Szamos, 1905. február (37. évfolyam, 10-17. szám)

1905-02-09 / 12. szám

12. szám SZAMOS 3-ik oldal házának esetleges eladása ügyében tárgyalt, melyre nézve véleménye» javaslat beterjesztésére bizottságot küldött ki. * A polgári társaskör d u. 5 órakor Veréczi Antal elnöklete alatt választmányi ülést tartott, a melynek egyik tárgya a vendéglősi állás be­töltése volt. Választmány úgy hatá­rozta, hogy a jelenlegi vendéglőst további egy évre a bérletben meg­hagyja az eddigi feltételek mellett. Kitűzte a választmány az idei közgyű­lés határnapját márczius 26 d. e. 11 órára. Ezen közgyűlésnek tárgya lesz a tisztikar és alapszabály szerint a választmányból kilépő tagoknak vá­lasztása. Végül tudomásul vette azok­nak bejelentését, a kik a körből ki­léptek és azokat, a kik belépésre jelentkeztek. Kilépett 5 tag, ellenben belépett 9 uj tag. Más tárgy nem lévén, elnök az iiiésl 6 órakor bere- kesztette. * Gyászba1. Egy széles körben ismert és szeretett munkás életű nő­nek vettük alábbi gyászhirót. Alól- irottak a kiterjedt rokonság nevében is, a szív igaz fájdalmává) tudatják a szerető testvérnek, nagynénének és sógornőnek munkácsi Joó Mariska zongora tanítónőnek munkás élete 46, tanítónői működésének 28-ik évében f. hó 6-én hosszas szenvedés után tör­tént gyászos elhunytat. — A kedves halott kihűlt tetemei f. hó 7-én d. u. 3 órakor, az ev. ref egyház szertar­tása szerint tétettek örök nyugalomra. Joó Juliánná, Joó Emma Paládi La josné, dr. Joó Imre, Joó Endre, Joó Gyula testvérei. Paládi Lajos sógora dr. Joó Imrénó Halácsi Gizella, Joó Endrénó Hildenstáb Katinka, Joó Gyuláué Malomsoki Vilma sógornői Paládi Erzsiké, Joó Gyulácska, Joó Edithke, Joó Imrécske unoka húgai és öcscsei. * A Szatmári Takarékpénztár r. t. évi közgyűlését f. hó 5-ón tar­totta meg saját helyiségében dr. Le hóczky János közgyűlési elnök veze­tésével A gyűlésen mintegy 30 rész­vényes vett részt 62 szavazattal A bemutatott mérleget és zárszámadást elfogadták és a felmentvenyt megad­ták. A közgyűlésen az igazgatóság beszámolt az elért 47454 kor. 86 fii tiszta jövedelemmel, mely 2372 kor. 72 fill, múlja felül az előző évi ered­ményt. Az évi tiszta jövedelem tehát a múlt évi nyeremóny-átbozattal 48846 kor. 75 fill. Az osztalék 600 drb részvény után á 36 kor. — A jótékony czélokra eső 660 kor. követ­kezőleg javasolta felosztani: 1. Hely­beli prot. felsőbb leánynevelő inté­zetnek 30 K. 2. Irgalmas barátok kórházának 30 K. 3. Helybeli prot. főgimn. tápintózetének 60 K. 4. Helyb. kir. kath. főgimn. tápintézetének 60 K. 5. Helybeli kereskedő ifjak kór házának 30 K. 6. Helybeli kereskedő iskolában tanulók ösztöndíjára 30 K. 7. Széchenyi társulatnak 30 K. 8. Helybeli izr. népkonyhának 50 K. 9. Helybeli nőegyletnek 20 K. 10. Nőegyleti árvaháznak40 K. 11 Hely­beli iparos tanulóknak ösztöndíjul 20 K. 12. Ezredévi asztaltársaságnak 30 K. 13. Németi gk. egyház segé­lyezésére 40 K. 14 Önkéntes tűzol­tók mentő osztályának 20 K. 16. A azatmár-nómetii dalegyesület zeneis­kolájának 30 K. 16. Az áll. iskolák szegény növendékeinek segélyezésére 30 K. 17 A status quo ante izr. hit­község templomópitósi alapjára 50 K. 18. A Madarász községi tüzkárosul- t.akuak 60 K. 19 A József foherczeg szanatórium segélyezésére 20 K. — Az elhalálozott, Lengyel Endre igaz­gatósági tag helyére dr. Antal Sán­dor választatott be. * Eljegyzés. Hermann Jenő hely­beli kereskedő segéd eljegyezte Hercz Róza kisasszonyt Bihar-Derecskéröl. * Pályázat a számtiszti állásra. A városi hatóságnál üresedésben levő II. oszt. számtiszti állásra tegnap d. e. 11 órakor járt le a pályázati ba­táridő. Összesen kileuczen pályáztak és pedig a következők: Kiss József joghallgató, Papp Ottó joghallgató, Vadász Károly joghallgató. Dobray Endre joghallgató, Schneller Jenő, Andrássy István, Móricz Imre, Galfsz- ky Nándor és Tarczynsky Kázmér. A sok pályázó között azonban akad olyan is, kinek ninosen meg a kellő képesítése és többen pedig nem tet­tek eleget katonai kötelezettségüknek. A szatmár-raalészalkai vasút törzsrészvényeinek jegyzése. Az é£>i tendö szatmár—mátészalkai h. é. va­sút törzsrészvényeinek jegyzése igen szépen halad és tekintve a nevezett vasút vonal építés iránti érdeklődést biztosra vehető a szükséges részvé­nyek eladása, amely a kiépítést telje­sen biztosítja Legutóbb az érdekelt községek is beadták a részvények iránti jegyzésüket a következő össze­gekben : Óvári 6000 — Cseuger-Ujfaln 2000, — Gsenger 10000, — Ura 2000, — Porcsalma 20000, — Tyúkod 20000 — Ököritó 16000, Gyűrtelek 10000, — Kocsord 10000 korona. Magáuos érdekeltek 72 000, összesen 167,000 Hátra van még Mátészalka község, a mely 30000 kor. értékű törzsrészvény jegyzését helyezte kilátásba. A városi tanács egyebekben dr. Vajay Károly tb. főügyészt és Ferencz Ágoston tanács jegyzőt Mátészalka községébe kiküldötte, hogy a törzsrészvények gyűjtését személyesen is eszközöljék. * Közkorházunk kibővítése. Lapuuk egyik előző számában rövi­den közöltük, miszerint a belügymi­niszter felhívta a hatóságot arra nézve, hogy a közkorház jelenlegi épületein a közegészségügynek megfelelő átala kitásokat és kibővítéseket eszközöl jön. A tanács ennek folytán felhívta dr. Kölcsey Ferencz közkórházi igaz­gató és Török István rendelő orvost, nemkülönben Erdélyi István főmér­nököt, hogy a miniszteri leiratban foglaltoknak megfelelően egy tanul­mányt terjeszszenek 30 nap alatt & tanácshoz. E szerint létesítendő volna fellépő fertőző betegségek esetén egy elkülönítő helyiség, továbbá mo­sókonyha, ezenkívül elmebetegek ré­szére külön ezellák, fökonyha s hulla­ház czélszerü átalakítása. Régi tónj dolog az, hogy közkorházunk jelet épülete a kivánalmaknak legkevésbé sem felel meg, mely bajokon s a jő vőre való tekintettel csakúgy lehetne segíteni, ha nem kiméivé semmi költ­séget a jelenlegi korházi épület tete­mesen kibövittetnék, mert nem egy­szer előállott az a szomorú eset, hogy a túlzsúfoltság miatt újabb beteg«, nem lehetett elhelyezni. * Eljegyzés. Szőke Ödön hely­beli divatkereskedő, vasárnap eljt- gyezte Gansl Lipót kedves leányit Rózsikát, Nyíregyházáról. * A helybeli ref előkészítő iskoa és nőképző február 25-én, haugva- senuyel egybekötött előadást fog rei- dezni az intézet helyiségében. Ez a kitünően sikerülni szokott előadis már előre élénken foglalkoztatja uea- csak a kis szereplőket, hanem a fel­nőtteket és szülőket is, kik ilyen alki- lommal mindig kedves és csalódás jellegű összejövetelben szoktak réy.t venni. A műsor még nincs végleges-n megállapítva s annak idején bövebb-u fogjuk tájékoztatni a közönséget. * Köszönetnyilvánítás. Minta- barátaimnak és ismeröseimnk, zon szeretett £ felejthetetleu emláü anyám temetésén megjelenni szívesek voltak, őszinte köszönetemet nyilvá­nítom. Szatmar, 1905. feb. 7. dr. Tö­rök István. * Elszerzödés. Kendi Boriska színtársulatunk kiváló tagja a legna­gyobb sajnálatunkra, amint értesü­lünk. Nagyváradra szerződött. * Sub auspieiis Regis. A király megengedte, hogy a budapesti Tudó Hiány-egyetemen az 1903—4. tanévre szólólag Lakatos Géza, a jog- és állam tudományok doktorává „sub auspiciis Regis“ avattassák fel, egyszersmind Zsilinszky Mihály vallás- és közokta­tásügyi minisztériumi államtitkárt felhatalmazta, hogy s felavatásnál a királyi képviselő által meghatározan­dó napon fog végbemenni. Lakatos Géza tanulmányait a helybeli kir. kath. főgimnáziumban végezte még pedig az első osztálytól kezdve mind- végig jeles eredménnyel. Úgyszintén a budapesti tud. egyetemen is mindig kitüntetéssel vizsgázott. * Csendórségünk védelme Tan- kóczi Gyula főkapitány nemrégiben egy előterjesztést adott be az iránt, hogy a rendőri szolgálatokat teljesítő csendörlegénység az eső, szól, hó és egyáltalán a zord időjárástól némileg megvédessók oly formán, hogy a vá­ros külömböző pontjain a katonáké­hoz hasonló bódék állíttassanak fel. A városi tanács legutóbbi ülésén fog­lalkozott a főkapitány előterjesztésó- vel s utasította a mérnöki hivatalt, hogy záros, határidő alatt tervet dol­gozzon ki a jelenlegi vas áru bódék czélszerü átalakításán, oly formában, hogy az illető csendőr onnan kellő képen figyelhesse a reá bízott terü­letet. Ezenkívül egy-egy uj bódét szándékozik a tanács létesíteni a Wesselényi, Zrínyi és Bányai-ut kör­nyékén. * A szatmári első télagyár részvénytársasága, e hó 5 én vasár­nap délelőtt tartotta meg.tizedik évi rendes közgyűlését, melyen az igaz­gatóság által beterjesztett jelentést és mérleget elfogadták s a felmentvényt megadták. A megüresedett négy igaz gató tagsági helyre csak kettőt vál sz- tottak Dr. Nagy Barnát és Litteczky Endrét, Az 1904. évi szelvényre már­czius 1-től 10 koronát fizet. Az évi eredmény a leh3tő legkedvezőbb volt, amennyiben a tartalékra 15800 kor. íratott s a jövő évi nyereség szám­lájára 5905 kor. 31 fillér vitetett át * Mérget ivott. Kis Borbála, felső-szamosparti lakos, szerelmi csa­lódása miatt, e hó 4-én éjjel gyufa­oldatban kevert marólúgot ivott. Az előhívott mentők gyorsau megjelenve ellátták a szerencsétlen leányt az első segéllyel és beszállították a közkór­házba. Állapota súlyos, de az orvosok bíznak felépülésében. * Eljegyzés. Folyó hó 2-án je­gyezte el Svartz Jakab helybeli kéményseprő mester özv. Török Zsig- mondné kedves leányát Annát. * A városi közkórház múlt havi forgalma. Dr. Kölcsey Ferencz városi közkórházi főorvos, a közkór­ház* f. évi január havi forgalmát következőkben terjesztette be a városi hatósághoz : Pénztári maradvány 1904 deczember 31-ón 1413 kor. 43 fillér, bevétel 1905. óv január havában 4385 kor. 64 fill., tehát összesen 5799 kor. 07 fill. Kiadás január havában 4289 kor. 89 fill. Pénztári maradvány január 31-ón 1509 kor. 18 fillér. * Tavaszi lószemle városunk­ban. Egyes magánosoknál kiadott kincstári lovak szokásos ellenőrzési szemléje folyó óv márczius hó 20 án tartatik meg. A szemle megtartásának helyét a hatóság hirdetmény által adja tudtára a közönségnek. * A szinügyi bizottság tegnap u. ülést tartott, mely alkalommal kerület választmányi tagjaiul Kőrös­mezei A., Bartha Kálmán, dr. Osváth Elemér és dr. Kölcsey Ferencz válasz­tattak meg. * Visszavont pályázat Amint megirtuk, a szatmári színházra 1906. ' vre Krémer Sándor és Baróti Rezső álj’áztak, mely utóbbi azonban bea­dott pályázatát visszavonta. Úgy, hogv most a szatmári színház jövendőbeli vezótése ismét Krémer Sándor kezé­be kerül. * Öngyilkos theologus F. hó-án Budaházy Béla sárospataki theo­logus az „Erzsébet“ gőzfürdőben Mis- kolczon főbe lőtte magát. Az ifjú, ki Tardos Mária pónztárosnőbe volt re­ménytelenül szerelmes, édes anyját előzőleg sürgönyileg tudatta bekövet­kezendő haláláról. * Mi mindent lopnak. A „Bas­ler Zeitung & Handelsblatt“ január 22 iki számában a következő rendőri hirt olvassuk: „Deczember 9-ike óta a badeni árukezelőségnól egy Gráczba szóló láda D. B. 18144 jelzéssel el­látva, mely 300 üveg „Sirolin“-t tar­talmaz 117 kg. súlyban, eltűnt. „Si- rolin“ a légzőszervek betegsége elleni gyógyszer, mely egy helybeli ozég állít össze. Az üvegek a czég nevé­vel vannak ellátva. Az elküldés­ben a tévedés ki vau zárva, mert minden kórdezősködés külföldi állo­másoknál, eredménytelen maradt.“ * Köszönetnyilvánítás. A Szat­mári Takarékpénztár Egyesület az ev. ref. felsőbb leányiskola javára 30 koronát adományozott, mely jótékony adományért fogadja az intézet fentartó estületének hálás köszönetét. * Vivő-kurzus. Lovag Zolnay Viktor G hétig tartó tanfolyamát, melyre városunkból már sokan jelent­keztek, a mai napon kezdi meg a Fehér ház emeletén lévő fütött terem­ben. Ugyanott jelenkezéseket elfogad. * Köszönetnyilvánítás. A Szat- már-vármegyei Takarékpénztár az ev. ref. főgimnázium tápintézetének, va lamint a Szatmármegyei Lorántffy Egyesület alapjának javára 30—30 koronát, volt szives adományozni, me­lyért úgy a főgimnázium, mint a Lo- rántffy-egylet igazgatósága, ezúton is hálás köszönetét fejezi ki. * Öngyilkos aggastyán. Tegnap délután Kiss József 77 éves napszá­mos, a Diánna kertben egy istráng segítségével a kert egyik fájára fel­akasztotta magát. Mire a házbeliek a dolgot észrevették, az öreg ember már meg volt halva. * Állatvásárunk eredménye. Városunkban a legutóbb megtartott országos vásár alkalmával, a hivata­los kimutatás szerint felhajtatott 511 drb ló, 1816 darab szarvasmarha és 1275 drb sertés. A vótelkedv élénk, az árak kedvezőek voltak. * Elveszett tárgyak. Folyó évi jan. hó 12-én 1 drb zacskóban 1 drb olló, 2 drb horgoló-tü és 2 csomó pamut, — f. hó 24-én egy csomagban 10 drb női kendő, 5 drb férfi-ing, 2 drb fekete szövet találtatott, melyek­nek igazolt tulajdonosai jelen hirdet­mény kibocsátásától számított egy éven belül a főkapitányi hivatalnál annál is inkább jelentkezzenek, mert azontúl mint gazdátlan tárgyak el fognak adatni. * Sertésvész megyénkben. A sertésvészuek Ausztriába történt be- hurczolása miatt a sertésnek Ausztri­ába való bevitele jelenleg megyénk következő területeiről tilos : Cseugeri, erdödi, mátészalkai, nagykárolyi, szat­mári és szinérváraljai járásokból, va­lamint Nagykároly városból. AZ EGYEDÜL ELISMERT KELLEMES IZÜ TERMÉSZETES HASHÁJTÓSZEfc

Next

/
Thumbnails
Contents