án d. e. 9 órakor kezdődik, de előjegyzés addig is elfogadtatik. Az árak szabottak — és pedig a 2 éveseknek 400—600 korona, a 3 éveseknek 800—1000 korona, két vagy több vevő kívánságára a többek állal előjegyzett állatokra árverés kérhető. Bővebb felvilágosítást nyújt és eladást eszközöl Csegöldön, (u. p. Jánk.) Sz. Trégei* Albert, urad. intéző. ♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦ HUjj 111 FI il" Ill'll 'Il'lllMlfllii IIWi’ii i1 i " i 'll sum BSS iff HMM—ff' Értesítés. Van szerencsém a n. é. közönség szives tudomására hozni, hogy a város tulajdonát képező Xossuth-Kerti fürdő-bérletet átvettem. Ebből kifolyólag minden igyekezetem oda irányul, hogy ezen a város által létesített és kitűnő gyógyvízzel biró fürdőt, úgy az összes helybeli, mint a vidéki közönséggel megkedveltessem. Hogy ezen czélommat elér­hessem elhatároztam, hogy az eddigi külön beszedett u. n. ruhapénzeket, u. m.: a kádfürdőnél a külön lepedő, törülköző, szappan, világítás stb. és a gőzfürdőnél a női fürdő-ruha, sapka dijadat teljesen eltörlöm. Azonkívül az összes városi, megyei, állami tisztviselők úgyszintén a katona-tiszt urak, valamint a vasúti és postánál szolgálatban levő tisztviselő urak is a gőz­fürdőben rendes áru napokon 20 % kedvezménynyel bírnak. Fürdőárak a következők: Gőzfürdő, urak részére, kedden d. e. szerdán d. e. csütörtökön d. e. szombaton d. e. vasárnap d. e. 1 korona és pénteken d. u. 60 fillér. Gőzfürdő nők részére: kedden d. u. pénteken d. e. 1 kor. csütörtökön d. u. és vasárnap d. u. 60 fillér. Kádfürdő : I. oszt. 1 kor. 20 fill. II. oszt. 90 fillér. Hideg gyógyfürdő-jegy egyenkint 80 fill. Füzetjegyek: Gőz-füzet 10 jegy 7 kor. I. oszt. kád 10 jegy 10 kor. II. oszt. füzetjegy kád 10 jegy 8 korona. Hideg gyógyfüzet 7 korona, tanítók, katonák, csendőrség zóna napokon 50 fillért fizetnek. A hétfő esti góztőrdőt pártolás híján beszüntettem. A n. é. közönség szives pártfogását és becses látogatását kérve, vagyok kiváló tisztelettel Fazekas Béla. fürdőbérlő. TT-j I Auto vaginal spray! « fTil • legbiztosabb es legké LJj . nyelmesebb női védő különlegesség. Sok ezer elismerő nyilatkozat. Ára 15 korona. ÓvíÍq! en&e,líe magát befo­\J V Clö . Ijüsoltatui olcsóbb áruk által, mert csaka valóban eredeti ame­rikai óvszerek felelnek meg a czélnak ! Havibaj kötők „Diana öv “ Haskötők (lógó has, köldós, sérv, vagy gyunaor-bij ellen. Női kiszolgálás.) Gummi-görcsér harisnyák értágulás, dagadt láb és gyermekláb ellen. Minden­nemű, a betegápoláshoz és bdtegkényelemhaz szük­séges hygienikus eszközök eredeti gyári árak mellett. ■— Kérje ingyen és bérmeutve a legújabb kimerítő árjegyzéket zárt borítékban, titoktartás mellett. tí T orvos-sebészeti mű és kötsze gyárából. Alapítva ül U< 1878. Budapest, IV.. Koronaherczeg-utcza 27—19 E hirdetésre hivatkozók gnmmiáru rendelésénél 20 százalék kedvezményben részesülnek Rendkívül finomsága é3 uyujtható- sága folytán teljes biztonságot nyújt. Ára tuczatonként kor. 10—12 Bouts-americans (rövid mag-óvszer), tuczatonként 6, 8, 10. Női óvszer ..Pessarium oklusium ‘ Mensinga tanár szerint, orvosi rendeletre. Ara 3—5. Valódi franczia óvó biztonsági szivacskák (sifety ponges) ára tuczatonsént 6—10 korona. a^MMHMTrM'wii ír nnHmur^Tm. óvó különlegességek, valódi franczia és amerikai gyártmány eredeti csomagolásban ! Orvosilag ajánlva I Feltétlen biztos I Ára korona értékben j tuczatonként: ?, 4, 6, 8, 10, 12. Eddig felülmúlhatat­lan ered. amerikai újdonság! „jSilk Finisfj Weverbear1“ CZUBA-OUROZIER £ Die. 4 FRANCZIA COGNACGYÁR, PR0M0NT0R. BOT Mindenütt kapható. r YJzSrnj'/rfV.éj ÉS P’ noii’ijy ■_ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ f ♦ f £» ♦ ♦ Eladó házak. Családi ház Eladó széna. Szatmáron a „nagy réten,“ egy kazalban levő 20 szekérnyi bük­köny-széna, akár egy tömegben, akár ölenkint eladó. Értekezhetni a Tankóczi-tanyán. Modern, 3 utcai, 2 udvari szoba mellék- helyiségekkel és kerttel: 3.500 frt. Családi ház 4 utcai, 2 udvari szoba, mellékhelyisé­gekkel : 4500 frt. Családi ház 2 utcai, 2 udvari szoba, gyönyörű ud­varral : 4.800 frt. Családi ház 3 utcai, 2 udvari szoba, mellékhelyiség­gel : 5.500 frt. Családi ház 4 utcai, 1 udvari szoba, kerttel stb.: 5.600 frt. Bérház részben adómentes saroktelek, (600 frt. évi jövedelemmel) 7.800 frt. Bérház modern, 9 szobás sarokház, szép udvar­ral : 9.500 frt. Bérház uj, 9 szobás lakással, (950 frt. évi jöve­delemmel) 11.500 frt. Bérház 11 szobás (1.100 frt. évi jövedelemmel) 10.000 frt. Bérház uj, a piac közelében (1800 frt. jövede­lemmel) 22.000 frt. Vidéki vevőimnek 10 családi házat ke­resek tavaszi átvételre. Lebonyolítási díj tetszés szerint. Megbízott: Kálmán Gyula. Szatmár, Rákócy-utca 19. sz. Szatmáron, Árpád-utca 13. számú házaötelek kedvező feltételek mellett eladó. Alkusz-dij kizárva. Dr. Jéger Kálmán tulajdonos. Ugyanott kitűnő minőségű marha répa is eladó. Kiadó lakás. Árpád-utea 2 szám alatt levő dr. Keresztszeghy-féle ház (az inter- nátussal szemben) több szobából álló lakással, nagy istálóval, kocsiszínnel, fáskamarával és pincével ellátva, — több lakhelynek is alkalmazható, eset­leg üzlethelyiségnek is, május 1-ére kiadó. • Értekezni lehet a tulajdonosnál Vár­domb-utca 1. (Heurich-fürdő). Virágh Gyulánál. Házeladás. Egy csinos kis családi ház, mely áll : 3 utcai szoba-, előszoba-, kamara- s mellékhelyiségekből, vala­mint s/ép kerttel. — azonnal, kedvező fizetési feltételek mellett eladó. Értekezni lehet ott helyben, a tu­lajdonossal (Mátyáskirály-utca 38.) Eladó házastelkek. Vöröímarty-uíca 56 sz. házastelek, valamint Várdoinb-u; ca 19 sz. házas­telek, mely jelenleg vendéglő-helyiség, szabadkézből eladó. Kenyeres István és neje tulajdonosok. Értesítés. Fogorvosi műtermemet és lakásomat f. évi novem­ber hó 1-én özv. Vajtóné úrnő Rákóczy-utezai 24 sz. föld­szintes házába helyeztem át. E ház a „törvényszék“ vasúti megálló hely mellett, a központi áliami elemi iskola tőszomszédságában van. Készítek egyes fogakat, teljes fogso­rokat kanosuk és arany alapon, kívá­natra szájpad nélkül is. Arany fogko­ronát, gyökér (csapos) fogat. Arany, porczellán, platin és czement tömést. Fog és gyökhuzás a legújabban feltalált szerekkel teljesen fáj­dalom nélkül. Rendelek : d. e. 8-tól, d. u. 5-ig. Szatmár, 1905. október. Áibisi Bakcsy Domokos orvos-fogorvos. iinniiiffi ffrrflT mTUtíwnmasaaa Az egészség védbástyája a jó táplálkozás! Sorvasztó betegségben szenvedő, erőben és test­súlyban visszamaradt, vagy fogyatkozó egyének­nek igen fontos az a tudat, hogy az Egger- EmulsÍO-bau oly szerrel rendelkeznek, mely teljes mértékben képes pótolni testalkatuk és egészségük hiányait és helyreállítani az elvesz­tett erét. — Kérjük a t. orvos urakat és a kö­zönséget tüzetesen Egger-féle készítményt kérni. A Jíádor-Gyógyszertár, Budapest, VI., Váci-Korút 17. bárkinek küld egy ingyenes próbát 20 fillér elő­zetes beküldése eiienóben, (csomagolás és portóért.) Egy eredeti nagy üveg „Egger EmulsiÓ' 2 korona ár an : Kapható : Szatmárnémeti : Bossin József, Horváth József, Irgalmasok, Rajzinger Sándor, Rohrlich Sá­muel, Unger Ullman Sándor. Csenger: Katona Ágos­ton. Mátészalka : Almer Béla. Nagy-Bánya : Ember Elek, Vass Lajos gyógyszertáraiban. ca ‘OS CD cn 'CD CD CB 03 fsj GO se

Next

/
Thumbnails
Contents