Szamos, 1905. december (37. évfolyam, 97-104. szám)

1905-12-17 / 101. szám

XXXVII. évfolyam­Szatmár, 1905. decz. hó 17. (vasárnap) 101. szám, SZAMOS. < POLITIKAI, SZÉPIRODALMI ÉS GAZDASÁGI LAPV MEGJELENIK VASÁRNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN. Előfizetési ár: Egész évre 8 kor. — Félévre 4 kor. — Negyedévre 2 kor. Egyes szám ára 10 fillér. SZERKESZTŐSÉG és KIADÓHIVATAL: Rákóczy-utcza 9. sz. Telefon: 107. »Mindennemű dijak Szatmaron, a lap kiadóhivatalában fizetendők HIRDETÉSEK: Készpénzfizetés mellett a legjutányosabb árban közöltéinek Nyilttér sora 20 fillér. Az apró hirdetések között minden szó 4 fillér. üj bank, Városunkban egy uj pénzintézet alakul, mely a nagyközönség taka­rékossági szempontjait s egyszers­mind hiteligényeit lesz hivatva szol­gálni, úgy, mint cselekszik azt azon bankok, melyek hoiszabb-rövidebb idő óta ezen a téren hasznos és termékeny munkát végeznek. Hogy mi a létjoga a születő pénzintézetnek, erre hosszas indo­kolással felelni felesleges. Az általános közgazdasági törek­vések tágas piacain, amig az ön- fentartásért küzdő, jó, rósz üzlet­kötésben utazó emberek a kereset forrását éjjel-nappal kutatják és a lehetőségig kihasználják, — addig a boldogulás eszközeit szaporítják akkor, amikor azok célszerűsége, gyümölcsöző volta kézzelfogható és szemmel látható. Azt mondják, hiszen ezelőtt elég volt 1—2 bank, ma meg gomba­módra szaporodnak az újabbak, ami egészségtelen finánciális irány­zat, mert lehetetlenség, hogy egy olyan központ, mint Szatmár, 8-10 pénzintézetet megbirjon — reális alapon. Igaz, ezelőtt elég volt egy Ta­karékpénztár, mely absorbeálta vá­rosunk és vidékének pénzbeli üz­letét. És ez az intézet jól is csi­nálta a dolgát, hivatásának a maga és mások javára becsülettel meg­felelt. Tehette is, mert abban az arany-korban létesült, amikor a pénz értékesebb és kisebb menv- nyiségü volt s egylelől a takaré­kosabbak, módosabbak, mint pl. a csekély számú és nagy forgalmat csináló, íelgazdagodott tőkepénzes kereskedők garmadára gyűlt pén­züket nagy haszon reményével rakták össze, másfelől a hitelt ke­reső, élni akaró nép a kölcsönökért nagy kamatot íizetett, mert a pénz kellett - toáTmí percent mellett is. A telesleges pénzzel rendelkezők száma ke vés volt, ámde másfelől a kölcsönökért járók sem voltak ép óriási számban, mert szerény gaz­dasági viszonyaink között nagy ipari, pénz és kereskedelmi válla­latokról kevés szó esett s igy a többes számú bankok nem is vol­tak szükségesek. De mikor a pénz mindjobban szaporodott, a megélhetési viszo­nyok nehezedése uj és kenyeret adó vállalkozásokra ösztönzött; a mikor az egy pénzintézet a maga óriási alaptőkéjével vigan nézte palotája alól az idő járását, családi bankká lett: akkor a világ leg­természetesebb módján-utján kezd­tek alakulni az epigon takarékpénz­tárak különböző nevek alatt. Alakultak, mert kellettek, mert a közszükség logikai ereje terem­tette azokat. S hogy kellettek, hogy tátongó hézagokat pótoltak, bizo­nyítja a kétszerkettő. Nemcsak megélnek, nemcsak tisztességes polgári haszonnal dolgoznak, hanem ezek is tőkét gyűjtenek, gazdagod­nak ; a részvényeik árfolyamát a napi börze következetesen mind feljebb szökteti. Ilyen körülmények között a ver­seny gondolata a tápláló kenyéren való jogos oztoszkodás ösztön- szerű óhaja, a kölcsönpénzt kérő, kereső publikum, a szegényebb elemek anyagi megsegítésére való emberséges törekvés gyors egy­másutánban hivta életre az egy­más mellé sorakozó bankokat. Én nem tartom tehát egészség­telen társadalmi és gazdasági élet­jelenségnek a pénzintézetek szapo­rodását, ellenkezőleg, a köz- és magánérdek ügyes és okos kielé­gítésének. Ha sok az elhelyezést kereső pénz, nem kötelességünk fenálló intézetek szerencsés részvényesei­nek gyarapítása a betevők s hitelt igénylők kevés hasznára ; okosabb összeállani, mint ők annak idején s csinálni a magunk és mások ja­vára jobb üzletet. Az üzleti és gazdasági világban ez a felfogás egészen helyes és jogosult elhatározás. Majd, ha a betegség lappangani kezd és lát­hatók lesznek a kórtünetek, akkor a vállalkozási kedv ezen a téren is csappanni fog, sőt megsemmisül. Ezen alapon a „Leszámitoló“- nak létjoga van a szatmári pénz­piacon s bizonyára boldogulni fog s annál inkább, mert alapitói va­gyonos, a kereskedelmi téren ta­pasztalattal bíró férfiak, akiknek neve és kifejtendő tevékenysége biztos garanciája a soliditásnak, a szilárdságnak és igy a kétségtelen sikernek. Van azonban egy másik szem- pb«h -amely a „Leszámítoló“ meg­jelenését igen jelentőssé és figye­lemreméltóvá teszi. A „Leszámítoló“ ugyanis egy íélkorona részjegyü takarék- és hitelszövetkezetet is alkot, ami ná­lunk egészen uj eszme. Ezen esz­mének* a felvetése és megtestesitése annyira közérdekű, hogy a város és a vidék közönségének méltány­lására számot tarthat. Ez a szövetkezet íőképen a sze­gényebb, csekélyebb keresetű mun­kás nép takarékpénztárául van szánva, de alkalmas intézmény a vagyonosak és intelligensebb osz­tály takarékosságának is felébresz­tésére. Ezért célszerű, alkalmas és észrevétlenül is pénzgyűjtő a szö­vetkezet. Úgy tervezik az alapítók, hogy 50 filléres részjegyeket bocsátanak ki 3 éves ciklusra, minden évben uj csoport létesül s minden csoport élete 3 évre terjed. A tagoknak hetenkint annyi 50 fillért kell be­fizetniük, ahány részvényük van. A betett összegért 4 százalékos kamatot biztosit az intézet, azon­kívül a részvény-tulajdonos része­k fegyenc naplója. November 9 Két esztendei fegyházra Ítéltek. Fegyháznál ez a minimális büntetés. A 462 §. második pontja alapján, vagyis ügyvédi bűntett miatt Ítéltek el. — Sikkasztottam. Egyik kliensem pénzéből 1600 forint elkallódott a kezeim között. Igaz, hogy nem .paza­roltam, nem kártyáztam el, hanem befektettem más ügyekbe, de az jo­gilag nem változtat a dolgOD. Mint ügyvéd, mint büntető jogász, kénytelen vagyok elismerni, hogy az Ítélet igazságos, sőt enyhe. Mondom a minimumot szabták reám. Igaz, hogy a 92 §. alkalmazásával hat havi börtönre is leszállhatott volna a tör­vényszék, de kevés volt az enyhítő körülmény. Ezt szívesen beösmerem. Senkit a fegyházban, pedig 860-an vagyunk, nem kezeltek oly előzéke­nyen, mint engem. Az igazgató jóa- karólag tudatta velem, hogy ha a magán zárkából kijövök, szívesen al­kalmaz irodai munkára. A büntető törvénykönyv értelmében ugyanis minden fegyenc büntetési tartamának egy harmadrésze alatt mindenkitől elkülönítve éjjel és nappal magán-el­zárásban tartatik. Ez intézkedés szerint nyolc hóna­pot töltöttem magánzárkában. Meg­jegyzem, egy évnél többet senkisem tölt magánzárkában, még az sem, ki életfogytiglanra van elítélve. A tör­vény igyekszik humánus lenni, ha másutt nem, a papiroson. Ezt nem panaszkép említem, de mindenesetre szembeötlő, hogy például a többszö­rös rablógyilkos a magánzárkában csak négy hónappal marad tovább, mint én. December 20. A magánzárka ötlete teljesen a kö­zépkoré. Általában nagyon komikusán hangzik nekünk fegyenceknek ez a szó : Modern börtönügy. Nem mintha nem javítottak volna sokat a fegyen- cek helyzetén, de a börtön marad az idők végtelenségéig. Az alakítás, a külső változások jobban festenek a papiroson, mint a valóságban. Ezt perse a fegyencek közül keve­sen érzik és értik. — A parasztnak például a fegybáz mindent megád, amit a fegyháztól kívánhat. Nem hi­szem, hogy az életében annyi nyu- gott, megelégedett arccal találkoztam volna, mint ezen a rettenetes helyen. Az életben gyakran mondjuk, hogy irigyeljük a paraszt igénytelenségét, nyugott életmódját. De ott a hazug­ság, bipokrizis. Hisz szabadságában áll mindenkinek parasztéletmódot élni. Senki sem teszi. Inkább főbelövi ma­gát. —• Itt azonban van értelme az irigységnek. Nemcsak azért, mert a parasztnak ízlik a fegyencbázi koszt, mert ké­nyelmesen érzi magát a rabdarócban, jóizüeu alszik a kemény szalmaderók- aljou és könnyen, játszva győzi a kényszermunkát. Oh, ezek jelenték­telenségek. Szóra nem érdemesek .. . Más az, mi az irigységet állandó ingerben, izgalomban tartja. A paraszt örömmel gondol a sza­badulásra. Őt a rabság nem fosztotta meg az erkölcsi levegőtől, csak a fi zikaitól. A paraszt, ha visszatér övé­ihez falujába, jó napokat remél. Az emberek szívesen szóba (állanak vele s ha megbecsüli magát, ugyanaz lesz, aki volt. De mi ! Mi úri emberek (talán nyolcán vagyunk összesen) rettegve gondolunk a szabadulásra, a visszaté­résre a társaságba. Ránk nem a ka­pun kívül, a bejáratnál, hanem a ka­pun belül, a kijáratnál mered a ret­tenetes, a pokoli ómen : „Lasciate ogne speranza !“ Február 20. A közös hálószobában hatan va­gyunk. A muuka után (ón az irodába járok dolgozni) csaknem pillanatnyi pontossággal térünk a hálószobába, mely tiszta és jól szellőzött.' Csak egy nehéz rab van közöttünk, valami Tógyer nevű oláh. Fiatal, 32 éves ember, aki a sógorát ölte meg. Jó­formán semmiért, de a legbrutálisabb módon. Tizenkét esztendőt kapott. Magyarul a fegyházban tanult meg, aminek nagyon örül. Általában vig természetű embernek látszik, ki a legjelentékenyebb tréfát hangos ka­cagással honorálja. Szeret a feleségéről beszólni és dicsekedni, hogy milyen szép, kerek karjai vannak. Kereken kimondja, hogy nem hiszi, hogy bű maradjon hozzá. — Bolond is lenne, mondja egész őszintén, minden felindulás nélkül. Egyszer azt kérdezte tőlem, hogy van-e nekem feleségem ? A következő párbeszéd folyt le közöttünk : — Magának is van szép felesége ? & Róth Fülöp kárlsbádi czipőr aktár át ajánljuk a t. vevő-közönségnek, mint legolesóbb bevásárlási forrást. Közvetlen a Pannónia szálloda mellett. — Szatmár és vidéke legnagyobb czipbraktára. az őszi és téli idényre megrendelt összes úri, női és gyermekezipők, valódi box és Schevraux »őrből Készült czipők a legdivatosabb kivitelben. —

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents