Szamos, 1905. április (37. évfolyam, 27-35. szám)
1905-04-23 / 33. szám
33. szám SZAMOS 3-ik oldal gözi s béklyóba veri a szellemet és igazán megássa sírját rosszul érvényesült fegyelmével a valódi sza badságnak. Ezen téves és káros működés ellenáramlatául indítjuk mi most meg a mozgalmat. Ebből az üdvös munkából ki kell szabadítanunk az ifjúságot a nagyhangzású jelszavak hatása alól s körünkbe mentői tömegesebb belépésre bírnunk. Ez által elérjük azokat a nagy czélokat, hogy elvonjuk ifjainkat a káros befolyás alól, megnemesitjük szivét, fogékonynyá tesszük lelkét s megadjuk az időt, módot, alkalmat és eszközöket a munkaadóknak s munkásoknak a benső, egybeforrt, kölcsönös, bizalmas és barátságos érintkezésre, mely bizonyára terem oly jó gyümölcsöket, mint a munkásoknak elzárkózott szövetkezése. Örömmel fogadunk be körünkbe minden tisztességes iparos-ifjút díjtalanul tagjaink sorába , a kit két jelenlegi tag ajánl, a jelentkezésre a kör helyiségében kitett tagsági könyv szolgál, mely a jelentkező által sajátkezüleg aláírandó. Kipuhatoljuk a tagok szellemi képességét és használhatóságát tájékozódás czóljából szavaló és felolvasó próbák által. Tartunk és tartatunk kisebb szakkérdések felett írásbeli gyakorlatokat ; a szépérzék fejlesztése szempontjából nyilvános bírálatokat; ipar- művészeti dolgokról szabad előadásokat; hangversenyeket, társas- mulatságokat, pályadijas versenyeket, szórakoztató kirándulásokat, stb. Az iparos-ifjaknak 3 ingyenes szálló-helyet tartunk fenn. Törekszünk a két iparos kört egyesíteni s végül igyekvő tagja inkát szorgalmukés sikereikért jutalmazni. Nem is kívánjuk itt összes terveinket részleezni, hanem e helyett nyomatékosan kérjük a mestereket, hogy legyenek szívesek ifjainkat a körünkbe való tömeges belépésre [rábírni, az ifjakat pedig ide belépni, mert csak a vállvetett munkával szívják magukba a mély rétegek a műveltséget, tökéletesedést és a nemzeti gondolatot. Kelt a „Szatmár-Németi-i Ipa- ros-Ifjak Köréinek 1905. évi már- czius 12-én tartott gyűléséből. Tankóczi Gyula Ferencz Ágoston elnök. titkár. Divat. Furcsa világot élünk. Nincs tisztessége semminek. Kevés az értéke a munkának, nem nagy a becse a munkásnak. Nem fontos a pontosság, s ritkán jutalmazzák a szorgalmat. Látszatra építenek mindent; ez ma a valóság és minden egyéb — ami jó, ami helyes, ami igaz — kevés figyelemre van méltatva. A külső dolgok után fut a világ, innen ítélnek meg mindent. Az „Én“ az első és minden más mellékes. Csak a szemét gyönyörködteti mindenki s a belső tulajdonságokkal nem törődik senki. Szóbeszéd: pipafüst, mondhatja valaki. Jó. Álljunk meg tehát egy cseppet és bizonyítsunk. A betű megöl és a példa megelevenít mondásnak hódolva, szives készséggel szolgálhatnék a példák egész sorozatával, de kerülni óhajtván az unalmasságot, Ízelítőül csak néhányat a szembeötlőbbekből fogok felemlíteni. Lássuk a divatot összekötve kissé a tisztasággal és kezdjük meg a szemlét a bölcsőnél. Bölcső, milyen naiv beszéd, hi szén jó asztalosaink talán nem is ös- merik már ezt az ócska szerszámot és elkészíteni is alig tudnák. Bölcső, tekenő, mikben elődeink és a legtöbben közülünk is oly jóízűen szuny- nyadtak és szopogatták ujjaikat, lomtárba vagy tűzre kerültek, divatból kijött eszközök. Ma az aranyos babát kárpitos kocsiban ringatják, selyem paplannal takargatják. De hát miért ne tennék, ha módjuk van az embereknek hozzá ? Mód, ez nem beszéd, a jelszó a divat. Meg kell ezt szerezni urnák, mesterembernek, földművesnek, iskolaszolgának, ha törik, ha szakad, ha veretlen pénzen is, mert ez égető szükség. De hogyne is volna, mikor a mama csak is igy mutogathatja be szép új ruháját és csak igy tűnhetik fel igazán. Már pedig ez lényeges. Hogy némelyiknél mit rejt maga alatt az új ruha, az nem jön számításba. Remek idő van, úgy sem lehet a magas felfogással kérkedni. A cél, hogy a kis menyecske lásson és láttasson. Nincs is ebben fogyatékosság, mert a szemfüles gavallérok legott megjelennek és tisztüket kifogástalanul végzik; meg lesz dicsérve baba, mama, új ruha, kárpitos bölcső, elegáns cipő. Hjal Ők tudják, hogy érdemre adják a métáit; de nem is maradnak ám jutalmazatlanul, mert az ügyes udvarlónak a bájos mosoly, vagy csengő kacaj sokszorosan kidukál. A kis haszontalan sem marad semmi nélkül; labda, puska, ostor, csörgő baba, cukor pazarul szórakoztatják és hallgatásra is bírják. Szegény kicsike, de hamar meg fogja tudni, hogy: nem mind arany ami fémlik. Mert a boldog állapot csakis addig tart, mig bölcsőbe való. Ha kinőtt belőle, a mama elcsapja magától, mivel nagyon alkalmatlan, folyton a ruhába kapaszkodik, azt összegyűri, bepiszkolja. No meg aztán odahaza mindent kifecseg, nem való vele járni; csak nőne is már, hogy iskolába mehetne s ne lenne láb alatt. Hát ez is megtörténik rövidesen, mert olyan a gyermek, mint a gomba, észrevétlenül cseperedik fel. Hála Istennek, nincs már útba, nincs a mamának terhére ;végre iskolás gyermek. Tekintsünk csak végig rajtok most és tapasztaljuk meg külsejüket és lássuk: ez az a feltűnő tisztagyermek, akit a kárpitos bölcsőjében az aranyos ifjúság annyira dicsért ? Oh nem. Most, mint mondani szokták, hogy „ki fia, ki hornya“ valamelyik, azonnal tisztába lehetünk, ha végig tekintünk rajtok. Kezének, arcának víztől való iszonyodása, ruhájának csintalansága, lábbelijének disztelensége élő tanú- bizonyság, honnan került és milyenek szülei. Félreértés kikerülése szempontjából tisztelettel kinyilatkoztatom, hogy én tapasztalatok alapján beszélek és sérteni senkit sem. akarok, tehát kinek nem inge, ne vegye magára. Másként itt nem is a szegénység játsza a szerepet, hanem a nemtörődömség és lustaság. Hiszen végre is nem az anyák dolga, hogy pepecseljenek gyermekeikkel; elég ha a maguk személyökkel foglalkoznak, úgy is sok időt vesz az igénybe; azok ráérnek, ha nagyok és önállóak lesznek. Majd fogják azt tudni ők is, mit hogyan kell tenniök, hogy tessenek. Ha most nem tetszenek, az nem baj; ha a tanító haragszik, hogy piszkosak és korholja érette, az az ő dolga. Tegyen róla, ha tud. Azért tanító, hogy beszéljen — úgy sincs egyéb dolga — rá ér. Van igazuk a mamáknak. Bizony mi sokat beszélünk s igy nagyon hamar telik az időnk. Mi rá érünk várni és nem zúgolódunk, hogy nyakunkra nőttek az apróságok; pedig mint fentebb mondtam, igazán gyorsan nőnek. Lám a kis Margitka csak most volt növendékünk s már polgáriba jár. Ilonka meg varró-lány lett. De tisztába is vannak magukkal s tudják is, hogy a süldő diákok és kereskedősegédek szemében már ők számottevő és feltűnő egyéniségek, kiknek jövetelét ott várják a sarkon a hűséges lovagok. Óh, de hogyne is várnák, mikor tegnaptól nem látták egymást és akkor sem beszélhették ki magukat, pedig tenger a mondanivalójuk. Boldog ifjúság! Keresztül mehetnének ezek hat utcán is és vége- hossza nem lenne beszédüknek. Mindamellett látnak és tapasztalnak és vizsgálódó természetük, ami megszólni való, hirtelenséggel észreveszik és nagy gyorsan le is teszik; de azt, hogy Margitnak meg Jolánnak harisnyáján folytonossági hiány van, a gavallérnak meg a sok tanulás vagy éjjeli strapáció miatt cipője mai nap a kefét nem üdvözölte — azt már észre nem veszik. És ha észreveszik, mi van abban, hiszen csak nem kívánhatja senki, hogy azt a kevés sétálni való időt ruhapucolással vagy foltozással töltsék. Nem is szereti a mama, ha foltos a ruha, a sáros vagy poros czipőért, ha az rajtok is megesik, nem haragszik. A mamán is megtörténik, hogy ruhája sokszor sáros, különösen a szerdai bevásárlás alkalmával, ha a divatos hosszú ruhát nem lehet felfogni. Végül is, ha foltos a ruha; az csakis szegénységre vall, mit láttatni nem szabad; de ha kissé rongyos, ez még nem bizonyít semmit. És inkább legyen rongyos, mint foltos, mert igy hamarabb kerül új. — Máskülönben olyan ocsmány foglalkozás a foltozás, hogy ezt a mamák is gyűlölik és nem tanitják azt maholnap sehol. — Régi idők maradványa és abból a korból való, mikor a mamák kedvelték tűzhelyeiket, otthon ültek és ráértek ilyennel is foglalkozni. (Vége köv.) Erre uagy méltatlankodással kérdi a német, hogy vájjon miről nevezetes Hosszumező ? Az öreg ur pedig szokott humorával azt feleli : — Először arról, hogy nincs benne az ormódi temető, mászodszor pedig, hogy nálunk a vasúti kalauz megálláskor következetesen eltéveszti szózatát és azt kiáltja : ,Hárommező, hosszupercz“. * Ödön bácsitól hallottam ezt a jóizü adomát. — Az örmény levelet irt egyetemkerftlő fiának Budapestre. A levél igy szólt : „Kedves fiam ! Azt a levelet, melyben tőlem pénzt kérsz, nem kaptam meg, hanem az anyád küld az én tudtom nélkül 50 pengőt. Meg ne tudjam, hogy ezt is ellumpoltad, különben máskor kapsz egy gumit, azt pedig edd meg apáddal, avval a vén bolonddal. — Maradok szerető apád, Bagdán.“ , * Mikor a helybeli kir. kath. főgimnázium hatodik osztályát róttam, rövid ideig velem járt egy igen zseniális fiú. A nevét elhalgatom, igy is lesznek, akik ráfognak ismerni. — Sok nehéz csapás érte egymás után, ami gyermeteg lelkének egyensúlyát megbillentette. Előbb az édes anyját vesztette el, azután az atyja esett halálos betegségbe s a gyermek egyedül virasztott éjszakákat, atyja betegágyánál és nézte annak hosszú haláltusáját Mikor teljes árvaságra jutott felvették egy helybeli intézetbe. De nem volt benne köszönet, mert az intézet boldogemlókü alapítója, nem tudni miokból, talán hogy a tehetsó- séges fiú ambiczióját sarkalja, azt mondta neki, hogyha tiszta jeles bizonyítványa nem lesz, nem ad helyet neki az intézetben. A sokat zaklatott fiú ezt nagyon a szivére vette. Tanult megfeszített erővel, ennek daczára egy tárgyból kétes volt a jeles kál- kulusa. Az emiatt kiállott izgalmak idegzetét annyira piegviselték, hogy a fiun az üldözési mánia félreismer- hetlen jelei mutatkoztak. Ennél fogva kilépett az iskolából is, az intézetből is. Egy mérnök bátyja magá hoz vett, kinek házánál a gondos ápolás alatt egészsége teljesen helyre állott. Mi a többi fiuk rendkívül sajnáltuk, hogy közülünk elment. Nehéz volt nélkülöznünk legjobb és a deák- csinyek kitalálásában legszellemesebb pajtásunkat. — Engem később ismét összehozott vele a jó sors, sőt a fővárosban közös lakásban is laktunk, mig ón végleg haza nem kerültem. Sokat elbeszélgettünk az elmúlt diákéletről s ő visszaemlékezve gyermek korának ama boldogtalan napjaira, melyekről elóbb szóltam, azt mondta, hogy az Isteni gondviselés nagyon bölcsen intézte az ő sorsát, a korai megpróbáltatások megedzettók lelkét és megaczólozták az akaraterejét. — Még tréfát csinált balsorsából is. Valamikor, úgymond, midőn jobb napokat élt az atyai háznál, lopva persze, nagyon szeretett blattozni S akkor is, midőn lelkére homály borult, a zavart gondolatok közül, csak arra emlékezik, hogy nem mert kimenni a szobából, azt képzelte, hogy ő a makkhetes s az ajtóban áll a makknyolczas, a mely öt okvetlenül elüti, ha kimegy. Pesten való tartózkodásunk alatt sokat mulattunk azon, hogy vidékről felkerült ismerőseinket becsaptuk. Egy barátunkkal például elhitettük, hogy a pesti utczákon levő hirdetési oszlopokat télen az utczák fűtésére használják. Egy jámbor azt is elhitte nekünk, hogy a lánczhidat be lehet taszítani az alagútba, sőt be is tolják, mikor az eső esik. Az még közönséges tréfa volt, ha a lánczhidon vidéki vendégeinkkel fizettetük meg a vámot azzal, hogy visszajövet majd mi fizetünk. Persze, visszajövet nem kell fizetni. * Sok szép idő eltelt azóta is. Az én szeretett jeles barátom most már nagy ur. Felvitte Isten a dolgát, a mint megérdemelte. Olykor még váltunk egy-egy levelet. Élethivatásaink nagyon szétágaztak, öt a Monarchia egyik végére vetette .sorsa, üol mint vezérkari tiszt, előkelő állásnak örvend, engem pedig e városhoz köt hivatásom s ki tudja, még mi ... s most ünnepi tárczát Írok az Önök mulattatására. (Flott.) „Intézetemben vegyészeti tisztítás végett átadott férfi ruhákon kisebb javítást díjtalanul végeztetek saját szabóm által“. Kitűnő vasalás. Üzlethelyiségek: Kazinczy-u. 14. (Gutman-palota), Kosuthlajos- utcza 26. (a hid mögött). — Joó Sándor műruhafestő, vegyészetitisztitó. Zrinyi-utcza 29 szám.
