Szamos, 1905. július (37. évfolyam, 53-61. szám)

1905-07-27 / 60. szám

2-ik oidal. 60. szám hogy áteviczkól a középiskolán: nyitva áll előtte a tudomáuy bármely biro­dalma ; mig elvégzése nélkül, egy, vagy más speczialis tudománynak végzésére hivatalos képesítést soha sem nyer. E szerencsétlen állapot képezi szerintem egyik alapját a középiskola ellen felhozott legtöbb jogoi és jogtalan panasznak és kifo­gásnak. Ha a középiskola, tényleg maga­sabb fokú általános műveltséget nyúj­tana, azaz, ha a nagy természet jelenségeinek s az ember testi és szellemi életének törvényszerűségére vonatkozó, inkább csak összefoglaló ismereteket, valamint a mindenkori társadalom berendezését irányitó et- hikai, jogi és szocziális elvek isme­retét nyújtaná s az ezek szerint való élni tudást és akarást mozditaná elő : nem lehetne ellene kifogást emelni s elvégzését bármely tudományos pá­lyára való lépés előfeltételéül lehetne elfogadnunk ; de mikor az igy mon­dott általános miveltség megszerzésén kívül még specziális tudomány sza­kokra való léphetésnek is eszköze kivan lenni, tényleg szakszerű isme­retek nyújtása nélkül; ezzel önmaga tör pálczát megbízhatósága felett s méltán éri gáncs és kárhoztatás. Ez utóbbi czélt, még a valóban egységes középiskola is csak nehezen tudná szolgálni, annál kevósbbé, mer nemcsak a tudományok egyetemének, hanem minden egyes tudomány szak­nak is meg van, a maga elég tágas előcsarnoka, melyben való otthonos­ság nélkül, a különálló szentélyekbe belépni: elhibázott vállalkozás. H í a középiskola ellen ma felhangzó panaszokat megvizsgáljuk, azt látjuk, hogy nem annyira azért kifogásolják, mert tulságosau is sokat nyújt az általános ismeretek anyagából, hanem mert nem azt nyújtja, amire növen­dékeinek, majdani élethivatások czól- jából okvetlen szükségük van. Azt nem is említem, hogy a középiskola egyik fajának, a reáliskolának elvég­zése csak azért nem képesit bármely tudománj'szak választására, mert a klasszikus latin s esetleg görög nyelv­vel, vagy pótló tantárg5'aival növen­dékei nem foglalkoztak ! Risűm tene- atis ! Mintha biz az ókori klasszikus nyelveknek a gimnáziumban megsze­rezhető fogyatékos ismerete s a hoz- zájok tapadó, interpretációnális isme­ret halmaz, csakugyan a néphitben élő vasfű varázserejével bírna, mely előtt bármely tudományszak százla­kain ajtaja azonnal felpattan ! ? Valljuk meg őszintén, hogy a közép­iskolák legnagyobb átkát, nem any- nyira tanrendszerük elhibázott volt* képezi, mint sokkal inkább az, hogy minden tudományos pálya elé úgy S Z A vannak odaállítva, mint egyedüli kapuk, melyeket bárhogyan, bármi áron is, de keresztül kell lépni minden­kinek. Az érettségi bizonyitvány, kivált a gimnáziuma, az egyedüli bűvös szer, mely előtt a tudományos pályák egész végtelene feltárul. Hogy veszi-e aztán hasznát legtöbb tanului vágyó e bizonyitványnya! dokumen­tált ismereteinek további tudományos munkaterén : azt nem kérdi senki; a felett ítéljen önmaga az érettnek nyilvánított. így ismétlődik aztán napról-napra növekvőbb számban az u. n. utóórett- ségezós, a mikor 80-tól 50 éves em­berek, kik bizonyos életpályákon már becsülettel megállották helyöket s a társadalom hasznos munkásainak bizo­nyultak, kénytelenek odaállani az érettségit tétető bizottság elé, hogy a haladásuk elé álló, egykor megsze­rezni elmulasztott szegénységi bizo­nyítványt — ha másként nem megy: legalább kikunyorálják. S csodák- csodája : az előttük álló korlát egy­szerre leomlik s a boldog papiros, — akarom mondani: a papiros boldog birtokossá egyszerre elfoglalhatja mél­tó helyét a tudomány felkent műve­lői között s haladása éjé többé nem gördül semmi akadály ! Vonjuk le röviden az elmondottak­ból következtetéseinket! Nem annyira a középiskolai oktatásban van a hiba manapság, mint inkább abban a pa­piros rendszerben, mely a tudományos pályákat zsarnokilag megüli. — A középiskolák s különösen a gimnázi­umok azért nem győzik befogadni a jelentkezőket, mert ők képezik az egyedüli utat bárminemű tudományos pályához, elkezdve a pénzügyőrségen s végezve a vásárbiztosságou, no meg a miniszterségen. Mig a társadalom köztudatában a műveltség s úri mivolt fogalma az érettségit tett embernél fog kezdődni s a meddig matúra nélkül a legkivá­lóbb egyéni képességek sem nyerhet­nek méltán megillető munkakört és elismerést; s a meddig a középiskolai tantárgyak úgy ahogy való mege mósztósétöl lesz függővé téve szám­talan hivatalnoki s tudományos «szaj­kókban való sikeres müködhetés és kenyeret is adó, társadalmi foglal­kozás, addig, bárhogy foldozgatták is a középiskolai oktatás kopott köpö­nyegét : mindig hangzani fog ellene a panasz és pedig annál több jogo sultsággal, minél kevesebbet nyújt növendékeinek abból, ami a természet és emberi élet ismeretén kívül, a lét harczának megharczolására is alkal­massá tenni őket van hivatva. Nagyon itt az ideje annak, hogy a középiskola tananyagában elkülö­nítsük az általános műveltség elemeit, melyeket bírni bármely tudományos MOS pályán működő embernek okvetlenül szükséges, majdnem nélkülözhetetlen azon, inkább már egyes tudomány- szakokra előkészítő ismeretektől, me­lyek elsajátítását mindenkire nézve kötelezővé tenni, az élet czóljának félreism-rését jelenti. Az életpályák­nak megfelelő szakiskolák felállításá­val, szaporításával ellensúlyozni kell a középiskolák ma kelletlen kényszer­ré vált befolyását, egyedüli, kvalifi- káczionális privilégiumát, vagy lega­lább is változtatni kell a középisko­lák tantervén annyiban, hogy ez is­kolák egységesítése mellett, legalább a felső osztályokban, már tudomány- szakok szerint csoportosíttassák a tananyag s a tanulók egyéni képes­ségeiknek s hajlamaiknak megfelelően választhassák meg a leendő hivatásuk betöltésére segítő ismeret elemeket. Véleményem szerint igy közelebbi érintkezésbe lehetne hozni az iskolát az élettel és pedig anélkül, hogy az ezáltal bármit is veszítene nemes hi­vatásából. Meg lehetne rövidíteni a tanulás időtartamát az általános mű­veltségszerzés kára nélkül s a maga­sabb fokú szakismeretek alkalmas előiskolájává lehetne tenni anélkül, hogy a tanulót általa teljesen feles­legesnek s igy czéltalannak is nevez­hető halmazismeretek elsajátításának nyűge alá kényszerítené s ez utou további haladásuk útját előlük vég- képen elzárná. Mig e bajokon alapos reformokkal nem segítünk, túl lesznek tömve és egyre szaporodni fognak középisko­láink, főként gimnáziumaink s a be- lőlük kikerülő emberanyag egyre se­lejtesebb lesz s váddal fognak vissza­fordulni mindig az alma materre- melynek keblén tanultak ugyan tücs- köt-bogarat, megemészthetöt és meg, emészthetetlent, de nem tanulták meg a tanulás szeretetét s az élet- czélját felfogni s elérni segítő, életbe­vágó ismereteket. Mikor fog az iskola az életnek tanítani ?! (Sz. K.) HÍRROVAT. * Jóváhagyás. A kereskedelemügyi minisztérium jóváhagyta a városi közúti alap 19Ó1—2. és 1903 — 4. évi zárszámadásait. A számadás egyes tételeit helyeseknek találta s az 1904. ' évi vagyonmérleget 86866 kor. 9 fillér terhelő hátralékkal zárta ie. * Kitüntetés. X. Pins pápa Suba György munkács egyházmegyei pap­növeldéi tanárt és aligazgatót tiszt, titkos káplánná nevezte ki. * Gyászhir. Göbl Ferenczné szül. Wagner Anna, élete 42-ik, boldog házasságának 17—ik évében e hó 22-én elhunyt. Temetése 24-én délután ment végbe a rk. egyház szertartása szerint. * Rendkívüli vármegyei közgyű­lés. A jövő hó 3-án rendkívüli vár- megyei közgyűlést tart Szatmárvár- megye törvényhatósága, mely igen érdekesnek Ígérkezik azáltal is, hogy ezen közgyűlésen fogják tárgyalni Luby Géza és társainak azon indít­ványát, mely szerint mondja ki a vármegye, hogy a többi törvényható­ságok mintájára a nemzeti ellentállás terére lép, egyszóval adószedóst és ujonezozást megtilt, egyben bizal­matlanságot szavaz a jelenlegi kor­mánynak s őt semmiben sem tá­mogatja. * Elhunyt városi szánitiszt. Mint részvéttel értesültünk, Báthy Sándor városi számtiszt e hó 25 én reggel, Felsőbányán, hosszas szenvedés után meghalt. Báthy Sándor élete delén, alig 35 éves korában hunyt el tüdő- vószben. Ez év tavaszán kezdett be­tegeskedni s azóta hivatalába se járt. Pár hóval ezelőtt szülővárosába Felső­bányára ment üdülni, hol édes any­jánál tartózkodott. Itt érte őt aztán ugyan férjét, de még sem úgy, mint az életpárja életéért remegő asszony. Hasztalan volt Hanságyné tiltakozása, a férfi a kórházba ment. Nem akart többé terhére lenni a feleségének. S az asszony kijött hozzá a kór­házba. Soha még csak gondolatban sem csalta meg az urát, de a napok, amelyeket egyedül töltött a lakásá­ban, megérleltek benne egy gondola­tot. Azt, hogy q nem sokára özvegy- gye lesz, de ezzel még nem zárulha­tott le fiatal, viruló életének érvé­nyesülése. Csak aztán lehet boldog .. ■ azután. A férje sírja felett piros ró­zsa fog nyílni az ő számára, a sza­badságé, az igaz szerelemé !. .. Csak huszonnyolez éves volt még ! S beszélgettek. Szomorúan, közö­nyös dolgokról. A< beteg szoba nehéz szagát nem tudta legyőzni az asszo- nyi illat, az erős parfeum, amely ruhájából áradt. Úrrá lett a szoba felett a kórházi bűz s kínosan nyo- m asztóan feküdt a szép asszony mel­lé re. A napsugár végre is beletalált a zordon szobába s aranyos fényt ra­gyogtatok Hanságyné arczán. Szép volt, mint az angyal. Keserű fájdalom markolt a beteg szivébe. Égető vágyat érzett megcsó­kolni a feleségét. Ha nem is szereti, ha hidegen is hagyja, mindegy csó­kolni, csókba fojtani szerette volna a nőt, aki ma még az övé. Fel akart emelkedni, az asszony rémülten nézte. Kinos vergődés, a bénult tagok nem mozdultak már. Visszazuhant helyére. — Már hideg a lábam, mondta. — Jön a halál. Itt van már a lábamban. Hül . . . hül . . . Ezzel a fal felé fordult és meg sem moczczant. Az asszony pedig felállott s nesz­telen léptekkel sietett ki a szobából. Kiment a kórházból s útközben be­tért a szabónőhöz. — Gyászszruhát rendelt. Kondoros Elemér. "xMsP utói a halál. Az elhunyt ezelőtt két évvel, egy családi perpatvarból kifo­lyólag, mint tudjuk, majdnem életét veszítette, amennyiben saját apósa és sógora, mindketten katonatisztek, a hivatali helyiségében összevagdalták a szerencsétlen embert, kinek fel- gyógyulása igazán csodaszámba ment. Az életben sok csalódást és keserű­séget átélt ifjút most megváltotta a halál lelki s testi szenvedéseitől. Az elhunyt ravatalára a városi tiszt­viselői kar gyönyörű koszorút küldött. Temetése tegnap délután történt meg Felsőbányán, nagy részvét mellett. * Letört virág. Folyó hó 26-án egy szép virágszálat ragadott el a gyilkos kór övéi köréből. Némethy Miklós nyug. tanító szeretett leánya, Jolán hun’, t el lassú hervadással. A hónapokkal ezelőtt még életerős, bá­jos arczu leány, ma viasszerü arcczal s kihűlt testtel fekszik az virágillatos ravatalon, körülvéve a bánatos csa­ládtól. A kedves halottat ma délntáu kísérik ki utolsó útjára. * A trachoma féléves kimutatá­sát a napokban terjesztette be a vá­rosi tanácshoz Dr. Jéger Kálmán tiszti főorvos. Eszerint 1905. év első felében a város területén hárman kapták meg ezt a szembetegséget. A múlt évről maradt 5 trachomas s igy az összes betegek száma 8 volt. Ezek közül kettő meggyógyult, kettő eltávozott. Tehát négy trachomas maradt még kezelés alatt. * A piaczi uzsora ellen. Több vá­ros panasza folytán a m. kir. belügy­miniszter egy üdvös reudeletet bo­csátott ki valamennyi törvényható­sághoz, mellyel korlátozni akarja az országszerte tapasztalható tulmagas piaczi árakat, melyek nem csak a megélhetést nehezítik meg, hanem a szegényebb sorsú munkásnép soraiban egyenesen elkeseredést keltenek. — A belügyminiszteri rendelet szerint utasittatnak az illetékes rendőrható­ságok, hogy a helyi viszonyoknak megfelelően dolgozzanak ki egy piaczi tarifát, melynél többet az elárusítók ijem követelhetnek s melynek áthá­f ása szigorúan büntetendő. A piaczi rak megállapításánál mérvadó ténye­zőknek tekintendők a termelőknek fizetett árak s ehhez hozzászámítandó az elárusítók bizonyos hányadokban követelhető haszna, tekintetbe véve az illető élelraiczikk konzumját is. Valóban tarthatatlan az az állapot, mely piaczunkon tapasztalható. A hatósági intézkedések csak enyhítet­ték, de nem szüntették meg a kofák kapzsiságát és a kofauzsorát, melynek a vásárló közönség ki van téve. A kofák ugyanis a termelőktől össze­vásárolják az élelmi szereket és szár­nyas állatokat a város végén, vagy mielőtt a piaczra hoznák azokat s mire a fogyasztó közönség feljön szükségleteit beszerezni, már nem ta­lál a termelőknél semmit s kény­telen a kofáktól méregdrágán venni azt, amire szüksége van. * Hűtlen cseléd. A mostani világ- bau köztudomású dolog, hogy a cse­lédek nem valami hűséggel viseltet­nek gazdájuk iránt. Ennek élénk bi­zonyítékát adta a napokban Czire Ida cseléd leány, ki Markusz Jakab- né méntelepi kantinosnénál volt szol­gálatban. A hűtlen cseléd Markusz- nétól apródonként mintegy 100 ko­rona összegű pénzt lopott el. A val­latás során Czire Ida beösmerte, hogy a pénzt ő lopta el s vissza is adott a 100 koronából még 30 koronát. A többit mint bevallotta, édes anyjának küldözgette el apróbb részletekben. * A népkonyha j óltevői. Neuwirth Nándor és Hirsch Sándor urak, egy fogadásból kifolyólag közösen 10 kor. adományoztak a népkonyhának. Va­lamint Földváry V. Farkas ur kört- vélyesi nagybirtakos 2 koronát mint tanuzási dijat, melyért ezúton fogad­ják szegényeink nevében az elnökség hálás köszönetét. „Intézetemben vegyészeti tisztítás végett átadott férfi ruhákon kisebb javítást dijtalanul végeztetek saját szabóm által“. Kitűnő vasalás. Üzlethelyiségek: Kazinczy-u. 14. (Gutman-palota), Kosuthlajos- utcza 26. (a hid mögött). - Joó Sándor műruhafestó', vegyészetitisztitó. Zrinyi-uteza 29 szám.

Next

/
Thumbnails
Contents