Szamos, 1905. szeptember (37. évfolyam, 71-78. szám)
1905-09-07 / 72. szám
XXXVII. évfolyamSzatmár, 1905. szept. hó 7. (csütörtök) 72. szám. MEGJELENIK VASÁRNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN. Előfizetési ár: Egész évre 8 kor. — Félévre 4 kor. — Negyedévre 2 kor. Egyes szám ára 10 fillér. SZERKESZTŐSÉG és KIADÓHIVATAL: HIRDETÉSEK: Készpénzfizetés mellett a legjutányosabb árban közöltéinek Rákóczy-utcza 9. sz. Telefon: 107. Mindennemű dijak Szaimaron, a iap kiadóhivatalában fizetendők Nyilttér sora 20 fillér. Az apró hirdetések között minden szó 4 fillér. Dalosok és tűzoltók. Ez a két egymással épen nem rokon fogalom azon alkalomból került igy egymás mellé, hogy Szegeden az ország tűzoltói, Szombathelyen pedig az ország dalárdái tartották meg ünnepi nagygyűlésüket s mindakét helyen szép és tanulságos bizonyitékát nyertük annak, hogy mennyire megvan a magyar társadalomban a tömörülés, a testületi érzés szelleme. És azt a célt kívánja szolgálni ez a cikk, hogy ezt a szellemet élessze, fejlessze. A mi társadalmunk telette szakadozott. Polgárságunk minden városban annyifelé húz, ahányfelé lát, egyes kisebb csoportokra oszlik, nagyobbára a rokoni kötelék szerint s ezek a csoportok sokszor ellenséges indulattal vannak egymás iránt eltelve. S igy társadalmi életünk nemcsak az egyöntetűséget, de az egységet is nélkülözi s a felekezeti, nemzetiségi, vagyoni és születési különbségek ma is csak olyan áthághatatlan korlátokat képeznek az egyes városok lakossága között, mint azelőtt. Egészen másképen áll a dolog külföldön, ahol kitűnő példáit látjuk a testületi szellemnek, az együttérzés szellemének. Ez a szellem legerőteljesebben Németországban s az osztrák örökös tartományok német nyelvű lakosai között van meg. A némettel szinte vele született a testületi szélién, látjuk ezt a budapesti német kolóniánál is, amely a magyar fővárosba elszakadt német állampolgárokat szoros gyűrűként köti össze. A német testületi szellem fenntartásához természetesen nagyban hozzájárul az egyes szakmákkal foglalkozók érdekközössége, a hitel-, termelési és fogyasztási szövetkezetek s a Bauernverein-ok.* Az ipartestület, vagy ipartársulat (Innung) sokkal tekintélyesebb tényező odakünn, mint nálunk, a birodalmi gyűlés vagy az országgyűlés nem mert szakbavágó törvényt hozni anélkül, hogy az Innungokat meg ne kérdezték volna. Ez az érdek- közösség kihat a társadalmi életre is, ami a németek között tradíciókon alapszik. Hajdanta a céh tartott össze, most pedig az Innung. A német társadalmi életnek fő- összekötő kapcsa a dalosok társasága, a dalárda, amely a társadalmi élet fejlesztése terén valóban pótolhatatlan hivatást teljesít. A dalárdában benne van minden szakmának és minden élethivatásnak jóhangu'tagja s becsületbeli kötelessége mindeniknek közreműködnie, hogy a dalárda minél inkább viruljon. A Gezangsvereinok mindenütt, ahol németek laknak, a kisebb városok társadalmi életének központját képezik, valahányszor országos dalünnepök van, az nemzeti eseményt képez az illető országrészen. A dalárdákon kivül asztaltársaságok, veterán egyesületek, a tűzoltó intézmény tartják össze a német társadalmat. Nekünk is vannak, inkább csak voltak, dalárdáink. Az az országos ünnep, melyre Szombathelyen gyűltek össze dalosaink, inkább már csak a múlt iránt való tisztelet s a hagyomány fenntartása végett tömörültek dalárdákká. Szó sincs róla, a fővárosban és a vidéken van néhány jeles, ambiciozu; dalárdánk, de a legtöbb vidéki városban még nincs, vagy már nincs. Pedig dalszerető nép a magyar, népies zenéje amilyen tetszetős, olyan gazdag, a szép, szomorú magyar nóta ma is olyan világhírű, mint volt ezelőtt. S maga a magyar faj felette nótakedvelő. Mégis miért, hogy annyira alábbhagyott a dalárda kultusz? Okát ennek alig kereshetjük másban, mint a mind jobban erősbödő materialisztikus Világnézetben. Pedig hát ami azt illeti, a német sem valami holdvilág-szárnyon lovagoló népség, az is szerzi és szereti a pénzt. De az anyagiakért való küzködést el tudja választani a nemes szórakozástól, az együttlét, a testületi érzés kapcsán keletkező társadalmi együttérzéstől. S nálunk azt az elválasztó vonalat nem ismerik és nem becsülik meg kellően. Pedig nem kellene más, mint hogy ismét egy erőteljes hang, egy akarat rázza tel az ország d dósait s vége lesz ennek a meddőségnek. Aki énekelni tud, az rendszerint szívesen énekel, csak módot kell neki hozzá nyújtani. Csak akarni kell s föllendül világa a remekszép magyar kardalnak ! Tűzoltóinkról nagyjában ugyanezt mondhatjuk. Azzal a különbséggel, hogy eredeti hivatásukat derekasan teljesitik most is, tudniillik, oltják a tüzet. De az olyan testületek, mint a tűzoltóságok, a társadalomban is szerepre hivatottak, hanem ezt a szerepet nem töltik be. Pedig a mi élettelen társadalmunk ebben az irányban is vár valamit tőlük. A szatmári lóverseny versenyfeltételei. (Ideje: 1905. szept. hó 24. vasárnap.) 1. Mezőgazdák versenye. Díj 200 kor Ebből 100 kor az első, 6Ó kor. a második, 25 kor. a harmadik, 15 kor. a negyedik beérkező lónak. Táv. kb. 1600 in. Futhat minden Szatmár- Németi szab. kir. városi és szatmár- hegyi földmivelö kisgazdának tulajdonát képező 3 éves és idősebb lova nyereg nélkül. Legalább 5 lónak kell indulni, hogy a dijak kiadassanak. 2. Sikverseny. Dij 1300 kor. Ebből 800 kor. adva Szatmár-Nómeti sz. kir. város, 500 kor. a Magyar Lovargylet által. 800 tor. az elsőnek, 300 kor. a második, 150 kor. a harmadik, 50 % Muíamur. Még pir futja el arcom, hogyha látlak, Szivem érzem, hogy még megdobban, Mint gyertya lángja, hogyha végig égett, Elalvás előtt utolsót lobban. A te kezed is megremeg kezemben, A te szemed forrón, vágyón rámtapad, Tán emléke a múltnak az a sóhaj, Mi keblünkből oly fájón felszakad ? És nézzük egymást elmerülve, mélyen, Lelkünk a múltba el- elrévedez, Egy percig tart csak, hisz tudjuk mind [a ketten, Szomorú ősznek hervadása ez. Szerelem. Ma még csak sóhaj, röpke szárnyon, Félig (ébrenlét, félig álom, Holnap sz er elem. Lobogó szemű vad kisértet Meggyujtja, lázba hozza véred És győz a sziveden. De mámor megöli a vágyat És ráboritja szürkés bágyadt Leplét a megszokás. S mi egykor izzó lánggal égett, Közöny fedi be a szerelmet És néma hervadás. Fáradt pillámra. Fáradt pillámra nem hull csendes álom, Nyugalmát az éjnek, hiába várom, Nem a pihenés éjszakája ez ... Körüllebeg a múltnak sötét árnya, Elfúl a hangom, hangos zokogásba, Amint sok emlék sorra felkeres ... Amiről hittem, födi már enyészet, Amire lelkem, szemföd őt terített Föltépi az emlék a behegett sebet. Elvonul előttem, sok ábránd, álom, Vesztett reményem, tört ifjúságom S nyugalmát az éjnek hiába várom ... Bányászná Wiener Edith. Kettévált utak. Ha ezt a történetet nem éltem volna át, egy bus emlékemmel kevesebb volna. Ha csak elmesélve hallom, egy pillanatra elszomorodtam volna, talán el sem hittem volna. Ámde tudom, hogy igaz. — És mindig olyan pillanataimban jut eszembe, amikor örökre tovaszállt illúzióimat siratom. Amikor a történet kezdődött még semmit sem tudott, csak sejtelemmel volt tele két szív. Ott lenn messze a világ forgatagától, a bólogató jegenyék békés árnyékában kezdődött az élete útja egy fiúnak meg egy leánynak. Csaknem egy korúak voltak és együtt nevelkedtek a rónaság elringató csöndjében, a kertek virágai közt, a néha vadul zugó, máskor szelíden sóhajtozó erdő ölén. Ott volt, nem messze egymástól, két uraság földjén, két ispánlak, két ispánnak két gyereke egy fiú meg egy leány. És növekedtek, olyan szépen ketten, úgy szerették egymást, meg is fogad ták hívek lesznek örökre. De hát mind ez csak mese. És bizony az ember fia földi életének ez az ideje olyan is, mint a mese, tündérmese. Egykor volt... és többé nem lesz soha. A mese pedig ott végződik, ahol megesküdtek, hogy mindig szeretni fogják egymást. Ott történt a jegenyefák árnyékában. Mert hiszen mindig szerették egymást és hitték szentül, a gyermekkor, az ifjúság naivitásával, hogy ez igy is maradhat. A fiú a gimnáziumot végezte, elkészült a fővárosba az egyetemre, A leány pedig fölkerült a szülészeti iskolába. És mindig látta, látnia kellett, hogy a fiatalember milyen híven megtart-1 ja fogadását. — Sokszor meghatotta ez a nagy, tiszta, önzetlen szerelem, amelyben becsülést és szeretetet is látott. De utóbb érezte, hogy ezzel szemben neki is megvannak a maga kötelességei. Naponta találkoztak és még akkor is tervezgettek a jövőről. De mind ez csak addig volt igy, amig a leányban nem ébresztették fel azt az öntudatot, hogy ő tulajdonképen milyen nagy művésznő és nem oltották bele azt a hitet is, hogy az egyetlen boldogság a siker. És a nőt bizon elvakitotta a dicsőség fénye. Amint megindult a siker csillogó szekerén diadal útjára, annál inkább távolodott attól a fiútól, aki szerette, de akinek semmi köze sem volt mind ehhez. És amikor már ünnepelt primadonna volt a leány, akkor megtudta azt is, hogy ha a diadal szekérről nem akar leesni, akkor most némi viszonzással tartozik azoknak, akik ezt a szekeret megindították és akik tolják a siker utján, ha mindjárt a maguk érdekében is. A gyermekkori ideál számára, egyre kevesebb idő jutott. A fiú korán belátta, hogy utaik kezdenek kettéválni, hogy ábrándjai nem fognak megvafíóth Fülöp kárisbadi czipőraktárát ajánljuk a t. vevőközönségnek mint legolcsóbb bevásárlási forrst. Közvetlen a Pannónia szálloda meilett. — Szatmár és vid)U legnagyobb czipdratUra. Figyelmeztetés. Az előrehaladt nyári idény miatt a még raktáron levő színes nyári áruk gyári áron alul is beszerezhetők. - . ----- ........ .......*=
