Szamos, 1904. szeptember (36. évfolyam, 70-78. szám)
1904-09-11 / 73. szám
2 ik o'da I SZAMOS 73. szám tunk pénzügyi lebonyolítására lényeges befolyást fog gyakorolni. Amint a mondottakból látni méltóztatik, ajánlatunk egyes feltételeinek összeállításánál az a törekvés vezérelt bennünket, hogy a szatmári villamvilágitási vállalatnak technikai és kereskedelmi átalakítása a városra és fogyasztó közönségre nézve minden tekintetben előnyös módozatok mellett történjék, amennyiben tényleg ajánlatunk értelmében a város fogyasztó közönsége rendkívüli árleszállításokban fog részesülni, mely árleszállítások mint azt igen könnyű kiszámítani már a mostani fogyasztási álladék mellett is évi 20—25000 koronára lesznek tehetők. Ezen kívül pedig a város egyrészt megszabadul attól a koczká- zattól, melylyel a villamos üzeme eddig a városra nézve járt, mig másrészt ajánlatunk 5-ik pontja értelmében mégis biztosítva lesznek részére oly jövedelmek, melyek évek folyamán meglehetősen jelentékeny összegekre fognak rúghatni. Ily körülmények között tehát a város minden a villamvilágitás- sal járó üzleti koczkázatot czé- günkre fog átruházhatni, mig a szerződési feltételek2. pontja értelmében fenntartja magának a jogot, hogy a 10-ik évtől kezdve bizonyos időszakokban az üzemet ismét magához válthassa, miáltal módot nyújtottunk a városnak, hogy az esetben, ha a villammünek általunk leendő fejlesztése eléggé kedvezőnek bizonyul, az igy általunk teremtett kedvező helyzetet a város saját előnyére kihasználja, illetve a további előnyöket magának biztosítsa. Amennyiben, mint a hogy a mondottak után nem kételkedhetünk benne, a tekintetes Tanács jelen ajánlatunkat elvben elfogadhatónak találni méltóztatik, tisztelettel kérjük, szíveskedjék annak részletes letárgyalására bizottságot kiküldeni és ezen tárgyalásra lehetőleg rövid határidőn belül bennünket meghívni, hogy ily részletes szóbeli tárgyalások utján a velünk kötendő szerződés m egállapittatván, az, ajánlatunk érvényére vonatkozólag kitűzött határidőn belül, közgyűlés elé vihető legyen. A tekintetes Tanács idevonatkozó szíves értesítéseit várva, maradunk kiváló tisztelettel Magyar Siemens-Schuckert-Müvek Villamossági Részvénytársaság az igazgató : Gélyi. * Fenti ajánlatra a városi vil- lamvilágítási bizottság az ügyet minden oldalról beható tárgyalás alá vévén, a következő határozatot hozta : Határozat. A városi villamvilágitási szakbizottság villamvilágitási igazgatónak a telep állapota és a reconstructio szükségességéről felolvasott jelentését tudomásul veszi. Megállapítja a reconstructio szükségességét. A Ganz és Társa részvénytársaság ajánlatát, mint nem a kérdésben levő átalakításhoz szóló, nem megfelelőt a további tárgyalásoknál mellőzendőnek nyilvánítja és elvben hozzájárul ahhoz, hogy a recon- structió munkálatok a „Magyar Siemens Schuckert müvek1’ villamossági részvénytársaságnak, üzemi bérszerződéssel kapcsolatos ajánlata alapján eszközöltessenek, ezen ajánlatot a városi tanácsnak elvi szem- pontbóli elfogadás és a törv. hat. biz. közgyűléshez pártoló véleménnyel való beterjesztés végett beterjeszti, egyben elhatározta, hogy a részletes szerződés megkötése, az egyes feltételek megállapítása, részletkérdések kidolgozására Papp Géza polgármester elnöklete alatt Kelemen Samu dr., Teitelbaum Herman, Fejes István dr., Vajay Károly dr. bizottsági tagok, valamint Markó Kálmán villamvilágitási igazgatóból álló szükebbkörü bizottságot kiküld. Ezen bizottság tárgyalásai a czég meghatatmazott képviselőjével történnek és megállapodásukról indokolt jelentésük a villamvilágitási szakbizottsághoz, városi tanács és törv. hat. biz közgyűlésnél leendő elfogadás végett beterjesztendő. Kmf. Pap Géza polgármester, biz. elnök. Pap Zoltán a bizottság jegyzője. Iskolai megnyitó beszéd. Az 1904—5-ik év szept. hó 6-án tartotta Borsos Benő, ref. főgimn. igazgató. A múlt iskolai év végén főgimnáziumunk tanári kara, illetve igazgatótanácsa a mai napot jelölte ki az uj isk. óv hivatalos megnyitására, íme, a testet, lelket egyaránt üdítő szünidő napjai leteltek s jó Istenünk kegyelméből ismét együtt vagyunk, újból összegyűltünk — tanárok és tanítványok — ezen nagy fáradsággal, gonddal és költséggel oly széppé varázsolt intézet falai között, hogy minél kellemesebben, minél nagyobb buzgalommal és odaadással folytassuk ideiglenesen megszakított, komoly, munkálkodásunkat. Az isk. év megnyitása egyik legfontosabb és legkomolyabb pillanat az iskola életében. A pihenés után, midőn tovább indulunk hosszú váudorutunkon, az első és feltétlen kivánalom az, hogy ezen nagy ut folytatására kellően ellátva, alkalmasan felszerelve legyünk. Ebből és hivatalos tisztemből, de mindenek felett, -— kedves tanuló ifjak! — kedves mindnyájatok jövője iránt táplált meleg érdeklődésemből kifolyólag, néhány figyelmeztető szavam lesz hozzátok ezen elhatározó pillanatban. Legyetek vallásosak, ez az első, amit mindenek felett szivetekre kő tök, mert a vallásosság emeli az embert mérhetetlen magasságban a föld összes teremtményei fölé ; az a mi legdrágább kincsünk, mely nélkül az ember nevezetre sem volnánk méltók. Bárminő megpróbáltatás várjon reá- tok és juttasson sorsotok bármilyen körülmények közé, csengjen fületekbe a halhatatlan költő mondása: „ ............drága' kincs a hit, Tű rni és remélni megtanít.“ Legyetek háládatosak szülőitek és jóltevőitek irányában s főkópen abban mutassátok ki a háládatosság erényét, hogy gyermeki és tanulói kötelességeteknek minden iránybau kifogástalanul igyekezzetek megfelelni. Legyetek engedelmesek s az engedelmességre ne a büntetéstől való félelem, vagy valamely óhajtott jutalom reménye, hanem sziveitek nemes érzelmei indítsanak titeket. Fogadjátok benső megnyugvással szülőitek, tanáraitok és jóakaróitok figyelmeztetéseit, intéseit s esetleg dorgálásait is, mert az engedelmesség a polgári társadalom alapköve, a jó rendnek első feltétele, a jó rend pedig minden dolognak a lelke. Szeressétek a tudományt és igyekezzetek azt minél kívánatosabb mértékben elsajátítani, mert csakis az alapos képzettségű ember képes kellő biztonsággal tájékozódni az élet ezerféle körülményei között és mindig úgy cselekedni, hogy jellem tekintetében kifogástalan legyen. A tudomány nagy kincs; egy olyan tőke, mely minden körülmények közt meghozza kamatját s mig egyfelől a tisztességes megélhetést biztosítja, másrészt tiszteletet és becsülést szerez tulajdonosának. Egy ilyen nagy kincshez pedig amúgy könnyű szer rel hozzájutni nem lehet, csakis fáradságos, kitartó munka árán szerezhetjük meg azt. Nagy igazság van ama régi mondásban, melyet itt különös figyelmetekbe ajánlok : r A tudomány kincs, munka hozzá a kulcs “ Itt, ezen tanintézetnek csendes falai között meg van adva a kedvező alkalom édes miudnj'ájo- toknak, hogy kiki a neki adott tehetséget kifejthesse, erkölcsi érzékét nemesítse ; ezek fogják alapját képezni társadalmi jellemeteknek. Iparkodjatok tehát erkölcsi erőiteket teljes mértékben kifejteni, hogy óhajtott eredménynyel érvényesíthessétek azokat majd a nagy társadalomban is, mert — szomorú igazság ugyan, — de manapság épen ezen a téren szorul rá a társadalom a leghathatósabb és leggyorsabb orvosi segélyre. E tekintetben perczig se feledkezzetek meg a nagy költőnek szavairól: „Minden ország támasza, talpköve A tiszta erkölcs, mely, ha megvesz, Róma ledül s rabigába görbéd.“ Legyetek gyermeki bizalommal és szeretetteljes ragaszkodással tanáraitok iránt, kik perczig sem szűnnek meg a ti javatokra munkálkodni. Szeressétek és becsüljétek egymást, mint egy nagy családnak gyermekei ; a nagyobbak járjanak jó példával a kisebbek előtt, a szellemileg erősebbek támogassák a gyengébbeket, bogy a hozzátok kötött szép remények mindannyiunk őszinte örömére, kedves valóra váljanak. Arra különösképen figyelmeztetlek, hogy csak olyan ifjakkal, csak olyan egyénekkel társalogjatok, akiknek társaságában csak jót, szépet hallhattok, láthattok és tanulhattok. Amely társaságban ennek ellenkezőjét tepasz- taljátok, azt, mint erkölcsi és testi életetek ellen törő nyomorult lebujt, távolról kerüljétek, mert a rósz társaság még a legtisztább erkölcsöket is könnyen megmételyezi és semmivé teszi. Szivetekre kötöm még a rend és tisztaság szeretetét s ez a szeretet terjedjen ki az intézet épületére, annak bútoraira és összes felszerelésére. Láthatjátok, hogy intézetünk fentar- tótestülete mindent elkövet arra nézve, hogy tiszta, egészséges, kényelmes és testi fejlődésetekre is előnyös legyen ez a hely, hol lelhetek művelése czéljából ilyen nagy számmal összegyűltetek. — íme, a pihenés napjai alatt is nagy munkával és tetemes, ezrekre menő kiadással minő nagy áldozatot hozott újólag érdeketekben. Mindent rendben és tisztán adunk át a mai napon a használatra. Őrködjetek azoknak épsége s tisztasága felett s szerezzétek meg a nagy áldozatokra kész fentartóknak a zt az örömöt, hogy az intézetnek betelepített lakossága olyan elemekből áll, amely igazán méltó az áldozatok meghozatalára. A tantermekben, folyósokon s az egész épületben honoló rend és tisztaság a ti lelki világotoknak képét fogja mutatni, emiértis minden tehetségetekkel azon legyetek, hogy a tiszta képet homályos foltok el ne ókteleuitsók ! Ha — kedves tanuló ifjak ! — mindnyájan munkaszerető tagjai lesztek ezen kis társadalomnak, ha megtanuljátok, hogy miként kell szolgálni Istennek, hogy mivel tartoztok szülőiteknek, elöljáróitoknak, embertársaitoknak és önmagatoknak és aszerint is fogtok cselekedni, akkor kiváló, derék polgárai lesztek imádott magyar hazánknak is. Adja Isten, hogy úgy legyen! Mélyen tisztelt Tanári Kar! Szeretett Kartársak 1 Most, amidőn újólag szives köszönetét mondok uektek azon kiváló szives figyelemért és állandóan tanusitott hathatós támogatásért, melyben az igazgatói tiszt viselésére a ti őszinte bizalmatok alapján választott igénytelenségemet már másfél évtized óta részesítitek, azon testvéries kéréssel fordulok hozzátok, ajándékozzatok meg azzal e mai nappal megkezdett óv folyamán is, mert csakis a szives jóindulattal párosult készséges támogatásotok tette képessé — különösen fogyatékos testi erőmet — az elvállalt tisztség betöltésére s csak egyedül az fogja képessé tenni jövőre is. Adjon a Gondviselés az ő gazdag kegyelméből nektek és kedves családjaitoknak erőt, kitartást és változatlan jó egészséget; tartsa meg munkakedveteket és fáradhatatlan nemes buzal- matokat, hogy igy erős kitartással, zavartalanul és jó kedvvel munkálkodva, nap-nap után vihessük előbb azt a szent ügyet, melynek munkásaiul köteleztük el magunkat; hadd fejlődjék és virágozzék a tudománynak és valódi műveltségnek ez a nagy gonddal és felette sok nemes áldozattal ápolt és fentartott csarnoka, az abban egymást felváltó nemzedékek lelki épülésére, szent egyházunk, édes hazánk boldogságának előmozdítására és Istennek dicsőségére, kinek megsegítő édes atyai kegyelmét még egyszer kérve az intézet áldozatkész íentartóira, buzgó elöljáróira, tanáraira és tanuló ifjúságára, az 1904—5 évet hivatalosan megnyitom. A szatmári ref. egyházmegye őszi közgyűléséből. A szatmári ref. egyházmegye ez évi őszi közgyűlését Fehérgyarmaton a megyei lelkészek élénk érdeklődése mellett tartotta meg. — A közgyűlés Biki Károly esperes és Luby Géza gondnok kettős elnöklete alatt folyt le. Városunkból jelen voltak a szatmári egyház részéről Uray Géza főgondnok, a németi egyház részéről Uray Károly főgondnok és Bagothay Sámuel e. tanácsos. A főgimnázium képviseletében Borsos Benő főgimn. igazgató és dr. Hantz Jenő e. megyei főjegyző. A közgyűlést az ev. ref. templomban Biki Károly esperes fölemelő, buzgó imádsággal kezdte meg, azután megemlékezett az e. megyét ért veszteségekről, felújítván az elhunytak emlékét. Előterjeszti továbbá, hogy zsinati képviselőkul Biki Károly és Luby Géza, pótképviselőül Kiss Bertalan választattak meg. Esperesi megnyitó beszédében érintette azokat a czélokat, melyekre az 1848. XX. tez. értelmében az államnak és egyházSzőke Ödön kézmü éz divat üzletébe megérkeztek a legújabb divatu ruha kelmék, cosinanosi barchetek, téli alsóruhák, Berliner kendők. A legolcsóbb szabott árak I ....... ... - 1 ! -4 Sz atmár. Kazinczy-utcza 3. szám. (Lengyel ház). -------■■■—