Szamos, 1905. november (37. évfolyam, 88-96. szám)

1905-11-26 / 95. szám

XXXVII, évfolyam­Szatmár, 1905. nov. hó 26. (vasárnap) 95. szám. SZAMOS. POLITIKAI, SZÉPIRODALMI ÉS GAZDASÁGI MEGJELENIK VASÁRNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN. Előfizetési ár: Egész évre 8 kor. — Félévre 4 kor. — Negyedévre 2 kor. Egyes szám ára IQ fillér. SZERKESZTŐSÉG és KIADÓHIVATAL: Rákóczy-utcza 9. sz. Telefon: 107. Mindennemű dijak Szatmaron, a lap kiadóhivatalában fizetendők HIRDETÉSEK: Készpénzfizetés mellett a legjutányosabb árban közöltéinek Nyilttér sora 20 fillér. Az apró hirdetések között minden szó A fillér. Előre! Ez most a jelszó. A cél szen­tesid az eszközöket. Módszer, „il- dom“ (a nagy Széchényié e szó,) ne kössék senkinek se a tovaro­hanó szekerét. A nagv rohanásban az, aki nem tartja fölöslegesnek előre is tekinteni s a lejtőn arra is gondolni, hogy egy merész ka­nyarulatnál végzetes rázkódással összetörhet a szekér, az hazaáruló, gazember! Mindegy, akármi kö­vetkezik is be, bármily kátyúba is kerül az ország szekere; fődolog, hogy vértezzen mindenkit a tör­vény s történjék minden szabály- szerint. A törvény nevében tilta­kozik a kormány, a törvény ne­vében rezisztál a vármegye, a népjog szentségének érzetében erő­szakoskodik a szociálista s min- üenik a maga igazának meggyő­ződésében. A kormány az államot menti, a koalíció a nemzetet, a szociálista a nekik tett ígéretet, az általános titkos választást akarja „bevasalni“ azokon, kik a választásokot, meg­ígérték. Idáig a nagy pártpolitikai har­cok, a kormány ellenállása, a nem­zeti ellenállás, a szociálista küzde­lem, a nemzeti és gazdasági erők lassúbb jellegű sorvadása árán foly­tak, amit egyesek még nem érez­tek meg feltűnően; az organikus baj általános tünetei még egy szerv­nek sem bénították meg feltűnően a működését. Most már legalább részben ez is bekövetkezett; tizen­két vármegyének s köztük a mi­énknek is december 1-től kezdve nem log kijárni az állami dotáci­ója. A belügyminiszter ezen intéz­kedését azzal indokolja, hogy az önkéntesen befizetett adókat ezen megyék az állam nagy szervezeté­nek testéből elvonták, azért ezen megyéknek, mint a nagy orgánum egyes szerveinek véredényeibe ke­vesebb vért juttathat. A megyék azonban erre a kihívásra is meg­találták a tromfot; az igy elvont összeget kivetik közadóba s bár a kivetés belügyminiszteri jóváha­gyással történhetik, a majdan erre következő tiltakozásra nem is fog­nak hederiteni. Erre természetesen következni fognak a tömegesebb felfüggeszté­sek, a felfüggesztett tisztviselők iránt az ovációk, mindkét részről az erőszakosságok s azután, mikor a törvényekkel ez a foot-ball-ozás a képviselői és tisztviselői fizetések' redukálását s egy csomó felfüg­gesztést fog eredményezni, azután mégis csak az lesz a vége, hogy kezdjük élűiről a dolgot, meg lóg­juk nézni majd higgadtabban, amit az előrohanás hevében szem elől tévesztettünk. Mert annyi tény, hogy a párt­közi viszonyok a következetesség szempontjából ma a fejetetejére vannak állítva. Semmi sem iga­zolja ezt jobban, mint a mostan alakult alkotmánypárt álláspontja. Ez a párt nyiltan hirdeti, hogy a kilences bizottság programmja alap­ján áll s ugyanakkor vérbeli ro­konságba lép azzal a koalícióval, mely egyenesen azért szövetkezett, mert a kilences bizottság katonai reformjait keveseite. Azt mondja továbbá, hogy az alkotmány vé­delmét tekinti elsőrendű feladatá­nak. De hát nem-é épen azért kell az alkotmányt védeni, mert a koa­líció, a maga követelésében a kilences bizottság katonai reformján túl ter­jeszkedett ?! — Hiszen ha vállalta volna a koalíció a kormányt, nem volna most válság, nem kellene az alkotmányt védeni. Mennél tovább foly azonban a kavarodás, mennél inkább szembe szögeződnek a törvények a törvé­nyekkel, mennél nagyobb lesz a a különböző elemek súrlódása, annál gyorsabban el fog jönni az i !eje annak, mikor magának a nemzetnek érdeke fogja parancso- lólag odakiáltani a különböző fel­fogású hazafiaknak : Megálljatok! Nincs elég nagy, elég radikális okunk arra, hogy a nyílt abszo­lutizmus örvényébe sodródjunk, hogy magát a hazát s ennek tör­vényes rendjét vessük koczkára akkor, mikor a szóban forgó nem­zeti kulturális és gazdasági reform­törekvésekre az alap királyi elha­tározásból is megjelöltetett. Addig pedig csak előre az egész vonalon ! Apponyi Kolozsvárt már ki is adta a jelszót a forradalmi és of­fenzív irányban. De vájjon fogja-e követni a nagy néptömeg, mely­nek haragja elől a fegyveres erő védő szárnyai alá volt kénytelen menekülni ? Pedig tömegek nélkül nincs se offenziva,, se forradalom. Ez azonban mindegy. Csak előre a törvény szent nevében minden oldalon; hadd csapjanak össze a szenvedélyek felhői, de úgy, hogy a vezetők se kíméljék a bőrüket s ne csak a tisztviselőket hozzák áldozatul maguknak, hanem pró­bálják meg az áldozatot első sor­ban magukon, — annál hamarább el fog következni a kiegyezésnek, a válság megoldásának ideje ; ad­dig mig az ellentétes erők jobban össze nem mérkőznek, nincs kilá­tás a nyugodtabb, a higgadtabb belátásra, — addig hát csak előre! Az nem tesz semmit, hogy ez az előreháladás most tulajdonképen visszaesést jelent. A vonal gőz- mozdonyának is előbb hátra kell mozognia, hogy aztán csakugyan előre mehessen 1 színház. Szerdán Bakonyi, Kacsóh „János vitézében gyönyörködhettünk. Kuko­Egy perez. Mért születtünk gyenge embereknek Kiknél elmúlik bánat és öröm ? És a mosolygás bánat könnyé válik S ismét mosollyá változik a köny. Én nem sajnálok semmit a világon, Csak téged, édes röpke pillanat, Midőn először érintette ajkam A lázban égő piros ajkakat. Elszállt a perc és ő reám tekintett, Mint a testté vált szűz szerelem. És szinte fáj, hogy ezt az égi percet Örökké tartóvá nem tehetem. E perc emlékétől elolvad a lelkem Szivem kinyílik, mint nyíló virág, Melyet a szellő csókol önfeledten, S ő önfeledten szórja himporát. Erdősi Dezső. Effendi mesél. A gyöngyházzal kirakott butorzatu dohányzószoba közepén kékbe játszó opálos füstfelhőket ontva égett a narghyle és Effendi egy halom boly­hos szőnyegen végignyulva elgondol­kozva pöfékelt. Már régen ültem ott vele szemben és nem akartam megzavarni meren­gésében. Különös ember volt ez az Effendi. i Fólszegen, tartózkodóan, szinte félén­ken élt a mi nyüzsgő, libegve siető, tü iekedő világunkban, mintha nem lett volna ebbe a világba való, amelybe véletlenül csöppent bele. Zárkózott volt, de nem rezignált, keleti fataliz­mussal tűrte Effendi, hogy az élet árja elharsogjon mellette, épp úgy, mint ahogy a hidezölöp tűri a vizek folyását. Ügy, első impresszió szerint szürke egyéniség nélkül való ember volt, de meghitt barátai előtt és főként ott­honában, ahová olyan kevesen voltak hivatalosak, mintha Aladin csodalám- pája gyuladt volna ki a lelkében, úgy megváltozott. Ez a varázslatos fény átalakította, kibontva lelkének szineit és megcsillantva érdekes egyéniségét. Ez az ő otthona kereveteivel, ara- beszk díszítéseivel, álmatag lustálko­dásra hivó zugaival valósággal a há­remek puha fészek-szobáira emlékez­tetett, de asssonyok nélkül. Mert ez a fekete fényes szakálu török valósággal félt a francia fűzőt hordó huriktól és minden asízonyi állattól, kiket pedig Allah az igaz hitü muzulmánok földi üdvösségére teremtett, hogy ajkuk előkészüljön már a földön ama mennyei édességek i élvezésére, melyek amott várnak reá­juk, ha majdan átérnek az Alsirát beretva éles hidján. Talán nem is félt tőlük, csak kö­zömbös volt az ő álmodozó lelkének a bájok e buja ingerkedése, amelyek gyilkosak, mint a kala-meri tavak fölött imbolygó lilaszinü ködök, me­lyek halálos ittasságba döntik a part­jukon lepihenő kalmárt. Mi, akik között meghitten élt ez a különös szürke ember, nem tudtuk fél-e tőlük, vagy közömbösek-e neki. Künn az utczákra már rászállt a budapesti őszi esték köde és az abla­kon át a ködös szürkeségből úgy pi- roslott az utcai lámpa fénye, mint egy fátyolba csavart rózsa. Effendi, amint ott hevert a sző­nyeghalmon és mozdulatlanul szívta a narghylót az ő titokzatos lényének minden talányát izgató kérdésekké élesítette bennem. És mintha észrevette volna, mintha kitalálta volna gondolataimat, felém fordította szelíd nézésű barna szemeit és a narghyle szopókáját kiejtve szá­jából megszólalt : — Ne töprengj rajta öreg barátom. E! fogok mondani neked mindent. Az ón törökségem furcsa történetét. Érdeklődéssel fordultam feléje, ö pedig két tenyerével végig simítva homlokát beszélni kezdett : — Ti bizonyosan sokszor gondoltok arra, hogy micsoda furcsa bogara va­gyok az Istennek. Török, akinek bi­hari gentry neve van, aki a József­városi háza béreiből úgy ól itt köz­ietek, — mintha a mekkai vásárbiró volna és hozzá olyan török, aki nem szomjazik asszonycsókra. Volt közöttetek olyan is bizonnyal, aki tisztelt ősanyám hitvesi hűségét kétségbe vonta a török hódoltság korával kapcsolatban. Végre asszonyért, azok után nem tenném tüzbe a kezemet, de azt hi­szem nincs igaza az anyámról terjengő rágalmaknak s ha volna is, nem annak a következése az én török mivoltom. Nem az, hanem a hála, amivel Allah- nak és az ö prófétájának tartozom. És hogyha Bagdadban nem datolyával fizetnék a házbért a derék muzulmá­nok, AUahra mondom, szívesen tolat­nám oda a házamat. — Ti nem tudjátok, folytatta az­V* Róth Fülöp kárlsbadi ezipőraktárát ajánljuk a t. vevő-közönségnek, mint legolcsóbb bevásárlási forrást. Közvetlen a Pannónia szálloda mellett. — Bzatmár és vidéke legnagyobb czipMtíra. az őszi és téli idényre megrendelt összes úri, női és gyermekezipők, valódi box és Schevraux lőrből Készült ezipők a legdivatosabb kivitelben. —

Next

/
Thumbnails
Contents