Szamos, 1904. november (36. évfolyam, 88-95. szám)

1904-11-03 / 88. szám

XXXVI. évfolyam.

Szatmár, 1904. csütörtök november hó 3.

88-ik szám.

SZAMOS.

f! VJ

%

is

'+ i

*y'f

POLITIKAI, SZÉPIRODALMI ÉS GAZDASÁGI LAPft

MEGJELENIK VASÁRNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN.

Előfizetési á r:

Egész évre 8 kor. — Félévre 4 kor. — Negyedévre 2 kor Egyes szám ára 10 fillér.

SZERKESZTŐSÉG és KIADÓHIVATAL: Rákúczy-utcza 9. sz. Telefon : 107.

Mindennemű dijak Ezaimaro^a lap kiadóhivatalában fizetendők

HIRDETÉSEK:

Készpénzfizetés mellett a legjutányosabb ^rban közöltéinek Nyilttér sora 20 fillér.

Az apró hirdetések között minden szó 4 fillér.

Á sztrájk szabályozása.

Az utóbbi időkben a munkássztrájknak oly káros kinövései voltak észlelhetők az egész országban, hogy ezekkel szemben nagyon is ideje volt már belügyminiszteri rendelettel intézkedni.

Lapunkban röviden közöltük már e rendeletet. E helyen reflexióinkkal kisérjük a belügyminiszter rendelkezéseit, mert amint egyes lapok álláspontjait megfigyeltük, olyan intencziókat is igyekeznek beléerőszakolni azokba, melyek a rendelet szelleméből és szövegéből egyáltalán ki nem olvashatók.

Ellenkezőleg mi azt tartjuk, hogy a belügyminiszter körrendeleté teljesen liberális s nemhogy megfosztaná a munkásokat a munkabér szabályozása érdekében megillető jogaiktól, hanem egyenesen rááll a munkások jogos álláspontjára. Elismeri ugyanis, hogy a munka feltételeinek módosítására irányuló sztrájkmozgalom a mai gazdasági életnek jogos és törvényes eszköze, melytől a munkást megfosztani nem lehet; de viszont a legnagyobb szigort követeli meg az olyan terrorisztikus kísérletek ellen, amelyek akár a munkaadó,

akár a dolgozni kivánó személy- és vagyonbiztonsága ellen irányul, vagy őket szabad elhatárc isuk- ban korlátozni akarja.

Az itt-ott hangoztatott vád, hogy a belügyminiszter az egyéni szabadság és elhatározás jogát nem respektálja, csak e rendelet félreértéséből származhatik, mert ott vet gátat nagyon is indokolt szempontból e szabadságnak, ahol vállalt, szerződéses kötelezettség teljesitéséről, vagy más egyének ép oly jogos érdekeinek törvény- ellenes megsértéséről van szó.

A rendelet határozottan kimondja ugyanis, hogy „ mindenki szabadon határozhatja el, hogy bizonyos föltétellel munkát vállal- jon-e és senki oly munka elvállalására nem kényszeríthető, melynek feltételeit kielégítőnek nem találja.“

Sőt ennél is tovább megy a rendelet idevonatkozó része, mert a munkásoknak a munka feltételeinek módosítására irányuló összebeszélését is jogos és törvényes eszköznek tartja, melytől a munkást megfosztani annyi volna, mint őt védtelenné tenni a munkaadóval szemben.

Az állam és a hatóság tiltó és büntető jogköre csak arra terjedhet, hogy megtorolja a munkába állani vonakodó munkások minden olyan ténykedéseit, melyek akár a munkaadó, akár a dolgozni kivánó munkások személye és vagyonbiztonsága ellen irányulnak, akár pedig szabad elhatározásukban kívánnák őket korlátozni.

Hogy a rendeletnek ez az intencziója tényleg a munkások egyéni szabadságának megóvása érdekét tartja szem előtt s egyszersmind a legalkalmasabb is a sztrájk féktelen kitöréseinek orvoslására, arról a szatmári sztrájkok alkalmával közvetlenül tapasztalást szerezhettünk.

Nem egy munkás nyilatkozott úgy, hogy bizonyos egyetértőleg megkisérlett munkabér-módosítást szívesen elfogadott volna és munkába is állott volna, de nem merte ezt megtenni a fenyegetések miatt, melyekkel a vezetők terrorizálták.

Az úgynevezett sztrájkfegyelem, melyet a vezetők munkatársaikkal szemben gyakorolnak, valójában nem egyéb, mint az egyéni jogok lábbaltiprása, amelylyel szemben az egyes ember a fenyegetések miatt csak a legritkább esetben mert a törvény előtt keresni menedéket.

A hivatok rendelet szerint

ezután a közhatóságoknak kötelessége lesz, hogy ezeket a tiltott cselekményeket kipuhatolják, följelentsék, földerítsék és megtorolják.

Legfigyelemreméltóbb a rendeletnek az a része, mely az intézkedéseknek egész sorozatát Ígéri a munkáskérdés helyes irányban való megoldására s nemcsak a törvényhatóságok, hanem az egész társadalom támogatását kéri ehhez a törekvéséhez.

Ez a rendelet valóban épen a tizenkettedik órában kelt. Nemcsak a fővárosban, de a vidéken is szomorúan látta már minden igaz barátja a munkásnépnek, hogy mily sok munkáskéz rakta le parancsoló szükség nélkül a kereső munka eszközeit s az a lelkiismeretlen izgatás, mely munkásosztályunk széles rétegeit a végzetes lejtőre vitte, mily nagy mértékben károsítja a magyar ipart s üt csorbát a nemzet közvagyonán s mindenekfölött mennyi szenvedést, nélkülözést és nyomort mér a munkásra.

Hogy a sztrájkvezéreknek e rendelet nem tetszik s hogy igyekeznek azt úgy feltüntetni, mintha a munkásjogok korlátozására irányulna: az természetes. Hiszen ép az ő terrorizmusok, zsarolásuk

Találkozás.

Az István-uton, a Városliget szélén egy szűrös atyafi haladt czam- mogó léptekkel. Óvatosan, kémlelőén nézett körül, mint a ki tájékozódni igyekszik. Öreg, törődött embernek látszott. A csontos arcz értelmet, talán egy kis ravaszságot is fejezett ki. A júniusi nap leszállóban, a levegő tikkadt, fülledt. A szűrös ember, miután egy ideig megállt, lassan bekanyarodott a Ligetbe. Erősen megnézte a járókelőket. Valakit megszólítani akart. Válogatott bennük.

Elhatározta magát. Egy pádon ülő öreg napszámosra esett a választás. Feléje ment.

— Nem lenne szives megmondani, kérem, merre van erre a Borostyán-korcsma ?

A megszólított lustán emelte fel kövér szemhéját, hogy megnézze azt, aki megszólította, aztán válaszolt:

— Hamar eléri, ha igyekszik a Hermin-utra. Csak balra kell menni, majd megmondják ottan.

— Köszönöm az útbaigazítást, de már ón azt sem tudom, merre esik a Hermina-ut? Vagy talán nem is tudtam soha. Nem vagyok idevalósi.

— Azt látom, — jegyezte meg a napszámos.

— Vámosszókröl kerültem föl. Egy kis sorom van.

— Hunnan ? — kérdezte a napszámos, figyelmesen nézve az előtte állő szűrös embert.

— Vámosszékről. Félnapi járóföld vasúton. Négy forintot fizettem, amiért felhoztak.

A napszámos felkelt. Komor, napégett arcza mintha kiderült volna.

— Vámosszéki ember? Úgy rémlik, hogy ösmerem én kigyel- medet.

— Az is meglehet.

— De úgy is van. Itt szolgált valamikor a lófejü vasútnál. Kocsis volt.

— A’ már szent igaz. Nagyon eltalálta.

A napszámos mosolygott.

— Könnyű volt azt kitalálni. Még azt is tudom, hogy Tót Kiss Mihálynak hijják kigyelmedet.

A szűrös ember igyekezett nagyot csudálkozni.

— Ejnye, no! Ez már mégis. De hát hunnan tudja olyan akku- rátosan ?

— Hunnan-e ? Hát onnan, hogy huszonhat esztendővel ezelőtt együtt

voltunk kocsisok a lófejünél. Én vagyok a Hadar Imre.

— Az Imre? — csudálkozott tovább Tót Kiss Mihály — nem lehet az. Hadd látom csak jól. Az ám, mákos uccse, formit hozzá nagyon. De egy kicsit elformálódott azótátul. Olyan fekete volt a bajusza, mint a szurok. Hát a haját hová tette, Imre koma ? No, nézze meg az ember! Csakugyan a Hadar Imre. Nem adom egy tál lencséért, hogy igy ráakadtam a régi czimborára.

Kezet fogtak. Tót Kiss Mihály folytatta :

— No, nem hittem volna. Hadd látom csak, hiszen kigyelmed is a mi vidékünkről való.

— Igen, Vámostitélről.

— Persze, hogy onnan. Aztán azótátul mindig itt van, ebben a nagy városban ?

— Igen bizony. Itt ragadtam.

— Aztán hogy megy a sora ?

— Komiszul. Azaz sehogy.

— Mit dolgozott ? — tudakolta Tót Kiss Mihály.

— Mindent össze-vissza. Nap- számoskodom. Hunn van, hunn nincs. Ahogy gvün. Hát kigyelmed hogy van azóta ?

— Megvagyok, hála Istennek.

Kutya bajom. Nem sajnálom, hogy itt hagytam ezt a Pestet. Ejnye no, de örvendek, igazán örvendek, hogy látom. Sohase hittem volna. Csak nagyon megpenészedett a bajusza, aki kutya áldója van!

Hadar Imre busán rázogatta a

fejét.

— Bizony, magam is megpené- szedtem. Alig, hogy a lábamon állok. Nem jó dolga van a szegény embernek ebben a nagy városban. Hát még ha úgy marad, mint én, özvegyen. Egy macskám sincs. Néha [azt sem tudom, hol hálok, hol kelek.

— Az nem jó sor, — mondta Tót Kiss Mihály — kivált ha az ember kissé öregszik. Fiatalon oda se néz az ember a világnak. Ha van, jó: ha nincs, úgy is jó. De már vén- sógére . . .

Elgondolkozott, azután ismét megszólalt :

— Nini, egyet mondok, kettő lesz belőle. Ide hallgasson. Hadar Imre komám !

— Fülelek.

— Gyüjjön kigyelmed haza. Már úgy, mint vélem. A múlt héten temettük a sógoromat, a Kurta Bálintot. Az volt a község csősze. Most hát

Róth Fülöp kárlsbádi ezipőraktárat

ajánljuk a t. vevőközönségnek mint legolcsóbb bevásárlási forrást.

Közvetlen a Pannónia szálloda mellett. & Szatmár és vidéke legnagyobb czipőraktára.

Megérkeztek 111 az őszi és téli idényre megrendelt valódi box és chevraux bőrből készült férfi női, és gyermek lábbelik.