Szamos, 1906. január (38. évfolyam, 1-8. szám)
1906-01-21 / 6. szám
XXXVIII. évfolyam. Szatmár, 1906. jan. hó 21. (vasárnap) 6. szám. SZAMOS. POLITIKAI. SZÉPIRODALMI ÉS GAZDASÁGI MEGJELENIK VASÁRNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN. LAP. # * x ' Előfizetési áp: Egész évre 8 kor. — Félévre 4 kor. — Negyedévre 2 kor. Egyes szám ára 10 fillér. SZERKESZTŐSÉG és KIADÓHIVATAL: HIRDETÉSEK: Készpénzfizetés mellett a legjutányosabb árban közöltéinek Rákóczy-utcza 9. sz. Telefon: 107. Nyllttér sora 20 fillér. Mindennemű dijak Szatmaron, a lap kiadóhivatalában fizetendők ; Az apró hirdetések között minden Szó 4 fillér. Ä póttartalékosok behívása. A nyomor és a szenvedés megkezdődött. Csakhogy sem a nyomor, sem a szenvedés nem azokat sújtja, akik azt könnyen elviselnék, vagyis a vagyonosabb és középosztályi, hanem azokat, akik nek ebből már régóta kijut s akiket úgy is mindig kisér s akiknek állandó osztályrésze : a szegény népet. Tavasztól tél-utóig mindig ott settenkedik a házuk tájékán s egy percre sem idegen tőlük. Amig másoknak minden jóból kijut, amig másnak a szenvedés, ’ a nyomor csak ismeretlen fogalom, addig a szegény munkásnépet kisóri szüntelen, soha egy percre sem távozik mellőle, sem családját, apró gyermekeit el nem kerüli: a nyomor, a szenvedés. Most is, télviz idején, amidőn kenyérkereső munkáskarra, a családfenntartó erős féríira szüksége van a szegény népnek, amidőn sem keresete, sem félrerakott garasa nincsen, sem a hombár nincs tele a télire szükséges kenyérre való liszttel, sem húsa nincsen az éléskamrában, amidőn az asszony, a gyermek didereg a téli fagyban, hóban, akkor viszik el a kenyérkereső, családfenntartó férjet, apát cipelni a borjut, tisztítani a Man- lichert, mert igy kívánja az államérdek. Hatvan és egynéhány vármegyének mintegy tizennégyezer városában, falujában és pusztájában gondterhelten néz a holnapi nap elé a szegény nép, de különösen azoknak otthon hagyott nyomorgó asszonya és gyermeke, akiket az isteni gondviselés póttartalékosnak rendelt és akiket a katonai felső- hatalom szolgálattételre berendelt, védeni a hazát. Ki ellen ? Miért ? Az ellenség talán a határon áll, hogy elvegyen tőlünk egy darabot a drága hazából ? — Nem. Az ellenség nincsen sem a határon, sem annak a közelében, ha nem ott ólálkodik a szegény nép viskói körül inség alakjában. — Egynéhány tízezer lérfi, aki otthon, ha keveset is, de mindenesetre tudna annyit keresni, hogy családjának kenyeret, meleg ruhát s tűzifát tudna előállítani az éhség, a hideg ellen s akik közül bizony alig néhány száz van olyan, hogy a fegyververfogásra alkalmas lehet. Nem lenne-e emberségesebb dolog, hogy ha már katonára minden áron szükség van, inkább azokat a fiatal embereket tartanák vissza, akiknek nincs kit eltartani odahaza, akiknek sem a felesége nem sir a gondos apa után, aki őket őrzi, aki nékik kenyeret keres. Ezek a íiatal emberek a mostani szűk világban csak terbükre lesznek az otthonlevőknek, mert nem volt idejük, hogy maguknak télire valót kereshessenek. Az a szegény tót, rutén orosz, oláh baka, aki most bevonult katonai szolgálatra s otthon hagyta egész családját, talán tizennégy napra való elemózsiával tud-e rendesen katonai szolgálatot teljesíteni akkor, amikor a nap minden órájában, az óra minden percében haza gondol, családjára; vájjon azok nem koplalnak-e, vájjon a gyermekek, amidőn iskolába mennek, vagy otthon ülnek, nem dideregnek-e s nem kivánkoznak-e utána, a szerető férj, a gondos apa után, aki, ha a föld alól is teremti elő, de ennivalót, fűteni valót átüt a kis viskójukba. Az a magyar paraszt, akinek a kis jószága most bitang módra magára hagyatott, tudja-e hamarosan elsajátítani a vezényszót, a golyózá- várt, a puskacsövet tudja-e tisztán tartani akkor, mikor minden gondolata messze kalandozik odahaza kis falujában, övéinél, vájjon azok 1ífit csinálnak? Vájjon azok nem éheznek, fáznak? Azokhoz szól szavunk, akik maguk is családapák, akik tudják azt, hogy milyen fájó érzés egy apának az, ha tudja, hogy felesége, gyermeke éhezik, tázik! S nem tud rajtuk segíteni. Számítsák ki, mit vészit a szegény nép, akinek nincs fekvő tőkéje, amiből megélhet, ami biztos támasztékot nyújt neki a megélhetésre, hanem uzsorás kézre, vagy jószívű emberek könyönyületére vannak bizva. De kérdem, lehetséges-e hogy tiz és tizezer ember családján társadalmi utón segítsenek akkor, mikor oly általános a szegénység, amikor már egész faluk már hónapok óta vannak kenyérkeresők nélkül. Vigyázzunk, — mert ez az eljárás meg íogja magát bosszulni s az amúgy is szegény, gazdaságilag tönkretett lakosságot tiz esztendőre veti vissza s hogy ennek a következménye nem lesz más, mint hogy a népet véglegesen a szociálizmus karjaiba kergeti, mely elsősorban a militárizmus ellen küzd. Ez a nép íogja megtagadni idővel a hadsereg eltartására szükséges milliárdokat, ha uralomra jut, mert, hogy ez előbb-utóbb bekövetkezik, az bizonyos. Ha a népnek nincs kenyere s ha még kitesszük őket annak, hogy azt a kévését se kereshesse meg, amennyi a családja eltartására téli időben szükséges, ez olyan lelki átváltoztatáson fogja őket keresztül vinni, amelynek következményeit ma kiszámítani nem lehet. Romboló hatását ennek csak idővel, évek múltán fogjuk megérezni. De már akkor nem lehet ezt a mulasztást jóvá tenni. A lelkeket Brüssel. Irta í Dr. Csókás Vidor. Brüsselt nem ok nélkül nevezték el kis Parisnak. Gyönyörű utczái, remek középületei vannak, s mind tervszerűen, szimmetrikusan építve. Emeli a kellemes összbenyomást, mit a város általános látképe kelt az, bogy egy része dombon épült, honnan szép kilátás nyílik. Szokásunkhoz híven kocsit fogadtunk s egy óráig körül kocsikáztunk. Fiakkerünk minden nagyobb épületnél szeretett volna megállani s szörnyen megbotránkozhatott, hogy még a szép muzeum s nagyszerű igazságügyi palota sem birt leszállásra. Majd megnézzük ezeket, de csak ha lóva- suton vagy gyalog, nem fogunk fi- akkerpénzt fizetni, mig az épületek belsejét megnézzük. Leginkább a csipkegyárra voltunk kiváncsiak, hisz arról a leghíresebb Brüssel s ott járni és csipkegyárat nem látni, legalább is oly blamázs, mint Rómában járni s pápát nem látni. Türelmetlenül kérdezgetjük, hogy mikor érünk a csipkegyár elé. De mily nagy volt megütközésünk, midőn igénytelen ház előtt megállva, bementünk a bárom négy szobában néhány leányt, vén asszonyt láttunk dolgozni. Hát hogy látjhatják ezek el egész Európát csipkével, hisz én óriási épületet, néhány ezer munkásnövel képzeltem. Igen, de több ilyen helyiség van szétszórtan a városban. De még sem annyi, hogy az a rengeteg csipke, mit, mint brüsseli csipkét árulnak, onnan kerülhessen ki. Akartunk venni, de mesés árat kértek : tenyérnyi nagyságú csipkéért 10 koronát. Csipkét nem vettem, de láttam egy könyvecskét, melybe be volt rajzolva a csipkekószitós s Brüssel néhány nagyobb épülete, gondoltam, hogy ez reklám, s ingyen adják, de megkérdeztem az árát, 1 korona volt a felelet. Midőn látták, hogy nem veszem meg, rögtön mondták, hogy azt emlékbe adják, s ide is adták. Más helyen szép lepkét láttam csipkéből s oda volt írva 1 korona, ezt megveszem, bemegyek, de ott 4 koronát kérnek s azt mondják, hogy az van oda irva, bogy 1 koronától. Az egy koronás oly csúnya volt, hogy olyan ajándékot semkinek se mernek adni. Persze a „-tói“ oly kicsi volt, hogy észre se lehetett venni. A csipkegyár után megtekintésre érdemes az igazságügyi palota, vele szemben, de nagyon messze, bosszú utczan átmenve a Mária-templom. Ez utóbbi templomban négy kályhát láttam a templom tetejéig menő kürtővel. Ez rontaná az esztétikai hatást, ha a kürtök nem simulnának az oszlophoz s nem volnának ekkóp némileg elrejtve. Belgiumban fütik a templomokat. A szép négyszögletű piaczon emelkedik remek gótb styl- ben a városháza, melyet számtalan szobor diszit, tudósok, hadvezérek, szentek, államférfiak szobrai, tetején pedig a város védszentje, sz. Mihály, amint a sárkányt legyőzi. A piaczon még a Maison des Corporations, és du Roi gyönyörk ödtetik a szemet Szobrai közül említésre méltó a Colonne de Congrés, továbbá Bouillon Gottfried, a kereszteshadjáratok egyik vezérének és Egmont s Horn Németalföld szabadsághőseineb szobra. Igen érdekes, hogy azon kertnek kerítésén, hol az Egmont szobor áll. kisebb szobrok vannak, a különféle iparágak képviselő jelvényekkel: czi- pósz, pók, kéményseprő, asztalos, lakatos, bádogos stb. stb. Fel kell említenem az úgynevezett „Manneken-pis“ szobrot vagy kutat, mert ez talán egyedül áll az egész világon. Szokatlan is s vannak, kik nem helyeslik, hogy egész nyilvános helyen ilyen szobor vagy jobban mondva szökőkút legyen : egy gyermeket ábrázol, ki valami nagyon is természetes szükségletet végez s végzi már 1648. óta. E szobor fellálli- tásához különféle mondák fűződnek. Egyik szerint Gottfried herczeget ábrázolja, aki a kereszteshadjáratok idején egy visszatérő csapat előtt ment, de a természeti szükségtől kényszerítve, félreállott s büntetésül a miért a körmenetet elhagyta, egész idő alatt, mig a körmenet tartott, (egy órán át) ott kellett állania. Ebből azt következtették, hogy a herczeg nagyon helytelenül cselekedett s ennek kiengesztelésére csinálták a szobrot. Más verzió szerint egy gazdag polgár csináltatta, aki valami nyilvános ünnepen a nagy tömegben elveszítette fiát s hosszas Rőth Fülöp kárisbádi ezipőr aktárát ajánljuk a t. vevő-közönségnek, mint legolcsóbb bevásárlási forrást. Közvetlen a Pannónia szálloda mellett. — Bxätmar és vidéke legnagyobb czipóMto. az őszi és téli idényre megrendelt összes úri, női és gyermekczipők, valódi box és Schevraux »őrből Készült ezipők a legdivatosabb kivitelben. — ttt.*
