Szamos, 1905. május (37. évfolyam, 36-43. szám)

1905-05-18 / 40. szám

40. szám Tartottunk 6 választmányi ülést, Uray Gézáné elnökünk vezetése alatt. Ezen üléseken részben a jövedel­met nyújtó mulatságok rendezéséről, az árváház ügyeiről, a régibb szegé­nyek segélyezéséről, újabbak felvé­teléről, a jelentkezők megvizsgálásá­ról s egyéb egyleti folyó ügyekről volt szó. Hangsúlyoznom kell, hogy nagy összegeket forditottunk ismét ez év­ben is a különböző cimü segélyekre : rendes és rögtöni segélyekre s hogy ezt tehettük, annak indoka ez évi rendkívüli nagy bevételeink, melyek a 3 nagy mulatság rendezéséből be­folytak. Szegények mindig nagyobb és nö­vekedő arányban jelentkeznek és bár sokat tettünk, sok pénzt költöttünk, minden óhajtást ki nem elégíthettünk, de hiszen ehhez már kincsesebb pénz­tár sem lenne elegendő. A megélhe­tés mind nehezebb, a munka keve­sebb, élni meg csak kell. Mi pedig e nagy társadalmi kérdések megol­dására erőtlenek vagyunk. De a mennyit tehetünk, még erő­feszítéssel is megtesszük — s ez részünkről magunkra és a nagy se­gítő közönségre is megnyugtató biz­tosítás. Vajha kétszer annyi anyagi bevé­tellel rendelkeznénk, ám az emberek ma mind nehezebben adnak, mert egyesek és családok maguk is nehe­zen élnek, másfelől innen is onnan is egyesek szünetlenül igényelnek. Pénztárunk gyarapítására 3 nagyobb szabású vigalmat rendeztünk és pedig 1904. május hó 15-én virágkorzót, 1904. nov. 12-én az Egylet 50 éves fenállásának alkalmából színházi con- certet és 1905. március hó 7-én, hús­hagyó kedden farsangi jelmezestélyt. Mindhárom fényesen sikerült, a mi örvendetes jele annak, hogy közön­ségünk, mely eddig, mondhatnám lanyha egykedvűséggel nézte a mi erőfeszítéseinket, küzködéseinket, ez egyleti évben ügyünket újból szere­tettel felkarolta s méltánylandó ér­deklődésével igen kezünkre járt. A virágkorzót remek idő favori­zálta. Az egész város közönsége künn hullámzott a zászlókkal és transpa- rensekkel díszített Kossuth-kertben A pénztárosok: Ruprecht József és Páskuj Gerő urak alig győzték kiadni a jegyeket. Remek látvány, mesébe illő volt a virágos, pompás kocsik felvonulása, melyen bájos hölgyeink gráciájuk teljes varázsával foglaltak helyet, virágot szórtak a sorfalat álló közönségre .s kedves mosolylyal fo­gadták a feléjük dobott rózsákat. A menetet, mely végig kocsizva a kert utain, a városban, a püspöki lak előtt is elvonult, Mónus Lajos tüzfelügyelő vezette, a kit követtek Nagy Elek és Brabécz Gyula díszes kerékpárosok. Utánuk 20 kocsi következett, mind remek virág pompában. A vármegyei ifjúságot ‘Szentiványi László képvi­selte. A fogatokban ültek : Dr. Hantz Jenőné, Szabados Edéné, Dr. Fekés- házy Gyuláné, Unger Gézáné, Majt- hényi Andrásné, Osváth Elemérné, Simkó Gézáné, Morvay Jánosné, Bakcsy Lili, Krassó Edith, Nagy Ilonka, Nagy Attila, Nagy Leona, Brabécz Margit, Uray Olga, Gulácsy Ilona, Lengyel Olga, Lengyel An­gela, Mátray Viola, Varga Klára, Borús Jolán, Szabó Irén, Boross Ilona, Bakó Gizi, Szegedy Sári, Ko­vács Leona, Maróthy Szandiin, Szi­lágyi Erzsiké, Schleicher Ágnes. Volt egy pony fogat is melyen Nagy Gabriella, Spindler Alice, Spind- ler Henrik és Nagy Lajoska helyez- kedtek g1* A főrendező Péchy Tibor volt. A virág, confetti elárusitásban Pillhoffer Ida, Eszlári Viola, Nemes Mariska, Kozma Ilona, Hármán Margit, Tom- bory Aranka, Sulyok Ilonka, Katona Margit, Fodor Ibolyka, Uray Erzsiké, Varjú Ibolyka, Bőd Gizi, Simonyi Lenke, Császi Erzsiké és Boriska buzgólkodtak. 8 órakor végül tánc- mulatság volt, melyen igen előkelő és nagyszámú közönség vett részt. A fényes siker fő és első érdeme S Z A az elnöknőt, Uray Gézénét illeti, ki úgyszólván éjet-napot együvé téve vezette a rendezés dolgait s e ra­gyogó diadallal méltóságosan s öröm­kiáltások között foglalta el elnöki székét. Ez az elnöki bemutató kápráztató volt s garanciája lett a későbbi em­lékezetes és fényes eseményeknek. Mellette a sikerből oroszlán részüket méltán kivehettek Nagy Leona s a fáradhatatlan hölgyek: Jékei Károlyné alelnöknő, Neuvirth Nándorné, Bak- esy Domokosnó, Dr. Fejes Istvánné, Morvay Jannsné, Krassó Miksáné, Deák Kálmánná, Tombory Virgilné, Scherling Antalné. A korzó tiszta jövedelme: 1056 K 22 f. Történeti esemény számba megy Egyletünk fenállásának 50 esztendős jubileuma, melyet 1904. nov. 12-én ünnepeltünk meg minden tőlünk tel­hető dísszel és kerettel. A rendezésben ez úttal önfeláldozó jó példával járt elől Uray Gézáné elnökünk, vele dolgozott Nagy Leona, Jékey Károlyné alelnöknő, Bakcsy Domokosnó, Dr. Fejes Istvánné, Morvay Jánosné, Deák Kálmánná, Fürst Viktorné, Unger Ullmann Sán- dornó, Wodiáner Sámuelné, Lőwy Miksáné. Az urak közül Dr. Vajai Imre, Dr. Fodor Gyula, Ferencz Ágoston, Szabados Ede, Méder Mi­hály, Veress Lajos, Haller Ferenc, Scherling Antal honorálandók elis­meréssel fáradozásaikért. Bátran állíthatom, hogy ilyen fé­nyes koncert színházunkban alig volt. A lapok igy Írnak róla : „Ez volt az itt adott coneertek királynéja, a mely fény, ragyogás, gyönyörűség, tarta­lom, ízlés, érték tekinteiében a tár­sadalmi mozgalmak terén bizonnyára versenytársak nélkül áll. Nem is fe­ledik el, a kik látták és végig élvez, ték soha.“ Az ünnepi beszédet, melyet Egy­letünk kinyomatott és vál. tagjai kö­zött szétoszlatni rendelt, e sorok írója mondotta. Énekelt egy a helybeli férfi és polgári dalegyesületekből és műkedvelő hölgyekből álló vegyes kar Méder Mihály vezetése alatt. Előadtak egy vígjátékot a következő műkedvelők: Lengyel Angela, Litte- ráthy Erzsiké, Veréczy Margit ur- leányok, Komáromy Zoltán és Nagy Vince urak. Rendezte: Dr. Vajay Imre. Volt továbbá két élőkép. Az elsőben 26 alakkal, a másodikban 17-el. Soyer Ilonka, az Operaház művésznője 5 számot énekelt, Ma­róthy Margit pedig a Magyar Szín­ház művésznője a prológus előadása után „Mi a haza?“ cimü melodrámát szavalta zenekisérettel. Concert után a Pannóniában táncmulatság volt. A concert tiszta jövedelme 822 K. 1905. március 7-én, utolsó farsang napján a Társaskör termeiben ra­gyogó jelmez-estély volt, melynek rendezésében a főszerep és munka ismét és ismét elnökünk nagy gond­ját képezte. De végezte lelkesedés­sel, szives örömmel, lázas tevékeny­séggel, minden apróságra kiterjedő figyelemmel. Oldala mellett buzgól- kodott kedves leánya, egyletünk nagy kincse, Nagy Leona. Jékey Károlyné, az alelnöknő, Morvay Jánosné és Dr. Fejes Istvánné, kik erejüket fölül múló tevékenységet fejtettek ki. A pénztárnál Deák Kálmánná és Fürst Viktorné ültek. A jelmezes menet Y29 órakor vo­nult be a táncterembe vig zeneszó mellett. A lapok igy írnak róla: „A látvány ritka szépségű, impozáns, mondhatnám kápráztató képet nyúj­tott. Ilyet még Szatmáron soha sem láttunk.“ És valóban szebbet alig láttunk. — Carnevál herceg, Varjú Ibolyka, gyönyörű kocsiban vonult be, körülötte kis angyal és kis eleven ördög sereg, melyet Nómethy Ró- zsika irányított A menetet megnyi­tották: Nagy Attila, Nagy Lajoska, Maróthy Szandrina. Jelmezben vol­tak hölgyek ; Nyárády Margit, Nagy Ida, Jéger Rózsi, Nagy Leona, Sebeők Katica, Deli Margit, Komka Bözske, Ruprecht Ilonka, Zsákmány Margit, Andre Vilma, Tóth Mici, Hronyecz MOS Irén, Prohászka Lili, Prohászka Mar­git, Klausz Zsófika, Okolicsányi Ida, Scheffer Emiké, Mándy Ilonka, Dör- ner Hedvig, Hadady Mariska, Lengyel Angéla, Lengyel Anna, Kaminszky Anna, Doskár Ferencnó, Nagy Gabi, Krassó Edith, Nagy Margit, Nagy Ilonka, Unger Ibiké, Némethy Ró- zsika. Urak : Koós György, Nagy Géza, Nagy Vince, Barth Róbert, Csipkés Aurél, Haller Ferenc, Bor­nemisza Béla, Török Árpád, Földényi Mihály, Mundear I-, Paisin K., Dsida Aladár, Nagy Kálmán, Ruprecht Sándor, Vadász Károly, Barabás Ferenc, Zommer Károly. Táncközben kis program is volt: Párbeszéd. Előadták Deli Margit és Haller Ferenc. Humoros kvartét: Énekelték Fereney János impressárió felvezetése alatt: Márton Lázár, Mon- dik Endre, Gaal Ferenc és Gáspár József urak, zongorán kisérte Méder Mihály. Monolog. Elmondta Nagy Vince. Az étkező teremben pálmák árnyékában Dr. Antal Sándornó, Tan- kóczi Gyuláné, Unger Ullmann Sán- dornó, Wallon Lajosné szolgálták ki szivarral az urakat; körülöttük s a vendégek közt pedig cigarettát hord­tak körűi: Unger Ullman Ilonka, Nagy Margit, Nagy Ilonka és Nagy Gabika. A jelmezes párokat Péchy Tibor és Koós György urak rendezték. Tiszta jövedelem 290 korona. 1904. dec. 13-án a régi dicséretes szokáshoz képest az egyleti árvák részére szép és megható karácsonyfa­ünnepélyt csináltak a buzgolkodó höl­gyek, élükön Jékei Károlyné alelnök- nővel, ki mint minden évben, úgy ez úttal is mindent elkövstett, hogy ár­váinknak örvendetes karácsonyes­téjük legyen. A karácsonyfára és gyermekeknek adományokat juttat­tak: Uray Gézáné elnök, Jékei Ká­rolyné alelnök, Joó Ignácnó, Tombory Virgilné, Demjón Józsefné, Hronyecz Antalné, Fürst Viktorné, Neuvirth Nándorné, Nagy Elekné, Köpeczy Sámuelné, Bakcsy Domokosnó, Gindl Antalné, Hérmán Mihályné, Páskuj Imrónó, Polyánszky Miklósnó, Pás­kuj Veronka, Ruprecht Antalné, Morvay Jánosné, Báró Vécsey Jó­zsefire, Novák Lajosné, Varjú Sán- dorné, Delmann Izidorné. Az ünnepélyen az elnöknővel élén szép számú hölgy közönség jelent meg. (folyt, és vége köv.) hírrovat. Áz utón, Szatmár 1905. május 10. Budapestre készültem és az esti sze­mélyvonattal szándékoztam elutazni és talán le is késtem volna, ha Lajbis kon­flis jókarban tartott fogatával a kellő időben ki nem röpít az állomáshoz. Megváltottam jegyemet és az utolsó pillanatban beugrottam a III-ik osztály egyik kupéjába. A vonat még nehány perczig mozdulatlanul állott, ezt az időt felhasználtam arra a czélra, hogy még- egyszer kitekintsek a pályaudvar ven­déglője felé, hol csak úgy rajzott a nem utazó, de söröző hölgy közönség. Mégis csak nagy mesterek vagyunk mi szat­máriak gondoltam magamban, asszonya­inkat és leányainkat kikisérjük ide az állomáshoz, miután egyéb nevezetessé­günk úgy sincsen. Hadd gyönyörködjék még legalább ebbe az utazó közönség szeme, vagy pedig bosszankodjék azon, hogy elfoglal minden talpalatnyi helyet. A kürtszó elhangzott és én leakartam ülni az ablak melletti padra, ahová már valami vidéki atyafi batyuit telepítette. Miután azt eltávolítottam, körülnéztem utitársaimon. Egy pár batyusszomszédos forgalom körébe tartozó paraszt-asszony és atyafi, két páj eszes népünkbőli és egy utazó forma nadrágos ember képezte utitársaim sorozatát. Nagykárolyig még csak eltelt valahogy az idő, mig az esti lapomat nagy nehezen keresztül böngésztem a szakasz homá­lyos világositása mellett. Már azon törtem fejem, hogy valaki­vel beszédbe egyeledem, mikor a velem szembeülő kaftános sablonos módon meg­szólít. 3-'k oldal „Honnan tetszik utazni ?“ „Meddig ?“ Elmondtam neki, hogy Szatmárról uta­zom Budapestre. „Nem teczczik ismerni kérem az öreg Weiszt ?“ Nem akartam a kedvét elrontani, rá­hagytam, hogy igen sőt hozzá fűztem „szegény nagyon megvénült“. És az igy ment tovább, a szokásos máv. társalgás, mint ez a Rozsondaiban szépen levan irvav Az én zsidóm Érmihályfalván kiszál­lott és addig lassanként az egész társa­ság elpárolgott. Csupán az utazó tartott ki rendületlenül. Illetve horkolt irgalmat- lenul. E mellett a pokoli zene mellett természetesen nem is gondolhattam az alvásra. Behúzódtam a sarokba. „Debreczen !“ 20 perez ! Mozdulatlanul vártam be az indulást. Utitársat kaptam az utazó helyett, kit nagynehezen tudott a kalauz felkölteni kiszállítani. Ismét egy öreg zsidót. Most már én kezdtem a kérdezőskö- dést. „Honnan tetszik utazni ?“ „Meddig ?“ „Hát uraságod ?“ Mindezekre megfelelve feltettem a to­vábbi kérdést: „Nem ismeri-e az öreg Weiszt ?„ Már féltem, hogy nem ismeri, mikor arcza kiderült és valóságos dicshymuust zengett el az öregről. Nem akartam az öreg Weisz ügyét forszírozni, nehogy valami keresztkérdés­sel belesüljek Weisz-féle manőverembe. Az időjárásra tereltem beszédem unalom­űző fonalát. Kifejtettem, hogy micsoda óriási szükség volna mostan egy jó esőre, mikor is jóleső örömömre tapasztaltam, hogy megnyíltak az ég csatornái és a zuhogó eső csak úgy csapdosta a kupé oldalát. Tehát ebből a témából is kikop­tam. Utitársam nem sokáig maradt ve­lem együtt, amennyiben Püspökladány­ban „jó éjszakát“ kívánt és magamra hagyott. Szolnokon kaptam ismét egy uj ala­kot, aki az üzletét egy kosárban czipelte a karján. Volt abban sóskalács, narancs, czitrom, szilvórium és még egyéb harapni való. A belépéskor mindjárt kezelés alá vet­tem, nehogy elillanjon, sőt biztatásul fel is hörpintettem egy pohár szilvöriumot, mely azután órákon keresztül emlékeze­tessé tette gyomromban a Weisz-féle ügyet. A bevezető kérdések után, tudakozód­tam a szolnoki öreg Weisz félől. — Ki akartam már próbálni, hogy igaz-e, hogy mindenütt vannak ebben a széles hazá­ban nemcsak fiatal, de öreg Weiszokis, kik oly népszerűek és ismertek. A krájzleros kimerítő választ adott, előadta, hogy az öreg Weisz a múlt év­ben ráfizetett a gabonaüzletre, vagy 5000 frtot. Szóval megtudtam, hogy az öreg Weisz körülbelül úgy spekulált, mint ahogy nálunk itthon az öreg Kőhegyi. Elmondta még, hogy az idén ennek daczára Zálikát mégis férjhez adta. Kíváncsiságom kielégítést nyervén, le- teritett kabátomon lábamat lelógatva, végignyultam a kemény pádon. Rákoson ébredtem fel és örömmel szemléltem, hogy ismét uj utitársat kap­tam, még pedig egy piroskép ü parasztot. Ez lett volna az utolsó áldozata a Weisz-féle faggatásaimnak. Hozzá is fogtam. A bevezetés elég jól ment, de amint a névre került a sor, kitört az atyafiból a keserűség. Lehordta az öreget irgalmatlanul, mondott is rá egy huszár imádságot, hogy ilyen, meg olyan gáládul becsapta az öreg Weisz és kijelentette, hogy még a nevét sem akarja hallani és csodálkozik, hogy egy ilyen ember nevét még a számba venni érdemesítem. Az atyafit meghagytam kedélyállapo­tában és a keleti pályaudvarra berobo­gott vonatból kiszállva, fel kellett hagy­nom további kisvárosi ismeretségem fel­újításával. y­* A Szatmári Széclienyi-Társulat e hó 17-én déluián 3 órakor tartotta meg közgyűlését.. A Társulat elnöke Kristóffy József főispán a megjele­nésben akadályozva lévén, az elnöki tifZtet a közgyűlésen dr. Hantz Jenő töltötte be. Elnök az ülést megnyit­ván előterjeszti Nagy Béla igazgató jelentését a Társulat múlt évi műkö­déséről. A közgyűlés e jelentést, me­lyet közelebbről lapunkban egész ter­jedelmében fogunk közölni, tudomá­sul vette s Nagy Béla igazgatónak a társulat ügyeit behatóan ismertető

Next

/
Thumbnails
Contents