Szamos, 1906. január (38. évfolyam, 1-8. szám)
1906-01-04 / 1. szám
2-ik oldal. SZAMOS 1 szám. SZÍNHÁZ. Szerdáa mászodszor adták igen szép közönség előtt. Bérezik kitűnő vigjátékát „Az udvari tanácsost.“ Az előadók ezúttal is dicséretesen megállották helyüket, csak az a kár, hogy meglehetősen megrövidítették ezt az anélkül sem nagyterjedelmü darabot. A „Tetemrehivás“, Kazaliczky Au- tai hatásos szinmüve került szitire csütörtökön félházzal. Hatásos e darab, a félreismert megvetett férfi és a félreismerő nő drámája, mert jóformán minden jelenet a nézőközönség meghatottságára van számítva Az előadás nem mondható egészen sike rültnek, nem pedig azért, mert a szinlapou egész mások voltak kiirva, mint akik tényleg szerepeltek, — az efféle beugrásoknak hátrányos következménye állandóan kirítt a beuyrók- uak hiányos szereptudásából. A ren dezés is hagyott hátra kívánni valót. Csak egyet említünk itt, a második felvonásban az egyik oldalajtó a leghatásosabb jelenetek egyikében óriási robajjal bedőlt a színpadra. Kicsinységek ezek, de mégis disharmóniát teremtenek az előadásban s megzavarják az előadók és nézők közötti contactust. A szereplők közül első helyen Radnai Zsuzskát (Györgyike) dicsérjük meg, ki az apját imádatig menő szeretettel övező gyermeke^ kiválóan alakította. Jó volt mellette Rajz (Gyalán) a fásult szivü, sorsül dözött ember szerepében, — Kállai (Mindszentynó), Jászai (Margit) a férjét elitélő, de tévedése következnie nyét később egész súlyával érző nő alakításában, bár ez a szerepe nem volt minden tekintetben kifogástalan. A többi előadók gyöngék voltak. Pénteken Goldfaden hires héber daljátékét „Sulamith“-ot játszották színészeink s a közönség a szakadó eső daczára zsúfolásig megtöltötte a színházat. — A darab, mint tudjuk, megérdemli ezt a nagy érdeklődést, de az előadás nem állott azon a fo kon, melyet vártunk. — Csillogtatta remek hangját és énektudását Keró- nyi (Sulamith) s a közönség nem is fukarkodott elismerésével. — Jó volt (Absolon) szerepében Váradi és Rád nai (Abigail) alakitója, Tisztái (Zin- gitang) groteszk mozgásán és Tihanyi (Jeremiás) uj-héber mókáin mulatott még a közönség, a többi szereplők azonban nem jöttek számba. Krémer (főpap) csu.k a szinlapou, de nem a színpadon szerepelt. Gárdonyi Gézának, a “Bor“ és az „Annuska“ írójának egy újabb népies darabjával találkoztunk a szombati előadáson: „Fehér Anna“-val (betyár történet, 8 felvonásban). Igazgatónk e darab (ba ugyan igy nevezhető) előadásával sehogy sem tett szerencsés választást. Mert igaz ugyan, hogy úgy a bemutató, mint a hétfői előadáson egészen telt ház nézte végig az előadást, de ez sokkal inkább a benne előforduló vetkezósi (vagy öltözési) jelenetnek, mintsem magának a darabnak az érdeme. — A szerző eltántorodott kedvesétől. Azután letérdelt a kép előtt fájdalmában sirva fakadt és elfelejtette, hogy egy pásztorlányka dalolva ment el az ablaka előtt. Oh ! kiáltott fel, hiszen mindig a tied marad, mert nincs hozzád hasonló asszony, uj királynőt akarnak, de csak ha hasonmással élve kerülne elő, határozhatnám el erre magamat. Megtörtént, hogy a király, mikor másnap az elhalt kópét nézegette, kínos meglepetésre ébredt. Egyideig gondolkozott, azután igy szólott magához : Különös dolog ! Nedves ez a szoba ? Úgy látszik, a levegő rossz hatással van a képekre. Ez az arckép szörnyű módon elsötótedett. Hisz jól tudom, hogy szeretett királynőm haja nem volt olyan fekete, mint a milyennek most látom. Nem, biztos vagyok abban, hogy nem volt oly fekete, miut az ébenfa : jól emlékszem, itt -ott aranyszálak játszadoztak benne. Hála Istennek, az újra azaz illatos aranyhaj, melyet oly őrülten szerettem xnelj'et örökké szeretni fogok. Eltelve kínos örömtől letórdepelt a kép előtt, mely most már hasonlított a drága modellhez és megújította esküjét, hogy örökké állhatatos marad. De különös egy gouosz démon üzmaga is érezte müvének gyengeségét, s talán azért ruházta fel müvét ez egyszerű „betyár történet“ jelzővel. Tényleg nem is egyéb az egész munka, mint. egy a múlt század elejének lókötő-, betyáróletóböl kikapott mozzanat, hijjáu minden cselekménynek s inkább mozgófényképnek, mint színműnek a hatásával bir. A mü különben az absolut tiszta nőnek drámája akar lenni, ki hasztalan áldozza fel fel érintetlenségét a hatalmss, mindenható képviselője kéjvágyának, áldozata nem hozza meg a remélt erűu ményt : bátyjának szabadonbocsátá- sát s ekkor dühében leszúrja a csábítót, maga pedig a vér láttára elve sziti lelke világosságát. — Látható ebből, hogy a mü alapgondolata elég drámai, a kidolgozás azonban nélkülözi a drámai törvények legelemibb sajátságát is s a benne uralkodó realitás túlságosan is rikító, sőt határozottan bántó. De az tény, hogy van benne egy pár erősen megrajzoltalak, (Fehér Anna s a bátyja, Marci) meg néhány sikerült jelenet. — A előadás elég jő volt. Jászai adta a címszerepet, mely hálás tér egy önálló művésznő számára és alakítása eléggé sikerült is néhány túlzás leszámításával. Jó volt Váradi (Fehér László), igyekezettel játszott Tihanyi (szolga- biró), Marczi túlságosan is patótikus szerepe azonban felülhaladta Radnai- nak hanganyagát, ki egyébiránt jó) játszott. Hajduvármegye főispánját félholtra verték. Véres bevonulás. Főispán a gyászkocsin. Debreczen 1906. január 3 Debreczenből olyan esetről értesítik lapunkat, mely páratlanul áll a mostani politikai válság történetében. Kovács Gusztáv Hajduvármegye főispánja tegnap este a gyorsvonattal titokban akart Debreczenbe érkezni. Valahogyan az ellenzék mégis megtudta, hogy a főispán érkezni fog s nagy számban várták az állomáson. . /Amint a főispán a tömeget megpillantotta, nem szállt ki a vasúti kocsiból, mihelyt azonban a főispáni titkárt meglátták s biztosra vették, hogy ott van a főispán is, berontottak a főispán kocsijába, ütlegelve kivonszolták és onnan egy készenlétben levő halottas kocsira tették. Valahányszor a halottas kocsiról le akart szállani, erőszakkal visszaültették, mindaddig, mig a menet az Alföldi Takarékpénztár épületéhez ért. Itt a felbőszült tömeg lerántotta a már magánkiviil hette vele incselkedő játékát, mert alig telt el három nap és újra ki keltett javítani a képet. Ki tette ezt ? Kiáltott fel boszusan, ki merészeli kezét királyi nőm képe felé nyújtani? Honnan egyszerre ez a magos alabást- rom homlok ? Hála az égnek, elég jó az emlékező tehetségem, tudom, kicsiny homloka rózsás volt, mint a félig nyitott vadrózsa. Néhány ecsetvonással lejebb keritó a hajzatot és rózsás színben fürösz- tötte a kicsiny homlokot. Csak azután nyugodott meg, és szive repesett az örömtől a kijavított kép láttára. De ah, — a következő napon még rosszabb fordulatot vett a dolog ! Már biztos volt abban, hogy egy szívtelen bűvész űzi vele varázsát, mert hiszen, hogy változhattak volna meg egészen a szemek és a száj ? Nem, sohasem volt a kedvesnek oly sötét szeme, oly tágra nyitott szája, melyből az összes fogak kilátszottak. Ellenkezőleg, mint a hajnali ég, tiszta és kék volt a szeme, mellyel reá oly édesen tekintett. És szájacskája oly kicsiny volt, hogyha énekre, csókra, vagy édes nevetésre nyitottak a rózsás ajkak, csak egynéhány gyöngy- fogac3ka látszott. levő szerencsétlent, földön húzta, megtaposta. Ekkor ismert s kedvelt újságíróknak sikerült a Takarékpénztárba bevinni nagy dulakodás közben, ahol nemsokára Dr. Balká- nyi városi orvos vette kezelés alá. Balkezéről két ujja letört, a mit azonnal amputálni kellett. Feje s arca zuzódási sebektől vérzett. Or- rán-száján ömlött a vér. A tömeg az alatt a házat ostromolta, minden ablakát betörte s nem oszlott szét mindaddig, mig Kovács József polgármester fel nem mutatta a vérfoltos lemondási okmányt. A főispán rettenetes kínjai közt táviratot küldött Kristóffynak a kitől azonnal megjött a válasz, hogy azonnal menjen vissza Budapestre. Kovács a féltizenegyórás vonattal vissza is indult, bár orvosa kijelentette, hogy a vonat rázása következtében könnyen seblázt kaphat. Élet-halai. Az orvos jövendölése be is teljesült, mert már Szolnokon valóban megkapta a seblázt s igy életben- maradásáboz absolute semmi remény nincs. Kié a felelősség? A nép Ítéletének végrehajtását megakadályozni lehetetlen volt. — 10—15 ezer ember bontotta Debreczen piac-terét és az ottani ren- dőrség-csendőrség tehetetlenül állt a tömeggel szemben. A főispán érkezését semmi hivatalos jelentés nem tudatta a főkapitánnyal s igy óvintézkedést senki sem tett. A halottas kocsi, melyet a kolera óta nem használtak 3 nap óta minden Pestről jövő vonat elé kiment, mindig nagy tömeg kíséretében. A főispán, mikor vissza utazott, felelősségre vonta Yégh Gyulát, megfenyegetve a közszeretetben álló derék főkapitányt. — Főkapitány ur! Ezért maga a felelős, miért nem védte meg a biztonságomat? Legyen nyugodt, elnyeri érte jutalmát! — Kérem Méltóságos ur, ha kell, elkísérem Budapestig! — Maga engem ne kisérjen, majd elkisér a csendőrség. Ezzel otthagyta a főkapitányt. Tényleg 6 csendőr kisérte a kupéban, az elinduló vonatot pedig két század katonaság vette körül s kísérte nehány száz lépésre. A fiatal király heves haragra lobbant a különös kép miatt, mely ellentmondott legdrágább emlékeinek. Ha a gonosz varázslót, aki öt ily módon keseríti, valahogyan kózreke- rithette volna, szörnyűképpen bosszulta volna meg magát. De a varázsló nem volt ott és igy egész haragja a képre zudult, melyet szeretett volna lábbal tiporni. Lassanként kibékült azonban azzal a gondolattal, hogy a hibát még jóvá teheti. Dologhoz látott tehát s hű emlékezetéből festve, minden pompásan sikerült neki, annyira, hogy néhány óra múlva egy rózsás női arcz mosolygott felé a vászonból, égszinü szemekkel és piciny szájacskával És a király elragadtatással néza gette a képet. Igen ő az ! Ilyen volt ő, szeretett, feledhetetlen királynőm ! Midőn azután egy napon a kamarás, kinek meg volt még az a szokása, hogy betekintett a kulcslyukon a király szobájába és igy mindent látott, azzal az ajánlattal állott elő, hogy tegyen meg királynőnek egy bájos pásztorleánykát, aki mindennap dalolva megy el ablaka előtt és aki nagyon hasonlít az elhalt királynő ke péhez, talán még gyönyörűbb annál s a király nem ellenkezett. A megérkezés. Este fél 7 órakor érkezett a gyorsvonat, melynek egyik fülkéjében ült sógorával Kovács Gyula. Mikor meglátta a zajongó tömeget, nem akart kiszállani, azonban bementek érte, kiránczigálták, aztán igazoltatták a személyazonosságát. Majd az 55 éves kövér őszes férfi kopasz homlokán szétlocsant az első záptojás. — Kovács erre kirántotta stilétes botját, de kicsavarták kezéből s kezdetét vette a rettenetes ütlegelés. A létra tetején. Az alacsony embert nem láthatta mindenki. Ezért egy létrát az indó- ház falához támasztottak s felszólították, hogy azon mutassa be magát. — Kovács természetesen ellentmondott, amire addig pofozták, köpködték, rugdosták, mig felment s a tömeg kacja között megmutatta a tojástól s vértől szines arcát. Kegyelem I Ezután bérkocsira akart ülni, de attól is visszatartották s ismét ütni kezdték. Kérem! Engedjenek el, ne bántsanak, nem akarck ón senkit bántani. Lemondok én! A főispánt megtapossák. Szavai elvesztek a tömeg gúnyos orditásában s a térden csúszó főispánt az áradat leteperte a földre, megtaposta, leköpdöste s addig ütötte, mig elő nem ált a halottas kocsi, amelyre félájultan felhajitották. A menet. Hét óra előtt pár perccel indult el a gyászos menet az indó- háztól a városba. — Itt hozzuk a hazaárulót! — Az akasztófa virág! — A cimeres gazember! És más le nem irható szitkokkal kisérve körülbelül 10 ezer főnyi tömeg ment a gebéktől vont rozoga hullakocsi mellett. — Kellett ez neked ? — Volt erre szükséged? Szűnni nem akart a nép csúfoló kiáltása. A vasúttól a Piac-utcáig iitötték-verték, köpdösték Kovácsot, aki folyton esdekelt: — Ne bántsanak! Engedjenek el, kaptam már eleget, lemondok a főispáni állásról. De a nép hajthatatlan maradt. A földetrázó kiáltások közt, a nép tömeg egyre gyűlt s a főispán egyre több ütleget kapott Ilyen körülmények között ért a tömeg úgy fél 8 óra tájban a városház előtti térre. Ott a hullakocsi a tumultusban a tolakodás következtében félrebillent. Ekkor jutottak újságírók a közelébe, akik pártfogásukba vették a félholtra vert embert. De a nép még tanakodott, hogy folytassa-e a borzalmas vérfürdőt, vagy nem ? De a tömeg zúgott: — Agyonütjük ! — Az utolsó csep vérét kivesz- szük a gaz hazaárulónak! Szelidebb emberekben azonban felébredt az emberbaráti érzés s ezek védelmezni akarták. A folyton ingadozó* kocsiban a megyefőnök egyik szegletből a másik szegletbe esett, közben irtózatos ütéseket kapva arczára kezére. „Mentsenek meg aa Istenért I“ Végre megszaporodott a békésebb emberek száma s felhangzott az első jó szó: — Ne bántsuk tovább, elég volt neki!
