Szamos, 1905. december (37. évfolyam, 97-104. szám)
1905-12-03 / 97. szám
1 97. szám SZAMOS 5-ik oidal Értesítés. a Van szerencsém a n. é. közönség szives tudomására hozni, hogy a város tulajdonát képező Kossníh-keríi firitö-Hrletet átvettem. Ebből kifolyólag minden igyekezetem oda irányul, hogy ezen a város által létesített és kitűnő gyógyvízzel biró fürdőt, úgy az összes helybeli, mint a vidéki közönséggel megkedveltessem. Hogy ezen czélommat elérhessem elhatároztam, hogy az eddigi külön beszedett u. n. ruhapénzeket, u. m.: a kádfürdőnél a külön lepedő, törülköző, szappan, világítás stb. és a gőzfürdőnél a női fürdő-ruha, sapka dijatcat teljesen eltörlöm. Azonkívül az összes városi, megyei, állami tisztviselők úgyszintén a katona-tiszt urak, valamint a vasúti és postánál szolgálatban levő tisztviselő urak is a gőzfürdőben rendes áru napokon 20 % kedvezménynyel birnak. Fürdöárak a következők: Gőzfürdő, urak részére, kedden d. e. szerdán d. e. csütörtökön d. e. szombaton d. e. vasárnap d. e. 1 korona és pénteken d. u. 60 fillér. Gőzfürdő nők részére: kedden d. u. pénteken d. e. 1 kor. csütörtökön d. u. és vasárnap d. u. 60 fillér. Kádfürdő : I. oszt. 1 kor. 20 fill. II. oszt. 90 fillér. Hideg gyógyfürdő-jegy egyenkint 80 fül. Füzetjegyek: Gőz-füzet 10 jegy 7 kor. I. oszt. kád 10 jegy 10 kor. II. oszt. füzetjegy kád 10 jegy 8 korona. Hideg gyógyfüzet 7 korona, tanítók, katonák, csendőrség zóna napokon 50 fillért fizetnek. Hogy pedig az összes fentebb említett tisztviselő urak részére a gőzfürdő használatát könnyebben hozzáférhetővé tegyem, elhatároztam : hogy ezentúl minden héten egyszer hétfőn d. u. 5 órától 8-ig, 80 fillér belépő dij mellett külön gőzfürdőt fogok tartani. A n. é. közönség szives pártfogását és becses látogatását kérve, vagyok kiváló tisztelettel Fazekas Béla. fürdőbérlő. na Villamos csengők és alkatrészek. an O MEDGYESI FERENCZ fl villám világítási vállalata w O Szatmáron, Kazinezy-uteza 11-ik szám alatt, lg®* Elvállalja a m m. házi villamos világítási berendezések <£0 ..- ■ 0 XO v illamos motorok (ipari és mezőgazdasági gépek hajtására való) szállítását és felszerelését. A költségvetések elkészítésére szükséges felvételeket, díj talanul végzem. Berendezések részletfizetésre is. Villamos zseblámpák legjobb minőségben csakis mlamkaphatókÖsszes villámhárítói alkatrészek. 0 0 cm 'ama Védjegy: A Liniment. Capsici comp., a Horgony-Pain-Expeller pótléka egy régjónak bizonyult háziszer, mely már több mint 36 év óta legjobb fájdalomcsillapító szernek bizonyult kSszvénynél, csúznál és meghűléseknél bedörzsölés- képpen használva. Figyelmeztetés. Silány hamisítványok miatt bevásárláskor óvatosak legyünk és csak olyan üveget fogadjunk el, a mely a „Horgony“ védjegygyei és a Richter ezég- jogyzéssel ellátott dobozba van csomagolva. Ára üvegekben 80 fillér, 1 kor. 40 f. és 2 korona és úgyszólván minden gyógyszertárban kapható. — Főraktár: Török József gyógyszerésznél, Budapesten. Richter gyógyszertára az „Arany oroszlánhoz“, Prágában. Elisabethstrasse 5 neu. Mindennapi szétküldés. rV^rnr Makulatúra papiros, tiszta és kitűnő minőségű, gyümölcs csomagolásra nagyon alkalmas, métermázsan- kint 18 koronáért kapható. — Hol ? Megmondják a „Szabadsajtodban. legszebb Karácsonyi ajándtKoK! Óriási választék ékszerkülönlegességekben bámulatos olcsó árakon Löfkovits Arthur órás és ékszerész (Debreczen, Főpiac) újból megnagyobbított raktárában. Képes árjegyzék ingyen. Kívánatra választék is küldetik. legjobb Karácsonyi ajánd*KoK! 9 mtmnnn&untmnn® Szatmári Bank Részvénytársaság ~ Szatmáron, Deák-tér 29. sz. JJ a legkedvezőbb feltételek mel- lett njujt -------------------á PST ttrtezttses § § jclzáloHölc$önöl;ct, § földbirtokra, házakra 10 évtől n 65 évig terjedő időre 4 %-os fi záloglevél alapon. m A kölcsönök árfotyam-kü- a lönbözet levonása nélkül kész- pénzben is folyósíthatnak. W Tudakozódásokra nyomban ^ kimerítő választ adunk Szatmári Bank Részvénytársaság Sj 'étmnnnmnunmm Eladó. Deák tár mellett, u csizmadia-szín tőszomszédságában levő, Bakyháuyi- és Várdomb-utcára nyi:ó házastelkem eladó. Steinberger Éliás. KSSSSmK^KHHKSS Újdonság! Újdonság! Óriási megtakarítás! Mmden háziasszony egy kisérlet után állandóan használja a „PACIFIC“ száraz tojásliszt készítményt. Tyúktojás felhasználásával gyártja : Strobentz Testvérek gyár-részvénytársaság. Budapest, IX k. Üllői-ut 89 sz. A „Pacific“ tolásliszt sült és főtt tészták, ugyszintán ezukrászsüte- mények és fagylaltok készítésénél kitünően használható és teljesen pótolja a sütésnél és főzésnél a friss tojássárgáját. Nem romlik és ennélfogva állandó készletben tartható minden háztartásban. A következő csomagolásban van forgalomban.: 100 grm. ára 2-40 K (160 tojás sárgáját helyettesíti) 50 , „ 1*20 K (80 * 25 „ h -.60 K (40 „ 4 „levélben-.10 K (6 „ Kapható minden fűszer és csemegeüzletben. valamint drogériában, Kapható Szentpétery M.-nél Szatmápon. jíirdctlseK eszközlésére legalkalmasabb lap vármegyénkben a „SZAMOS.“ A valódi csomag az orOSZ vámhivatal szalagjával és Jí. & C. védjegygyei van ellátva. Öreg ember nem vén ember akkor, ha a leghirneve- sebb tanárok által kipróbált — — — V LYDOL u amerikai tablettákat használja, mik az elgyöngült férfierőt visszaadják. Csakis elgyöngült férfierő (impotencia) elleni szer. Rendes használat mellett pár nap alatt nemcsak fiatal, de idős férfiaknál is. Törvényesen védve. Ára 6 kor. Szétküldés diseretió mellett postán utánvétellel, vagy a pénz előzetes beküldése után naponta eszközöltetik. RADITZ J. gyógyszertára a „Fehér Keresztihez Budapest, V. Fővámtér 6. (a központi vásárcsarnokkal szemben). Főraktárak Budapesten: TÖRÖK J. gyógytár Királyutca 1: és NÁDOR-gyógyszertár Váci-körűt 17. ♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦••♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦ Megfojt ez az átkozott köhögés! Köhögés, rekedtség és elnyálkásodás ellen gyors és biztos hatásúak EGGER mellpastillái az étvágyat nem rontják és kitűnő ízűek Doboza I korona és 2 korona. Próbadoboz 50 fi. Fő és szétküldési raktár : „NÁDOR“ GYÓGYSZERTÁR Budapest, VI., Váczi-körut 17. sz. Kapható: Szatmárnémeti: Bossin József, Horváth József, Irgalmasok, Rajzinger Sándor, Rohrlieh Sámuel, Unger Ullman _ Sándor és Bartók László drog. Mátészalka: Almer Béla — Nagy-Bánya: Ember Elek, Vass Lajos Bajnáczy Sándor. Csenger : Katona Ágoston. Éljen ! I Eggcr mellpasztilla csakhamar meggyógyított