Szamos, 1905. február (37. évfolyam, 10-17. szám)

1905-02-26 / 17. szám

17. szám SZAMOS S-ik oldal lasztraánya elhatározta, hogy a dicső nap emlékére Osokonay-utcxai saját hetyiségében esti 7 órakor társas va csoráb rendez, melyet ezúttal is há­zilag fog előállittani. * Kigyúladt vasúti raktár. A gilvácsi állomáson levő raktárban, hol nagyobb mennyiségű petroleum és egyéb áruk voltak elhelyezve, pénteken d. e. 10 órakor tűz ütött ki, melyet másnap délig sem sikerült teljesen lokalizálni. * Pisztolybárbaj. Eadó Bertalan és Gerö Sándor közt egy fölmerülő inzultáczió következményekép pénte­ken délután 8 órakor a gőztéglagyár hata megett pisztolypárbaj vol. Fel­tételek 30 lépes távolság és egy golyó­váltás. Radónak segédei voltak Hei delberg Imre és Révi Miklós ; orvosa dr. Weisz Károly. Gerőnek segédei voltak dr. Erdélyi Miksa és Altman Ede; rovosa dr. Yajay Imre. Az adott jelre Radó a levegőbe lőtt, Gerö pedig nem ólt lövési jogával. Erre a párbaj véget ért. A felek nem békültek ki. * Már harmadszor elhamvadt épület. F. hó 23-án éjjel 11 óra előtt néhány percczel a „Fehérház“ bérlő­jének személyzete észrevette, hogy az udvar hátsó részén fekvő istáló és raktár-helyiségben tűz ütött ki, mely nehány perez alatt a jobb oldali rak­tárból kiindulva, rohamosan terjedt tova, úgy, hogy csakhamar az egész épület lángtengerben volt. Mire a tűz­oltóság kivonult, már az egész tető­zet javában égett, még pedig oly erős hőt támasztva, hogy ez épület felett vonuló telefon-drótokat megolvasz tóttá, melyek aztán a Hungária kávé­ház előtt vonuló villany-vezetékre hullottak alá, megakasztván rövid időre a kivonult tűzoltóságnak a vész színhelyére való közeledését. Termé­szetesen a tűzoltóság feladata most már csak a szomszédos épületek meg­védése volt, melyek szorosan simultak a raktár magas tűzfalához. A vészt még jobban növelte a szélvihar, mely az üszköket a Petőfi-utczai házakra hordotta. Daczára annak, hogy ezek tetőzetei nedvesek voltak, több he­lyütt tüzet fogtak, melyet aztán a kivonult katonaságnak s a tűzoltóság­nak sikerült még kezdetén elfojtani. A tűz keletkezése után egy fél óra múlva a raktár tűzfala óriási robajjal aláomlott, szerencsére nem okozván emberéletben kárt. Két tűzoltó cse­kélyebb sérülést szenvedett. Óriási munkát adott tűzoltóinknak a tűzfal háta megett levő épületek megvédése a nagy hőségben és füstben. Ehhez járult még a néha-néha előfordult vízhiány. A derekas tűzvédelemben, élig egy pár métem az égő tető zettől, a szárnyépületen bátor mun­kát teljesített K r á 1 tűzoltó, villa­nyos szerelő. Két óra után a tűz tel­jesen lecsendesedett, a szál is meg­fordult, csupán az izzó gerendák el­oltása maradt hátra. A tűz föltétlenül gyújtogatásból eredt, amennyiben a raktár-helyiségben támadt, hol nem volt egyéb, mint szalma, melybe a különféle üveg- és porczelán-áruk voltak kisebb mennyiségben felhal­mozva. Tehát föl sem tehető, hogy esteli órákban, midőn utoljára ott jártak, valami gondatlanul eldobott gyufa okozta volna a vészt. — Ne hány percczel az észrevétel előtt kellett a gyújtogatásnak történnie, — még pedig kívülről a nagy deszka ajtó alatt, mely zárva volt, itt látták ugyanis a tüzet először felbukkanni. Ennek kiderítése azonban a rendőrség dolga. Az épület a város tulajdona s biztosítva volt. * Adományok. Az iparos tanú lók jutalmazására a „Népbank, 40 kor, a .Takarékpénztár* valamint a .Termény és Hitelbank“ 20—20 kor. a „Gazdasági és Iparbank“ igazgató­sága pedig 10 koronát volt kegyes adományozni. Midőn e kegyes adomá­nyok átvételét nyilvánosan is nyug­tázom, egyszersmind a fent említett pénzintézetek igen tisztelt igazgató­sága iránt a jutalmazandók nevében is a legbálássabb köszönetemet nyil­vánítom. Kótai Lajos igazgató. — A „Szatmárvármegyei Takarékpénztár“ valamint a „Gazdasági és Iparbank“ igentisztelt igazgatósága az Iparos Olvasókör czéljaira 10—10 koronát voltak szívesek adományozni, e ke­gyes adományokért a kör nevében leghálásabb köszönetemet nyilvánítom Kótay Lajos elnök. — A „Szatmár­németi Gazdasági és Iparbank“ az ev. ref. felsőbb leányiskola czéljaira 10 koronát adományozott, melyért fogadja az igazgatóság hálás köszö­netét. — Az izr. szegény gyermeke­ket felruházó egylet az idén különö­sen sok gyermeket látott el ruhával, megmentvén igy őket a tél kemény fagyától. Missióját társaságok és magá­nosok, fokozott mértékben támogatják. Legutóbb három pénzintézet áldozat- készsége jutatta a felruházó egylet nek a következő összegeket: 20 koro­nát a „Szatmármegyei Takarékpénz­tár“, 20 koronát a „Kereskedelmi Bank“, 10 koronát a „Szatmáribank“. Fogadják az adakozók a szegény- gyermekek nevében a felruházó egy­let hálás köszönetét. — A jótékony nőegylet és az általa fentartott árva­ház részére a Szatmári takarékpénz­tár egyesület 60 kor., a Szatmárme­gyei takarékpénztár 40 kor., a Ke­reskedelmi és Iparbank 40 kor., a Szatmári bank rt. 10 kor. volt ke­gyes adományozni. Mely szives adó mányokat hálás köszönettel nyugtáz az Elnökség. — A szptmári Gazda­sági és Iparbank a szatmári Lorántffy- Egyesületnek 20 kor. adományozott, melyért ezúton is köszönetét fejezi ki az egyesület elnöksége. * Ablakbeverések a Kinizsi- utczában. A Kinizsi-utczai állami iskolába járó iparos tanonezok csak sehogysem térnek a bőrükben. Nem régebben emlékeztünk meg lapunkban arról a botrányos magaviseletekről, melyet a nagyreményű iparos tanon- ozok, előadásról kijövet elkövetnek. Valóságos harczi üvöltést visznek véghez, a járókelőket inzultálják, az aszfaltról a szó teljes értelmében lelő kik. Azt hittük, hogy lapunk akkori felszólalása eredményre vezet, de csalódtunk, mert az iparos tanonezok botrányos magaviseleté nem hogy alább szállott volna, de még csak növekedett. Így történt legutóbb is, e hó 22-óu este, hogy a fékvesztett iparos tanonezok az üvöltésen kívül több békés polgár ablakát beverték, majd egy sarki boltos vas ajtaját bezúzták. Ezek az állapotok igazán már tűrhetetlenek s az ottan lakó polgárság nevében kérjük úgy a ipar­iskola elöljáróságát, mint a rendőr­séget, hogy ezen, igazán joggal mond­ható ázsiai állapotokat végre valahára szüntessék meg. Január 1-től csendőr­séggel is rendelkezünk, melytől a közbiztonság érdekében sok üdvös dolgot vártunk Csodálatos azon eredmény, me­lyet a t. hölgyek a Balassa-fóle va­lódi angol Ugorkatej használata által elérnek. Nehány nap után eltüntet az arozbőrről szeplöt, pattanást és egyéb börbajt, kisimítja a ránezokat és redöket, az arezbört fehérré, üdévé és finommá varázsolja anélkül, hogy a bőrnek ártana. A párisi és bécsi kiállításokon kitüntetett szer, mely rövidesen nálunk is, mint Angolor­szágban az összes egyéb szépitősze- reket kiszorítja. Üvegje 2 korona, hozzá valódi angol Ugorkaszappan 1 kor. púder 1 20 kor Kapható min­den gyógyszertárban. Postán szétküldi Balassa Kornél gyógyszertára, Buda­pest Erzsébetfalva. Főráktár Szatmá- ron Bartók László drogéria. * Tokaji szőlőhegyek ára. Valdbott-Bassenheim Frigyes, aki ed­dig is az ő kétszáz holdas tokajhegy­aljai szőlőjével a legnagyobb birtokos volt, mint értesülünk, Matencloit bá­rótól megvette a „Szentvér“ szőlőt. A huszonhárom hold felújított és hat hold parlagon levő szőlőért 192,000 koronát vagyis holdankint 8000 koro­nát fizetett Waldbott Mádzomborban száz hold szőlőt telepített a múlt évben. Valóságos kincs az emberiség részére a Zoltán-fóle keuc'cs, melyről számosán, még a társadalom legelő­kelőbb köreiből is legnagyobb elisme réssel nyilatkoznak. így gróf Auers perg, Hippoliti bárónő, Daun Kapy Karolina grófnő, Győrffy gróf, Mar kovics báró, Keglevich gróf, lovag Weilenhüller József, Nyáry Kálmán gróf stb. kik mind azt Írják, hogy e páratlan szer régi köszényes és csu- zos bajukra pár napi használat után gyógyulást hozolt. A kiválló kenőcs üvegje 2 korona, Zoltán Béla gyógy­szertárában Budapesten Szabadságtér. Halász Mórnak a helybeli pia- ozon 18 év óta fenálló s jó hírnévnek örvendő női és férfi ruharaktárának megtekintésére felhívjuk olvasóink szives figyelmét, a közeledő tavaszi és nyári idényre az újdonságok meg­érkeztek s bármely fővárosi hasonüziet újdonságairól kiálljuk a versenyt s sokkal jutányosabb árban szerezhetők be. Férfiöltönyök legjobb valódi nyúl szövetekből mérték szerint kitűnő szabással készíttetnek. MULATSÁGOK. Dalestély. A Szatmár-Németi dalegyesület, 1905. márczius 2-án, csütörtökön este fél 8 órakor a társas­kör helyiségében, tagjai részére Solti Vilma urhölgy, Füredi Sándor és Ben- kő Miksa urak szives közreműködé­sével dalestólyt rendez. A dalestély műsora a következő: 1. Dal a dalról, Pogatschnigg Guiodótól. A budai dalárda 40 éves jubileuma alkalmából pályadijat nyert zenemű. Előadja a Dalegyesület. 2. Souveniere de Mes- can, Wieniawskytől. Hegedűn előadja Füredi Sándor ur. Zongorán kíséri Benkö Miksa ur. 3. Magyar népdalok, Meder Mihálytól. Előadja a Dalegye­sület. 4. Nagy ária „Ördög Róbert“ dalműből, Mayerbeertől. Énekli Solti Vilma urhölgy, zongorán kiséri Benkö Miksa ur. 5. Elvennélek ón . . . Férfi­kar Erkeltől. Előadja a Dalegyesület. Nem tagok számára belépődíj: aze- mélyenkint 2 kor. családonkint. 4 kor. A nóegylet jelmezestélye. A szatmárnémeti jótékony nőegylet mint már lapunkban jeleztük, húshagyó kedd estélyén, nagyobb szabású sece- ciós jelmezestólyt rendez a Társaskör helyiségében. Á rendező bizottság, mely széles körben lázas tevékenysé­get fejt ki a mulatság érdekében, már összeállította a műsort, melynek egyes számai betétként illesztőinek majd az egyes tánezdarabok közé. Maga a műsor pedig a következő: 1. Pierot és Pierette, tréfás párbeszéd, előadja Deli Margit k. a. és Haller Ferenoz. 2 Tréfás négyes, éneklik: Márton Lázár, Mondik Endre, Gaál Ferencz és Gáspár József, zongorán kiséri Méder Mihály. 3. Farsangi monolog, előadja Nagy Vincze. Az estélyre .-zóló meghívókat holnap küldi szét a rendezőség. VIDÉK. Woggenhuber Oszkár áldozópap a nagy károlyi kegyesrendü főgimn. tanár 35 éves korában f. hó 19-én szivszélhüdésben elhunyt. Uj jogtanár. Dr. Szilágyi Antal köz és váltó ügyvéd, Szilágyi János közjegyző kitűnő tehetségű fia, válasz­tatott meg jogtanárrá a máramaros- szigeti jogakadémián. A magyar és osztrák jogot fogja előadni A nagykárolyi protestáns tár­saskör márczius 4-én a polgári olvasó­kör termeiben tánczmulatságot rendez. Tanári kinevezés. A kegyesren­di kormány a nagykárolyi főgimná­ziumhoz Majunka József végzett egye­temi hallgatót helyettes tanárnak nevezte ki. A Nagykároly — Mátészalka — Csapi vasút serényen épül. Nemcsak a földmunka van meg nagyrészt, ha­nem már a talpfák és vassínek lera­kása is megkezdődött, úgy hogy ala­pos a kilátás arra, miszerint Máté­szalkáig már ez év junius havában a vasul készen lesz s az a forgalomnak is átadható lesz. Kinevezés. A pénzügyminiszter Bálint Ferencz székelhidi másodosz­tályú adóhivatali ellenőrt a nagyká­rolyi adóhivatalhoz első osztályú ellen­őrré nevezte ki. Egyházmegyei választás. E hó 17-én Szatmáron a nagybányai ev. ref. egyházmegye kebeléből egy bizottság gyűlt össze, hogy felbontsa az egyes egyházak által az esperesre, a zsinati rendes képviselőre és az egyházme­gyei papi tanácsbiróra beadott szava­zatokat. Jeleu voltak a bizottság tagjai közül: Böszörményi Zsigmond, Torday Imre, Helmeczy József, Sátor Dávid, Magass Ferencz, Ferenozy Imre, Papolczy Zoltán és Sinka Lajos. A rendkívüli egyházmegyei gyűlés jegy­zőkönyvének hitelesítése után Böször­ményi Zsigmond elnök elrendelte a beérkezett szavazatok felbontását, a.) Esperessógre Soltész János ombodi lelkész, egyházmegyei tanácsbiró 16, Széli György a vasnj városi lelkész, tbiró 16, Szabó Jószef aranyosmegyesi em. főjegyző 9 szavazatot kapott. Soltész és Széli között uj szavazás lesz elrendelve, b.) Zsinatti rendes képvi­selőségre Soltész János 17, Szabó Jó­zsef 11, Széli György 9 szavazatot kapott. Soltész és Szabó között újra szavaznak az egyházak, c.) Egyház- megyei tanácsbiróságra Szabó József 12, Nagy Lajos felsőbányái lelkész 5, Nagy Elek kispaládi lelkész 4, Magoss Ferencz (Egri) és Kálmán Sándor (Hirip) 3—3, Hajdú Albert (Udvari) Papolczy Zoltán (Apa) Tóth Dániel (Nagykolcs) 2—2, Kató Béla (Amaoz) Joó Kálmán (T-Berek) Molnár Lajos (Kispeleske) Soltész Elemér (Nagy­bánya) és Barkász Albert (Méhtelek) 1 — 1 szavazatot kapott. Szabó József és Nagy Lajos között uj választás lesz. Az esperesi hivatal felhívja a presbyteriumokat, hogy az uj szava­zást a kijelölt egyénekre ejtsék meg s a szavazatokat mindenik tisztségre külön szavazatlapot f. évi márczius 9-ig az esperesi hivatalhoz küldjék be. Gazdasági felolvasás Krassón. Folyó hó 19-én Krassón a gazdasági egylet kiküldöttje, Netter állatorvos népszerű felolvasást tartott, általában a marhatenyésztés- és állategészség­ügyről, különösebben pedig a lóte­nyésztésről. A nagyszámban össze­gyűlt gazdaközönsógmindvégig érdek­lődéssel ha lgatta a gazdasági fejtege­téseket és hogy komolyan gondolko­zott is róla, az kitetszik azon kérde- zösködésekből, melyeket az egyes gazdák a felolvasóhoz intéztek. Netter ur készségesen felelt a kérdésekre s gyakorlati vonatkozással is igyekezett azokra felelni, mi által még érdeke­sebbé tette előadását. Közreműködését a gazdák nevében Domokos Miklós köszönte meg. A zilahi betörés. Mint Zilahról hivatalosan jelentik, az ottani kassza- fúrók letartóztatásáról közölt eddigi hirek teljesen valótlanok. Az erélyes nyomozás azonban folyik. TÖRVÉNYKEZÉS. Negyvenkét kereskedő a vád­lottak padján A szatmári kir. bün­tető járás bíróság érdekes bűnügyben Tisztelettel értesítjük a n. é. közönséget, hogy Deáktór 15 sz. alatt a volt Keiner Kálmán-féle vaskereskedést a mai kor igényeinek megfelelően és tetemesen megnagyobbítva rendeztük be Raktáron tartunk mindennemű vas, szerszám, bútor és épület vasalásokat, görlécz és furnér árut, valamint mindennemű gazdasági czikKeket stb. — A u. é. közönséget pontos kiszol­gálásról biztosítjuk. — Szives párttogást kérve vagyunk Melehner Testvérek vaskereskedők. „Agrária“ gazdasági gépek elárusitása. ..................... -........ ■■ ■ - - ------ - ■■ -........... ...——

Next

/
Thumbnails
Contents