Szamos, 1905. február (37. évfolyam, 10-17. szám)

1905-02-12 / 13. szám

SZAKOS t-lk oldal , t «KV«; <*j»mint a kegyes adakozóknak a sy. gény uővendékek nevében hálás kim nel.éL fejezi ki, az iskola tan­t.e.,: *i le Le. * A sorozás elhalasztása. A beállott ex-lex folytán, amennyiben az ujoDCü jutalék megajánlása törvény­hozás által nem volt elrendelhető, Nyíri Sándor honvédelmi miniszter a napokban rendeletet bocsátott ki a sorozás elhalasztására. A miniszter még azt is elrendelte, hogy a sorozó bizottságok márczius és április hóna­pokban csak a hadkötelesek ellátására szoruló férfi hozzátartozóiknak kere- setképessógét vizsgálják meg, a had- kötelczettek közül pedig csak azokat, akik a múlt évi sorozáson valami okból nem jelenhettek meg. * Árvízvédelmi munkaerő. A közelgő tavaszi idő beálltával, midőn a hóolvadás a hegyeken általánosan bekövetkezik, a Szamos folyó rende­sen megárad és több helyütt lépi át medrét. Aa illetékes körök jó előre megállapítják tehát az esetleges árvíz alkalmával kirendelendő munkaerő létszámot. Városunk területére ez esetben 421 kézi és 69 igás munkaerő állapíttatott meg s ennek teljhatalom­mal rendelkező elöljárója Pap Géza polgármester, kinek hatásköréhez tartozik elsősorban a munkaerő kiren­delése. * Színházunk bérlete Lapuuk előző számában hirt adtunk arról, hogy Jíaró i Rezső, ki a Szatmár-eperjesi í-ziuki rület elnyeréséért; színre pályá­sod, pályázati kérvényéi visszavonta. Az illető azonban, ezen visszavonás tói időközben tekintve az általánosan megnyilvánult bizalmat elállott és ebbeh szándékát nyomban be is jelen­tette a szinügyi bizottság elnökének * Városunk jutaléka az állami fogyasztási adó után Az 1899. VI. t. ez. értelmében az egyes városok fogyasztási adó és ital mérési jö vedel rnek után, az elért többletből való részesedés gyanánt bizon' os jutalék­ban részesülnek. így városunk közön­sége az elmúlt év jövedelmének juta­léka gyauáut 22084 kor. 5b fillérben részesül, mely összeget mint jutalékot a folyó 1905 évre is kérte megáll»- pittatui a pénzügyminisztérium által a városi tanács. * A zilahi kasszarablás. Meg emlékeztünk mar arról a betörésről, mely január 30 án történt a zilahi adóhivatalban. Hetvenkétezer korona készpénzt és ötszázharminczezer koro mit érő órtékpapirost raboltak el ügyes kasszafurók, akik három kasszát fúrtak keresztül egy éjszaka. A betö­rés után mozgósították az egész szi­lágyvármegyei cseudörséget. A zilahi rendőrség is erősen nyomozott s távi­ratok mentek szét az ország minden rendőrségéhez az elrabolt értékpapírok pontos leírásával. Az egy héten ke­resztül folytatott nyomozásnak végre is eredménye lett. Egyik szilágyi vasúti állomáson a minap a csendőr­ség letartóztatott egy intelligens kül­sejű fiatalembert, aki viselkedésével gyanút keltett. A letartóztatott fiatal­embert azonnal Zilahra kisérték, ahol a redőrfőkapitány vallatóra fogta. Kiderült, hogy Andrássy Zoltán a. neve s géplakatosságot tanult Meg- motc-zása alkalmával nagyobb összeg pénzt találtak nála, amelyről azt mond­ja, hogy Budapesten kártyán nyerte. A nyomozás folvifc. i/ v * Kiutalás. A városi tanács, a vkíIiÍn és közoktatásügyi miniszter leiratához képest, a város belterületén és « Szatmár hegyen épült állami nép­iskolák építése és berendezése után a v% járandóságot az egyes ősegeknek köve: kezőképen rendelte kiutalni. Rád nav és Csimár ezégnek 81280 kor. 47 fillért, a szatmári-németi ipari hitel- .sy.ovetkőzetnek 18438 kor. 67 fillért, Bmihordt Rezső és társa ezégnek 8986 koronát. — Ezen összegekből azonban egy megfelelő rész vissza­utalt*1 ilt az egyes hiányok pótlásának biztosítékául. * Lefoglalt városi pénztár. Csil­őrlőkön délelőtt a kecskeméti adó­ival alban megjelentő bírósági végre- ajtó és lefoglalta a pénztárt. Az ügy előzménye az, hogy Huszár De­zső ügyvéd egy állami hivatalnok lakbérét letiltatta. Azóta a tisztviselő meghalt, a minisztériumból azonban annak idején kevesebbet tartottak visza a követelés fejében, mint »meny­nyit kellett volna. Ezért az ügyvéd bepörölte a kincstárt és a pört meg­nyerte. Bár a pör most felebbezós alatt áll, a felperes végrehajtásilag foglalást eszközölt követelésének bizto­sítására. az adóhivatal azonnal sür- gönyzött az igazságügyminiszterhez a zár feloldása iránt. * A színi kerületek és a szín­igazgatói állás betöltése. A „Nagy­károly és Vidéke* legközelebbi száma a következőket írja : „Szinikerületi választmányi ülés lesz f. hó 14-én Szatmáron, amikor is a szatmár— eperjesi szinikerület kiadása lesz a gyűlés legfontosabb tárgya. A gyű­lésre gróf Fesztetitsoh Andor, a vi­déki színészet országos felügyelője is hivatalos. A kerületre ketten pályáz tak s remélhetőleg ismét K r é m e r Sándor igazgató fogja a kerületet elnyerni. Krómer eddig azon volt, hogy * közönség igényeit lehetőleg kielégítse s ő a közönség óhajait a lehetőséghez képest azután is figye­lembe fogja venni, miért is megér­demli a kerület intézőitől, hogy a kerületet ism-'t neki adják.* — Az „Eperjesi Lapok“-ból pedig a követ kezöket olvassuk : .A szatmár-németi polgármester átiratot intézett a szin ügyi választmányhoz, melyben tudatja, hogy a kar. választmány f. hó 14 én fog dönteni az iránt, ki legyen a szinikerület igazgatója s egyúttal fel hívja a választmányt, hogy Eperjes váiosa az értekezleten magát megfe­lelően képviseltesse. Krayzell Aladár h. polgármester ennek folytán a szin­ügyi választmányt összehívta, s mint értesülünk, egyhangúlag Krémer ellen fog állást foglalni.* — A „Szatmár- megyei közlöny* vasárnapi száma igy nyilatkozik: „Talán jó volna már Krémernek is és a színi kerületnek is ha uj szinigazkatóval próbálkoznának, mert bizony kölcsönös unottság észlel­hető mind két részről*4. * Szerencsés az, aki bajára eny­hülést tud találni. A betegség két­szeres szerencsétlenség ott, ahol a szegénység is jelen van s ezért tudja meg szegény, gazdag egyaránt, hogy ha csuz és köszvény bántja, attól úgy szabadul a legkönnyebben, ha a Zoltán-féle kenőcsöt használja, mert az már 1—2-szeri bedörzsölés után biztosan használ. Üvegje 2 kor. Zol tán Béla gyógyszertárában Budapest, V., Szabadságiér. * Kincstári lovak használatra való kiadása. A cs és kir. 15. huszár­ezred parancsnoksága f. évi márczius hó 1-én 53 drb 5—7 éves lovat fog vállalkozóknak használatra kiadui. A vállalkozók, kik ilyen lovak átvéte­lére hajlandók, saját érdekükben a vagyoni bizonyítványukat a 15-ik huszárezred pótkeret-paranosnokságá- hoz Nyíregyházán, már előre adják be. * Lemondás. Raab Sándor vá­rosi közig, tanácsos, a Szatmári Bank részvénytársaságnál viselt felügyelő bizottsági tagságról lemondott. * Szerződések meghosszabbí­tása. A városi tanács Róth Gyulával, ki a mértékhitelesítő teendőket idáig is közmegelégedésre látta el, az ed- digíjfeltételek érvényben hagyása mel­lett a szerződést három évre újból megkötötte. Továbbá özv. Hérmán Mihályuéval az Iskola-köz 2 szám alatti épület bérletét a központi vám hivatal részére egy év és három hó napra meghosszabbította. * Erdészetünk forgalma az el­múlt hóban A városi erdőségekben a múlt január hóbau, külömböző fák eladásából összesen yi70 kor. 80 fill, folyt be a városi közpónztárba. * A t. hölgyek tudják legjob­ban, hogy mily fontos a szép, üde arcz mily hatalom és kincs az, mily előnyökben részesül egy szép nő. — Szépnek lenni azonban igen nagy feladat. Nem elegendő, ha valaki csinos, fess, megnyerő külsejű és kedves, hanem a legfontosabb, hogy az arozböra tiszta, szeplőtlen, sima és üde legyen. A nők tudják ezt és azért igen nagy gondot for­dítanak az arozbőr ápolására, a szép­ség elérésére és emelésére. Ma már nem titok, hogy a valódi angol Ba- lassa-féle „Ugorkatej* az egyedüli létező szópitőszer, mely 2—3-szori használat után eltávolít kiütést, pat­tanást, szeplőt, májfoltot, mitessert, kisimítja a ránezokat, redöket és az arezbőrt fehérré, finommá varázsolja. Üvegje 2 korona a gyógy tárakban. Postáu kü'di Balassa Kornél gyógy­szerész Budapest—Erzsébetfalva. — Főraktár Szatmáron: Bartók László drogueriájában. Szatmár-Németi sz. kir. város hivatalos közleményei. 8ö2—1905. fksz. Körözés. Danó Teréz czigánynő egy drb 2869 számú zálogjegyet elvesztett. Felhívom a megtalálót, hogy azt hi- vata omhoz szolgáltassa be. Szatmárit, 1905. február 3. Tankócxl főkapitány. 716 - 1906. fksz. VIDÉK. Eljegyzés. Lővy Adolf mátészal­kai kereskedő eljegyezte Blum Riza kisasszon, t, id. Blum Jakab termény­kereskedő leányát. Esküvő. Thorna István n.-károlyi mészáros iparos, e hó 2-án kötött házasságot Métz Ignáoz mészáros ipa ros leányával Máriával. A nagykárolyi villamos mü­vénél feb. 7-én történt meg illetve végeztetetett be a deczember hó 29- én megkezdett végleges átvétel. Az átvételben részt vettek Magyar Fe- rencz főmérnök és Nagy Tibor mér uök az átadó Ganz-g.yár részvénytár­saság részéről, Hollós József kir. mii szaki tanácsos mint a város szakér tője, valamint Debreozeni István pol- gármest.-r és Illés József városi mér­nök. A víztisztító és vizhuzónál még némi pótlástól eltekintve, az egész villamos mü szerződésszerűnek talál­tatott. A nagykárolyi polgári olvasó­kör könyvtára javára összes termei­ben 1905 évi február hó 18-án, szom­baton kartonbált rendez. Felelős szerkesztő: Dr, HantZ Jenő. Társszerkesztő: Dr, Komáromy Zoltán. Lap-kiadótulajdonos: Litteczky Endre. Orvosi körökben már rég ismert tény, hogy a Ferencz József keserüviz valamennyi hasonló vi­zet, tartós hashajtó hatása és emli tésre méltó kellemes izénél fogva, már kis adagban is tetemesen felül­múlja. Kérjünk határozottan Ferencz József keserüvizet.-li Szájpadlás nélküli rágásra teljesen alkalmas mü- fogakat — (csaposfog-hid- munkát) kautschuk és fém­darabokat, regulatorokat, tar­tós töméseket készit Dr. Fodor Ferencz Operateur és fogorvos Szatmár, Hám-János-u. 6. sz. (a színházzal szemben) Foghúzás érzéstelenítve. Vidékiek megrendelései a meg­rendelés napján készülnek el. Hirdetmény. A városi tanács 334—1905. sz. hutározata folytáu értesítem az §b- tulajdonosokat, hogy a f. évi sb-jal- vényt Fűrész Pál iktatónál csakis azon esetben kapják ki, ha aa előző évi abadó befizetését pénztári ayag- tával igazolják. Az eb-jelvény nélküli ebek a gyepmester által f. hó 15-ika után összefogatnak és kiirtatnak. Szatmár Németi, 1905. fabr. 6. Tankócxl főkapitány. Terményárak. Termény neme. K f. K f. Tiszta búza . . . 18 40 18 60 Kétszeres . . . . 16 20 16 60 Rozs .................... 13 4 0 13 60 Árpa .... 12 60 12 80 Zab......................... 12 60 13 20 I-ső rendű tengeri 16 40 16 80 Ii-od rendű tengeri 15 60 16 — Kása.................... 37 37 40 Paszuly fehér 33 20 33 60 Paszuly tarka . . 28 60 29 — Szilva .................... 34 — 8 6 — Krumpli . . . . 2 80 3 60 Szalonna . . . . 1 40 1 50 Marhahús I. r . . 1 04 1 12 „ II r. . . 96 I 04 Sertéshús . . . . 1 12 1 20 Kiadta 1905. február, hó 8. Tankócei Gyula főkapitány. Eladás gyári ári KUGLER HENRIM (Gerbeaud-) cukorkák, — főző-chocoládék és chocolád-desertek tőraktára. = Szentpótery M. (Szatmár.) Eladás gyári ári Két utczal szoba,, konyha és kamarából álló úri lakás május 1-től kiadó özv. Nf*gv Elekífé házában: Rákóczi-utoza 3.9. sz. a Laibachi savanyú ré| >a-fŐzlék<e kapható Szabó Géza f.’üszor és cse­mege kereskedésében, (fizatmár, Bocs>- kai-u. 1. sz. Dr. Muhi-palota.) •nnooo^noocnoi Szatmári Bank Rászvtnytirsaság ' ■ \ Szatmáron, Deák-tér 29. sz. i jj i a legkedvezőbb feltételek mel- j “ j lett nyújt — ^=5=5 ! g pgr tSrlesztfses g jetzíloHStcsSnSlS't, földbirtokra, házakra 10 évtől 65 évig terjedő időre 4 %‘°* záloglevél alapon. A kölcsönök árfolyam-kü- lönbőzet, levonása nélkül kész- X pénzben is folyósittatnak. jJ Tudakozódásokra nyomban kimerítő választ adunk Szatmári Bank Rászvénytársaság. »0000040000001

Next

/
Thumbnails
Contents