Szamos, 1906. január (38. évfolyam, 1-8. szám)
1906-01-04 / 1. szám
XXXVIII, évfolyam. Szatmár, 1906. jan. hó 4. (csütörtök) 1. szám. SZAMOS. POLITIKAI, SZÉPIRODALMI ÉS GAZDASÁGI MEGJELENIK VASÁRKV: ÉS CSÜTÖRTÖKÖN. Előfizetési ár: Egész évre 8 kor. — Félévre 4 kor. — Negyedévre 2 kor. Egyes szám ára 10 fillér. SZERKESZTŐSÉG és KIADÓHIVATAL: Rákóczy-utcza 9. s: Telefon: 107. Mindennemű dijak Szatraaron, a la * kiadóhivatalában fizetendők HIRDETÉSEK: Készpénzfizetés mellett a legjutányosabb árban közöltéinek Nyilttér sora 20 fillér. Az apró hirdetések között minden szó 4 fillér. A közel jövő feladata. A boldog ujév-kivánatok, melyek az országban annyi miliő ajakról elhangzottak, nagyon régen voltak oly jelentőségteljesek, mint a beállott 1906 kezdetén. Azok az üdvözletek, melyek az uj év beálltával vezető politikai tényezők részéről kifejezést nyertek, egytől- egyig magukban foglalják azt a forró óhajtást, hogy valahára a béke helyreálljon. Az, aki jelen politikai állapotunkat csak a külföldi dilettáns szemével nézi, némi joggal kérdezheti csodálkozva, hogy ily általános békehangulat között mi késlelteti mégis a megoldást, hogy csak lassan, félénken, óvatosan s annyi pessimizmussal halad egy-egy lépést előre s ugyanannyit hátra, mintha a béketörekvések nem őszinték volnának, mintha csak időhaladékra volna szükség, hogy a harcot ismét folytatni lehessen ott, hol elhagytuk ? Akik azonban az egész válság kezdetét, kifejlését és bonyodalmát részletesen ismerik, íél- leisnierheuetlcnül láthatják, hogy immár nem is annyira a béketárgyalás anyagában rejlik a főnehézség, hanem annak a súlyos felelősség kérdésnek eldöntésében, hogy az eddigi bajokat ki okozta: a koalíció é, vág} a korona? Mindkét részről emberi gyöngeségek beismerésére volna szükség s az ettől való vonakodás az, ami a két té* nyező közt a merevségből engedni még mindig nem hajlandó. Pedig a tisztességes béke egyik erkölcsi feltétele az, hogy ne a harcnak felidéző okait nézzék, ne az ódiumnak egymásra hárításán fáradozzanak, hanem az eredményt tekintsék, melyben a nemzet az adott viszonyok közt megnyughatik. Ezt a szempontot pedig az ország egyre sulyosodó helyzete sokáig nem késleltetheti, kivált ha meggondoljuk, hogy mi minden kellene az országnak s minő sür gős feladatok várnak megoldásra: Kell mindenekelőtt munka a népnek. A milliók lázongnak, mozgolódnak s most, hogy bekövetkezett a téli nyomor, a munkátlan keserves nyár után, tetőpontjára hágott az elégületlenség, mely bizony már sok helyütt csak kitörésre vár. Munkát kell adni az éhező és nyomorgó tömegeknek ; előbb munkát, azután jogot. Mert jogot is követel a nép. Bármely iparhoz tartozik is magyar munkás, vagy kisiparos, sóvárog a szavazati jog után; a tömeg ezen jegyben látja boldogulásának s érvényesülésének útját. A tömeg azt hiszi, hogy ha szavazati joga lesz, tyuk fog főni a fazekában. Pedig ebben a hitében csalódik. A müveit nyugat számos országában meg van már évtizedek óta az általános szavazati jog, de vjjjon azért n:nci-é ott nyomor, munkátlanság és elégedetlenség? Van hizony, cÉ azt meg kell vallani, hogy nem olyan nagy mértékben, mint mindünk. Az általánps. ..szavazati jog nem segít gyökeresen a belső bajokon, de mindenesetre enyhít rajtuk. És ezzel is sok van már mondva. Ezért kell megadni nálunk is a népnek az ő jogát. Nekünk, a középosztálynak, nem árt vele, magának meg mindenesetre használ. De jótékony hatással lesz az általános szavazati jog társadalmunkra is, amely felette széttagolt és kasztszerü most is. A népjog demokratikus színeket fog belevinni a magyar társadalomba s ez mindenesetre csak hasznára lesz, mert az olyan szegény ország, mint a mienk, bizony nem bir el egy elszigetelt arisztokratikus társadalmat. Ha munkát adunk a népnek, ez meg maga után vonja az ipar és kereskedelem lellendülését is, mert a kereső munkás többet költ, mint a munkátlan. * ’íöziiite i'j'jesztö, mennyire visszafejlődtek az állapotok a magyar kereskedelemben. Most volt a karácsonyi vásár, a legjobb idénye mindenléle boltos kereskedelemnek s kereskedőink nem emlékeznek rá, hogy olyan rósz karácsonyi vásárjuk lett volna, mint az idén. Még egy ilyen esztendő és kereskedőink nagyrésze becsukhatja a boltot j Országunk és cégeink hitele a külföldön megingott. Nyakra-löre azt írják a rosszul informált külföldi lapok, hogy forradalom van Magyarországon, vagy ha még nincs is, bizonyára lesz. Az ilyenképen elrémitett külföldi töke természetesen hallani sem akar semmiről, amikor magyar vállalkozásról van szó. Értékpapírjaink, melyek külföldi tőzsdén vannak elhelyezve, napnap után esnek s igy természetes, hogy ilyen körülmények között meghal a vállalkozási kedv, mely nélkül pedig nincs sem munka, sem kereset. A szörnyű konfliktus az államhatalom és a törvényhatóságok között már eddig is rengeteg károkat okozott és számos nagy személyi áldozatot követel. Ha tovább tart ez az állapot, teljes lesz az anarchia a vármegyékben és a városokban s ebbe az anarchiába belepusztulhat az ország. Csak röviden, nagyjában vázoltuk, mi mindenre v„n szüksége ennek az országnak, minő feladat várakoznék már a legközelebbi jövőre. A hazafiak leikiismeretétől és okosságától függ, hogy a béke mielőbb létrejöjjön s az uj erők és nedvek forrásait nyissa meg a magyar nemzet életében. Mese egy királyról. Az egész királyságban bánat és aggodalom uralkodott, mert a fiatal király, amióta özvegy emberré lett, semmitsem törődik az állam ügyeivel, hanem nappalokon és éjjeleken át elhalt kedvesének képe előtt ül és sirdogál. Ezt a képet annak idején ő maga készitette, sőt épen e czélból tanult meg festeni, mert kegyetlen kin lett volna reá, oly szerető férjre nézve, ha kedvesének bájait más valaki veti vászonra. A festők nagyon különös módon tekintgetik modelljeiket, ez a mód semmiképen sem felel meg egy féltékeny szerető ízlésének. Azután meg nem is tesznek mindent vászonra abból, amit láttak, vissza kell belőle valaminek maradni szemeikben talán még sziveikben is, gondolá a király és ezt a nagy világért sem hagyta volna. E kép egyetlen vigasza volt, amelyet nem tudott könnyek nélkül nézni és mégsem adta volna oda fájdalmát az élet minden édességéért sem. Hiába jöttek miniszterei és mondták : Uram, aggasztó híreket kapunk. Ormuzdnak uj királya nagy sereget gyűjt, hogy államaidban pusztítson, a király úgy tett, mintha nem hallotta volna és tovább nézegette a képet. Egy napon azonban iszonyú haragra lobbant és kamarását, kegyenezét majdnem megölte, mert ez királyi urát legalázatosabban figyelmeztetni merészelte, hogy a legigazabb fájdalomnak sem szabad örökké tartani és gondoljon arra is, hogy népének uj királynét kell adni, akár egy császár, akár egy paraszt leányának személyében. Szörnyeteg ! kiáltott fel a király, fájdalmában a haragtól elkapva, hogy merészelsz nekem oly gyalázatos tanácsot adni ? Én, én iegyek a legszeretetreméltóbb királyné emlékezetéhez hűtelen ! Távozz előlem, mert kezemtől leled halálodat, de mielőtt mégy, tudd meg és hirdessed mindenütt, hogy asszony nem lesz soha trónomon és nyughelyem társa — Azonban várj, királynőmmé teszem azt, aki mindenben haszonlit ahhoz, akit elvesztettem, ahhoz, aki abból a keretből mosolyog felém. Jól tudta ő mikor e szavakat kimondta, hogy nem kötötte le magát, mert az egész világon hol találhatni egy nőt, aki hozzá, az egyetlenhez hasonló ? sebb volt, kétszer a természet sem alkot ily meslerművet. Ah, azok a kerekre nyitott fekete szemek, az a csodálatos ébenfa szinü | haj, mely hosszan és sötéten ömlött alá, az a magas alabástrom homlok, az az édesajku száj, melyből két igéző fogsor fehérlett. Oh ! ahhoz hasonló nem volt több ! Még annak a királyleánynak, akinek bölcsőjébe a tündérek legbecsesebb adományaikat fektették, még annak sem lehetett oly sötét haja, oly mély tekintetű szeme, annak sem lehetett olyan homloka, olyan szája. Hónapok teltek, egy év is elmúlt anélkül, hogy a szomorú állapot leg- kevésbbó is megváltozott volna. Az ormuzdi hirek mindinkább ag- gasztóbbaká váltak, de a király nem kegyeskedett tudomást venui a növekvő veszedelemről. A miniszterek természetesen felemelték a király nevében a hadi adót, de a helyett, hogy sereget teremtettek volna, saját zsebeiket hizlalták vele, az ország pedig l fegyvertelenül állott, nyitva a zsákmányra éhező ellenségnek. Az elégedetlenek száma nőttön-nőtt és naponként lehetett a királyi palota előtt különböző csoportokat látni, — azokból, akik kérni, vagy panaszkodni jöttek. De a szerencsétlen király minden figyelmét a képnek szentelte, melynek csöndes varázsa ellenálhatatlanul kötötte magához. Eközben megtörtént egyszer, — az ifjú reggel kék és rózsaszínre festette az ablaküvegeket, — hogy a király az ablak felé fordult, ahonnan egy elvonuló dal méla hangjai hallatszottak föl. Az ének tiszta volt, csinos és üde, mint a pacsirta trillája. A király meg volt lepve, egynéhány lépést tett előre, homlokát oda irányozta az ablakra és kitekintett. — Keble dagadt az érzelemtől. — Nem, olyan igézőt, mint az a pásztorleány, aki lent nyáját hajtja a legelőre, sohasem látott. A leányka oly szőke volt, hogy azt lehetne hinni, haja aranyozta meg a napot és nem a nap az ő fürtjeit. Kissé alacsony homloka olyan volt, mint egy félig nyitott vadrózsa, szeme oly tiszta mint az ifjú reggel, szájacs- kája oly kicsiny, hogy dalolás közben is csak négy-öt gyönyfogacskát mutatott. Azonban a király, habár elbájolta őt e látvány, kezével befedte szemeit és szégyenkezett, hogy egy pillanatra fíóth Füiöp kárisbadi czipőraktárát ajánljuk a t. vevő-közönségnek, mint legolcsóbb bevásárlási forrást. Közvetlen a Pannónia szálloda mellett. — Szatmár és vidéke legnag/o)b eziptaúra. az őszi és téli idényre megrendelt összes úri, női és gyermekezipők, valódi box és Sehevraux »őrből Készült ezipők a legdivatosabb kivitelben.
