Szamos, 1904. december (36. évfolyam, 96-103. szám)
1904-12-08 / 98. szám
Szamos ^«ndHiVnli Kiadás. * (Telefon tudósitónktól.) Szatmár, 19()4. decz. 13. d. u. 3 ó. A mai ülés előtt a parlament kapujában mintegy 110 képviselő jelent meg AppO- nyi Albert vezetésével. Egy rendőrtisztviselő nyogodt hangon / felszólította a tömeget, hogy egyenként vonuljanak be a képviselőházba. I, Erre a tömegből előlépett cTllSZtll Gyula és Uray Imre, mely utóbbi a rendőrt pofonütötte, míg Juszth Gyula felrúgta Ezután felmentek a házba a képviselők levetve kabátjukat, berontottak az ülésterembe Rávetették magukat az uj par lamenti rendőrségre és formálisan kiverték a teremből. Ez•• után megkezdődött a rombolás. OsSZ6 törtek mindent, a mi a kezük ügyébe esett. A miniszteri asztalt felszaggatták, a székeket kihajigálták, az iratokat, könyveke összetépték, az emelvény korlátját letörték, úgy, hogy nehány perez alatt romhalmazzá vált az ülésterem, Farkas terembiztos Tisza István megérI kezézésekor jeleatést tett a történtekről, miközben a kiállott izgalmaktól ájultad esett össze. A súlyosan sebesült terembiztosok száma 3, neveik azonban még ismeretlenek előttünk. Tisza István pártja előtt kijelentette, hogy b gyenek nyugodtak, mert ez az ese a mi most történt minden páriámén., kisebb botrányon kívül esik, ez már a rendőri dolgokba ütközik. Az ülés 12 órakor megkezdődött és még most is tart. Ara 4 fillér. Szabadsajtó Szatmár. /